Flying Bird Tea House - elképesztő vendéglátói impertinencia

A Flying Bird Tea House kitűnő élményünk lehetett volna. Tetszett a beltér, a személyzet kedvessége, szakértelme. Az sem zavart, hogy a legolcsóbb tea akár egy személyre, akár kettőre 1500 ftba került.

Leültünk, teázgattunk, élveztük a betekintést egy általunk még kevéssé ismert kultúrába.

Távozásunkkor szokás szerint lefotóztam a hely portáját az utcán, mint ahogy a teázás folyamatáról is készítettem pár fotót. 

Miközben elkattintom a gépet, kipenderül az ajtón egy feldúlt hölgy és igen offenzív stílusban érdeklődik, hogy miért fényképezek.

Én meg visszakérdeztem, hogy mi a probléma azzal, hogy fotózok. Ez így ment nagyjából három körön keresztül, a negyedik körben a hölgy ellentmondás nem tűrő hangon, meglehetős agresszivitással azt mondta, hogy akkor menjek arrébb, mintha legalábbis övé lenne a Kazinczy utca, s mintha nem ő tartott volna fenn addig. 

Sőt, azt is hozzátette, minden ok és átmenet nélkül, hogy ő szégyelli magát, hogy ilyen emberekkel él együtt.

Akkor elmondtam neki, hogy épp azzal a szándékkal jöttem ki, amit el is mondtam a társamnak, hogy majd írok valami jót a helyről, mert nagyon jól éreztem magam, s az ajtajára amúgy is ki van ragasztva Tripadvisor logo, ami egyfajta felhívás az élményrögzítésre.

De ekkor sem kap észbe, hanem folytatja ebben a stílusban, miközben, jelzem, semmiféle okot erre nem adtunk. Gyalázkodás közben megkérdezte, hogy „akkor most majd leértékel minket”? Mondtam neki, hogy nem „értékelem le”, hanem megírom pontosan mi történt, s hogy aligha volt szüksége erre, és minden oka meg is van arra, hogy szégyellje magát, de leginkább azért, hogy milyen stílusban beszél a vendégekkel.

Távozásunk után még harsányan kiabált, immár a hátunknak, hogy mi szégyelljük magunkat.

2017, Budapest.

Amikor turisták százezrei örökítenek meg minden apró pillanatot, mindössze az emléktárolás szándékával, s amikor tízezrek fotóznak azért, hogy Tripadvisorre vagy akár az ittjartam.hu-ra feltegyék a fotókat - jellemzően az adott hely népszerűsítésének nemes szándékával.

Dorozsmai Endre

A szöveget a blog számára írtam, feltettem a Tripadvisorre és az ittjartam.hu-ra is. Pontosabban feltétettem volna, de a Tripadvisor nem volt hajlandó közölni, ami ellenkezik a portál elveivel, de hát mit számítanak az elvek?

KicsiZso (Frankel Leo utca 11.)

A nagyipari tucat-termékek agyonreklámozott dömpingje az önálló gondolkodásra, saját értékítélet megfogalmazására képes közönség körében jelentősen felértékelte az egyediséget, a személyességet és általában a minőséget. E hullámra sokan próbáltak felkapaszkodni, többségük megérzésem szerint a „jót adni” akarás őszinte szándékával. Persze nem elég akarni. De még jót adni sem elég, nem mindegy a „hogyan” és „hol” kérdése sem.

A KicsiZso esetében a jelek szerint minden együtt van, ami szükséges a sikerhez és a hosszú távú anyagi stabilitáshoz. A lokáció kiváló, kiszolgálás kedves, közvetlen, a tulaj és a pultos egyaránt rokonszenves, jókedélyű, nyitott ember, akikkel jól esik elbeszélgetni.

A beltér otthonos, fantáziadús, az ember hamar feloldódik a barátságos környezetben.

A reggeliztetésre és ebédeltetésre szakosodott, 7.30 és 16.30 között nyitva tartó hely felhozatala korrekt, igényes, a választék szép, de nem eltúlzott, az árak elérhetőek, értékarányosak. Reggelire tojásételeket kínálnak (benne Egg Benedict) továbbá wrapeket, bageleket, bagettek. Mindig van napi ajánlat is, fehér krétával fekete táblára írva. Az italválaszték is rendben van: frissen facsart narancslé, limonádé, házi szörpök, üdítők esetében színvonalasabb termékek (John Lemon).

Mi libamájas bundáskenyeret ettünk 

valamint sajttortát, 

amit frissen préselt narancslével kísértünk. 

Mindkét ételünk remek volt, hibát keresve sem találtunk volna benne.

Nagyon jól éreztük magunkat KicsiZsóéknál, kívánunk nekik még sok elégedett visszajáró vendéget.

Dorozsmai Endre

A szöveg a Demokrata számára készült.

Családi mintaborászat Móron – Miklós Csabi pincéje

Miklós Csabi egyedi jelenség, üde színfolt a magyar borászat világában. Ő nemcsak kitűnő borokat készít, gondos szőlőmunkával, szakmai hozzáértéssel, kihasználva a móri adottságokat, hanem egyedi módon kommunikálja azokat. Humorral, kedvességgel, őszinte szóval, ami határokon innen és túl rabul ejti a hallgatókat. Tucatnyi alkalommal volt lehetőségem Őt hallgatni különböző helyszíneken, a saját pincéjében, Móron, több kóstolón Budapesten, Aradon, Temesváron és Borzonton. Rövid következtetésem az, hogy manapság, a hamisság, a gátlástalan és  erkölcstelen profithajhászás, az álértékek világában az emberekben hatalmas igény van az őszinte szóra, a hitelességre, a valódiságra. S persze a családi harmóniára, a hagyománytiszteletre, s nem utolsó sorban arra a hitre, hogy a szeretettel, lelkesedéssel és felkészültséggel végzett munka megtermi a maga gyümölcsét. Csabit hallgatva úgy tűnik, mindez megélhető, megvalósítható, nem csoda, hogy generációtól, szocializáltságtól, regionális hovatartozástól függetlenül mindenütt feszült figyelem, őszinte érdeklődés és nagy rokonszenv kísérte előadásait. Ami nem kis szó egy borkóstolón, ahol a negyedik-ötödik bor bizony a legtöbbször megoldja a hallgatóság nyelvét. Miklós Csabit az indulásról, befutásról, a bor divattá válásáról, a marketing szükségességéről és a hagyományok  fontosságáról kérdeztem.

Hogy alakult ki a bor iráni kötődésed? 

Már nagyon korán nyilvánvaló volt, hogy érdeklődésem a természet, illetve a természetközeli mesterségekre irányul. Móri lévén, nem volt kérdés, hogy a családnak van szőlője, pincéje. Így már 10 évesen édesapámmal együtt telepítettünk olyan szőlőt, amit a mai napig művelünk. Közösen.

Mikor jutott eszedbe először, hogy életed a bor körül fog forogni, hogy időd részét a szőlőben, a pincében és borkóstolókon fogod tölteni?

Tanulmányaim során egy teljes évet sikerült Kaliforniában tölteni. Annyira megtetszett ez a napi rutin, ami egy borászat illetve szőlészet mindennapjaiban működött, hogy 21-22 évesen kezdtem álmodozni egy ilyen szőlészeti, borászati életről.

Bort inni trendi dolog, ha úgy tetszik divat lett, mint ahogy az is, hogy alapszinten a  fogyasztó konyítson is a témához. Nem kevés borbár kapaszkodott fel e jelenségre, Te szakértőként ott dolgozol, konkrétan a DiVinoban, mely intézmény nem kis mértékben generálta is e jelenséget. Mennyiben más egy színvonalas borozóban kommunikálni a vendéggel, mint a saját pincédben?

Borozni mindig jó. Viszont nagyon fontos az, hogy a bor csak az egyik legfontosabb mellékszereplő a gasztronómiai, illetve társadalmi életünkben. Kiemelt szerepe van mindig a társaságnak, a gasztronómiai környezetnek, a hangulatnak, az évszakoknak abban, hogy jó hangulatban, színvonalasan tudjunk borozni. Ebben sikerült a DiVinonak, az első magyar borbár-franchisenak egy olyan hátteret biztosítania, ami mindig aktuálisan alkalmazkodik a fogyasztói igények változásához, fejlődéséhez. Büszke vagyok arra, hogy szerepem volt, van ennek a rendszernek az építésében, fejlesztésében.

Jó bornak is kell cégér, a régi közmondással ellentétben. Boraid mögött tudatos márkaépítés húzódik meg, egyedi filozófia, egyedi címkék, könnyedség, humor jellemzik a miklóscsabis „brandet”. Roger Mór, Nem férünk a bőröndbe, Marilyn Mórról, Füligér – hogy csak néhányat idézzek azon fantázia-elnevezések közül, melyek tíz emberből kilencet mosolyra fakasztanak. Honnan jönnek az ötletek?

Minden hangulatos, ízléses fantázianév jó lehet bor-fantázianévnek. A bornak kiemelt szerepe van az életemben, szívesen, gyakran fogyasztok borokat, amellett, hogy elkészítem és bemutatom őket. Ezt a szakma-szeretetet, illetve borhoz fűződő érzésvilágot szerettem volna könnyedebben, viccesen kommunikálni. Innen jönnek, ebben gyökereznek a fantázianevek.

A korfüggetlen humor mellett érezhetően fontos Számodra a hagyománytisztelet is, előadásaid központi értéke a család, melynek minden tagja megtalálta esetedben a pince körül a maga szerepét. Megosztanád a szereposztást lapunk olvasóival is?

Édesapám mögött 40 év múlt áll, amit a szőlőben töltött, ő minden nehéz évjáratban tökéletesen helytállt, és neki köszönhetően mindig van szép termésünk, amit le tudunk szüretelni. Édesanyám rengeteget segít a vendéglátásban, a borozó hangulatának kialakításában. Húgom, Kata a kommunikációban segíti a borászat életét. 

Évek óta több kóstolót tartasz a tágan értelmezett Erdélyben, ahol nem zajlott még le a minőségi borok az a reneszánsza, ami Magyarországon a kilencvenes évek elején indult és máig tart. Nálunk kevés étteremben lehet decire kimért bort inni, a legtöbben sört fogyasztanak az ebéd mellé, alig akad néhány borszaküzlet, a szaksajtót úgyszólván senki nem olvas. A bor iránti érdeklődés, a borról való ismeretanyag a történelmi hagyományok dacára mifelénk jórészt anyaországi import. Milyen volt a boraid és szavaid fogadtatása tájainkon Nagyváradtól Csíkszeredáig?

Őszinte boldogsággal tölt el Erdélyben borokat kóstolni, kóstoltatni. Édesanyámmal több alkalommal is szerveztünk egy kedves, borklubokat vezető barátunkat bevonva bortúrákat, sőt kihangsúlyoznám Ezerjó-túrákat Erdélybe. A fogadtatás mindig fantasztikus. Öröm a jelenlegi erdélyi közönségnek borokat termelni és azokat bemutatni. A borkóstolók közönsége rendkívül jól képzett, érdeklődő, és befogadó az új fajtákkal szemben. Hálás vagyok, hogy ilyen sok érdeklődő borkedvelő embernek áll módunkban borokat készíteni határon innen és túl.

Dorozsmai Endre

A szöveg az Erdélyi Napló számára készült.

Made In China (Budapest, Wesselényi utca 35.)

Valljuk be őszintén, amikor egy terméken a „Made In China” feliratot látjuk, nem az az első gondolatunk, hogy ez lenne a minőség legegyértelműbb védjegye. Ezzel együtt, amikor a Wesselényi utca és az Akácfa utca sarkán nyitott, épp e nevet viselő éttermet az ember kívülről meglátja, az első gondolata az, hogy itt bizony komolyan veszik a vendéglátást.

Betérve ez a benyomás csak erősödik. Az üzletvezető úgy teszi a dolgát, hogy abban hiba nincs, felkészült, magabiztos, udvarias, kiválóan kommunikál, minden kérdésre vagy felvetésre meggyőző, hiteles választ ad.

A hely tulajdonképpen egy kínai „tapas-bár”, ahol minőségi, a szokványostól eltérő autentikus ételeket rendelhetünk, kevés pénzért, kis adagokat. Így aztán azoknak, akik nem elsősorban azért járnak étterembe, hogy jóllakjanak, hanem, hogy minél több izgalmas ízharmóniát megismerjenek, ez egyfajta kulináris paradicsom.

Rendeltünk Jiao Zi-t (házi készítésű garnélás húsos batyu), 

Ya Zheng Fan-t (kacsahússal gőzölt rizs), 

Sha Cha Jiang You Yu Xu-t (Tsing tao tartomány fűszereivel ízesített polipcsápok) 

és Gui Hua Ou Pian-t (bodzavirágos öntettel tálalt lótuszgyökeret). 

Fogásaink mind ízben, mind állagban, mind tálalásban teljesítették a felfokozott várakozásokat, úgyhogy alig várjuk a következő kóstolgatási alkalmat, mert bizony nem volt olyan tétel az átlaghoz képest dicséretesen rövid, mintegy 22 ételt integráló étlapon, amit ne ízleltünk volna meg szívesen.

Tetszett, hogy az italválaszték is messze izgalmasabb a megszokottnál, kitűnő magyar kézműves borokat tartanak és egzotikus gyümölcsitalokat. A sör műfajában még van némi fejlődési lehetőségük.

Remek étterem a „Made in China”. A félkész tömegtermékek és konyhai sablonok büfé-világát meghaladó újabb kínai hellyel színesedett Budapest gasztronómiája.

Dorozsmai Endre

A szöveg a Demokrata számára készült.

Négy egy csillagos, három Bib Gourmand-kategóriás budapesti étterem az idei Michelin-kalauzban

A Michelin kalauz nagyjából olyan az éttermek világszintű versenyében, mint a világbajnokság egy adott sportágban. Lehet mérgelődni, hogy a bíró nem volt igazságos, hogy megvették, hogy ellenszenvezik egyik vagy másik nemzettel, lehet vitatni az eredményeket, de a sportvilág mégis annak alapján orientálódik, hogy ki milyen eredményt ért el e megmérettetésen.

Ugyanígy, bármi elmarasztalót mondjanak is mégoly felkészült séfek a michelin csillagól, ”adhatják vissza” csillagaikat a hajszába belefáradtak, ténykérdés, hogy egy csillagos séfnek tekintélye van a szakmában minden országban, a három michelin csillagosok pedig nemzetközi etalonnak számítanak.

A legjobb francia éttermeket felsoroló Michelin kalauzt a jól ismert gumigyár azzal a céllal adta ki első ízben 1900-ban, hogy az emberek többet autózzanak, jobban kopjon a gumi és így többet tudjanak termékeikből eladni. Előrelátóak voltak, hosszú távú stratégiában gondolkodtak, hiszen akkor mindössze 3000 automobil volt regisztrálva az országban. Később más országok vendéglőiről is kiadtak kalauzt. Érdekes a sorrend: 1904-ban jelent meg a Belgiummal foglalkozó kiadvány, 1907-ben két francia gyarmat, Tunézia és Algéria kalauza, ezután következtek csak a Rajna menti országok kiegészítve az Alpok régiójával, egy közös kalauzban, melynek látókörébe Észak-Olaszország, Svájc, Bajorország és Hollandia került (1908), majd következett Németország, Spanyolország és Portugália (1910), egy évre rá pedig a Brit szigetek valamint a „Nap országai” (Észak Afrika, Korzika, Dél-Olaszország). A kiadványok köre azóta is bővül.

A kalauz értékelése ötszintes.  Vannak benne ajánlott éttermek, ez is komoly rangnak számít. E fölött van a Bib Gourmand kategória, ami kiemelkedő minőséget jelez, jó áron, ezután következnek a csillagok. Az egy csillagos étterem megérdemel egy kisebb kitérőt egy más célú utazás alkalmával, egy két csillagos megérdemel nagyobb kitérőt is, a három csillagos pedig akár egy külön utazást is. Jómagam eddig csak egy csillagos éttermekben jártam, ezek egytől egyik kiemelkedőek voltak, azon szerencsés ínyenc-társaim, akik megfordultak három csillagos étteremben is, kivétel nélkül azt állították, hogy az egy olyan komplex különleges élményt jelent, ami egy életre elkíséri a hozzáértő megtapasztalóját.

Magyarország és egyáltalában a közép- és keleteurópai poszt-szocailista régió a „Main Cities of Europe” nevű kalauz révén kerül csak képbe, ami azt jelenti, hogy lényegében csak budapesti éttermeknek van esélye arra, hogy csillagot kapjanak, így mondjuk a Mádi udvarház, az encsi Anyukám mondta vagy a tati Platán bele sem kerül a merítésbe.

Az első magyar csillagot a Costes kapta (2010), 

azt követte az Onyx (2011), 

a Borkonyha (2014), 

a Tanti (2015) 

és a Costes Downtown (2016).

Idén nem lett gyarapodott a csillagos éttermeink száma, sőt, csökkent eggyel: a Tanti elvesztette a csillagot. Ez sem rossz eredmény tekintve, hogy az Onyx is elveszthette volna ezt a státuszt, hiszen Széll Tamás és Szulló Szabina már 2016 nyarán felmondott, majd idén saját egység működtetésébe kezdtek. A Costest átvette 2015-ben Michel Rocha Vieiratól Palágyi Eszter, aki egyébként az év séfje lett a Volkwagen Dining Guide 2017-es értékelése szerint, ő ismét megvédte az étterem csillagát. Vieira továbbra is a Costes Downtown vezeti, mely szintén megőrizte a csillagot, akárcsak a Borkonyha.

Eggyel több Bib Gourmand éttermünk lett: immár a Laci!Konyha! 

és a Petrus 

mellett a Fricska is bekerült ebbe a kategóriába. 

(Az igazság az, hogy Budapest rendelkezik közel egy tucat olyan hellyel, mely megérdemelné Bib Gourmand besorolást, és eléri mondjuk a Petrus vagy a Fricska szintjét, de hát ez van, a tesztelők így ítéltek, a nagyközönség azt sem tudhatja, hova látogattak el és hova nem. Azért hadd említsünk néhányat azok közül, amelyek Bib-et érdemelnének: Olimpia, Tábla, Mák bisztró, Esca, Beszálló, Csalogány 26, Bock bisztró, Vendéglő a Kisbíróhoz. A Susuban még nem voltam, de az is izgalmasnak tűnik honlapja és visszhangja alapján, akárcsak Széll Tamás európai Bocuse D’Or bajnok nemrég megnyitott Stand 25 nevű piaci étterme. Teljesítménye alapján csillagesélyes az Alabárdos, az Arany kaviár, a Fausto, a Szent Andrea és a Salon.)

Aki többre kíváncsi, mint amennyit a Michelin Magyarországnak szentel, az vegye meg a rendkívül kedvező áron kínált, adatgazdag Gault Millau kalauzt s tegye esetleg mellé a Dining Guide-ot. E három útmutató, netán kiegészítve a Tripadvisoron közölt fotókkal nagyban hozzásegíthetnek ahhoz, hogy az alkalomnak megfelelő éttermet bármilyen élethelyzetben kiválaszthassuk.

Az európai gasztro-sajtó már három éve megállapította, hogy a kommunista rabiga alól felszabadult országok fővárosai közül a Budapesten van a legtöbb csillagos étterem, ezt a státuszt továbbra is őrizzük, ami mögött nehéz nem látni a Klebelsberg Kúnó által tudatosan kultivált regionális kultúrfölényt.

Dorozsmai Endre

A szöveg az Erdélyi Napló számára készült.