A 2014-es Év borásza Aradon – Dúzsi Tamás rosé-király kóstolója a Tulipán könyvesboltban

Kezdetben, a magyar bor reneszánszának kilencvenes évekbeli hajnalán valának a „szekszárdi hatok.” Névsor szerint: Dúzsi Tamás, 

Heimann Zoltán, Sárosdi Ferenc, Takler Ferenc Vesztergombi Ferenc és Vida Péter. Közülük Vesztergombi Ferenc 1993-ban kapta meg a „borszakma Kossuth díját”, az Év borásza címet, Takler Ferenc 2004-ben, Vida Péter 2011-ben, Dúzsi Tamás 2014-ben. Heimann Zoltán tavaly bejelentette, hogy nem pályázik e titulusra, Sárosdi Ferenc kiszakadt az élvonalból. Mint látható, a kezdetben indulók keményen tartják magukat, akkor is, ha közben megjelent a második, harmadik s negyedik vonal is izgalmas borokkal, igen szép tételekkel.

A múlt héten a legutóbbi győztes, a magyar rosé-király, Dúzsi Tamás tartott teltházas borkóstolót a Tulipán könyvesboltban, 

akit egyébként lassan „rosé-királynak” lehet nevezni a „magyar” megszorítás nélkül is, hiszen a világ legnagyobb nemzetközi borversenyén, az évről évre Cannes-ban megszervezett „Rosé du Monde-on” toronymagasan ő vezeti az éremtáblázatot. Aradra nem kevesebb, mint 16 tételt hozott el, amit a hűséges közönség végig is kóstolt kemény négy óra alatt. Jó munkához idő kell, szokás mondani,  s annyi biztos, aki megtisztelte jelenlétével a Tulipán borozót, nem unatkozhatott a kóstoló alatt, annyi érdekes információt, anekdotát és verset mondott el a jeles borász. Aki nagy híve a borok mellett az irodalomnak is, kóstolókon viszont csak szekszárdi költőket szokott szavalni, elsősorban Babistot, rajta kívül pedig egy kortárs költőt, Kis Pál Istvánt, aki egyben jóbarátja is, valamint Garay Jánost, aki először kapcsolta egy versében a bikavér kifejezést a vörösborhoz. Hadd idézzük az 1846-ban írott „Szegzárdi bordal” teljes vonatkozó szakaszát: „Töltsd pohárba, és csodát látsz!/  Színe, mint a bikavér,/ S mégis a gyöngy, mely belőle/ Fölragyog, mint hó, fehér./ És a tőke, melyen termett/ Nemde, oly zöld, mint a rét?/ Hol leled föl szebben együtt/ Szép hazánk három színét?”

A sort egy Ezerfürtű nyitotta, amit Fürtike néven hoz forgalomba a pincészet, üde, jó savú bor ez, mely évről évre elkészül Márton napra, s elkel belőle 18.000 palack, „amiért a repülő is leszáll”, ahogy a borász mondotta.  Van tehát piac erre a mások által gyengének tartott fajtára, amiből lassan Dúzsi Tamásnak telepíteni kell.

A Fürtikét négy rosé követte a pincészet által évente piacra dobott kilencből, melyek közül az egyik évjáratos volt, azaz 2013-as, azt igazolandó, hogy megfelelő beltartalmi értékek mellett a rosé nem feltétlenül „egy-nyári” bor. Dúzsi Tamás a rosék kapcsán elmondta a laikusok számára is érthető módon, hogy a fehérborokat rögtön elválasztják a héjtól és magtól, majd kóracéltartályban, ellenőrzött nyomás és hőmérséklet mellett, fajtaélesztővel erjesztik, ellentétben a vörösborokkal, melyeket héjon erjesztenek ki. A rosé egy kékszőlőből fehérbor-filozófiával készült ital, azzal a megjegyzéssel, hogy itt azért sor kerül egy egészen rövid héjon áztatásra, ami a rosé színét adja.

A rosékat egy 2013-as évjáratú Olaszrizling követte, melyet a Balaton mellett gazdálkodó borászok is megirigyelhetnek, meg merem kockáztatni, hogy a pincészet által eddig palackba tett legszebb rizling, azzal együtt, hogy az eddigiek is szép, tiszta ízű és illatú fajtajelleges rizlingek voltak.

A két fehér bor és négy rosé után tíz vörösbor következett, elsőként egy kadarka, mely fajtáról megtudhattuk, hogy az volt a végzete, hogy nem bírta kommunizmust, a kordonos termesztést, ezért kivágták és kékfrankossal helyettesítették, mely alkalmas volt a nagyüzemi gazdálkodásra. A kadarka azon túl, hogy a miénk, remek gasztro-bor, hangzott el ezen az estén is, olyan bor, mely fűszerességével, visszafogott csersavasságával, alacsony színintenzitásával és karcsú testével nem nyomja el a klasszikus magyaros ételek, a pörköltek, paprikások vagy a halászlé ízeit, hanem inkább kiemeli, alátámasztja azokat. S ha már szóba került a halászlé, hadd idézzem a Dúzsi Tamás által is citált öcsényi mondást, mely szerint „ha a férfi embör nem iszik meg egy fél liter bort a halászlé mellé, akkor a hal azt hiszi majd, hogy egy kutya ötte mög”. 

(a kálvinista egyházi reakció)

( Dúzsi Tamásné, Ilike, Dúzsi Tamás és Vincze Gábor történész)

A Kékfrankost hiba lenne azonosítani a nagyüzemi karcos, savtúltengéses vörösborokkal, Dúzsi Tamás volt az egyik borász, aki sokat tett a fajta jó hírnevének helyreállításáért. Több változatot is kóstoltunk belőle, akárcsak a Shirazból, mely Rhone völgyi fajtának a prémium kategóriás változata vetekedhet a legjobb magyar Shiraznak járó képzeletbeli címért.

Dúzsiék kitűnő házasításokat is hoztak, kezdve a korábban Ó vörös néven forgalmazott borral, mely most a birtokbor nevet viseli a prémium kategóriás Grabócon át a Görögszóig. Ezutóbbi a nemrégiben a világ egyik legjelentősebb borversenyén, a párizsi Vinalies Internationales nevű megmérettetésen a legmagasabb pontszámú vörösbornak járó díjat kapta. E nemzetközi bornagyság méltó zárása volt a szellemileg és kulinárisan egyaránt páratlan estének.

S ha már a kulinária szóba került: a borok mellé csülökpástétomos és camembert-es bagett-karikákat

 (turbószendvics)

továbbá galuskás sertéspörköltet 

fogyaszthatott az érdeklődő közönség.

Aki nemcsak utólag szeret olvasni borkóstolókról, hanem előzetes értesítést szeretne, jelentkezzen 0257 282020 számú telefonon vagy a schmak@araditulipan.eu email-címen, hogy felkerüljön az értesítési listára. A Tulipán borestéi nyitottak minden érdeklődő számára. A Dúzsi pincészet borai kóstolhatók és megvásárolhatók a Tulipánban, amíg a készlet tart.

Dorozsmai Endre

A szöveg a Nyugati Jelen számára készült.

A Garam-mente, mint védjegy – Bott Frigyes kóstolója a Tulipánban

A trianoni békeszerződés az ország területének szétdarabolása mellett a magyar nemzettestet is darabokra szaggatta, az anyaországon kívül élőket idegen és a magyarsággal szemben kisebb-nagyobb mértékben ellenséges országok uralma alá utalta. Ezzel a mindenkori magyar elit elsőrendű feladatává tette a szétfejlődés megakadályozását, a magyar nemzet lelki-kulturális, és amennyire a körülmények engedik, gazdasági-politikai egységének őrzését illetve megteremtését.

Az egyes elcsatolt területek valamint az anyaország magyarságának kapcsolattartása rendszeres, de a Kisantant utódállamaiban élő magyar nemzetrészeket egymáshoz fűző szálak gyérek és lazák. Annál is nagyobb jelentősége van minden olyan kezdeményezésnek, mely délvidékit az erdélyivel, őrvidékit a kárpátaljaival vagy felvidékit a horvátországival összeköt. A Tulipán borozóban bemutatkozott már Délvidék legjelentősebb borásza, Maurer Oszkár, erdélyi és anyaországi borászok rendszeresen tartanak itt kóstolókat, a minap a Felvidék vezető borásza, Bott Frigyes mutatta be kitűnő borait.

Bott Frigyes a borok ürügyén Maurer Oszkárhoz, Kaló Imréhez vagy Vámos Attilához hasonlóan egész életszemléletét, minőségelvű, családcentrikus, tradicionalista értékfelfogását is megosztotta a hallgatóssággal. Megtudhattuk, hogy tíz hektáron gazdálkodnak, de nem is akarnak többet, mert a minőség megteremtése a cél és nem a növekedés, s hogy egy értékes birtok tulajdonosaként nemzedékekben kell gondolkodni, nem években vagy négy-években. Továbbá azt is, hogy a borász kifejezetten reméli, hogy utódai között nem lesz olyan, aki nekiáll számolgatni és profitszempontok alapján úgy kezdi majd gyarapítani a birtokot, hogy az a minőség rovására menjen. Személyes példaképének nevezte a világ egyik élvonalbeli pincészetét, Egon Müllerét, aki a moseli borvidékhez tartozó Schwartzhofberg birtok büszke tulajdonosa, s tagja a „Világ Első Borcsaládjai” nevű szervezetnek. A pincészetet 1784-ben alapították, azóta hét generáció foglalkozott borkészítéssel e birtokon, de mindössze 40.000 palackot forgalmaznak évente, egyetlen fajtával foglalkozva.

A borász a kóstoló kezdetén beavatta a közönséget az identitáskeresés küzdelmébe. Birtoka Trianon előtt Esztergomhoz tartozó prímási szőlőskert volt, a neszmélyi borvidék szerves részeként. Hivatalosan az elnyomó szlovák állam dél-szlovákiai borvidéknek nevezi, mely megjelölés még a Csehszlovák időkben jött létre. Bott Frigyes úgy véli, hogy a három folyó, az Ipoly, a Garam és a Duna találkozása által megteremtett sajátos mikroklíma az, ami egyedivé teszi a borokat a talajtani adottságok mellet. Egyik céljuk, hogy a terület turisztikai kistérség legyen Garam-mente néven, ahol a borok mellett fel kellene épüljön a helyi alapanyagokra, helyi munkaerőre és hagyományokra alapozó gasztro-kultúra, mely vonzóvá és öneltartóvá tehetné ezt a kistérséget.

Ezért is került a Garam a birtoképítés filozófiájának középe, ezért hívják az eleve magas minőségű, de alapnak számító birtokborukat Granumnak, a csúcsházasításukat pedig Szuper-Granumnak. Az előbb említett birtokbor volt az első tétel, amit kóstolhattunk. Koncentrált ízek, elegáns hordóhasználat, megnyerő, tiszta illat és kiváló egyensúly jellemezte. Négy fajtából állította össze a borász a bort: Traminiből, Sauvignon Blancból, Pinot Blancból és Olaszrizlingből. A fajtákról szólva Bott Frigyes elmondta, hogy a cél nem lehet más, mint az, hogy a Garam-mentét feltegyék Európa bortérképére, ahová adottságai predesztinálják. Ehhez kulcsfontosságú a megfelelő fajták használata. Úgy vélte, az Olaszrizling bármennyire is sztárolják ma Magyarországon, nem alkalmas arra, hogy egy borvidéket oda emeljen a borfogyasztó közönség tudatában, ahol most Sancerre vagy Burgundia van. Kihangsúlyozta azt is, hogy a fajtamegválasztás, a gondos szőlőmunka mellett lényegesnek tartja a spontán erjesztést, hogy ne a fajtaélesztő adja meg a bor karakterét, hanem a fajta, a talaj és a klíma. Megtudhattuk azt is, hogy minden borát hordóban erjeszti, majd érleli, de nem híve a borokat uniformizáló túl-barrique-olásnak. Mindez kockázatokat hordoz, de nem a könnyebb utat kell választani, hanem azt, mely a minőség emeléséhez vezethet. Mint mondotta, be sem fejezte a szüretet, de már azon gondolkodik, miképpen jár majd el a következő szüret alkalmával, hogy még jobb borokat tegyen az asztalra. A sok munka, a vesződés, a termés jó részének tönkremenetele, ami például a tavalyi évet jellemezte, szükségszerűen vele jár az értékteremtéssel. Bolberiz Pált idézte, aki egy ízben rámutatott, hogy Nagypéntek nélkül nincs Húsvét Vasárnap. Fontos az is, hogy a család együtt él a borokkal, a konyhából egy lépés a pince.

Egy hallgatói kérdésre adott válaszból megtudhattuk, hogy Maurer Oszkárral és Balla Gézával közösen Brüsszeltől Nagyváradig többfelé is együtt léptek fel, megmutatva a Kárpát medence s a magyar értékteremtés egységességét.

A Granumot a Tramini követte, mely ellentétben sok társával nem a parfümösségével hódított, hanem az előbbi bor esetében leírt erényekkel. A fehér sor legkiemelkedőbb tagja a Super Granum volt, egy hungaricum-cuvée, mely Hárslevelű, Furmint és Juhfark házasításából készült. Nagy testű, tercier aromákban gazdag, komplex ízű és illatú boregyéniség a Super Granum, a legnagyobb magyar fehérborok egyike. Megtudhattuk, hogy a legutóbb a Vladimir Putin tiszteletére adott gálavacsorán, ahol három bort szolgáltak fel, egy száraz fehéret, egy száraz vöröset, valamint egy desszertbort, a nyitóbor bizony a Super Granum volt, mely Bott Frigyes több más borához hasonlóan ott van a magas gasztronómiában, Budapest Michelin csillagos valamint Gault-Millau sapkás éttermeiben.

A borász egyébként készíttet boros csokoládét is boraiból, együttműködve a gyulai Száz Éves Cukrászda tulajdonosával, továbbá első osztályú tökmagolajat is. A Hárslevelűről elmondta, hogy szerinte ez a legnagyobb potenciállal rendelkező szőlőfajta s csak azért sztárolják most a Furmintot helyette, mert abból van több. S azért van több, mert a Hárslevelűvel ellentétben a Furmint alkalmas volt a nagyüzemi szőlőtermesztésre, ezért a szocializmus évtizedei alatt ez vált domináns fajtává Tokaj-hegyalján. Bott Frigyes nem vitatja a Furmint erényeit, de a Hárslevelűt többre tartja.

Kékszőlőfajtákkal is foglalkoznak, s nem meglepő módon ezesetben is a magyar fajtákat részesítik előnyben. Öt fehérbor megízlelése után egy rosét, egy Kadarkát és egy Kékfrankost ismerhettünk meg. A vörösök nem a tanninokkal, sötét színnel, nagy testtel hódítottak, hanem előbbi a fűszerességgel, utóbbi a gyümölcsösségével és mindketten az eleganciájukkal. A borász elmondta, hogy ha újra élhetné az életét, akkor két dolgot csinálna másként: több gyereket nevelne (így is van Neki három) és több Kékfrankost telepítene, mert a Kékfrankos az a magyar fajta, mely a magyar vörösborkészítést világszínvonalra emelheti, de úgy, hogy azt mások is észrevegyék. A borsort egy természetes maradékcukorral ékített kései Hárslevelű zárta.

A borok mellé magvaskrémes, kapros juhtúrós valamint kolbászos bagett-karikákat 

továbbá orsótésztás marhavetrecét fogyaszthatott az érdeklődő közönség.

Aki nemcsak utólag szeret olvasni borkóstolókról, hanem előzetes értesítést szeretne, jelentkezzen 0257 282020 számú telefonon vagy a schmak@araditulipan.eu email-címen, hogy felkerüljön az értesítési listára. A Tulipán borestéi nyitottak minden érdeklődő számára.

Dorozsmai Endre

A szöveg a Nyugati Jelen számára készült.

Reciproc söröző-kávézó (Temesvár, Erzsébet utca, Ferencz József utca sarok)

Remek hely nyílt Temesváron tíz napja a Belváros szívében Reciproc néven. Hagyományos német, nagyrészt kisüzemi söröket tartanak, melyek 8 és 12 lej között vannak beárazva, ínyenc székely termékeket a málnalekvártól a száz százalékos tartósítószer-mentes gyümölcsléig, kiváló Kolozs megyei kecskesajtokat, Petro Vaselo borokat.  A beltér hangulatos, a falakat Tóth Kinga fotóművész virágokról készített gyönyörű felvételei díszítik. Kellemes a nemrégiben (értsd: pár éve) sétálóutcává alakított Erzsébet útra néző teraszuk. A kiszolgálás kedves, időnként meglepő extrákkal is a vendég kedvében járnak.

Első ízben hétfőn néztünk ide be, amikor a Csík zenekarnak a Nagyboldogasszony templomban megtartott koncertje után megéheztek a gyermekek. Vettem két sört és egy kecskekefírt a Ciao nevű egység Prosciuto crudo pizzája valamint Heraék eredeti, jó ízű, jó állagú szerb pljeszkavicája mellé, de helyben fogyasztásra nem volt idő. A kefír nyákos, kellemetlen érzetű, visszataszító állagú volt, még ott pihen a hűtőben, íze egyébként nem rossz, de azért ki kéne selejtezni a választékból. A sörök viszont nem meglepő módon kiválóaknak bizonyultak.

Egy napra rá, kedden ismét Temesváron akadt dolgom, beültünk éjfél után valamivel a napot lezárni a hivatalosan már 23.00-kor bezárt helyre, ahol szívesen fogadtak s hellyel kínáltak. Megittunk öt különböző sört,

ezek is hozták a várt formájukat. Megkínáltak a ház ajándékaképpen némi köménymagos sós stanglival, majd miután megrendeltük második kör sörünket, rákérdeztem, hogy az avokádó csak dísz vagy lehet rendelni is belőle a sör mellé.  Felajánlotta a kis hölgy, hogy készít valamit. Kaptunk is két kis kupicás pohárban citromos avokádókrémet, (teljesen sótlan volt, de ezen seperc alatt tudtunk segíteni), valamint minőségi bagett-karikákat.

E kis kedvesség nem került rá a számlára, s nem lefelejtés miatt. Kértünk egy kecskesajtot is, amit felkarikáztak, ahhoz is adtak extrában ezt-azt.

Jól meglocsoltuk olívaolajjal, hadd ne mondjam, hogy ebben a műfajban is igen jót tartanak.

Kiváló, mondhatni kifogástalan hely a Reciproc, rendszeres látogatóik leszünk.

Dorozsmai Endre

Legfelső Beeróság (Dohány utca 20.)

Bár nincs hír arról, hogy a kézműves – precízebben kisüzemi – sörök készítői olyan mennyiséget mondhatnának magukénak az eladásokból, hogy komolyan veszélyeztetnék a multik piacait, a fejlődés mégis látványos, egyre újabb és újabb kocsmák, pubok épülnek erre a témára, egyre több színvonalas étteremben lehet kézműves sört kapni, egyre több kocsma szélesíti e nedűkkel a választékát.  

Legfrissebb remek élményünk a Legfelső Beeróság volt, mely 70 magyar kézműves sört kínál, s nem kevesebbet, mint tízet tart csapon.

Nagy erénye a helynek a baráti árszabás, a sörök alig kerülnek többe a szaküzleti árnál. Mivel a csapon levő söröket már ismertem, Róth Zoltán Bakancslistájának 9.-es darabját választottam, mely a Cascade komlóval készült. Nem meglepő módon hozta az elvárt magas minőséget. Még aznap sikerült egyébként a 10.-es számút, az érdekes módon újrafőzött  Amarillo-t is beszerezni, így most már megvan mind a tíz. Mármint az üres palack és az a kellemes tudat, hogy jómagam ürítettem ki őket.

Társam White Hops sört ivott, ez a Hopfanatic sörfőzdének immár klasszikusnak számító kellemes, komlós búzasöre, mely szépen hozza az IPÁ-k florális-tropikális illat- és ízvilágát.

A helynek a hangulata egyedi, élvezhető, kár, hogy a zene nincs jól megválasztva. Egy kellemes jazz vagy blues sokkal inkább illene a sör-ínyenc hangulathoz, mint az a mai ehetetlen fogyaszthatatlan tingli-tangli, amit hallgathattunk.

A kiszolgálás kedves, igyekvő, de a kis hölgy a sörök megismerésének az elején tart egyelőre.

Dorozsmai Endre

A szöveg a blog számára készült.

A Legfelső Beeróságon :) 2015. április 2.-én jártunk.