Nobu (Erzsébet tér 7.-8.)

Az étteremláncok kapcsán a legtöbb embernek a McDonald’s jut eszébe, ami az igényes és egészséges táplálkozás antitézise, de ez nem jelenti azt, hogy ne léteznek értéket képviselő láncok. Nobu Matsuhisa nevéhez tíz amerikai étterem mellett további tizennyolc kötődik Hongkongtól Milánón keresztül Londonig. A Nobu azon éttermek egyike, melynek puszta léte Budapest büszkesége.

A konyha képességeit jelzi a 14. Gault Millau pont is, ami már „sapkás” minőséget jelez.

Mindez nem akadályoz meg abban, hogy jómagam inkább csalódottan írjak a helyről. Magas árai miatt a Nobut (is) Torkos Csütörtökön vettük célba. 

Ettünk két levest, sushikat, tempurát. 

A sushi remek volt, hozta azt, amit optimális esetben ez az étel hozhat frissességben, ízben, esztétikában. A tempurában hiba nem volt, igaz, jobb sem volt, mint mondjuk a Kyotoban vagy a Fujiban. Viszont a halerőleves és a gombaerőleves igencsak hasonlított egymásra, mind megjelenésében, mind ízben, ami egy alapesetben 2200 ftért számolt csészényi leves esetében megengedhetetlen. 

Arról nem szólva, hogy a halerőleves definitorikus ízeit (már ha voltak egyáltalán) elnyomta az aromás és illatos gomba.

A Nobuban tett látogatásunk konklúziója nem az volt, mint például az Alabárdosban eltöltött estéé, hogy drága, drága, de legalább kiugró a minőség, hanem az, hogy a Nobut meghagyjuk másoknak. Lehet, hogy az aranyáron kínált különlegességek valóban elégedettséget és kulináris orgazmust jelentenek a fogyasztónak, de az említett mérsékeltebb árú fogások nem voltak alkalmasak e konklúzióra. Pedig a két leves alkalmas lett volna arra, hogy a séf megvillogtassa a tudását. Ha összevetem őket az ottjártam óta sajnos megszűnt Baldaszti’s Kitchen gombaerőlevesével valamint Lithauszki Zsolt Maligánbeli halerőlevesével, akkor bizony a méregdrága Nobu jócskán alulmarad.

A szöveg a Demokrata számára készült.

A Nobuban 2014. március 6-án jártunk.