A borkultúra szerencsés
esetben együtt fejlődik a társadalommal, annak közös kincse a nyelvvel,
történelemmel, tudománnyal, művészetekkel, gasztronómiával együtt. Egy nemzet
borkultúrája szerencsés történelemi körülmények között szervesen fejlődik és
beépül a nemzettudatba. Magyarországon is így volt ez, annak dacára, hogy
Mohácstól a második világháborúig megannyi sorscsapás érte az országot. A törés
a kommunizmus ideje alatt történt meg. Akkor szabdalták föl tudatosan a társadalom
szerves szövetét (ennek módszerességéről nem más, mint Hankiss Elemér írt kell
mélyreható részletességgel a Kelet-európai alternatívák c munkájában), kényszerítették
termelő szövetkezetekbe a végre földhöz jutott gazdákat, a minőségközpontúságot
szétrombolták, tömegtermelésre rendezték be a borászati ágazatot, hogy a szakrális
dimenzióban végzett pusztításról ezúttal ne szóljak. A szerves fejlődés
megszakadt s kialakult a félédes vörösbort ivók ma is igen népes tábora, a bor pedig
kikerült az átlagember mindennapjaiból.
Szerves
folytonosság híján az elit felelőssége a borhoz kötődő hagyományok tudatos újjáépítése,
a borkultúra regenerálása. Ebből a szempontból világosan érzékelhetők a pozitív
folyamatok, elég csak arra gondolni, hogy a bor egyre inkább helyet kap a
tömegtájékoztatás felkapott témái között, újjáéledt a Márton napi hagyomány,
megjelent a Vinum Primatis, a prímási borrend, a köztársasági elnök
médiaérdeklődés mellett kiválasztja a kedvenc borait s példák még hosszan
sorolhatók. A bor és gasztronómia kapcsolatrendszere is szépen alakul, ma már
elképzelhetetlen egy színvonalas vendéglő egy megfelelő borlap nélkül, sorban
nyílnak a borokat ínyenc falatkákkal kísérő borbárok, borvendéglők, s az is
nagyon helyes és üdvözlendő (s persze elvárható is), hogy a legjobb magyar vendéglők
elsősorban a magyar borkínálatból építkeznek.
E témában igen
jeles kezdeményezés volt a tavaly egy remek gasztronómiai kiadvány „élesben”
való bemutatása. Őszi Tóth Gábriel „Így főznek a borászok” című kiadványának bemutatása
alkalmából szervezett kétnapos rendezvényen mintegy nyolcvan borász kínálta a
főztjét és borait az érdeklődőknek. A kisördög motoszkál bennem, hogy kajánul
hadd szúrjam ide: érdekes lett volna hasonló bemutató a korábbi kiadvány vonatkozásában,
mely „Így főz a Tisztel Ház” címet viselte és a parlamenti képviselők gasztronómiai
preferenciáival foglalkozott. Merthogy persze nem sikerült összeszedni egy
kiadványra való képviselőt, aki kezébe venné a fakanalat, a könyv inkább arról
szólt, hogy mit szeretnek enni a képviselők. Holott a főzni tudás csak
elhatározás kérdése. A borászokról el is tudjuk hinni, hogy meg is főzik, amit
szeretnek, de persze közülük sem mindegyik főz, sokan feleségükre hagyják a
konyhát. Vannak ugyanakkor kulinárisan-gasztronómiailag igencsak felkészült
borászok is, az abc sorrendet követő kötet első interjúját adó Áts Károly válaszaiból
világosan kitűnik, hogy a konyhaművészetben otthonosan mozgó borászról van szó,
de említhetjük Dula Bencét, aki nem egyszer adott már elő a Borfesztivál
Boregyetemén s más fórumokon a bor és gasztronómia tematikában, Eszterbauer
Jánost, aki nagy hangsúlyt fektet a borok és ételek harmonizálására, halászlé
témában tökéletesítette tudását, saját füstölője és mintakonyhája van, Hernyák
Lacit, akinek a pincéje kulináris zarándokhely a falusi vendégasztalnak köszönhetően,
fia, Tamás az egyik legjobb séftől tanul vagy Gerééket, akik Villányban az ország
egyik legjobb vendéglőjét működtetik.
Dorozsmai Endre
A szöveg a Borbandi számára készült.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése