A tusványosi
borsátor jó alkalom arra, hogy pár szót ejtsünk néhány kitűnő borászatról,
melyeknek képviselői, nem ritkán borász-tulajdonosai vállalták a hosszú utat
egy borkóstoló megtartása kedvéért. A borsátor 2004 óta működik s az idők
folyamán kialakult egy rend, melynek értelmében az első nap a fehérboros
borvidékeké, jelen esetben Mórról mutatkozik be a borvidék legismertebb s
megítélésem szerint a legkomolyabb borokat az asztalra tevő Miklós Csabi,
mellette kivételesen egy egri borász fog kóstolót tartani. A második nap Egeré,
a harmadik Dél-Pannóniáé (ide tartozik Szekszárd, Villány, a pécsi és a tolnai
borvidék), a negyedik Tokajé. Ha az összes bort egy napon kellene bemutatni,
akkor is nagyjából így alakulna a sorrend, hiszen jellemzően a fehérektől
megyünk a rosén át a vörös felé s a sor végén következnek záróízként a
desszertborok.
Miklós Csabi háromhektáros
mintabirtokon készít a termőhely üzenetét hordozó ún. terroir-borokat. Pincéje
kitűnő célpont a borturisták számára, akik meglátogatják a Budapesttől alig 80
km-re tevékenykedő borászt, szakavatott személyes kalauzolásban fognak
részesülni. Móron a fehérborok dominálnak, Csabinak is egyetlen vörösbora van,
mint el szokta mesélni, az is csak véletlenül: úgy vettek meg egy darab földet,
hogy nem tudták előre, hogy azon Kékfrankos van. S dicséretes módon nem
oltották át, hanem bort készítenek belőle, szép, meggyes, markáns savú
vörösbort.
(Néhány hangulatos fotó Miklós Csabi pincéjéből.)
Vámos Attila az
Egri borvidékhez tartozó Szomolyán borászkodik, mestere a bortáltosként számon
tartott Kaló Imre, így nem csoda, hogy egyes boraik hasonló karakterűek, hiszen
nemcsak a termőhely szomszédos, de a maximális természetességben megragadható borkészítési
filozófia is lényegében azonos. Az is közös bennük, hogy Vámos Attila sem csak
a borokról szokott mesélni a kóstolókon, hanem beavatja a hallgatókat személyes
tapasztalataiba, életfilozófiájába, a természet-közeliség és az emberszeretet-vezérelte
világlátásába.
(Vámos Attila a Budai Gourmet-n.)
Az Orsolya pince
mindig is a „vájtfűlűek” pincészete volt, a bor témájában elmélyülők azonban
szükségképpen találkozni fognak boraikkal, akárcsak Tokajból Bott Judit,
Somlóról Spiegelberg István, Badacsonyból Szászi Endre boraival, hogy csak néhányat
mondjak azok közül, akik valószínűleg soha nem lesznek közismert „sztárok”, de
akiknek munkásságát a szakma és a borértők mindig értékelni fogják. Mint ahogy
a Colosseum, a Cactus, a Mountain sem lesz soha tömegzene, de az értők
horizontjáról valószínűleg soha nem tűnnek el. Orsolyáék az egri, azon belül
ostorosi termőhelyeket faggatják, kérdéseiket türelemmel teszik fel, boraikat
nagy szakmai odaadással készítik.
A Nyolcas pince
filozófiája hasonló, a különbség az, hogy ők később indultak, most keresik
helyüket az értők tudatában. Ebben azonban már komoly eredményeket értek el,
idén ők voltak az egyetlen bemutatkozó pincészet a magyar gasztroforradalom
fáklyavivőit tömörítő Magyar Gasztronómiai Egyesület évi gyűlésén, boraik ott
vannak több csúcsgasztronómiai étteremben, többek között az Atakám bisztróban
(mely bekerült idén a Népszabadság Top 50 kiadványába), a Brill bisztróban,
mely már egyetlen toplistából sem marad ki, de a legutóbbi híradás szerint bekerültek
Magyarország legrangosabb, s az első Michelin csillagot elnyerő éttermébe, a
Costes-be.
(Nyolcas Ádám az EMI klubban)
Wunderlich Alajos
nevét már a kilencvenes években sokan jegyezték, legendás kakaspörköltjéről
azok is tudtak és meséltek, akik nem is kóstolták. A borász ismertsége és
népszerűsége is közrejátszhatott abban, hogy egy nagybefektető, név szerint
Szűcs Róbert is megjelent a színen (internetes források szerint nem kevesebb,
mint két és fél milliárd forintot invesztált a pincészetbe), akivel azonban a
névadónak nem sikerült hosszú távon együttműködni, s ez, úgy hírlik, aligha a
borász hibája volt, így elváltak útjaik, s ma már két pincészet működik
Wunderlich néven Villányban. A Wunderlich pince mögött Szűcs Róbert áll, a Wunderlich
családi pincészet mögött pedig maga a borász, közismert nevén Lojzi, aki, a
legtöbb borászhoz hasonlóan személyesen is jelen lesz Tusványoson.
A Ruppert pince az
erős villányi második vonalba tartozik. Jómagam a gasztronómiában találkoztam
boraikkal, olyan neves vendéglőkben, mint a Café Bouchon vagy a Gombás étterem.
Időközben bekerültek néhány borral az alighanem legjobb magyar szaküzletbe, a
Bortársaság portfóliójába, pályájuk felfelé ívelő, valami azt súgja, hogy még
sokszor fogunk velük találkozni.
Az utolsó napon
Tokaj többszörös monográfusa, a borvidéket legjobban ismerő szakíró, Alkonyi
László tart borkóstolóval illusztrált előadást a tokaji dűlőkről. Tudnivaló,
hogy Tokaj volt a világ első zárt borvidéke (1641) s itt volt a világon először
dűlőklasszifikáció Bél Mátyásnak köszönhetően (1737), érdemes hát a borvidék
által hordozott páratlan értékekkel közelebbről is megismerkednünk.
(Alkonyi László mindentudó jegyzetfüzetével a Zsirai pincében.)
Zárásként hadd
idézzünk egy passzust a Bél Mátyás-féle a dűlőklasszifikáció feltámasztójának, Alkonyi
Lászlónak a „Dűlőmitológia” című könyvéből: „egyszer eljön a pillanat, amikor a tökéletes technológia dolgozik
minden pincében, a legjobb klónok virítanak az ültetvényekben, öreg tőkékről
szüretelhet a legtöbb birtok és bárki megveheti a kifogástalan minőségű
fahordót. A termőhely ekkor mindenki számára az egyéniség elsődleges
hordozójává emelkedik. A tükör kitisztul, kifinomul minden mozdulat, ás a hegy
levében ragyogni kezd a szőlő. A termőhely a bort felemeli, a földönfutót pedig
megóvja attól, hogy tudása ortodoxiába, alkotóereje pedig rutinba forduljon át”.
Dorozsmai
Endre
A szöveg a jövő heti Erdélyi Naplóban fog megjelenni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése