Magyarság Háza Kávézó (Szentháromság tér)

Szinte közhelyszámba megy, hogy a Főváros, de valójában egész Magyarország legdrágább övezete a Vár-negyed. A szolgáltatások színvonala pedig nem mindig nő fel az árakhoz. Ehhez képest az ember örül, ha középmagas áron tisztességes konyhai kivitelezéssel találkozik. 

Ilyen élményünk volt a nemrégiben a Magyarság Háza Kávézó. Az épület igencsak kellemes emlékeket ébreszthet a borrajongókban, hiszen itt működött hosszú időn keresztül „a” Magyar Borok Háza. (A borászok számára kevésbé kellemes az emléke, akivel csak beszéltem e témáról, mindenki panaszkodott, hogy bennragadt a pénze e műintézményben.) Nem tudom, működik-e még e néven bármi is még ott, az átfazonírozott Borok Háza nem nyert meg, kínálatuk ár/érték aránya nyomába nem ért a korábbiakénak. 2000. május elsején voltunk itt először, akkor 2000 Ft-ért kapott az ember egy poharat meg egy kevés fűrészporszerű száraz rágcsálnivalót, és két órára bevehette magát a Magyar Borok Háza pincéjének labirintusába, ahol az összes magyar borvidék képviselve volt s egyes borokat nyitva talált. Ezekből pedig szabadon tölthetett magának. A hivatalos verzió szerint 60 bor volt nyitva a valóságban jellemzően 54, nemegyszer jegyzetelve végigittuk a kínálatot 2000 és 2005 között. Később emelték a beugrót, de még mindig kedvező volt azok számára, akiknek nem probléma 50 vagy annál több bort megkóstolni. Ennyit a nosztalgiáról.

A Magyarság Háza Kávézó terasza a Szentháromság térre, a Mátyás templomra illetve a Halászbástyára néz, egyike a legszebb éttermi teraszoknak. Mivel ez volt aznap az első étkezésünk, reggeliszerűt rendeltem, a többiek megelégedtek kávéval, üdítővel. Kértem egy tatárvariációt valamint egy áfonyás sajttortát. Az első fogást dizájnosan tálalták, az ízek is rendben voltak. 

A bélszíntatár esetében kiemelném, hogy a húst vagdosták és nem darálták péppé, a másik két elem nem volt valójában tatár, amit persze eleve tudni lehetett: sem a füstölt pisztráng, sem a sonka nem nyers, így erős túlzás tatárnak nevezni. Ipari toastkenyeret kínáltak hozzá, jóval kevesebbet, mint amennyi az egyébként ízletes szendvicskrémek mennyiségéhez elég lett volna, de sebaj, apránként kértünk még 3 kosár kenyeret. A sajttorta nem volt a legfrissebb, kissé berepedezett, az áfonya jól átszínezte a tölteléket, de íze rendben találtatott. 

A szőlőszemekkel dúsított mentás limonádé pedig kitűnő volt, ami banalitásnak tűnhet, de nem az, hihetetlen, hogy jónak mondott helyeken milyen vacak limonádékat képesek az ember elé tenni. (Tipikus hibák: késztermék kitöltése pohárba, ipari citromléhasználat, -narancsléhasználat)

Pincérünk kedves volt és készséges, igaz, hogy az egyik pincészet termőterületének égtáját is jócskán eltévesztette pécsinek mondta a neszmélyi bort, majd amikor ezt a palackot kezemben forgatva udvariasan jeleztem, zavarát hallgatással leplezte.

Kellemes időt töltöttünk a Magyarság Házában, e két fogás alapján úgy hiszem, hogy más ételek is kipróbálásra méltóak lennének.

 Dorozsmai Endre