Egy jótollú anyaországi közíró
jóvoltából, aki kihangosított egy vegetariánus facebookos megnyilatkozatást
arról, hogy „mennyire fontos lenne egy vegetariánus társkereső”, hiszen micsoda
szörnyűség, ha az ember társa a „tetemet” (így nevezik a harcos vegetariánusok
és vegánok az emberi étkezésre szánt húst) ott tárolja a közös hűtőben,
alkalmam volt megtapasztalni, micsoda sajátos, monomániás szubkultúra ez. Az
igazság az, hogy a mindennapi ember addig nem tud képet alkotni bizonyos - mondjuk
így - a normalitástól „eltérő” beállítottság, világnézet, érdeklődés mentén
kialakult többé-kevésbé zárt közösségekről, amíg közvetlen közelről nem
látja-hallja-olvassa őket.
S persze akkor is még igencsak
felszínes a kép. Az említett vitából nem derült ki például az, amit egy vegetariánus
vendégemtől hallottam idén ősszel, tételesen, hogy a vegánok milyen indulatokat
táplálnak a vegetariánusok ellen, hogy szabályosan árulónak tartják őket, mert
hajlandóak elfogyasztani azt, amit az állatok legyilkolása és bántalmazása
nélkül kapunk azoktól, tételesen tejet, tejtermékeket és tojást.
A szektariánus vegetarianizmus
igencsak távol áll tőlem, a vegánság meg végképp, de egyrészt nem tartom elképzelhetetlennek,
hogy egészségesebb legyen a növényalapú étkezés a húsevésnél (szakértők mondanak
ilyet is, olyat is, a laikus aligha képes a tisztánlátásra), másrészt rokonszenves
hozzáállás az erőszakmentesség és az állatok életének a megkímélése. Persze
ebből a rokonszenvből nem következik az, hogy ne tartsam a disznóvágást az
egyik legszebb magyar hagyománynak. S hogy ne tudjak derülni az olyan poénokon,
miszerint a „vegetariánus” egy ősi indián szó, ami azt jelenti, hogy „béna
vadász”. Vagy „hogy szeretem a vegetariánus
ételeket, de csak hússal”. S hogy legyen egy harmadik is, ami inkább igazság,
mint vicc: „Kutatók
bebizonyították, hogy a vegetáriánus étkezés javítja az ember
közérzetét. A többiekét viszont jelentősen lerontja.”
No de most néhány
vegetariánus helyet szándékozom bemutatni, melyek azoknak is élményt nyújtanak,
akik egyébként húsevők.
Legyen szó
elsőként a legfrissebb Kolozsvári élményemről, a Samsararól,
mely arról
nevezetes, azon túl, hogy nagyon hangulatos a beltér,
civilizált a vendégkör, udvarias
a kiszolgálás és igényes a konyha, hogy vegetariánus, vegán és raw vegán
ételeket egyaránt kínál (a raw vegán irányzat csak nyers zöldség elfogyasztását
fogadja el.) Értékeltem, hogy nagyon ötletesek az ételeik, s azokra alapoznak, melyek
esetében nem tűnik erőltetettnek a vegetariánus szemlétet.
Egy avokádós,
spárgás vagy japán retkes sushi nem valaminek az utánzata, hanem olyan étel,
amit az ember egy normális étteremben is megrendel, jómagam nem is ritkán. Önmagában
finom fogás s nem gondolunk közben arra, hogy milyen is lenne ugyanaz hallal,
ellentétben a „mintha-ételekkel”, a húspótlékokkal, az álhúspátétommal, a rántott
szejtánnal, a vega burgerrel vagy a vega töltött káposztával.
Ugyanez a helyzet
a Samsara kínálta levesekkel. Egy leves kiváló lehet hús nélkül is, a
lencsekrémlevestől a kókusztejes gombalevesig, amiben shi take gomba a betét,
hogy azokkal példálózzunk, melyek étlapjukon szerepelnek.
Következő kitűnő
műfaj, melyben a vegetariánusok teljes értékű, s nem ál-ételeket fogyaszthatnak
a „pasta” (az anyaországban „tészta” nálunk laska, mint tudjuk a „spagetti es
laska”, „a penne es laska” s folytathatom a fussili-vel, farfalle-val, továbbá
az összes, leginkább formára különböző olasz tésztafélével). Ezt is kihasználják
itt, kínálnak többek között paradicsomos-, gombás-, pestos- padlizsános pastakat.
Belegondolva érthetetlen, hogy miért reked meg sok étterem vegetariánus
kínálata a rántott sajt - rántott gomba – rántott karfiol háromszögben, mikor
annyi izgalmas levest, tésztaételt és kenyérlángost/pizzát lehet készíteni csak
növényekből. Mert bizony a pizza feltétek jelentős része növényi eredetű, és a
vegetarianizmusba belefér minden pizzának az őse, a Margerita, melyre paradicsom,
mozzarella sajt és bazsalikom kerül.
Jómagam egy nyers
vegán tiramisu-átiratot ettem,
ami filozófiailag ellentmond a fentieknek, nem
is volt tiramisu jellege, viszont, ha valami fantázianéven kapom, akkor
abszolút meg lettem volna elégedve vele. Az igazság az, hogy így sem morogtam,
legfeljebb azon, hogy elég lassan hozták ki, ahhoz képest, hogy jeleztem, hogy
sietek és hogy nyilván nem rendelésre készült a sütemény, hanem készen várta a
hűtőpultban a felszolgálását.
Az itallap is messze
túlmutat az éttermek és bárok átlagán, különféle izgalmas facsart leveket, koktélokat,
kitűnő borokat és kézműves söröket tartanak. E műfajban három főzde is
képviselteti magát is, a Clinica de bere, a Zaganutól és a Hophead. Ezutóbbi
szaküzleti áron rendelhető, a kiváló sorozat tagja potom 12 lejbe kerülnek, ami
soknak hangzik talán annak, aki Ursushoz és Bucegihez szokott, de a minőségi, „kraft”
kategóriás sörök esetében ez kifejezetten baráti díjszabás, az étteremnek
sokkal kevesebb haszna van rajta, mint egy gyorsított eljárással készült, kommersz,
nagyipari 6 lejes sörön.
A Samsara remek
étterem, mely visszatérésre csábítja azokat is, akik megrögzött húsevők.
E látogatás is
megerősítette azt az idén fogant felismerésemet, hogy Budapest után
toronymagasan Kolozsvár a második legizgalmasabb kulináris-vendéglátóipari
fellegvár a Kárpát-medencében.
Dorozsmai
Endre
A szöveg az itthon.ma honlap számára készült, ott is jelent meg 10 nappal ezelőtt.