Borbíróság (Csarnok tér 5.)

A borok világának népszerűsítésére létrejött újabb kulináris oázis nyílt a nemrégiben a Fővám téri Vásárcsarnok mögött. A Borbíróság nevű étterem ügyesen épít a bíróság fogalmi és tárgyi jelenségvilágára, ez köszön vissza az abroszt helyettesítő reklámlapon, az itallapon s az étlapon. (Az előételek „Előzetes”, s levesek „Alibi”, a vegetariánus ételek „Szigorított”, a desszertek „Bűntett” fejezetcímet viselnek az étlapon, a törzsvendégnek jelentkezőket „visszaesőnek” becézik, nyilvántartásba veszik és 10%-ot elengednek a „büntetésből.” Ezutóbbi elméncség, a számla büntetésnek becézése már nem a Borbíróság, hanem a székely folklór eszmei terméke.) 

Sokat számít az ízléses berendezés, a pácolt fa és a nyers tégla kellemes harmóniája is.

Az ételkínálat korrekt és izgalmas, a konyha is ügyes, kreatív, ár-érték arány tekintetében egy-két mellélövéstől eltekintve rendben van. (A rosé kacsa kissé aprócska adag volt, a camembert-rel töltött gombafej sem volt mennyiségileg eltúlozva, de a sajtsteak nagyon rendben volt, a házilag készített krokett a szintén kitűnő gombás-almás csirkeraguhoz külön dicséretet érdemel. A somlói is hozta a formáját.)

A borkínálat lefedi szinte az teljes magyar spektrumot, az általában „történelminek” nevezett, de inkább csak jobban köztudatba ivódott borvidékek közül mindegyik képviselteti magát. Ami hiányzik (Mecsekalja, Pannonhalma-Sokoróalja, Bükkalja, Csongrád, Kunság, Tolna) az egy általános jelenségkörbe illeszkedik bele.

Nagy erőssége a helynek a kimért borok kategóriája, vagyis a palackból decire kapható tételek választéka és kedvező árfekvése. 210 ft-ért már meg lehet kóstolni decis tételben az Öregbaglas pince Délbalatoni Irsai Olivérjét, míg 310 ft-ért Dúzsi Tamás kékfrankosát Szekszárdról. Összességében tehát a bor- és gasztronómiarajongók egy újabb potenciális célponttal gazdagodtak.

A Borbíróság nevű helyre visszajártunk 2003 és 2005 között, amikor több időt töltöttem a Fővárosban. Ettem ott középszerűt és kiemelkedőt egyaránt. Ezutóbbi kategóriába tartozik a talán legfinomabb sült lazac, mely kívülről kellemesen pörzses volt, jól fűszerezett belül meg szinte nyers.

A szöveget 2004. március 5.-én írtam meg.

A hely ma is működik, honlapját nézve lépést tartottak a gasztronómiai trendekkel. Étlapjuk rövid, koncepciózus, igényes.

GOA (Andrássy út 8.)

Egyre több étterem lepi meg az ebédidőben érkezőket kiváló, ár-érték arányát tekintve már-már zavarba ejtően kedvező ajánlattal. A műfajban verhetetlenek mellé (Csalogány, Olimpia, Gold Bisztó) felsorakozott egy sor igényes hely, melyek délben szinte étkezdei áron kápráztatják el a közönséget.

Áradozásom ezúttal egy indiai tengerpartszakaszról, GOÁról elnevezett vendéglőnek szól, amit mindig nagy tisztelettel néztünk kívülről, egészen addig, amíg fel nem figyeltünk a minap arra, hogy két fogásos menűt kínálnak 1300 ft-ért. S nem ám krumplilevest majd grízes tésztát (nem akarom bántani sem a parasztkonyha eme klasszikus ételeit, sem azok kedvelőit, de étterembe nem ezekért megy az ember), hanem különböző ínyenc fogásokat. Teriyaki csirkét, füstöltlazac-salátát, rozmaringos kacsát, bélszíncsíkos pennet s még sorolhatnám.

Jómagam csípős ráklevest és thai pirított tésztát rendeltem csirkével. A rákleves állaga íze egyaránt remek volt, egy kis zöld koriandert s pár egészben maradt rákot még elviselt volna, de így is kifejezetten ízlett.

A thai pirított tészta viszont maga volt a tökély. A hús-tészta-fűszer arány kifogástalan volt, s az előbb hiányolt zöld koriander, itt megvolt bőséggel.

Ha mindehhez hozzávesszük a hely egyedi s kiválóan megkomponált belső világát, a gyors és udvarias kiszolgálást, nem mondhatunk mást, mint azt, hogy a GOA kimagasló étterem. A vacsoraidőben érvényes árak sem magasabbak az Andrássy úti átlagnál, de azok egy külön rétegnek szólnak. Ebédidőben viszont a GOA akár a kispénzű ínyenc egyetemisták törzshelye lehetne.

A szöveg a Demokrata számára készült, 2009. április 1.-én adtam le. Nem viccből. :)
A Goa étteremben 2009. március 19.-én voltunk.

Az étterem sajnos bezárt, ha jól emlékszem a pozicionáltságára, itt nyitotta meg kapuit a Baldaszti's Grand, mely szintén bezárt, s ha minden igaz, itt működik most a Madame Noi.

Gondoltam, elfér a blogon emlékként ez a szöveg is.

Kertész Zoltán, aki a csúcsról indította bortermelői pályafutását

Annyi jó helyen sikerült megfordulni az utóbbi fél évben, hogy a boros élmények rögzítésére nem maradt idő. Holott volt azokból is szép számmal, hála Istennek.  Annak dacára, hogy kedvenc borfesztiválom utódjára, az Etyeki Piknikre nem jutottam el egyszer sem, valamiképp úgy alakult a program, hogy mindig akadt valami fontosabb vagy fontosabbnak tűnő esemény.

No de ez nem jelenti azt, hogy ne kóstoltunk volna remek etyeki borokat a Vincén, a Tulipánban (a Vabrik pincészet kóstolójáról be is számoltam a blogon) s persze nem utolsó sorban a tusványosi borsátorban

valamint a borzonti borházban.
(Borzonton az EMI-tábor állandó borszakértője, Dr. Csizmadia András borakadémikus vezette fel a kóstoló.)

Kertész Zoltánt – merthogy Etyek üzenetét Ő tolmácsolta mindkét helyszínen – mindkét nyári táborban teltház várta, borai és poénokkal tűzdelt előadása osztatlan sikert arattak.

Ami nem csoda. Másfél évtizede követem figyelemmel a magyar borászat mozgását, kóstolok évről évre több mint ezer magyar bort, végigkövethettem több kiváló borász felemelkedését, de olyanra nem emlékszem, hogy valaki rögtön a csúcson kezdett volna. Márpedig a 7 hektáros Kertész birtok borai a 2011-es bemutatkozást követően egyből a borvidék legjobbjai közé kerültek, a pincészet pedig egyből arculat-meghatározóvá vált a borvidéken. Jómagam a 2012-es Borjouron figyeltem fel rájuk, majd a Vincén is kóstoltam boraikat, melyek megalkotása Monostori Balázst, a birtok borászát is dicséri. „Címke”-ötletüket simán bevettem, azt hittem, hogy egyenként kézzel feliratozzák a palackokat – mint Léder ”Köpcös” Zoltán egyes tételeit - évekkel később vettem észre, hogy az bizony átlátszó ragasztott címke. Igazi, Kertész Zolis megoldás, annál is inkább, hogy a címkén az ő keze írása látható.

„Nagy test, nagy élvezet” – hangzik Kertész Zoltán ars poeticája, ami igencsak hitelesen szól a szájából s nemcsak azért, mert a pincészet csúcssorozatába tartozó borai testesek, koncentráltak, komplexek és érlelhetőek.

Mindkét helyszínre legjobb borait hozta el, súlyos és impozáns palackokba zárt komoly tételeket, melyeket nem is szán nagykereskedéseknek, amit nem kóstoltat szét a borász és nem szív fel a magas gasztronómia, az elkel pincétől.

Nehéz lenne megmondani, hogy mi ízlett a legjobban, a Pinot Noirből készült, magas alkoholú, gigantikus testű fehérbor (eddig is ittunk fehér Pinot-t, de az minden esetben könnyed, reduktív bor volt, lett légyen szó Szerelmey Hubáéról, Dula Bencééről vagy a Szent Anna borház boráról), a teljes érésben szedett, érlelt, inkább déli gyümölcsökre, mint csalánra, bodzára hangolt Sauvignon Blanc, az osztrák sógorok szemébe könnyet csaló Zöldveltelini vagy a remek szabott Pinot Gris. S akkor még nem ejtettünk szót sem a kiváló habzóborról, sem a Szentesi József szakértelmét (is) dicsérő, hagyományos eljárással készített remek pezsgőről. S elnézést a meg nem említett boroktól illetve készítőjüktől, az is egyfajta spontán szelekció, hogy mi marad meg az embernek egy hónap távolságából.

S ha már említést nyert a magas-gasztronómia: a pincészet honlapján van egy értékes link, „borlelőhelyek” címszó alatt. Ide kattintva nyugodtan végigmehetünk minden vendéglőn: a Kertész borok lelőhelyei Magyarország legjobb vendéglői. Persze nem mind, megkockáztatom, hogy nem is létezik olyan pincészet, mely ott lenne mind a 80-90 magyar csúcsétteremben. Fordítva viszont igaz a tétel: ahol tartanak Kertész bort, oda biztosan érdemes bemenni. Gyors seregszemle: 67, Aranyszarvas, Kistücsök, Café Pierrot, Pest Buda, 21, Arany Kaviár, Mák bisztró, Olimpia, Manna, L’Enoteca borbár, Trattoria Toscana, Pastrami.  Eddig  a zömmel pesti csúcséttermek listája. Ha ebből indulunk ki – minden egyes helyen volt saját tapasztalatom is, a jótól a katartikusig -, akkor nyugodtan benézhetünk olyan vidéki helyekre is, amelyeket eddig nem sikerült letesztelnem: Pátria kávéház és étterem, Tekergő és Corner pub. Végére hagytam a Szélmalom csárdát, ahol 2007-ben jártunk, ha emlékezetem nem csal, épp abban az évben, amikor a hely sommelierje (s talán tulajdonosának a fia) Lukács Szabolcs megnyerte a Sommelier bajnokságot. Korrekt fősodratú helynek, tűnt, nem csodálkoznék, ha időközben őket is elérte volna a gasztronómia megújításának láza.

Úgyhogy nosza, kalandra fel! A gasztrotúra elején és végén érdemes benézni a pincébe is, amint Kertész Zoltán elmondta az erdélyi nyári táborokban, a pincelátogatásnál nincs minimumlétszám.

Dorozsmai Endre

Gere Borhotel - Mandula Étterem és borbár (Villány, Diófás tér 4-12.)

A Gere nevet nem tudom elfogultság nélkül leírni. Egy férfi életét végigkíséri az első szerelem, az első berúgás, az első szeretkezés, az első IPA sör (ezt a gondolatot az öcsémtől vettem kölcsön, a többi saját kútfőből való) és az első jó bor emléke.

Soha nem felejtem el, amikor egy kedves ismerősünk, aki egyben távoli rokon is, a Várbarlangban 1997-ben először kínált olyan borral, mely katartikus élményt jelentett számomra. (Annak dacára, hogy kóstoltam korábban is jónak mondott magyar és francia borokat.) Gere Attila 1995-ös Cabernet Sauvignon Barrique-ja volt az. Volt ennek az élménynek imprinting némi jellege, azóta is úgy vélem, hogy mindenki számára evidencia, hogy a legnevesebb, leghíresebb vörösbortermelő Magyarországon Gere Attila. El is csodálkoztam azon, amikor több szakmabeli barátom azt állította, hogy Bock Józsefé az elsőség. No de ez szinte mellékes a mondanivalóm szemszögéből.

Azért csak „szinte”, mert e két kiváló borász nemcsak boraival járult hozzá a magyar gasztroforradalom sikeréhez, hanem éttermeivel is. A Bock bisztró emlékezetem szerint 2004-ben nyitotta meg kapuit, nem sokkal nyitás után látogatunk el oda egy jóbarátommal, aki maga is belekóstolt az éttermek világába, tulajdonosként, az Opus éttermet vitte, míg bírta, a Lendvay utcában. Mindketten éreztük, hogy ez a hely más és több, mint a fővárosi vendéglők zöme.

Hasonló csúcsélmény volt, amikor szintén nem sokkal a nyitás után elmentünk a Gere Mandula étterembe az 1998-as év vége fele. 

Ha emlékezetem nem csal, Budapestről tettünk egy jó kis kitérőt, Szekszárdon át s mentünk utána Temesvárra, majd valamikor az éjjel közepén érkeztem haza Aradra.

Az étterem hangulata csodás, polgári ízlésvilág, nem feszengős elegancia, a kandallóban ropogott a tűz.

Nyitásként Snidlinges szarvasgombaolajos fűszervajat kaptunk válogatott péksüteményekkel. Majd egy falatka malacsültet lencsesalátán.

Tisztán emlékszem, hogy a Gere borok mellé komponált ételsort rendeltem, társam egyebeket az á la carte étlapról. Nagyon tetszett a virtuozitás, az alapanyagok sokfélesége, a tálalás, az állagokkal és ízekkel való játék, nem véletlen, hogy a hely azóta is nagyon előkelő helyen van a 100-as listámon. 

A degusztációs menü a borokkal:

Konfitált libazúza és házi füstölésű libamell fehérrépahabbal 

(hozzá a bor: Olaszrizling, 2007)

Libamájtrilógia (hirtelen pirított libamáj, terrine fügelekvárral és brullée)

(társított bor: Portugieser 2007 - ezesetben a kissé sántított a társítás)

Rózsaborsban érlelt libamell füstben sütve, sült gesztenyével, rakott burgonyával

(hozzá a bor: Pinot Noir, 2006)

 Báránygerinc újborral készült báránybelsőséggel, pirított reszelt karfiollal, súfnudlival

(a bor: Cabernet Sauvignon 2006)

 Házi csokoládétortánk feketeszeder lekvárral meggymagolajjal és olívatatárral 

(Kopár Cuvée, 2006)

Elvben volt még a menüsorban egy libaeszencialeves húsával töltött derelyével, de az valahogy kimaradt fotósorból. Rosét adtak mellé.

Társam a következőket kérte:

Sütőtökkrémleves pirított magvakkal, tökmagolajjal

Fogas paprikásan, füstölt haltejjel, juhtúrós csuszatésztával

Tokaji hangulatban: hárslevelűben gőzölt körte kéksajt fagylalttal

A desszert mellé adtak ajándékba (nemcsak nekünk :) egy pohár Amicus Cuvée a Tokaj Nobilis pincészettől,  mely egyébként egyik kedvenc desszertborunk s mely remekül harmonizált az étellel.

Egy helyre a legtöbb esetben csak egyszer jutok el, mivel annyi izgalmas egység nyílik, s az ember pedig hajszolja az újat. Minden esetre az étterem honlapját böngészve úgy tűnik, hogy tartják a szintet, sőt, vélhetően fejlődtek is, mint ahogy egyébként minden csúcsétterem esetében, ahová sikerült visszamennem némi idő elteltével, vagy szinttartást vagy fejlődést tapasztaltam.

Álljon itt pár fotó a szobákból is:

Az étterem komoly szakmai visszaigazolást is kapott: a Magyarországon első ízben megjelenő Gault Millau kalauz 2012-ben 13 ponttal, azaz egy „sapkával” jutalmazta a helyet, ami azt jelenti, hogy a Mandula étterem az országos élbolyhoz tartozik. A 13 ponttal járó egy sapkát sikerült a következő, 2014-es kiadványban is megőrizni.

Úgyhogy jó szívvel tudom ajánlani mindenkinek a Gere Mandula éttermet, aki meg tudja engedni magának anyagilag a meglátogatását. Ha rászánja magát, utólag nem fogja megbánni. A minőséget főszabály szerint meg kell fizetni.

A szöveg a blog számára készült.