2014. március 28., péntek

Hathi (Frangepán u. 20.)



A Dining Guide tavalyi gasztrokalandozós kiadványában igen jókat olvastam a Hathi indiai kifőzdéről, majd többször is beleütköztem világhálós kutatásaim során a helyről szóló pozitív hangú beszámolókba, így mihelyt alkalmunk volt, meglátogattuk. Majd a nemrégiben újra.
Az ütött-kopott bódé hangulatos, olyan indiai műfajban, mint a Pléh csárda a magyar konyha terén, a lepattantságnak is lehet egyfajta rokonszenves, megnyerő fílingje.  
A kiszolgáló hölgy kedves, közvetlen, az sem zavart, hogy bár negyvenes éveim második felében járok, a hetven felé közeledő apámmal együtt letegeztek. Az árak igen barátságosak, 
az adagok nem eltúlzottak, de kielégítőek.  Első alkalommal ettünk mindenféle frissen sült indiai kenyereket (nant, paratha-t, chapati-t többféle ízesítéssel),

 és húsragukat (corma-t, curry-t, vindallo-t)


  szamoszát, s persze lassi-t, azaz édes és sós joghurtitalt ittunk hozzá.
Mindennel teljes mértékben meg voltunk elégedve.
Második alkalommal paradicsomlevest, pakorát,
tandori fél csirkét, csirke tikkát
és csirkeszárnyakat választottunk, továbbá egy marhacurryt és kenyereket. A paradicsomlevesben semmi indiai nem volt, nem adott jobb élményt, mint bármelyik tucatmenza, mind a három a csirke egy kaptafára készült, ugyanolyan pácba tették és a szárnyakat leszámítva szárazra sütötték. Így aztán az élmény kevésbé katartikus volt mint először s akkor még visszafogottan fogalmaztam.
Mindazonáltal nem zárom ki, hogy elzarándokoljak még valamikor a központtól igencsak messze eső kifőzdébe, mert a raguk és kenyerek továbbra is finomak és ár/érték arányban a hely teljesen rendben van.

Dorozsmai Endre

A szöveg a Demokrata számára készült.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése