Sörpince (Gyula, Kossuth tér 2.)

Gyula központjában a szökőkútnál két, egymás tőszomszédságában levő vendéglő közül az egyiknek a terasza ismételten tele van, 

a másiké kong az ürességtől. Miközben mindkettő étlapja azonos „iskolához” tartozik, a magyar konyha bevált fogásait kínálják itt is, ott is. A különbség elsősorban az ételek megvalósításában, kiszolgálásban és a beltér atmoszférájában van. Szóval mindenben, ami lényeges a választékon túl. A Sörpincében hangulatos a berendezés, 

jobban odafigyelnek a minőségre, mint az Aranykeresztben, a kiszolgálás is kedvesebb, pontosabb, bár tény, hogy itt is akad hiba.

Kezdjük azzal, hogy a csapolt soproni sör kissé vízízű volt és nagyon gyors lecsengésű. Kétszemélyes tálakat rendeltünk, egy halasat, 

meg egy húsosat. 

A vegyes haltálon az irdalt majd ropogósra sütött ponty bántóan fagyasztó-ízű volt, de a pisztráng frissnek bizonyult s megfelelően is sütötték meg, erdélyiesen, ahogy az étlap írja, kukoricadarába forgatva, bő olajban. A harcsa helyett pedig nem kaptunk pangasiust, mint annyi helyen, igaz ez sem volt szürkeharcsa, csak afrikai, a panírozott mirelit műrák hozza a formáját, bár nélkül sikerültebb, „koncepciózusabb” lenne a tál. A köret sajátságos kombináció: kevéssé petrezselymes krumpli és kockára vágott sült burgonya. A húsos tálon korrekt töltött húsok, flekken, gombás omlett, itt a kockára vágott sült burgonya társa rendesen elkészített rizs és (túl)párolt vegyes mirelitzöldség volt. Az árak barátságosak.

A Sörpince a megszokott középvonalhoz tartozik, mely nem egy kiemelt kulináris célpont, de olyan hely, ahonnan az ember, ha nem ül be irreális igényekkel, elégedetten távozhat.

Dorozsmai Endre 

A szöveg a Demokrata számára készült.

A Sörpincében 2012. június 5-én jártunk.

Időutazás (Aranykereszt, Eszperantó tér 2.)

Gyula központjában az azonos nevű szálloda vendéglőjeként működik az Aranykereszt, ahol mintha megállt volna az idő. 

Pohár-dizájnban, ételválasztékban, elkészítési módozatokban és a borok területén egyaránt. Mintha nem telt el volna el húsz esztendő, mintha nem lehetne kapni elérhető áron remek magyar borokat, mintha nem zajlana javában a gasztro-forradalom. 

A vendéghiány és a gyengécske éttermi szolgáltatás egy ördögi kör, melyből nehéz kitörni. A hibakeresést elutasítva s a jóindulatú igyekezetet értékelve, következetes tárgyszerűséggel hadd nézzük át Aranykeresztbeli ebédünk egyes tételeit. 

Kértünk gulyáslevest, rozmaringos becsináltlevest és gombakrémlevest. A gulyásleves íze markáns volt, benne túlfőtt, de élvezhető húsdarabok voltak és galuskaszerű csipetke. Krumpli, nagy meglepetésünkre egyáltalán, de zöldség sem. A tetején viszont a szükségesnél vastagabb volt az egyébként szép piros zsiradék. Ebből a gulyáslevesből egy átlagos szakács seperc alatt értékelhető, korrekt produkciót tudott volna varázsolni. 

A gombalevesbe nem vagy nem kellően pirított kenyérkockákat tettek, melyek hamar átáztak, maga a leves nem volt porból, amit értékeltünk, íze, ha nem is volt átütő, de elfogadható volt. Kis tejszín, jobb homogenizálás, kevesebb liszt emelte volna a produkciót.

A becsináltleves nagyjából rendben találtatott, kis tejfel sokat dobott volna rajta. 

Második körben vegyes tálat kértünk, ezen volt tisztességesen elkészített csirkemájjal töltött rántott hús (a máj kissé száraz volt, de ne kötekedjünk), igen szívós marhahátszín, kiklopfolt, de nem élvezhetetlenül szárazra sütött sertésflekken, korrekt rántott gomba, mirelit zöldségkeverék párolva és megfelelően megsütött mirelit hasábburgonya.

A friss vegyes saláta ízletes volt, a tartár is megfelelő.

Az Aranykeresztben bizonyos idősávokban 1500 Ft-ért kínálnak kétfogásos menüt, amit 3 levesből és 9 főételből lehet összekombinálni. Az adagok meglehetősek. Menü keretében kértünk barackkal töltött pulykamellet 

és gyulai sertésszeletet, 

mindkét fogás élvezhető volt, bár a rizi-biziben meg lehetett volna számolni a zöldborsószemeket. Sajnos az étterem általános árszínvonalához képest magas áron kínált hekk (1700 Ft) állott és fagyasztó-ízű volt, s amilyen szerencsém van, azt éppen én rendeltem. Sajátos módon az adag itt mintha kisebb lett volna, viszont a burgonyatallér nem tűnt mirelitnek. 

Elsőre egyébként sertésszűzet kértem volna, sejtettem, hogy a hal nem jó téma ott, ahol ebédidőben, érkezésünkkor rajtunk kívül nincs egy szál vendég sem. Rendeléskor derült ki, hogy nincs. Második nekifutásra a velővel töltött sertésszelet mellett döntöttem, pincérünk csak néhány perc után jött vissza a válasszal, hogy az sincs, amit úgy vezetett be, hogy „ez nem az Ön napja.” Helyesebb lett volna úgy fogalmaznia, hogy „ez nem a mi napunk” s ezt jeleztem is finoman. A Gundel-palacsintán a csokoládémártást kakaós víz helyettesítette, mint oly sok helyen, viszont az egyébként is rendkívül olcsó menühöz ajándék desszertet – fagylaltot – adtak. 

A számla igen szerény volt, jóllakni jól laktunk s a végére pincérünk is feloldódott, fizetés után önként felajánlotta, hogy készít kis csapatunkról egy képet az étterem előtt, amit értékeltünk.

Némi odafigyeléssel az Aranykereszt is a magyar fősodorhoz tartozhatna.

Jelen helyzetében sajnos alatta marad.

 Dorozsmai Endre

 A szöveg ebben a formájában nem jelent meg sehol, a rövidített változat a Demokratának készült.

Az Aranykereszt vendéglőben 2012. május 1.-én voltunk.