Török Étterem (Hungária körút, Bíró Lajos utca sarok)

Lázár Ervin felnőtt meséinek egyik legjobbja a tűzről szól, arról, hogy miként nézne ki a tűz nélküli világ. Amire szerencsére még várni kell, s megkockáztatható az is, hogy az emberből soha nem fog kiveszni a nyílt vagy burkolt, de rendkívül mélyen kódolt tűzimádat. Nem véletlen, hogy sokak számára kiemelt hívószó, ha azt hallják egyik-másik vendéglőről vagy gyorsétteremről – például a Zorbáról vagy a Montenegroi Gurmanról –, hogy parázson sütik azt, ami a tányérra kerül, legyen szó tintahalról, zöldkagylóról vagy pljeszkavicáról.

Egy ilyen török éttermet fedeztünk fel a minap a Hungária körút és a Bíró Lajos utca sarkán. 

A hűtőpultban bizalomgerjesztő nyársak, 

többek között bárányhússal és darált hússal, 

amit faszénparázson percek alatt megsütnek, mögötte minibolt török termékekkel, az olívaolajoktól, olajbogyóktól a gyümölcsleveken át a tejtermékekig, az ételpultban pedig az ismert választék, gyros, padlizsánételek, húsos zöldségraguk, baklava.

Mi idő hiányában gyrost, paradicsomos padlizsánt, csicserborsós bárányt és baklava-t csomagoltattunk. 

A gyros nem volt rossz, de jó lett volna az összeállítása előtt kicsit rápirítani a tortillalapra, a főételek izgalmasak voltak, és otthoni reprodukálásra indítottak, a baklava pedig finom, szaftos volt. A felszolgálónk remekül tette a dolgát, kedvesen, kommunikatívan, az árakról pedig annyit, hogy minderre (kis adagokat számolva), egy török kenyérrel, egy ayrannal és egy 100%-os gránátalmalével együtt 3000 ft-t fizettem. Meg is ígértem, hogy jövünk még.

Dorozsmai Endre

A szöveg a Demokrata számára készült.

A Török Étteremben 2013. október 27-én voltunk.

Halkakas (Veress Pálné utca 33.)

Vannak iskolateremtő helyek, mint az Olimpia, a Kistücsök, a Brill, s vannak olyanok, melyek egyelőre csak modellértékűek. Ezek közé sorolnám a Halkakast, melyhez hasonló gyorsétteremre sokfelé szükség lenne kies a hazában.

A Halkakasban a leves és desszert műfajt leszámítva csak halételeket szolgálnak fel. Ami van, az magyar és friss. Tenyésztett halakra alapoznak, s így az árakat is baráti sávban tudják tartani. Az étlap a ma igen népszerű street-food büfé irányzaton belül széles, de nem annyira, hogy a fagyasztóra támaszkodjanak. Nem is tehetnék, mert az üzlet pörög, legalábbis ottjártunkkor pörgött, nem lenne ideje a vendégeknek várni, míg kifagy az alapanyag. Van napi ajánlat is, 

az állandó kínálatban szerepelnek halpástétomok, népszerű utcai ételek halközpontú átiratai (halburger, halgyros), többféle halat sütnek forró vaslapon. A beltér ötletes, látszik, hogy kis befektetéssel igyekeztek otthonos, kellemes helyet varázsolni. Sikerült.

Mi kértünk egy vegyes halízelítőt csomagolva, mert eléggé eltelt már az idő addigra, s jól is voltunk már lakva. 

Azon frissiben nekiálltunk az utcán, de olyan remeknek bizonyult a maga műfajában, hogy visszamentünk s rendeltünk egyebeket is. A halízelítőben mindenből volt egy kicsi: füstölt pisztrángkrém, füstölt harcsaszeletkék és pontyropogós. No meg kis saláta és finom pirítós. 
Ettünk továbbá kecskesajtos céklalevest, 

ez is ízlett, nem különben megelégedésünkre volt az afrikai harcsából készült gyros tál

és a tiramisu is. 

Egyszerű és nagyszerű ötletek és ízek. 
A kiszolgálás kifogástalan, közvetlen és kedves, a tulajdonos hölgy is a pultban dolgozik és örömmel ad tájékoztatást ételekről-italokról. Kézműves borokat 

és köleses sört tartanak, továbbá házi szörpöket. Igazi szeretni való hely a Halkakas, jó szívvel ajánljuk mindenkinek.

Dorozsmai Endre

A szöveg a Demokrata számára készült, hozzáírtam még pár sort.

A Halkakasban 2013. október 26-án jártunk.

Kerkyra görög ételbár (Eötvös utca 5.)

Nem szerencsés, ha a felszolgáló kerek-perec cáfolja, amit a vendég állít. Az embernek az megélése, hogy hazugsággal vádolják, vagy azzal, hogy nem tudja, mit beszél. Ezt az érzést akkor sem szerencsés indukálni a vendégben, ha a felszolgálónak tökéletesen igaza van. Akkor is adott megannyi finom fogalmazástechnika „én úgy tudom, hogy..”,  „nekem más információim vannak…” stb. De mekkora a baklövés, ha ellentmondás nem tűrően  állítanak a vendéggel szemben tényszerűen hamisat!

Nos a minap a Kerkyra ételbárban kellemesen elbeszélgettünk a görögül is jól beszélő, tulajnak ható, serényen dolgozó gyros-készítővel, akit egyébként a hely FB-oldalán is láthatunk. Hölgy segédje, amikor azt találtam mondani, hogy az általam meglátogatott görög gyrososok csirke mellett sertéshúsból is készítenek a gyrost, egyszerűen meghazudtolt abban a kérdésben, hogy a Hegedüs Gyula utcai kollegájuknál sertéshúsból készült gyrost ettem. Ami egyébként ténykérdés, fotó is készült, meg be is számoltam róla e hasábokon, mint ahogy arról is, hogy a hús nyers volt, ezt például csirkehússal nem is lehetne megtenni, hacsak meg nem kockáztatnak egy a tömeges megbetegedést. Erre hiába hivatkoztam, a hölgy tántoríthatatlan volt.

De szóljunk a gyrosról is két szót, mert megérdemli. 

Ez a görög pitában, tzatzikivel felszolgált gyrosok közül a legjobb volt, amit ettem valaha, ehhez éhségemen túl az is hozzájárulhatott, hogy bordázott kontaktsütőben kissé megpirították a pitát, de azt se feledjük, hogy a belevalók minősége és egymáshoz viszonyított aránya is optimális volt. A Kerkyrát a nagyszájú és meggondolatlanul beszélő kisegítő hölgy produkciója dacára jó szívvel ajánlom mindenkinek, aki szereti a görögös csirke-gyrost. 

Én akár ebben a percben is szívesen nekilátnék a következőnek.

Dorozsmai Endre

A szöveg a Demokrata számára készült.

A Kerkyra-ban 2013. október  18-án voltam.

További információk:

https://www.facebook.com/kerkyra.gyros

Opuz Jazz Club (Mátyás u 8.)

Az Opus Jazz Club felállította számomra eddig vendéglőlátogatásaim csalódásrekordját. Így kezdtem el beszámolómat a nemrégiben, amikor nem jutottam odáig, hogy a szöveget véglegesítsem. Nem akarok módosítani rajta, de időközben lehiggadtam, és egy cseppet árnyalnám a kijelentést: az Opus felsorakozott a nagy csalódások listájára. S mi tagadás társaim felháborodása kicsit átragadt rám, ahogy néztem, én voltam hármunk közül az egyetlen, aki bármikor visszatérne még az Opusba.

Mert abszolút értékben a nyújtott szolgáltatás nem volt katasztrofális. Szó se róla. A csalódás abból fakad, hogy ahhoz képest, amit a honlapon láttam, ahogy a hely kívülről és belülről kinéz, ahogy az ételeket tálalják, a gasztronómiai teljesítmény bizony elmarad a felfokozott várakozásoktól.

Kezdjük az elején. A kályha mi más lenne, mint a Dining Guide Top Gasztronómia street food kiadványa, mely a legjobb hamburgeresek közé választotta az Opust. Nem is méltatlanul. A honlap is igen bíztató, profi munka, ráadásul délben 1500 forintért három fogást adnak, keveset és nagyon látványosat. 

Sajnos csak estére sikerült odaérnünk, így erről a produkcióról lemaradtunk. Jazz koncerthez készülődtek, midőn valamikor fél7 és 7 között megérkeztünk, ami nem meglepő, ismerve a hely nevét, míg ettünk a hangolást és a beállást is öröm volt figyelemmel kísérni. 

Pincérünk kifogástalanul tette a dolgát, kedves volt, kommunikatív, a frusztráló helyzeteket is jól tudta kezelni. Bizonyára rossz érzés lehet, ha a vendég visszaküld egy sört, de hát, ha egyszer savanyú volt és élvezhetetlen, akkor mi mást lehet tenni? Na jó meg lehet inni, és lehet, hogy Demjánben a Darázs ivóban (ha másképp hívják a helyet ahol életem egyik legrosszabb sörét ittam, akkor bocs) lekínozza az ember, no de a főváros egyik legelitebb helyén már nem. Tetszett a dizájn is, mi a korlát mellett ültünk, rálátásunk volt a zenekarra.  Rendeltünk smart adagban báránycsülköt, 

hallevest 

továbbá klasszikus hamburgert.

Amint képeken is látható, tálalni, azt tudnak. Kár, hogy a halleves nem volt kicsit sem citrusos, pedig az igencsak jót tett volna neki, egyébként a kagyló meg a rák friss és ízletes volt, és a leves élvezeti értéke ellen sem lehet szavunk. A hamburger is rendben találtatott, sőt átlag feletti volt. A sült burgonyaként viszont olcsó mirelit krumplit adtak, enyhén túlsütve. Legfőbb problémánk az volt, hogy a báránynak mondott húsdarab nem rendelkezett semmiféle bárány jelleggel, sem ízre, sem textúrára (sertéscsülöknek saccoltuk, amit egy marha jus-vel öntöttek le). Lám, mennyi esetlegesség van egy tesztben. Ha nem rendelünk bárányt és ha Staropramen sört kérünk, e kis írás végkicsengése sokkal jobb lett volna. Egyébként így sem akarok senkit lebeszélni a hely meglátogatásáról, az Opusnak megvannak a maga kétségkívüli erényei, egy ebédmenüt pedig mindenképpen jó lenne még valamikor kipróbálni.

Dorozsmai Endre

A szöveg a blog számára készült, lehet, hogy csinálok egy rövidített változatot a Demokrata számára.

További infok:

https://www.facebook.com/opusjazzclub

http://opusjazzclub.hu/

Hopfanatic Pub (Hunyadi tér 11.)

A sörözők között külön rangjuk van a brewpubok-nak, ahol a söröző tulajdonosa a saját sörét kínálja. Alapjáraton helyben főzve, jelen esetben bérelt helységben Kiskunhalasról szállítva. Csapon négy sört tartanak, az üveges választék a főzde kínálatát fedi, de nincs minden raktáron, Angry Beast-et nem tudtunk venni. A hely atmoszférájától nem voltunk oda s vissza, mint ahogy a címlék grafikájától sem. A kettő egyébként összefügg, a grafikus ugyanaz, s a falfestmények a különböző címkéket idézik. 

De el tudjuk nézni a problematikus külcsínt, ha azt kompenzálja a kimagasló belbecs. Márpedig kompenzálja. Amit  lényegében megelőlegez a sörfőzde névválasztása: ha valaki fanatikusan szereti a komlót, akkor az minden bizonnyal jó sört főz. S esetünkben ez így is van.

Emellett csapos-szakács-mindenes hölgy kedves és mosolygós, mit kiderül, a sörfőző mester húga, megerősödik a tanulság, hogy főszabály szerint tulajdonos rokonsága a legalkalmasabb arra, hogy vonzó metakommunikációjával és kedvességével a vendéget visszatérésre késztesse. Kínálnak pár sörkorcsolyát, angol sörkolbászból igényesnek hangzó hotdogot és maguk által fűszerezett és formázott húspogácsát tartalmazó hamburgert. Ezeket sajnos nem kóstoltuk meg, mert már két teszten túl voltunk. Majd legközelebb.

A Hopfanatic olyan sörcsodáknak a „szerzője” mint a Nohoplimit, a Bitterfly vagy a White Hops, melyek remek élményt adó, kiváló sörök. Izgalmas a Celeste is, ami a maga 350 (+üveg) árával az egyik legjobb ár/érték arányú sör a piacon. A kókuszos Alulu és a savanyú ízekre hangolt Splash nem az esetem, de ez az én hibám is lehet.

Annak, akit megmozgat a magyar kézműves sörök témája, a Hopfanatic Pub meglátogatása egyenesen kötelező.

Dorozsmai Endre

A szöveg a Demokrata számára készült.

Legenda söröző (Hevesi Sándor tér 1.)

A magyar sörforradalom megállíthatatlan akkor is, ha időnként hallunk rossz híreket, például azt, hogy eladják az eddig több klasszikust is (Fekete bárány, Csobánkai Öregsör) megalkotó Csobánkai sörfőzdét. A forradalom jegyében két brew-pub is nyílt a nemrégiben a Fővárosban, a Hopfanatic mellett (előtt) a Legenda is megnyitotta kapuit.

A Legenda az egyik legjobb, ha nem „a” legjobb magyar kézműves sörfőzde. Választéka igen széles, a legfontosabb műfajokban sikerült maradandót alkossanak. Érezhetően a masszívan komlós ízvilág áll hozzájuk közel, ami a lehető legjobb irány. Mellélövésnek számító sört nem kóstoltam még tőlük, a kézműves sörök első számú honlapja (kezmuvessorok.hu) 18 sörüket sorolja fel, ezek közül a Brutal Bitter minden idők egyik legnagyobb sörélményét adta számomra, de kedvenceim közé tartozik a belga apátsági stílusú magas alkoholú, testes Tripla X, a félbarna Kelet Indiai Társaság IPA valamint könnyed, citrusos Diesel, de bármelyik sörüket szívesen meginnám, a felesleges gyümölcsös játékokat leszámítva.

Örömteli, hogy kocsmát nyitottak a régi Nemzeti Színház tőszomszédságában, a Dob utca és az Izabella utca sarkához közel. 

A boltíves pincehelységben 

átható malátaillat, ami lehetett a dekorációul szolgáló malátás zsákoktól, de lehet, hogy annak volt köszönhető, hogy ottjártunkkor épp egy sörfőző tanfolyam zajlott a kétágú belső tér egyik folyosójának végében. 

Csapon 4-5 kiemelkedő sör, közte egy „kakukk”, mely nem főzdéé, üvegben is lehet kapni más sörfőzdék kiemelkedő söreit, így például a Brewdog három remek IPA sörét. 

Sörkorcsolyákat sajnos nem tartanak, a kiszolgáló ifjú hölgy segítőkész, de nem különösebben kommunikatív, némi kedvesség és mosoly jót tenne az összhatásnak.

Mert sörbarátoknak feltétlenül érdemes ide ellátogatni.

Dorozsmai Endre

A szöveg a Demokrata számára készült. 

A Legenda sörözőben 2013. október 18-án jártunk.

The Big Fish (Andrássy út 44.)

A budaőrsi Halpiac működtetői, alighanem a Dokk bisztró sikerén felbuzdulva nagy fába vágták a fejszéjüket, kísérletet tettek a pesti belváros meghódítására. A Jókai tér sarkán nyílt üzletük minden jel szerint igazolta számításaikat: a hely jól megy: míg a szomszédos Liszt Ferenc téren több étterem is kong időnként, a Big Fishben mindig van vendég.

A kezdeti szervezési problémát, amire többen panaszkodtak, megoldották, továbbra is a pultnál történik a rendelés, de mindenki kap egy számot, amit letesz az asztalára s amikor az étele elkészült, a kedves mosolygós pincérhölgy vagy egy kedvetlenebb úr kihozza az étkeket.

Mi marinara kagylót ettünk, tintahalat, sült markélát és panna cottát

A kagyló főzőleve egyenesen kiváló volt, jót tett neki a frissen belefőzött roppanós szárzeller s a sok fokhagyma. A kagyló nem adta a frissesség átütő élményét, kissé túl is főzték, de még bőven az élvezhetőség határán belül találtatott.

A tintahal ügyében kifogás nem eshetett, jóféle fűszeres extra szűz olívaolajat adtak hozzá kis tégelyben és egy citromcikkelyt, amiből több is elkelt volna. 

Igaz, nyomtunk belőle a kagylóra is. Az ügyesen, rozmaringosan, megfelelő fokozatra sütött makrélán viszont átütött a hosszabb ideig fagyasztott halak íze. Finom volt viszont a mellé adott francia rakott krumpli.

A panna cotta-t szép, elegáns magas pohárban szolgálták fel, de talán egy laposabb forma szerencsésebb lenne a ritka finom málnamártás és a jó állagú, jó ízű tejszínpuding együtt élvezéséhez. 

A Panna cotta lelke a gyümölcsmártás, ezt sok helyütt nem fogják fel, a Big Fish-ben szerencsére igen. A tálalást külön érdemes kiemelni. Apropó, tálalás: mindeközben gyönyörű fish and chipses tálakat hoztak ki a szomszédoknak, eldöntöttük, hogy külön ezért még biztosan eljövünk ide.

Végül egy jótanács az utánunk érkezőknek: még véletlenül sem szabad engedni a kiszolgálók tanácsának abban, hogy a halat nézzük és ne az árát a fekete táblán, mert könnyen beleszaladhatunk iszonyúan drága ételekbe. Egy darab Szent Jakab kagyló például 1500 ft, ha az ember előételnek megeszik hármat, már egy drága főétel árát fizeti, s akkor hol van még a további egy-két fogás meg az ital? A Big Fish nem olcsó hely, a szódának literje 1000 ft (!), a legtöbb hal igencsak magas áron van, de lehet okosan rendelni. Mi morgás nélkül távoztunk a makrélás döccenő ellenére. Sőt, jövünk még.

Dorozsmai Endre

A szöveg eredetileg a Demokratának készült, de kibővítettem néhány részlettel.
A Big Fish nevű helyen 2013. október 18.-án jártunk.

B Terv (Kertész utca 46.)

Az átlagos kínálatot nyújtó kocsmák esetében két fontos szempont van, ami eldönti, hogy elmegyünk-e még egyszer vagy sem. Az egyik, s számomra ez a meghatározó, a hangulat, a másik az árfekvés. No meg persze a kiszolgálás, de ez nem feltétlenül meghatározó tényező, a Falk Miksa utca Tokaji borozóba a kilencvenes évek második felében rendszeresen visszajártunk az olcsó és iható bor, a finom fasírt és prósza (más néven tócsni, lapcsánka, cicege) kedvéért, miközben a csapos kiscsaj valami ledöbbentően barátságtalan és arrogáns volt. 

A nemrégiben a Csak a jó sör! nevű szaküzletbe szerettünk volna bejutni, de sajnos fél órával később nyitottak. Dilemma volt, hogy várjunk, vagy ne várjunk, annak dacára, hogy tudtuk, a tulaj, aki egyben csapos és kiszolgáló úgy viselkedik, mintha iszonyatosan nagy áldozat lenne részéről, hogy a vevőket, akikből egyébként él, kiszolgálja, szól hozzájuk, válaszol nekik. A meg nem értett, vagy az elvárt mértékben nem értékelt zseni allűrje az ő esetében kifejezett barátságtalanságba megy át.

De hiányzott még néhány üveg sör a tervezett sörkóstolóhoz, ezért úgy döntöttünk, hogy a B terv nevű kocsmában múlatjuk az időt.   

A „B terv” sörben gyenge, annak dacára, hogy ott lenne mellette a sörforrás. 

Csak ipari, érdektelen söröket tartanak, bor műfajban akad egy-két tétel, amit az In Vino Veritastól vásárolnak, ezek közül rendeltünk egy deci Takler Kékfrankost és egy deci spanyol bort. Ezutóbbit igen gyengének éreztük, ezért meg sem ittuk, a Takler viszont ízlett. Ahhoz képest különösen, hogy forgalmi tétel, s nem valamilyen szelekció volt.

Azt már csak a bort ízlelgetve vettük észre, hogy pálinkában viszont nem gyenge a hely, legfeljebb az a kérdés, hogy az itallapon 4 cl-es adagokban megszabott árat megfelezik–e s adnak-e érte 2 cl-t. Volt már, hogy otthagytam kocsmát azért, mert eme egyszerű kérést nem voltak hajlandóak teljesíteni. A B tervben a Zimek (egyik legjobb főzde!), a Békési pálinkafőzde termékei s a Madaras pálinkák közül lehet választani. 

Legközelebb lehet, hogy ezek közül kóstolunk majd valamit. Merthogy az atmoszféra olyan, hogy visszahív, a néger jazzsztárok rézfúvós hangszerekkel ékített fotói, 

a galéria barátságossága, a megfelelő – csekély - hangerővel sugárzott kellemes háttérzene mind megnyerő.

Dorozsmai Endre

További infok a hely Fb-oldalán:

https://www.facebook.com/BTervCafe

Tíz kedvenc magyar kézműves söröm

Világ életemben szerettem a listákat, ifjúkoromban a rock-nótákat listáztam, egyébként ebben a műfajban közel harminc éve a Deep Purple legnagyobb slágerét, a „Child In Time”-ot tartom a legkomolyabb alkotásnak, a magyar rock területén pedig a Korál „Kiűzetés a paradicsomból” című nótáját.
Nos, nézzük, hogy az eddigi kóstolgatások milyen sorrendet eredményeztek így elsőre.
Vélhető, hogy lesz még húszas vagy akár huszonötös lista is, abszurd helyzet, hogy a jó ivású Ogre (Ögre?) söre ne legyen a listán, de hát mit csináljunk, ha ezek a mélykeserű, minden elsöprő IPA sörök szinte mindent visznek. De nem került még be a Tuck barát sem, ami üvegben sem rossz, de a minap az If-ben csapolva katartikus élményt nyújtott. S még sorolhatnám a kimaradt remek söröket a Jokerface-től s Little Johnig.


Első:

Anonymus (Bors, Győrzámoly)


Második:

Távoli Galaxis (Róth Zoltán)


Harmadik:

Brutal bitter (Legenda, Budapest)


Negyedik:

Nohoplimit (Hopfanatic, Kiskunhalas)


Ötödik:

White Hops (Hopfanatic, Kiskunhalas)


Hatodik:

Triplax (Legenda, Budapest)


Hetedik:

Keserű méz (Fóti Kézműves Sörfőzde, Fót)


Nyolcadik:

Fóti Zwickl (Fóti Kézműves Sörfőzde, Fót)


Kilencedik:

Diesel (Legenda, Budapest)


Tizedik:

Cingulus Porter (Rízmayer Sörfőzde, Csepel)




A listát a blog számára írtam. Ilyen és ehhez hasonló sörök kóstolására a legalkalmasabb hely a Monyó café, ajánlható még a Léhűtő és a Különleges sörök boltja. A Csak a jó sör!-t nem ajánlom a tulaj barátságtalansága miatt, az Élesztőt sem a pokróc kiszolgálás és a tömeg miatt.