Sajtógála a Fortuna étteremben - Az idei „Év Bortermelője” Szöllősi Mihály

Midőn negyed évszázada a magyar borszakértői szakma doyenjének, az idén 80 esztendős Rohály Gábornak a fejéből kipattant „Az Év Borásza” megválasztásának gondolata, még nem lehetett sejteni, hogy nem sokkal később úgy fogják emlegetni e kitüntetést, mint a borszakma Kossuth díját, aminek elérése sok borász álma s előfordul, hogy a díjazottnak elcsuklik a hangja, amikor köszönetet mond az adományozóknak.

A címet két körös szavazás eredményeképpen ítélik oda, első körben a szakma szélesebb rétege szavaz, hogy mennyire széles, az időnként változik, minden esetre a transzparencia nő, az utóbbi években a jelölők névsora olvasható a Magyar Borakadémia honlapján. Ezek után a Borakadémia tagjai választják ki a legtöbb jelölést kapott öt borász közül azt, aki élete további részében viselheti az illető „Év Bortermelőjének” büszke titulusát. A nagyközönség minden év december elején tudja meg egy ünnepélyes sajtótájékoztató keretében, hogy miként döntött a magas rangú testület. A tavalyi esztendőhöz hasonlóan idén is a patinás, történelmi levegőjű Fortuna étterem adott otthont e jeles eseménynek. A díj történetében első ízben történt meg, hogy nem öt, hanem hat jelölt volt, mivel az ötödik helyen holtverseny alakult ki.

Zilai Zoltán, a Magyar Borakadémia főtitkára a minap eltávozott Csávossy Györgyre, az erdélyi borszakma halhatatlan nagyságára emlékezett köszöntőjében s idézett is pár szakaszt a Mester csodás verseinek egyikéből. Ezek után az utóbbi években már meghonosodott koreográfia szerint a jelöltek egyenként köszöntötték a sajtó képviselőit és a Borakadémia megjelent tagjait, majd bemutatták pincészetük egy-egy reprezentatív borát.

Az első tétel épp a győztesé, Szöllősi Mihályé volt, aki egy 2015-ös Zenitet hozott el. Remekbe szabott reduktív bor volt ez. Ha utána olvasunk kicsit a pincészetnek, megtudjuk, hogy Szöllősi nem választja el rögtön a héjától mustot, hanem (igaz, hogy rövid, néhány órás) héjon áztatás híve a fehér borok esetében is. A borász elmondta, hogy nem véletlenül esett a választása egy magyar fajtára, ezek népszerűsítését tartja elsőrendű feladatának. (A Zenitet, akárcsak „testvéreit”, a Zengőt és a Zeuszt Király Ferenc nemesítette az ötvenes évek elején Ezerjó és Bouvier keresztezésével. Sokan ide kapcsolják tévedésből a szintén általa nemesített Zefírt is, ami azonban Hárslevelű és Leányka keresztezésével készült.)

Szöllősi Mihályt Jásdi István követte, aki egy alapjáratú Szürkebarátot hozott el, mely zárkózott illatú, de jó egyensúlyú bor volt, szerencsésebb lett volna a harsány illatú Zenit előtt kóstolni. A Balatonfüred-Csopaki borvidék egyik legjelentősebb borásza elmondta, hogy a fajtának a kommunista időkben történt presztízsvesztése miatt (akkor dobták piacra a mesterségesen édesített, silány minőségű félédes Szürkebarátot gigantikus mennyiségben), ma is Pinot Gris szerepel a palackon, mert Szürkebarátként eladhatatlan a bor.

Őt követte a magyar borszakma egyik nagy öregje, a mátrai Szőke Mátyás, aki elmondta, hogy szerinte tőlünk, magyaroktól nagy testű, fahordóban érlelt borokat várnak el, ő is ilyen tételeket szállít Kaliforniába, a sajtóképviselőinek pedig az elmondottaknak megfelelően egy impozáns, testes dűlő szelektált Chardonnayt hozott. Miként kihangsúlyozást nyert, a fajta több, mint kétszáz éve honos nálunk, Tóth Sándor kutatásai szerint már az ezernyolcszázas évek elején volt magyar neve (Kereklevelű).

Borbély Tamás, a legfiatalabb jelölt immár negyedik alkalommal került be az „ötök” közé. Ő szintén egy dűlőszelektált bort hozott, egy minerális, tartalmas Olaszrizlinget a Bácshegyről. A borsort két vörös presztízsbor zárta, két magas minőségű dél-pannon bor, az egyiknek Mészáros Pál volt a termelője, a Szekszárdi borvidékről, a másiknak pedig Koch Csaba, akinek Baján és Villányban is vannak területei, s az utóbbi években Erdélyben is egyre több helyen lehet a boraival találkozni. E két nemes nedű is visszaigazolta azt a tézist, hogy a Trianon utáni országban megmaradt két déli fekvésű,  vörös boros borvidékünk, Szekszárd és Villány között nincs alá-fölé rendeltség, mindkettő kiváló adottságokkal rendelkezik ahhoz, hogy ott világszínvonalú borokat termeljenek.

Végezetül hadd idézzük a 1848-as veteránok tartását és imázsát sugárzó, a sajtótájékoztatón bocskaiban részt vevő díjazott, Szöllősi Mihály

 ars poeticaját: „Jó bort csak kifogástalan minőségű szőlőből lehet készíteni. A pince kulcsa maga a metszőolló. Küldetésünk a neszmélyi borok világhírnevének visszaszerzése és a kulturált borfogyasztás hirdetése.”

Dorozsmai Endre

A szöveg az Erdélyi Napló számára készült.