Gondolom nem okozok
meglepetést azzal, ha leszögezem: felettébb ritkán vásárolok Népszabadság kiadványokat.
Egy kivétel van e szabály alól, az évente megjelenő Top 100 majd utóbbi időben
Top 50 étterem. Idei kiadványuk is gyarapította a meglátogatandó vendéglők
listáját néhány egységgel. Ezek között kifizethető áraival és fővárosi központi
fekvésével a Da Mario volt a legesélyesebb a gyors letesztelésre. Így is lett.
A beltér barátságos, otthonos, elegáns, de mégis fesztelen. Külön értékeltük a borospoharakból összerakott csillárt s a borosüvegek ügyes dekoratív alkalmazását.
A borlap
élvonalbeli magyar és olasz borokat vonultat fel, azt sajnos nem közlik, hogy
mely tételek kaphatók decire, de a pincér informál erről. A borárak magasak, a
szaküzleti árat legtöbb esetben 2.5-tel szorozzák, de például a Bortársaságnál
1450 ft-ba kerülő Chardonnay 4300 ft-ba kerül, ami nagyjából háromszoros árat
jelent, drágább boroknál megelégszenek a 2-es szorzóval, vagy akár az alá is
mehet az ár, így például a 12.700 ft-os polci árú ikonikus Gere Solus „mindössze”
19.000 ft-ért rendelhető meg.
Szódát nem tartanak, ásványvizet nem kértem, de
hoztak egy pohárral, ami nem került a számlára, a gesztust értékeltük.
Kommunikatív,
udvarias, magabiztos pincérünk azzal tette le az ajándék pizza-kenyeret az
asztalunkra, hogy a város legjobb pizza-kenyere.
Nos, ha nem is legjobb, mert
hasonlóan jót még adnak néhány helyen (pl. Toscana, Pommo D’Oro), de kétségkívül
kiváló, kifogástalan volt az indítás. A mellé kért kétféle olívaolaj is meggyőzött. A felszolgálásra
visszatérve, pincérünk udvariasan, figyelmesen tette a dolgát, bár az némiképp
zavart, hogy miután a profiterol iránt érdeklődő asztaltársam kérdésére magam
válaszoltam, azt mondta, hogy az nem úgy van, majd elmondta hozzávetőleg ugyanazt.
Rendeltünk négyen egy menüt (édesköményes
hallevest és Caserecci tésztát szardíniai módra), marhahúslevest sajttal
töltött capelleti tésztával, paradicsomlevest, csípőspaprikás csípősszalámis
(Calabrese) pizzát, maccheroncinit bélszínnel és vargányával, sáfrányos
rizottót velővel, málnás csokoládéfelfújtat, profiterolt és házi szilva tortát.
A hallevesből
hiányzott az izgalom, a vibrálás, egy kis citrom meg kevés só, bors javított
rajta, a kagyló nem volt prémium frissességű, de élvezhetőnek bizonyult,
akárcsak a rák és a bébitintahal.
Menüben azért jó vétel volt. S hadd szúrjuk itt azt is közben, hogy aki
végigolvassa az egész heti menüt, az láthatja, hogy e műfajban is törekednek jót
és izgalmasat adni. A paradicsomlevest
is szerettük,
a marhahúsleves kissé jellegtelenre sikerült, de akár autentikus
is lehetett, soha nem jutott eszembe eddig olasz vendéglőben húslevest kérni.
(Most sem, asztaltársam volt az elkövető, mi több, bánatomra ketten is ezt
rendelték.) Jóféle parmezánt kaptunk hozzá, külön kérés nélkül.
A rizottó remek volt,
a pizza szintén,
a szárd tészta tele volt
vastag szalámicsíkokkal, melyek nem győztek meg, fele ott is maradt,
a bélszín-vargánya
kombináció viszont ezúttal is aratott.
Azt talán mondanom sem kell, hogy a felszolgálónk információi szerint helyben gyúrt tészták kifogástalan voltak ízre, állagra. A szilvatorta házias volt,
a profiterol korrekt,
a felfújt sajnos tálaláskor kiszakadt, de
ízre meggyőzött, a tálaláson egyébként lehet még finomítani.
Összességében, ha
eltúlzottnak is tartjuk a Da Mario helyezését – van nem egy olasz, mely nem
került be a legjobb 50 közé, annak dacára, hogy egyenletesebb teljesítményt
nyújt egy étkezésen belül, mint például a Krizia – de annyit meg kell
engedjünk: jó ár-érték arányú, jó szívvel ajánlható átlag feletti olasz étterem
nyílt a Vécsey utcában egy évvel ezelőtt.
Dorozsmai Endre
A szöveg rövidített változatát a Demokratának adtam le.
A Da Marioban 2013. július 12.-én jártunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése