A Szeged környéki tanyavilágból nőtt ki fokozatosan a ma szépen fejlődő
nagyközség, Domaszék, melynek egyik nevezetessége a Baját Szegeddel összekötő
főút mellett fekvő Rózsakert vendéglő.
Nagy befogadóképesség, tágas terek,
kellemes terasz
jellemzi a vendéglőt, melyet vélhető, hogy elsősorban a
rendezvények tartanak el. Erre nem a kínálat és a minőség engedett
következtetni, hanem az, hogy elég gyér volt látogatottság ottjártunkkor. A
Rózsakert a „klasszikus” műfajon belül a jobbak közül való. Nem azt mondom,
hogy nem lehet fogást találni rajta (a kapros tartármártásban áprilisban igazán
lehet friss és nem szárított kapor, lehetne kicsivel többet adni belőle, a sült
krumpli esetében is előnyben részesíteném a frissen pucoltat a mirelittel
szemben), de azt igen, hogy nagyvonalakban igencsak rendben van a hely.
Gigantikus adagokat kaptunk korrekt áron: ketten osztoztunk egy adag
filézett pontyhalászlén s egy adag makói haltepertőn s alig tudtuk elrámolni a
felszolgált étkeket. A haltepertő kitűnő volt, a sült hagyma ropogós, ahogy
annak lenni kell, a halászlé pedig a legjobbak egyike volt, amit valaha ettünk.
A kiszolgálás is a tökéletességet súrolta, udvarias volt és gyors, pincérünk
kiváló érzékkel találta meg az egyensúlyt a személyesség és hivatalosság
között. Számon fogjuk tartani a helyet, annál is inkább, hogy évente legalább
egyszer mégiscsak elautózik erre a zene- és borszerető délalföldi ember a Paksi
Gasztroblues fesztivál idején.
(Eddig a szöveg, amit a Demokratának adtam le 2007. április 7-én.)
S lőn. A
Rózsakertbe azóta is visszajárunk, a halászlé maradt a sztár. Hadd illesszek
ide egy kis sztorit is. A Nyugati Jelen hasábjain olvastam pár éve egy mifelénk,
meg nem mondom már, melyik városban, talán Pécskán megrendezett halászléversenyről,
melyet Zsombolya magyar polgármestere, Kaba Gábor nyert meg. Amikor megkérdezték
tőle, hogy hol tanult ilyen jó halászlevet készíteni, akkor elmondta, hogy Csiszár
Istvánnál. Elég lassan esett a tantusz, hogy honnan is ismerős Csiszár István neve.
Hát a Rózsakert vendéglőből, melynek ő a séfje és tulajdonosa.
Az évek során több
kedves ismerősömet, családtagomat is elvittem a Rózsakertbe, kifejezetten
azokat, akik egy igazán jó halászlevet akartak enni. Mert igazság szerint azóta
sem ettem jobbat a szegedi műfajban. A lé friss ízhatású, a halhús
kifogástalan, a produkció üde és visszatérésre csábító. Igen jó volt még a szegediesen elkészített ponty paprikás mártással és túrós csuszával, amit talán öreg halász kedvence vagy valami hasonló fantázianév alatt kínálnak.
Sajnos más ételek megvalósítási
szintje a gyenge és a jó közepes között mozog, előszeretettel használnak kényelmi
termékeket, konzervet, mirelitárut, és sajnos több ízben is kaptunk harcsa
helyett pangasiust, ami egyszerűen megbocsáthatatlan. Mindazonáltal a halászlé
miatt betérünk még.
Dorozsmai Endre
