Úgy hittük a minap,
hogy végre meglátogathatjuk az új vidéki csillagot, a debreceni Ikont, mely a
Dining Guide Top Gasztronómia sorozatának idei kiadványában bekerült a legjobb
húsz magyarországi étterem közé. De sajnos zárva találtuk a helyet, s 16.55-től
18.00-ig nem kívántuk elütni az időt kocsmákban, beültünk hát szemben a No. 1-be,
mely szintén régi adósságunk önmagunk felé, s melyről jókat hallottunk ínyenc
barátainktól azon túl, hogy e vendéglő a 2012-es Gault Millau Kalauzban bekerült
a régió legjobbjai közé 10 ponttal a lehetséges 20-ból. Illetve 19-ből, mert a
20-at nem szokták kiadni.
Több mint két évtizedes
éttermi kalandozásaim során nem emlékszem egyetlen helyre sem, ahol annyi
ponton korrigáltam volna a konyhát, annyi beígért elem hiányzott a tányérról,
de mégis az összélmény nem volt rossz. Sőt.
A No. 1 igen
kellemes hely, ahol a kiszolgálás egyszerűen kifogástalan, a felszolgáló nemcsak
kihozza és megmutatja a pohárra is rendelhető bor palackját, de tölt is kóstolóadagot,
mielőtt a pohárnyi mennyiséget kimérné, a dizájn jól kitalált, a hely otthonos,
elegáns, leszámítva a műorchideákat.
Kellemes zene szól, a borokat jól
összeválogatták, az ételek pedig mind izgalmasak.
Rendeltünk
marhafarkat libamájmártásban (990), vöröstonhaltatárt pestos zöldségekkel,
olívás ciabattaval (2190), grillezett kacsamájat zöld almával és fehérbor
karamellel (1390), Tom Ka Gai levest (1450), bisztro malaccsülköt
pecsenyeszafttal, tepsis burgonyával és sült hagymával (2290), libamájjal és
vargányával töltött csirkemellet, sonkába tekerve, tejszínes burgonyakoronggal,
sült zöldséggel (2390) s végül tonkababos csokoládészuflét, madártejöntettel.
Nos, akkor kezdjük
a hozzáfűznivalókat. A marhafarok izgalmas volt, nem így képzeltük, de
összességében jó volt. A párolt farokhúsból korongformájú „pogácsákat”
formáztak, majd a korongokat megpirították s kifejező ízű, jól sikerült
libamájmártásban szolgálták fel. Egyetlen jobbító szándékú javaslatom, hogy a
vendég kérése nélkül is hozzanak e fogáshoz némi pirítóst, mert a marhafarok és
a libamáj kíván még valamit maga mellé.
A tonhaltatár nekem
személyesen nagy csalódást okozott. Volt már szerencsém több helyen is rendelni
e fogást, mint ahogy lazactatárt is, otthon is több ízben készítettem. Lényege,
akárcsak a marhatatárnál, hogy a húst nem pépesítjük, hanem apróra vagdaljuk és
úgy fűszerezzük, hogy a nyers halat megemeljük általa s ne nyomjuk el teljesen
a nemes ízét. Ezúttal pépesre darált halat kaptunk, melyet füstölt hallal kevertek
össze, nem volt élvezhetetlen az eredmény, de teljesen más, mint amit jogosan
vártunk. Az már csak hab a tortán, hogy a ciabatta nem volt olívás, a zöldségek
pedig ecetes marinádban készültek s nem voltak kicsit sem pestosak.
A szépen megsült
kacsamáj mellett/alatt állítólag nem zöldalma volt, asztaltársam adott kóstolnivalót,
így tanúskodhatom amellett, hogy remek alapanyagból ügyesen készítették el a
májat, de a gyümölcs már elfogyott s csak annyit tudtam meg róla, hogy nem volt
zöldalma. Sebaj, ez a fogás sokpontos volt, szerettük, az étkezés csúcspontja.
A Tom Ka Ghai leves
megint azok közül való, melyeket előszeretettel fogyasztunk itthon is, és
rendelünk vendéglőben, már ahol lehet, Ebből sajnos hiányzott az izgalmas
vibrálás, s főleg a zöld koriander, mely lelke a levesnek. Némi kókusztej-többlet
s esetleg egy kevés tejszín selymesebbé tehette volna.
A párolt, majd
sütőben sült malaccsülök bőre ropogott, kár volt puhító hatást gyakorló
pecsenyeszafttal leönteni. Ugyanez áll a tepsis krumpli helyett adott friss,
ropogós burgonyasziromra.
A csirkemellben a
töltelék igen szerény mennyiségű volt s annak is egy részét a teljesen
felesleges apróra vágott hagyma foglalta el. A sült zöldségre készen
vásárolható thai chili szószt öntöttek. A burgonyakorong ezúttal is ropogós
szirom volt, amit kár volt felpuhítani az egyébként jó ízű tejszínes mártással.
A szuflé belül nem
volt folyós, de korrekt alapanyagból készült s a rendben levő madártejen kívül
adtak hozzá citromfagylaltot és karamellhabot. Ezutóbbi bónusz elég lett volna,
a citromfagylalt nem találta helyét ebben a kontextusban.
Hát így állunk a
No. 1 nevű műintézménnyel, melyről hazafelé még hosszan vitatkoztunk. Négyünk
közül volt aki 8 GM
pontra taksálta a teljesítményt azzal, hogy túl sok esetben történt meg, hogy
nem azt kaptuk, amit az étlap alapján vártunk. Jómagam voltam a legmegengedőbb,
szerintem a korrekt alapanyagok és a kulináris kreativitás miatt a 10 pont,
amit a Gault Millau megszavazott nekik, ha kicsit erős is, de nem érdemtelen.
Jobban oda kellene figyelni az étlap és a felszolgált tányérok összhangjára s akkor
nem lenne egyáltalán vita tárgya a teljesítmény.
Dorozsmai Endre
A szöveg a blog számára készült.
A No. 1. bisztróban 2013. június 10.-én jártunk.
P.S.
Azóta sikerült ismét eljutni a No. 1.-be és kettős irányú változást regisztráltunk. Az ételek kevésbé komplexek, ami viszont a tányérra kerül, az jó és fedi az étlap ígéreteit. Ezért is került be a hely a TOP 100-ba.
A No. 1. bisztróban 2013. június 10.-én jártunk.
P.S.
Azóta sikerült ismét eljutni a No. 1.-be és kettős irányú változást regisztráltunk. Az ételek kevésbé komplexek, ami viszont a tányérra kerül, az jó és fedi az étlap ígéreteit. Ezért is került be a hely a TOP 100-ba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése