Tusványosi borsátor - 2013

A tusványosi borsátor jó alkalom arra, hogy pár szót ejtsünk néhány kitűnő borászatról, melyeknek képviselői, nem ritkán borász-tulajdonosai vállalták a hosszú utat egy borkóstoló megtartása kedvéért. A borsátor 2004 óta működik s az idők folyamán kialakult egy rend, melynek értelmében az első nap a fehérboros borvidékeké, jelen esetben Mórról mutatkozik be a borvidék legismertebb s megítélésem szerint a legkomolyabb borokat az asztalra tevő Miklós Csabi, mellette kivételesen egy egri borász fog kóstolót tartani. A második nap Egeré, a harmadik Dél-Pannóniáé (ide tartozik Szekszárd, Villány, a pécsi és a tolnai borvidék), a negyedik Tokajé. Ha az összes bort egy napon kellene bemutatni, akkor is nagyjából így alakulna a sorrend, hiszen jellemzően a fehérektől megyünk a rosén át a vörös felé s a sor végén következnek záróízként a desszertborok.

Miklós Csabi háromhektáros mintabirtokon készít a termőhely üzenetét hordozó ún. terroir-borokat. Pincéje kitűnő célpont a borturisták számára, akik meglátogatják a Budapesttől alig 80 km-re tevékenykedő borászt, szakavatott személyes kalauzolásban fognak részesülni. Móron a fehérborok dominálnak, Csabinak is egyetlen vörösbora van, mint el szokta mesélni, az is csak véletlenül: úgy vettek meg egy darab földet, hogy nem tudták előre, hogy azon Kékfrankos van. S dicséretes módon nem oltották át, hanem bort készítenek belőle, szép, meggyes, markáns savú vörösbort.

(Néhány hangulatos fotó Miklós Csabi pincéjéből.)

Vámos Attila az Egri borvidékhez tartozó Szomolyán borászkodik, mestere a bortáltosként számon tartott Kaló Imre, így nem csoda, hogy egyes boraik hasonló karakterűek, hiszen nemcsak a termőhely szomszédos, de a maximális természetességben megragadható borkészítési filozófia is lényegében azonos. Az is közös bennük, hogy Vámos Attila sem csak a borokról szokott mesélni a kóstolókon, hanem beavatja a hallgatókat személyes tapasztalataiba, életfilozófiájába, a természet-közeliség és az emberszeretet-vezérelte világlátásába.

(Vámos Attila a Budai Gourmet-n.)

Az Orsolya pince mindig is a „vájtfűlűek” pincészete volt, a bor témájában elmélyülők azonban szükségképpen találkozni fognak boraikkal, akárcsak Tokajból Bott Judit, Somlóról Spiegelberg István, Badacsonyból Szászi Endre boraival, hogy csak néhányat mondjak azok közül, akik valószínűleg soha nem lesznek közismert „sztárok”, de akiknek munkásságát a szakma és a borértők mindig értékelni fogják. Mint ahogy a Colosseum, a Cactus, a Mountain sem lesz soha tömegzene, de az értők horizontjáról valószínűleg soha nem tűnnek el. Orsolyáék az egri, azon belül ostorosi termőhelyeket faggatják, kérdéseiket türelemmel teszik fel, boraikat nagy szakmai odaadással készítik.

A Nyolcas pince filozófiája hasonló, a különbség az, hogy ők később indultak, most keresik helyüket az értők tudatában. Ebben azonban már komoly eredményeket értek el, idén ők voltak az egyetlen bemutatkozó pincészet a magyar gasztroforradalom fáklyavivőit tömörítő Magyar Gasztronómiai Egyesület évi gyűlésén, boraik ott vannak több csúcsgasztronómiai étteremben, többek között az Atakám bisztróban (mely bekerült idén a Népszabadság Top 50 kiadványába), a Brill bisztróban, mely már egyetlen toplistából sem marad ki, de a legutóbbi híradás szerint bekerültek Magyarország legrangosabb, s az első Michelin csillagot elnyerő éttermébe, a Costes-be.

(Nyolcas Ádám az EMI klubban)

Wunderlich Alajos nevét már a kilencvenes években sokan jegyezték, legendás kakaspörköltjéről azok is tudtak és meséltek, akik nem is kóstolták. A borász ismertsége és népszerűsége is közrejátszhatott abban, hogy egy nagybefektető, név szerint Szűcs Róbert is megjelent a színen (internetes források szerint nem kevesebb, mint két és fél milliárd forintot invesztált a pincészetbe), akivel azonban a névadónak nem sikerült hosszú távon együttműködni, s ez, úgy hírlik, aligha a borász hibája volt, így elváltak útjaik, s ma már két pincészet működik Wunderlich néven Villányban. A Wunderlich pince mögött Szűcs Róbert áll, a Wunderlich családi pincészet mögött pedig maga a borász, közismert nevén Lojzi, aki, a legtöbb borászhoz hasonlóan személyesen is jelen lesz Tusványoson.

A Ruppert pince az erős villányi második vonalba tartozik. Jómagam a gasztronómiában találkoztam boraikkal, olyan neves vendéglőkben, mint a Café Bouchon vagy a Gombás étterem. Időközben bekerültek néhány borral az alighanem legjobb magyar szaküzletbe, a Bortársaság portfóliójába, pályájuk felfelé ívelő, valami azt súgja, hogy még sokszor fogunk velük találkozni.

Az utolsó napon Tokaj többszörös monográfusa, a borvidéket legjobban ismerő szakíró, Alkonyi László tart borkóstolóval illusztrált előadást a tokaji dűlőkről. Tudnivaló, hogy Tokaj volt a világ első zárt borvidéke (1641) s itt volt a világon először dűlőklasszifikáció Bél Mátyásnak köszönhetően (1737), érdemes hát a borvidék által hordozott páratlan értékekkel közelebbről is megismerkednünk. 

(Alkonyi László mindentudó jegyzetfüzetével a Zsirai pincében.)

Zárásként hadd idézzünk egy passzust a Bél Mátyás-féle a dűlőklasszifikáció feltámasztójának, Alkonyi Lászlónak a „Dűlőmitológia” című könyvéből: „egyszer eljön a pillanat, amikor a tökéletes technológia dolgozik minden pincében, a legjobb klónok virítanak az ültetvényekben, öreg tőkékről szüretelhet a legtöbb birtok és bárki megveheti a kifogástalan minőségű fahordót. A termőhely ekkor mindenki számára az egyéniség elsődleges hordozójává emelkedik. A tükör kitisztul, kifinomul minden mozdulat, ás a hegy levében ragyogni kezd a szőlő. A termőhely a bort felemeli, a földönfutót pedig megóvja attól, hogy tudása ortodoxiába, alkotóereje pedig rutinba forduljon át”.

Dorozsmai Endre        

A szöveg a jövő heti Erdélyi Naplóban fog megjelenni.