Trattoria La Coppola (Károlyi utca 19.)

Elindultunk hatan, három felnőtt, három gyermek gasztrotúrára. S mivel egyikünk nem talált ínyére valót sem a Good Bar Good Burger, sem a Sonkaarcok étlapján, javasoltam neki a meglehetősen hosszú étlappal működő La Coppolát, amit azóta meg szeretnénk ismerni, mióta egy közös barátunk bemutatott a tulajdonos feleségének, Novodomszky Évának. S lőn.

A La Coppola igen hangulatos, barátságos hely, jó leülni a szépen kialakított beltér bármelyik szögletében, mi a galériát választottuk. 

A kiszolgálás lehetne kedvesebb, egyikünkre rádörrent a pincér hölgy, hogy „akkor maga nem eszik?” s magyarázkodásra késztette. Egyébként az illető hölggyel elég sokat ettünk együtt az elmúlt években, igen kevéssel jóllakik s így csak egy pizzát meg egy desszertet osztott el a fiával. De ez az ő privát dolga, a pincéré meg az, hogy kedves legyen, mosolyogjon s még véletlenül sem az, hogy a vendéget alig burkoltan számon kérje a rendelés mennyiségét illetően.

Ettünk egy Margetira pizzát, egy mediterrán hallevest, tiramisut, panna cottát, cannolot, créme brullée-t, annál is inkább, hogy már egy étkezés után volt a csapat. A pizza élvezhető volt, 

de ettem már meggyőzőbbet, bazsalikom az étlap ígérete dacára sem volt rajta, a paradicsommártásból nem áradt a paradicsom üdesége, ahogy a paradicsomos hallevesből sem, amit viszont kellően gazdag volt tengeri herkentyűkben.

Értékeltük a pizzához kihozott chilis és fokhagymás olajakat is.

Korrekt-átlagos produktumok voltak ezek, akárcsak a cannolo, a friss gyümölcsmártás helyett áfonyadzsemmel tálalt panna cotta

és a kissé túllazított krémű, fagylaltos kanállal adagolt tiramisu.

Egyedül a Creme brullée volt kifogástalan. 

Szép magyar és olasz borszelekciót tartanak az In Vino Veritas válogatásában, az árak azonban messze eltúlzottak. Az weben két kattintásnyira 1540 ftért (kiskereskedelem keretén belül!) árult Szeremley Rizlingre elkérnek 4200 ft-t, de más példákat is mondhatnák az elszállt árképzésre.

Nem kiugró hely a La Coppola, de nagy mellélövéssel sem találkoztunk.

Egyszer jó volt a kissé aránytalan díjszabás dacára.

Dorozsmai Endre

További információk:

http://www.lacoppola.hu/ 

A szöveg a blog számára készült, de vélhető, hogy megnyesem a Demokratának.

A La Coppola étteremben 2013. október 26-án jártunk.

Pántlika bisztró – Budapest 1964 (Városliget, a Hermina út 47-el szemben)

A Pántlika olyan hitelesen adja az 1964-es hangulatot, hogy az ember be se ülne, ha nem olvasna jókat a helyről. S ez nem véletlen: „Hisszük, hogy a szocreál tárgyak, a formatervezés, az enteriőr Kelet-Európa sajátos értéke, amit nem eltüntetni, hanem megőrizni és megmutatni kell.” Ezzel az ars poeticával a legkisebb mértékben sem értünk egyet, ettől függetlenül leültünk a teraszon egy szép október végi koradélután. Finom-vegyes viszonyunk a Pántlikával azzal kezdődött, hogy habár jól láthatóak voltunk, két szülő, két gyermek, egy áttekinthető teraszon, a fiatal felszolgáló semmivel sem juttatta kifejezésre, hogy észrevett. Elindultam a beltér fele, mondván magamban, hogy nem várnánk feleslegesen, de láttam, összeszed néhány étlapot, gondoltam, odahozza hozzánk, s a kis késlekedést pedig elnézzük. Hát nem így történt. Szépen betette őket a helyükre, majd eltűnt a beltérben. Erre aztán bementem én is, köszöntem, jeleztem, hogy kérnénk étlapot. Elnézéskérés helyett azt mondta: „jövünk az asztalhoz”.

Nem úgy tűnt, de ezt nem közöltem, nem akartam még rontani nem a legjobban induló kapcsolatunkat, átvettem az étlapokat s nekifogtunk a tanulmányozásuknak. Volt pár izgalmas étel, sikerült szokás szerint abba belehúzni, ami épp kifogyott: báránykolbász és humusz.

Így megmaradtunk az egyébként is jövetelünk célját képező hamburger mellett. Értékeltük, hogy négy evőeszközt hoztak, nem használtuk fel őket, de a gesztus fontos. Maga a hamburger remek volt, mind a húspogácsát, mind a zsemlét illetően, a salátán nem ártott volna némi dresszing, s krumpli mirelit volt, de megfelelően sütötték meg.

Ha a pincér a burkolt rendreutasítás helyett azt mondja, hogy „elnézést”, vagy kihozza az étlapokat, ahelyett, hogy eltegye őket, egész jó értékelést kapna a hely.

Így viszont nem vágyódunk vissza egyáltalán.

Dorozsmai Endre

A szöveg a Demokrata számára készült.

A Pántlika bisztróban 2013. október 27.-én jártunk.

Magyar kézműves sörök – Első rész: sörözők

A Dining Guide munkaközösségének egyik nagy erénye, hogy rajta tartja kezét a gasztronómia pulzusán. Maga is divatot teremt, illetve erősít, de létező jelenségekre mutat rá, létező mozgásokat használ ki, azoknak hullámain igyekszik szörfölni, nem kis sikerrel. A sörforradalomról már tavaly értekeztek a zöld Top Gasztronómia kiadványukban, részletesen bemutatva a sörkészítés rejtelmeit, a sörínyencek ízlésének trendjeit, a legjobb sörlelőhelyeket és sörkocsmákat.

Az idén megjelent Gault Millau Magyarország 2014 című etalon-kiadvány is foglalkozik e jelenségkörrel, joggal jegyezve meg, hogy egyelőre még távol állunk a minőségi sör és a gasztronómia olyan szintű szervesedésétől, mint amit a bor vonatkozásában a kilencvenes évek végére már megtapasztalhattunk. Vannak üdítő kivételek, olyan helyek, melyek komoly szintet jelentő magyar sörök mellett színvonalas ételeket szolgálnak fel, talán a legjobb példa erre az Egykettő borbisztró és sörsöntés (s mondanám a papír szerint remek Beldort is, de e három egységből álló láncolat két tagját is csak kívülről sikerült eddig megcsodálni, s még tájékoztatás sem volt kitéve, hogy mikor nyitnak vagy nyitnak-e még egyáltalán), de a jellemző az, hogy a kiemelkedő sörválasztékot kínáló sörözőkben (Hopfanatic, Legenda, Monyó, Különleges sörök boltja, Csak a jó sör) a gasztronómia el van hanyagolva. A legjobb éttermek pedig nem feltétlenül affinisak a minőségi sörökre, de ez már másodlagos kérdés, az ember egy 14-15-16-17 Gaut Millau pontos étteremben jó eséllyel bort fog rendelni, tehát sokkal inkább arra lenne szükség, hogy a jobbacska vendéglők bárki által elérhető fősodra, a 10-11 GM pontos éttermek (pl. Café Bouchon, Bacchus,  Kispiac, Klassz, Régimozi, Végállomás) nyissanak a kézműves magyar sörök fele.

Mindazonáltal örömteli, hogy a lassan életre kapó magyar minőségi kézműves sörfőzés a legfontosabb irányokat lefedi: ihatunk felsőerjesztésű magyar „ale”, azon belül pedig a sörínyencek által talán legmagasabbra értékelt IPA (India Pale Ale) söröket, de vannak nagyon komoly magyar félbarna és fekete sör is, különböző irányzatok szerint a belgától a stout-változatokig. Induló sorozatunk első darabja a sörözőkkel foglalkozik, majd szó lesz a sörfőzdékről és a sörszaküzletekről is. Érdemes e három témát górcső alá venni, ahogy a borok esetében is érdemes figyelemmel kísérni a borászok munkáját, a szaküzletek választékát és a hangulatos borozókat, ahol emberi áron kóstolhatunk kedvünkre. (Az aradiak bor témában előnyben vannak, mert a Tulipán borozóban mind a kb. 100-féle bort „csapra verik” minimális felárral, vagy felár nélkül helyben felszolgálják, ismereteim szerint ezzel csak a Vinopolis dicsekedhet a Fővárosban. Győzködjük a tulajdonost, hogy vegyen be a választékba magyar kézműves söröket is.)

Míg az említett tavalyi DG kiadvány sörkalauza által számba vett legjobb sörözők zöme  a cseh sörökre alapozott, mára a legizgalmasabb helyek a magyar söröket kínáló brew-pubok. A csúcs az lenne persze, ha a megnevezésnek megfelelően helyben főzött sört csapolnának, erre is akad példa, de a modell az lesz szerintem, hogy a sörfőző cégek sörözőt nyitnak a Budapest tágan értelmezett belvárosában, mint a kiskunhalasi Hopfanatic vagy a XVI. kerületi Legenda. Melyek egyébként személyes kedvenceim. A Hunyadi téri bíztató nevű Hopfanatic (hop – komló angolul, ami kulcsszó a sörgyártásban, kis túlzással azt lehet mondani, hogy  a sörínyencek annál jobban szeretnek egy sört, mennél inkább komlózva van) tart minőségi, helyben készült, kézzel formázott húspogácsás hamburgert is, meg angol kolbászból készült hot dogot, több sör van csapon, s persze üveges söröket is kínálnak a sajátjaik közül. (A Hopfanatic honlapja, a www.hopfanatic.hu építés alatt áll, linket kapunk a hely FB oldalára, mely azonban kéziratleadáskor nem jelenik meg, így aki többre kíváncsi, az a magyar kézműves sörök első számú információforrása, a www.kezmuvessorok.hu oldal alapján tájékozódhat a főzde s a söröző felől.)

A Legenda sörözőben szélesebb az italválaszték, tartanak söröket a szó szoros értelmében legendás Brewdogtól is, de enni egyelőre nem lehet semmit. S ha már a Legendánál vagyunk, említsük meg a Gozsdu udvar tőszomszédságában egy teherautó utánfutóban működő  sörkimérésüket is, mely már igencsak bejáratott s ennek megfelelően esténként meglehetősen frekventált, nem is kaptunk helyet az asztalai mellett. (További információk. http://www.legendasorfozde.hu)

Magyar kézműves sörök tekintetében a legszélesebb választékot a Kálvin téri Monyó  café kínálja, hat sört tartanak csapon (ebből 4 magyar kézműves) és elvben 42 palackosat, melyek egytől egyig a tárgyalt kategóriába tartoznak, más kérdés, hogy utánpótlási problémák miatt nincs minden készleten (http://monyo.hu/).

Igen jó a sörválaszték a romkocsma-divatra rájátszó Élesztőben, ahol rengeteg sört csapolnak (induláskor 17 volt a csapok száma, azóta vélhetően nem csökkent) és tartanak bizalomgerjesztő sörkorcsolyákat is. A magyar sörökre alapoznak, de vannak külföldi különlegességeik is. (https://www.facebook.com/pages/Élesztő)

Kiemelkedő söröző a Gozsdu udvar vonzáskörzetében működő Léhűtő is, ahol a csapolt választékot impozáns palackos készlet egészíti ki. (https://www.facebook.com/lehuto.kezmuvessorozo)

A „Különleges sörök boltja” (https://www.facebook.com/sorbolt) 

valamint a „Csak a jó sör” (www.csakajosor.hu) elsősorban sörszaküzlet, de egy ideje mindkét helyen csapolnak is söröket, amit az asztalokhoz telepedve szürcsölgethetünk. Ottjártunk idején, idén nyáron az első helyen 3, a második helyen 6 sör volt csapolva, egyik izgalmasabb a másiknál. A „Csak a jó sörben” kóstolt Mikkeller Single Hop Simcoe (IPA) és Brewdog Libertine Black IPA meghatározó, katartikus élménye volt kicsiny társaságunk mindhárom tagjának.

Érdemes megemlíteni a német sörökre összpontosító Sörmanufaktúrát is, mely több, mint harminc magyar kézműves sört is forgalmaz, tulajdonosai pedig részesei a talán legjobb, legizgalmasabb sörfőzdének, a Legendának. Láttunk már ilyet, amikor a borszaküzlet-tulajdonosból (Pauli Zoltán) vagy bor-szakújságíróból (Losonczi Bálint) borász lett, miért ne ütné fel a fejét e jelenség a sörök világában is?

Végül két szó a vidékről Kelet-Magyarországra fókuszálva. A helyzet a kézmuvessorok.hu kimutatása szerint nem túl rózsás. Békésszentandráson kaphatók a helybeli sörfőzde sörei a főzde saját kocsmájában, Miskolcon a Kortyoldában a Serforrás sörei, a Budai Gourmet-n sikerrel bemutatkozó Zipsben pedig a főzde saját sörei (www.zips.hu), amit komoly sörkorcsolyákkal kísérhetünk. Szegeden a Smooth café kínál néhány kézműves sört, s ezzel a lista végére értünk. Ha valaki eljutott a Duna-Tisza közéig és jó magyar sörre vágyik, utazzon fel a Székesfővárosig, megéri. De még onnan is van továbblépési lehetőség Fót és Győrzámoly irányában, ahol söröző és sörfőzde egyaránt működik. De erről majd legközelebb a sörfőzdék kapcsán.

Dorozsmai Endre

 A szöveg az Erdélyi Napló számára készült.