Casa Antinori

Temesvár, Aradi út (románul Calea Aradului) 14A

Telefonszám: + 40 256 242 233

Honlap: https://www.facebook.com/CasaAntinori/

E-mail-cím: casa.antinori@mail.com

 

Nyitva tartás:

Hétfőtől péntekig: 12.00 – 23.30

Szombat, vasárnap: 12.00 – 23.30

 

 

A Casa Antinori elnevezésű, rendkívül hangulatos olasz étterem Temesvár legnagyobb és legszínvonalasabb üzletközpontjának tőszomszédságában működik. Minden falat nyers tégla borít, valamint vörös réz, kívül, belül, ügyesen használják a borosüvegeket dekorációképpen. A fatüzelésű pizzakemence a vendégtérben van, ha akarjuk, közelről figyelhetjük a pizzaiolo munkáját. A Gault Millau kalauz legutóbbi kiadása 11 ponttal jutalmazta az étterem teljesítményét.

Az étlap az olasz konyha klasszikusainak meglepően széles választékát kínálja, haltatárokat, kagylót, sült tintahalat, vargányás burrata „straciatellát”, padlizsántortát, pizzákat és helyben gyúrt tésztákat, sokféle húst és halat többnyire sütve, a minőségi érlelt steakektől a bárányon, kacsán, pisztrángon, lazacon át a vörös tonhalig.

Az árak magasak, de nem megfizethetetlenek, lehet ésszerűen, az átlagos zsebnek megfelelően is rendelni. Az előételek ára átszámolva 2800 és 5500, pizzák zöméé 1600 és 3000, pasta-ké 2000 és 4000, csirke- és sertésételek zöméé köret nélkül 2000 és 3000, halaké többnyire 4000 és 5000, desszerteké 1400 és 2000 forint között mozog.

Rendeltünk marhatatárt mustárfagylalttal, az ízesítést jól eltalálták, a húst nem darálták tönkre, a kapribogyós karakter kifejezetten jó volt. Értékeltük a mustárfagylalt ötletét. A pizzák tésztája kitűnő volt, vékonyra nyújtották, hirtelen, nagy hő mellett sütötték. A Margarita sajnos szimplista megoldás mentén készült, tehát nem volt rajta szépen olvadó mozzarella, friss bazsalikom és paradicsomkarika, hanem csak szósz és az átlagostól nem sokban különböző pizzasajt. A Diavola és a feltét nélküli pizza stílusában készült focaccia kifogástalannak bizonyult. A tenger gyümölcseiből készült vegyes tálon a Szent Jakab kagylók miniatűrök voltak, nem is láttunk még hasonlót, az avokádós rákot koktélszósszal tálalták, nem volt rossz, ahogy a fekete kagyló meg a tenger gyümölcseiből készült saláta sem. Kértünk hozzá kemencés krumplit, ami jó állagú és kellemesen füstös ízű volt, továbbá roston sült zöldségeket, amihez szép vékonyra vágták a padlizsánt és cukkinit, mint Olaszországban. A pohárban felszolgált tiramisu édesebb volt az optimálisnál, állagra sem adta a mascarpone jellegzetes élményét, de nevét nem tekintve nem volt egy rossz zárás.

A borlap impozáns, erdélyi, Kárpátokon túli és olasz tételeket kínálnak elsősorban, jellemzően palackra, kimérve néhány csak tételt poharaznak. A sörök nagyipariak, a tömények között akad több kiemelkedő tétel.  

 

Értékelés

Összélmény: 4,5 pont

Konyha: 4,25 pont

Atmoszféra: 5+ pont

Kiszolgálás: 4,5 pont

 

Vendéglátás a Madarasi Hargitán

 

A kamaszkor markáns élményei egy életre bevésődnek s nem ritkán személyiségünket is meghatározó módon formálják. 1980-ban, majd 1981-ben családi nyaralásunk célpontjául a Székelyföldet jelölték ki szüleim, akkor jártam először a „Székely Miatyánkban” is megénekelt „Szent Hargita hegyen”, egyik este ott, tűz mellett hallottam életemben először énekelni az „Ott ahol zúg az a négy folyó” című szívbe markoló irredenta dalt. Ma is nagy élményt nyújt eme klasszikus dallamnak bármelyik feldolgozása, de annak idején, amikor a szó szoros értelmében agyonvertek embereket a Horthy korszak dalainak énekléséért, az egész család  egyfajta kisközösségi érzelmi katarzisként élte át azt az estét.

Ezt követően 2021 januárjáig, negyven éve át nem sikerült eljutni a Madarasi Hargitára, ami merő véletlen, mert az utóbbi évtizedekben keresztül-kasul bejártuk a Székelyföldet, Nyárádszeredától Parajdon át Gyímesközéplokig, és Maroshévíztől Gyergyóújfalun, Csíkszeredán, Kézdivásárhelyen át Kommandóig, s felsorolást még hosszan folytathatnám.

Idén a család sí-igénye vitt a Hargita legmagasabb, 1801 méteres csúcsára, ahol Turul szobor és kopjafa-erdő jelzi e táj jogos birtokosainak kilétét.

A síközpont nem kevesebb, mint négy étteremnek és további két bárnak is otthont ad, ezeket venném most számba.

Kezdjük a „21 gramm” nevű egységgel, ahol meglepetésemre magyar kézműves csúcssörök is szerepelnek a választékban, a többes szám úgy értendő, hogy egyik nap egyiket lehetett inni, a másik másikat, mindkettőt a „First” nevű főzdétől. Értékeltük, hogy tartanak néhány magyar bort is, pedig ide a vendégek főként forraltborozni, teázni meg sörözni járnak. A terasz a sípálya közvetlen közelében van, osztrák síparadicsomok hangulatát idézi a kilátás.

A „Madarasi Gyopár” menedékház és kávézó magasabban van, innen is pazar panoráma nyílik. Az itallap nem sok izgalmat hordoz, viszont kedvezőek az árak, szép a beltér és átlag feletti a forralt bor.

A Vitus vendéglőben a pacalleves gyengécske volt és drága (2200 forintnak megfelelő 30 lej tejfellel és erős paprikával), miccs is a megszokottnál drágább, de anyaországi szemmel még mindig olcsó (350 ft/db). Minősége átlagosnak bizonyult.

A Pethő vendéglő beltere a legszebb az összes egység közül, a konyha sok izgalmat nem nyújt, a fősodor ételeit kínálják közepes kivitelezésben. (Az udvarhelyi testvéregységben nagyságrenddel jobbat ettünk.)  Az árak értékarányosak. Nem számítva a fél óra járásnyira, nem sokkal magasabban fekvő Turul szobrot, innen a legszebb a kilátás.

A Súgó a legfrekventáltabb étterem az üdülőközpontban. Az ételkínálat más kint és más bent. A teraszon roston sülteket kínálnak elsősorban, valamint babgulyást, a benti részben szabályos éttermi választékkal rendelkeznek. Kínálnak többek között pacal- és parasztcsorbát, tárkonyos csirkeragulevest, vargányakrémlevest, sertéspörköltet– és oldalast, sült és rántott húsokat, illetve sajtot, valamint az általunk is rendelt desszerteket.

Az árak kedvezőek. A levesek ára átszámolva 600 (kis adag húsleves) és 1600 (vargányakrémleves), a főételeké körettel együtt 1800 és 3000 között marad, desszertek 1000 forint alatti összegért kaphatók.

Az egyes ételek megvalósítási szintje közötti különbség meglepő. A húsleves gyengécske, nem karakteres, az iparinak tűnő tésztabetét túlfőtt, bármelyik háziasszony jobbat főz. A túrógombóc viszont kifejezetten finom, jó ötlet a mákba forgatott variáns, kóstoltuk ezt is, meg a klasszikusat is. A palacsinta átlagos, a házilag főzött lekvárnak tűnő áfonyás töltelék kiváló.

Az üdülőközpont bejáratánál működik a Madarasi menedékház, melynek honlapjáról megtudhatjuk, hogy a hegytető legrégebbi épülete ad otthont az étteremnek. 1941-ben adták át, ama boldog négy esztendő alatt, amíg Észak-Erdély újra magyar fennhatóság alatt állt. Számomra gasztronómiai szempontból ez volt a legmeggyőzőbb.

Az összefogott, de mégis változatos étlap a népszerű helyi és nemzetközi ételek mellett ígér néhány izgalmasabb, nem várt fogást is, az általunk rendelteken kívül vadpörköltet, korhelylevest, spenótot tükörtojással. S persze tartanak flekkent, csirkemell falatkákat, roston sült csirkecombot. Kínálnak hagyományos reggeliket is, ebben a rovatban szerepelnek az előételnek is beillő kencék, a zakuszka és a padlizsánkrém.

Az árak kedvezőek, a főételeké az 1500 és 2500 forint közötti sávba illeszkedik, a söröké 500 forint körül mozog. Tisztes adag (200 gramm) zakuszka potom 700 forint, de ugyanennyi padlizsánkrém is 1000 forint alatt marad, desszertek és levesek 1000 forint körül kaphatók.

A bablevest ízletesnek találtuk, valamivel több babot elfogadtunk volna benne. Értékeltük, hogy nem sűrítették agyon s nem főzték tönkre. Az étlap főétel-kínálatából a kacsacomb érdekelt volna elsősorban, de azzal nem tudtak szolgálni. Kifejezetten jól sikerült a puliszkával körített rókagombapaprikás, szépen visszaadta a gomba természetes ízét. Finom volt a savanyított karfiol is. Helyben készültnek tűnt falafel, ami bizony még a magyar fővárosban is ritkaság, a legtöbben mirelitáruból dolgoznak. S nemcsak helyben készült, de finom is volt, frissen sült, megfelelő volt az állaga és az ízesítése is. Sajnos a köretek hőfoka elmaradt a várakozásainktól, egyébként ízlett a tévedésből kihozott hagymás reszelt burgonya, amit valamilyen rejtélyes oknál fogva „rántottnak” neveztek az étlap szerkesztői, holott a rántáshoz semmilyen értelemben nem volt semmi köze. A később érkező tört paszulynál ettünk jobbat is, de ez sem volt élvezhetetlen. A „carbonara” stílusú penne középeurópai volt, tejszínnel készült, kamaszkorú pasta-szakértőnk, miután joggal lekritizálta, jó étvággyal megette.

Összegzésül azt tudjuk ajánlani az idelátogatóknak, hogy járják végig az egységeket, érdemes minden nap máshová beülni, s ha egy netán egy hetes a kirándulás, ott van még Ivóban az Öreg Szivacs vagy Zeteváralján az Árpád háza étterem. Ha pedig nem a tisztes átlagot képviselő helyi fősodratú konyhára kíváncsi a társaság, hanem annál többre, Székelyudvarhelyen a Schwartz bisztró és a Páva a legközelebbi - konkrétan 36 kilométerre fekvő - nagyvárosi mércével mérve is igényes hely. 

 

A szöveg a Magyar Nemzet Online-on jelent meg.