Street Food Show a Hold utcában

Tavaly nem jutottunk ki a Dining Guide által szervezett Street Food Showra, de idén ez is összejött. A rendezvény kiállítói a Hold utcai vásárcsarnokban emeleti részén várták az érdeklődőket, ahová már régóta el akartam menni, mivel itt van az egyik egzotikus étterem, melyről valamelyik Top 100 gasztrokaland kiadvány hírt adott. 

A Lunchboxot

sajnos zárva találtuk, de helyette megannyi jeles gasztrointézmény kapott ideiglenesen otthont a csarnokban. Tumultus az volt, annak dacára, hogy adott pillanatban már csak akkor engedtek fel újabb vendégeket, ha valaki távozott, kígyózott is rendesen a sor mindkét feljáratnál. Végül az Innio bisztró belterébe vettük be magunkat, miután megegyeztünk a  házigazdákkal, hogy tőlük vesszük az italt s máshonnan hozzuk az ételt.

Hamar megállapítottuk, hogy a fizetőkuponok hihetetlenül gyorsan fogynak, annak dacára, hogy szinte semmi nem volt aránytalanul drága. Sőt. A Kandallóban csapolt Keserű méz sör például olcsóbb volt, mint az agárdi pálinkafesztiválon. Azért mondjunk egy ellenpéldát is. Eleddig nem mélyedtem el az osztrigák tipizálásában, számomra létezik kisebb, kerek és olcsóbb, meg hosszúkás, nagyobb és drága osztriga. Nos, ez a nagyobbik féléből 1000 ft volt egy darab a Budaőrsi Halpiac standjánál, míg ugyanezt az osztrigát a sok csillagos Le Meridien éttermében 700 Ft-ért láttam. Hm.

No persze a Halpiacot nem az áraiért szeretjük, hanem a tényleg jó minőségért. Ettünk is náluk az olcsóbbik osztrigán (500 ft) kívül 

Vénusz-kagylót, 

rákot, kagylót, minden finom volt, a kagyló egyenesen pazar. 

Ettünk még Pho-t 

és vietnami tekercset, 

kézműves fagylaltot, ittunk a sörön kívül kézműves szörpöket,

fröccsöt, s igen finom kávét. A Marmorstein pékség is termékei is meggyőztek. Feljegyeztük az Izlelő stand koordinátáit, a szentkirályi biotenyészetet, mindenképpen próbát teszünk majd a termékeikkel.

Jó volt eltölteni pár órát e gasztronómiai rendezvényen, addig is, míg eljön az idei Budai Gourmet ideje.

Dorozsmai Endre

Rosé-fesztivál a Gesztenyés-kertben

A tévésztárság nem jelent garantált sikert sem a borok világában, sem a gasztronómiában. Havas Henrik szabályosan belebukott a borászkodásba, hiába hirdette a tőle megszokott szerénységgel a hátcímkéin, hogy „boraim legalább olyan jók, mint a könyveim”. Lajsz András étterme megyeget, de telt házat még nem fogtunk ki, Kovács Kokó Istvánnak fel kellett adni a Box utcát, Buday Péter pedig korábbi éttermét a Mattheot bizony be kellett zárja. A Larus viszont, ahol a nemcsak közismert, de tehetséges séf jelenleg dolgozik, minden jel szerint prosperál, első alkalommal, midőn ott jártunk impozáns halak és egy gyönyörű szarvasgerinc feküdt jégágyon kedvcsinálónak, az étlap is izgalmas, nem egy különleges, de sosem erőltetett párosítást találhatunk rajta, s ami szintén nem mellékes, remek rendezvényeknek is otthon ad, mint most legutóbb a Rosalia nevű rosé-borfesztiválnak. 

A festői környezetben a budai hegyek lábánál egy park szélén működő étterem teraszát a borfesztiválokról ismert hangulatos kis fabódék vették körbe, itt lehetett megannyi rosét megkóstolni, hozzá elérhető áron kínáltak rusztikus ételeket is Buday Péter megkomponálásában. Ár-érték arányban azok jártak a legjobban, akik befizettek a sétáló rosé-bemutatóra melyet a Magyar Borakadémia főtitkára, Zilai Zoltán vezetett fel, beavatva a közönséget a rosé-készítés rejtelmeibe és ismertetve a legutóbbi rosé világverseny magyar eredményeit. A Rosalia rosé-fesztivál eme rendezvényén 3700 ft ellenében korlátlanul lehetett kóstolgatni megszámlálhatatlan rosét (mi harmincnyolcat kóstoltunk, ennyire futotta az időből, s még maradt vagy két tucat bor megkóstolatlan), amit nem ritkán személyesen a borász töltött vendég poharába.

Hogy messzebb ne menjünk, ott volt Dúzsi Tamás a magyar rosékirály és felesége, akik az utóbbi években már nem kevesebb, mint 9 féle rosét készítenek, mely borokat idén is éremeső fogadta a Cannes-ban, 2013. április 20. és 22. között megrendezett Le Mondial du Rosé világversenyen: Dúzsiék egy arannyal és négy ezüsttel tértek haza. A kilenc rosé közül nyolcat lehetett kóstolni a mustrán, Kadarkából, Pinor Noir-ból, Merlot-ból, Cabernet Sauvignon-ból,  Cabernet Franc-ból, Kékfrankosból és Shiraz-ból készítettet valamint egy házasítást is. Nehéz lenne e mesterműveket rangsorolni, e sorok írójának ízlésvilágához a Shirazból készült állt a legközelebb.

Kiemelkedő rosét készít Pinot Noir-ból évről évre és jó versenyeredményekkel büszkélkedhet az egri Dula Bence is, aki szintén személyesen tisztelte meg a rendezvényt, ott volt a badacsonyi Borbély Tamás, aki talán legfiatalabb borász a rendszerváltás utáni bortörténelemben akit Év borászának jelöltek. Feltétlen említést érdemes a szigetcsépi Gál pincészet, mely négy roséval jelentkezett a bemutatóra. (Egy zárójel erejéig hadd szúrjuk ide, hogy Csepel sziget történelmi jelentősége nemcsak a munkásmozgalmi múltban s a fegyveres magyar honvédelemben mérhető, hanem a szőlőkultúrában is: a csepeli szőlők egykori királyi birtokok voltak, s királyaink bizony itták is a csepeli nedűket. A Gál pincészet borászát, Gálné Dignisz Évát tavaly immár harmadik alkalommal jelölték az Év borásza díjra, versenyeredményeik pedig egyenesen lenyűgözőek, 2008-ban két kategóriában is – rosé és száraz fehér műfajban - Champion díjat kaptak a Vinagorán.) 

A mátrai borvidékhez tartozó farkasmályi Bárdos és fia pincészetet a borász Kovácsik Krisztián képviselte, boruk színe már-már silleres volt, karaktere viszont egyértelműen rosés. S ide hadd szúrjunk be röviden egy gyors különbségtételt: a siller „majdnem-vörösbor”, színe mélyebb a rosénál, hosszabb ideig ázik héjon, míg a rosé egy „kékszőlőből fehérborfilozófiával” készített bor, hogy Dúzsit idézzük. A sillerhez inkább hozzátesz egy rövid ideig tartó fahordós érlelés, a roséből inkább elvesz. A siller lenyugodott műfaj, remek gasztro-bor minden évszakra, a rosé pedig rakoncátlan, pajkos, üde, friss nyáresti bor, mely fröccsnek is kiváló. Kóstoltuk a villányi sztárborász Bockék roséit, egy Kékfrankost, egy cuvée-t valamint a Fanni becenévre hallgató habzóbort.  Izgalmas volt még a Szent Gaál pince két roséja, továbbá a Petőfi szülővárosából, a Juhász testvérek egri roséja hozta a szokásos jó formáját, és szerettük a Kiskőrösről érkezett Szentpéteri pince Néró roséját is.

A talán legjelentősebb magyar borverseny, a Vinagora valamint a legnagyobb látogatottságú borfesztivál szervezői, a Magyar Szőlő és Borkultúra Nonprofit kft által tető alá hozott rendezvény összefoglaló tanulsága: a megmaradt Magyarországon 2012-ben is igen szép rosékat készítettek a borászok, melyek igen széles skálán mozogtak.

Aki kételkedik abban, hogy a rosék is igen sokfélék tudnak lenni, kóstoljon meg egy alkalommal két tucatot egymás után s rájön, hogy ez is egy igen színes és megnyerő, külön világ. S a kísérlettel ne várjon a jövő nyáron minden bizonnyal ismét megrendezésre kerülő 2014-es Rosáliára.

Dorozsmai Endre

A szöveget az Erdélyi Napló számára írtam.

Ha minden jól megy, holnapután jelenik meg.

Piac bisztró (Zalaegerszeg, Sütő utca 4.)

A Piac bisztró a szájról szájra terjedő vidéki bűvös tippek egyike volt, a Ráspi, Enoteca, Anyukám mondta, Ikon, Tiszavirág mellett, a Kistücsköt, Waltert nem említem hiszen vendégkörük alapvetően Budapesthez kapcsolja őket. Szomorúan hallottam egy zalai részvevőtől a Magyar Gasztronómia Egyesület legutóbbi ülésén, hogy a hely bezárt. Ehhez képest, amikor a minap Zalaegerszegre vetett a sors, teljesen véletlenül beleütköztünk a Piac bisztróba.

Rögtön be is ültünk, megtudtuk a felszolgáló-üzletvezetőtől, hogy korábban is ott dolgozott, s most már fél éve vezeti az éttermet, valamelyest a közízlés nyomására átfazonírozva. Korábban, a Gault Millau Kalauz tanúsága szerint, olyan ételek voltak étlapon, mint a csirke sütőtök-chutney-val, szarvasfilé hajdinás dödöllével, konfitált kacsacomb töpörtyűs gersli-rizottóval. Most valóban a vendégek fősodrát megcélzó fogásokat kínálnak a dicséretesen áttekinthető, rövid étlapon a „gazdagon” kínált húslevestől a lazac-steaken keresztül a sörben sült sertéscsülökig.

A beltér barátságos, meghitt, kellemes zene szólt, a kiszolgálás pedig kifogástalan volt.

 A déli menüt annyira kedvező áron kínálták, hogy nem tudtam neki ellenállni. Partnerem épp szigorú fogyókúrán volt, aznap gyümölcsöt ehetett csak, így aztán végignézte, amint elfogyasztom a menü három fogását s mellé még egy desszertet. A csontleves remek volt, a cérnametéltet házi jellegűnek mondtam volna, megtudtuk, hogy gyermelyi, tény viszont, hogy kíméletesen hőkezelték, optimális állagúra s a levesben felszolgált répát sem főzték túl.

Fizettem ezért írd és mondd 240 Ft-t. Hasonlóan kedvező volt a csirkemell díjszabása is (750), amit lisztbe forgatott, majd ropogósra sütött hagymakarikákkal és steak krumplival szolgáltak fel. A húson kellemes pörzsréteg volt, viszont sajnos szárazra sütötték, a köret elemek kifogástalanok voltak, a steak krumplit kevés zsiradékon sütötték, szinte szárazon, ami jót tette neki.

 A desszertfronton lenne mit erősíteni, a csokoládékrém (350) pudingporból készített igénytelen produkció volt, a sajttorta (350) pedig erősen nyögvenyelős.

Összességében nem panaszkodhattam, igen kedvező áron ettem két jónak mondható fogást, a desszerteket meg felejtsük inkább el, mindketten jól járunk.

Borok terén nem áll rosszul a hely, egy nagy befektetéssel életre hívott, számomra teljesen ismeretlen villányi pincészetnek, a Halasi pincének a borait kínálták elsősorban, kipróbáltunk közülük egy Muscat Ottonel habzóbort és egy sillert, mindkettő ütötte a mércét.

Jól éreztük magunkat a Piac bisztróban alkalomadtán szívesen kóstolnánk valamit a déli menün kívül is.

Dorozsmai Endre