Az étteremláncok
kapcsán a legtöbb embernek a McDonald’s jut eszébe, ami az igényes és
egészséges táplálkozás antitézise, de ez nem jelenti azt, hogy ne léteznek értéket
képviselő láncok. Nobu Matsuhisa nevéhez tíz amerikai étterem mellett további
tizennyolc kötődik Hongkongtól Milánón keresztül Londonig. A Nobu azon éttermek
egyike, melynek puszta léte Budapest büszkesége.
A konyha képességeit jelzi a
14. Gault Millau pont is, ami már „sapkás” minőséget jelez.
Mindez nem akadályoz
meg abban, hogy jómagam inkább csalódottan írjak a helyről. Magas árai miatt a Nobut
(is) Torkos Csütörtökön vettük célba.
Ettünk két levest, sushikat, tempurát.
A
sushi remek volt, hozta azt, amit optimális esetben ez az étel hozhat frissességben,
ízben, esztétikában. A tempurában hiba nem volt, igaz, jobb sem volt, mint
mondjuk a Kyotoban vagy a Fujiban. Viszont a halerőleves és a gombaerőleves
igencsak hasonlított egymásra, mind megjelenésében, mind ízben, ami egy alapesetben
2200 ftért számolt csészényi leves esetében megengedhetetlen.
Arról nem szólva,
hogy a halerőleves definitorikus ízeit (már ha voltak egyáltalán) elnyomta az
aromás és illatos gomba.
A Nobuban tett
látogatásunk konklúziója nem az volt, mint például az Alabárdosban eltöltött
estéé, hogy drága, drága, de legalább kiugró a minőség, hanem az, hogy a Nobut
meghagyjuk másoknak. Lehet, hogy az aranyáron kínált különlegességek valóban
elégedettséget és kulináris orgazmust jelentenek a fogyasztónak, de az említett
mérsékeltebb árú fogások nem voltak alkalmasak e konklúzióra. Pedig a két leves
alkalmas lett volna arra, hogy a séf megvillogtassa a tudását. Ha összevetem
őket az ottjártam óta sajnos megszűnt Baldaszti’s Kitchen gombaerőlevesével
valamint Lithauszki Zsolt Maligánbeli halerőlevesével, akkor bizony a
méregdrága Nobu jócskán alulmarad.
A szöveg a Demokrata számára készült.
A Nobuban 2014. március 6-án jártunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése