Mi lesz veled, magyar vendéglátás?

 

Hogy a Covid 19 vírus laborban készült-e, hogy kik és miért szabadították rá a világra, arról még sokan sokat fognak vitatkozni, az azonban bizonyos, hogy a gazdasági következmények még abban az esetben is súlyosak lesznek, ha meglesz a sokak által várt vakcina.  Mind a közép, mind a hosszú távú következmények beláthatatlanok még akkor is, ha a prognózisok helyesek, és jövő évben megindulhat az oltás nagy tömegű gyártása. S akkor nem szóltunk arról, hogy mi várható, amennyiben a jelenlegi, e sorok írója által messze eltúlzottnak ítélt óvintézkedések okkal vagy ok nélkül hosszú távon érvényben maradnak.

Az alábbiakban az erdélyi, valamint az anyaországi kulináris vendéglátás perspektíváit igyekszem felvázolni. A szállodák, panziók kérdésével nem foglalkozom, az alighanem legmagasabb szintű politikai döntés lesz, hogy mit kezdenek ezzel az ágazattal, mely most szabadesésben van. Iszonyatos pénzre lesz szükség a szállodaipar regenerálására, nagy kérdés az is, hogy mikor indul újra a turizmus és mikorra sikerül azt a korábbi szintre feltornászni. Nyitott kérdés, hogy a jelenlegi szállodai kapacitásnak mekkora részének megmentésére érdemes egyáltalán kísérletet tenni.

A nyári fellélegzés igazolt néhány tézist, amiből ki lehet indulni abban az esetben, ha alaphipotézisünk az, amit a hivatalosságok jósolnak, tételesen, hogy jövő év első felében beindul az élet és néhány hónapot kell csak kibírni a vendéglők, pubok, éttermek működtetőinek.

Az első megállapításunk, hogy a vendéglátóipari egységek többsége átvészelte a tavaszt, tehát remélhetjük, hogy átvészelik valahogy a telet is. Márciusban még nem tudhattuk, hogy a bezárkózás, a kijárási tilalom, a drasztikus óvintézkedések hónapokig vagy évekig tartanak.

A nyár viszont lendületet adott azoknak a helyeknek, melyek a belföldi turizmusra alapoztak. A Balaton körüli éttermek, kifőzdék és büfék kiugróan jó szezonnak örvendhettek, de másfelé, az ország keleti és nyugati részében jellemzően ez volt a helyzet.

Ugyanezt mondhatjuk el Erdélyről is. A nyáron illetve ősszel, az ismételt bezárás előtt, köszönhetően egy készülőben levő étteremkalauznak a tágan értelmezett Erdélyben megfordultam több tucat étteremben, bárban, cukrászdában Aradon, Begaszentmihályon, Brassóban, Csíkszeredában, Fehértemplomon, Fogarason, Kémeren, Kézdivásárhelyen, Kissinken, Kovásznán, Kundon, Lugoson, Négyfaluban, Ópáloson, Orczyfalván, Ötvényen, Segesváron, Sepsiszentgyörgyön, Szilágysomlyón, Temesváron, Újszentesen, Zetelakán és Zilahon.

Az anyaországban jártam Alcsútdobozon, Aszófőn, Ábrahámhegyen, Badacsonyban, Badacsonytomajon, Baján, Balatonakaliban, Balatonakarattyán, Balatonalmádiban, Balatonfenyvesen, Balatonfőkajáron, Balatonfüreden, Balatonkenesén, Balatonlellén, Balatonszemesen, Balatonszőlősőn, Balatonvilágoson, Balatonudvariban, Békéscsabán, Biatorbágyon, Csabdiban, Cegléden, Csongrádon, Csopakon, Deszken, Diósdon, Dörgicsén, Dunakeszin, Esztergomban, Érden, Gárdonyban, Gyálon, Gyenesdiáson, Győrött, Győrújbaráton, Hévízen, Hódmezővásárhelyen, Királyszálláson, Lakitelken, Lajosmizsén, Makón, Martonvásáron, Nyúlon, Pakson, Pátyon, Pécelen, Révfülöpön, Siófokon, Soltvadkerten, Somlóvásárhelyen, Szegeden, Szentendrén, Szekszárdon, Székesfehérváron, Szigligeten, Szolnokon, Tapolcán, Tenyőn, Tihanyban, Vácon, Várpalotán, Veszprémben, Visegrádon, Zamárdiban és Zánkán.  Állíthatom, hogy a forgalom a helyek többségében nem maradt el a korábbi nyarak alkalmával tapasztaltaktól. Sajnálatos kivételt a külföldi turistákra alapozó éttermek jelentettek.

A vírus áldozatait a csúcsszegmensben szedte.

Közkeletű tévhiedelem, hogy a fine dining abszurd mértékben drága, hogy irreális a legigényesebb éttermek díjszabása. Nos, meg merem kockáztatni azt a kijelentést, hogy egy átlagos hely, egy fősodratú csárda, ahol ezidőtájt 8-10 euro körül kínálnak egy főételt, sokkal nagyobb haszonkulccsal dolgozik, mint egy csúcsétterem, ahol ennek kétszeresét vagy akár háromszorosát kérik egy adag ételért. Még akkor is így van ez, ha az adagok jellemzően kisebbek az utóbbi egységekben. Mert más a bérezése a személyzetnek, jóval drágábbak az alapanyagok s nem ritkán a lokáció is olyan, hogy magasabb a bérleti díj. Az, hogy el tudja-e magát tartani egy csúcsétterem, első sorban azon múlik, hogy hol nyitja meg kapuit (a másik persze a megfelelő üzletpolitika, nem könnyű egy túltelített piacon megkapaszkodni nagyvárosokban sem, kell hozzá csúcsteljesítmény, megfelelő gazdálkodás és jó PR.) Azt láthattuk, minden esetre, 2020 márciusa előtt, hogy évek óta több csúcsétterem nyílik a magyar fővárosban, mint ahány bezár. A vidéki városok jellemzően stagnálnak. Az erdélyi háromszázezres lélekszámú nagyvárosokban viszont a helyzet a budapestihez hasonló, március előtt itt is egyre-másra nyíltak a jó helyek, kevés bezárás mellett.

Ismerünk üdítő kivételeket, amikor nagylelkű befektető nélkül, aki éveken át finanszírozná a hiányt, sikerült eldugott helyeken is az országos ismertségig és elismertségig jutni, ezek a kivételek, ha nem is erősítik a szabályt, de le sem rontják, csekély számuk miatt. A nagy ellenpélda az Anyukám mondta Encsen. Mert a balatonszemesi Kistücsők mégiscsak a Balatonnál van, ahol szezonban hatalmas tömegek fordulnak meg, Fertőrákoson a Ráspi étterem építhetett a vírusjárvány beköszöntéig az osztrák turistákra, a magyarországi csúcséttermek zöme nagyvárosokban működik, jellemzően egyetemi központokban, ahol számosabb a kulinárisan nyitott, az újdonságokra éhes, igényes közönség. S még ezek jó része mögött is áll egy olyan vállalkozó, akinek az étterem fenntartása szívügye és inkább befele viszi a pénzt, minthogy kilapátolná belőle.  

A csúcséttermek egy része bezárt, másik része igyekszik túlélni házhoz szállítással, kiszállással és elvitelre történő ételkészítéssel. Minap érdeklődtem egy fővárosban élő stabil kulináris kalandpartneremnél – személyes élményeket a kétoldali karanténfenyegetés miatt nem szerezhettem, a tesztekről még a hivatalosságok is elismerik, hogy megbízhatatlanok, de legalább drágák, úgyhogy a magam részéről ülök itthon, míg lecseng ez az egész vírushisztéria – ő átállt a hősiesen küzdő minőségi éttermekből vásárolt ételek hazavitelére, s otthon pótolja az éttermi élményt. Ezzel viszont az éttermeknek csak egy töredéke élhet túl középtávon.

Erdélyben is hasonló a helyzet, itt is a csúcson van a legnagyobb probléma.

Kolozsvár pezsgett a drasztikus védekező intézkedések előtt. Most a város legjobb éttermei zárva tartanak: a 13 Gault Millau pontos „Serpenyőügyi és borászati rendelő” (Cabinet de vin si cocotte) zárva, a 12 pontos Via zárva, 15 pontos a Baracca oldaláról ez nem derül ki, de telefonhívásra válaszolva jelezték, hogy zárva vannak. Hasonló a helyzet a szintén 15 pontos Fragmenttel, sajnos ők is zárva tartanak, mint ezt leleveleztem velük. Üdítő kivétel Kolozsvár minőségi éttermei között a magyar kézben levő Bistro 1568, mely nemcsak elvitelre készít ételeket, de ingyenes kiszállítást is kínál nagyon kedvező árakon. Helyszűkében nem mehetek végig a város elképesztő mennyiségű kimagasló éttermén (tapasztaláson alapuló becslésem szerint ezek száma 50 feletti). A pontszámokat a 2019-es kalauz szerint adom meg, 2020-ben nem jelent meg a kiadvány.

Temesváron egy fokkal jobb a helyzet. A város első fine dining irányába mozduló étterme, a ma már új csapattal működő, de a nevet megtartó, jelenleg 11 Gault Millau pontnak örvendő Merlot átállt a kiszállításra, együttműködnek a Glovoval és a tazz by eMAGgal, a 11 pontos Caruso már 2019 végén bezárt, Facebook oldalán az üzemeltetők más városba költözést helyeztek kilátásba, az azonos pontszámú Fehér lóhoz címzett étterem (La Calul Alb) bezárt, de a csapat várja az újranyitás lehetőségét,  a 11,5 pontos Vinto valamint a 11 pontos Casa Antinori házhoz szállít.

E szöveg megírása előtt megkérdeztem Kézdivásárhely legjobb éttermének, a Jazz bisztrónak 

a tulajdonosát, Hegedüs Ferencet, hogy mit tudnak tenni a kialakult helyzetben, a sikeres vállalkozó, akinek az étterem inkább ügyszolgálat, mint jövedelemforrás, jelezte, hogy félgőzzel működnek, magyarán kénytelen volt az alkalmazottak felét elbocsátani, a maradék csapattal míg lehet, üzemeltetik a teraszt, elvitelre is adnak ételt, de a tél beköszöntével vélhetőleg bezárnak.

Sikerült telefonvégre kapni Gábor Emesét is, a brassói Pilvax lelkét és mindenesét, ők az elvitel mellett a kiszállításra alapoznak, mert esélytelennek érzik a terasz működtetését. 

A Foodpanda-val, a Takeaway-jel dolgoznak együtt, valamint az „tazz by eMAG”-gal. Előbbiek viszont igényt tartanak az ételár 25%-ára. A tazz – mivel ők két étteremmel, a Pilvax-szal és a remek Taqueria Mexacanaval is bent vannak, „csak” 23%-ot vesz el. Szóba került, hogy az állam segíthetne azzal, ha – mint ahogy Magyarországon tették - a kiszállított és elvitelre adott ételek áfáját 5%-ra csökkentenék. Jelenleg az 5% a helyben fogyasztásra vonatkozik Romániában, a kiszállítás áfája 9%.

Összefoglalva azt a következtetést szűrhetjük le, hogy az erdélyi és az anyaországi éttermi vendéglátás, ideértve minden olyan egységet, mely meleg étel előállításával és forgalmazásával foglalkozik, a reményteli várakozás állapotában van, ki zárva, ki takaréklángon, ki pedig a házhoz szállítás üzletfenntartó lehetőségében bízva.

 

Dorozsmai Endre

 

 

 

 

Dombi és fiai fogadó (Tényő, Árpád utca 81)

  

A Dombi és fiai a legszeretnivalóbb helyek egyike, ahol valaha megfordultam. Igazi családi vállalkozás, ahol az étterem alapítója a vendégekkel elegyedik szóba, a felesége, menye és egyik fia felszolgál, másik fia pedig a konyhát vezeti. Kevés helyről mondhatjuk el, hogy tulajdonosa saját szakácskönyvet is írt, mely mi másról szólna, mint a vadhúsokról, ami a vendéglő fő profilját adja.

A siker nem maradt el. Az, hogy egy kis faluban működő étteremben, mely a legközelebbi nagyvárostól harminc kilométerre fekszik, járvány-sújtotta októberben, hétköznap este alig kapjon az ember asztalt, bizony hatalmas teljesítmény.

A beltér hangulatos, fagerendás mennyezet, a falon trófeák és kitömött madarak. 

A honlapról megtudhatjuk, hogy a legutóbbi fejlesztéseknek köszönhetően van már játszótér, vadaspark, gémeskút, kis kerti tó fahíddal, kemence, sőt, még kápolna is, ahol helyben mondhatja ki az ifjú pár a boldogító igent.

A vadételek mellet kínálnak kacsa- és csirkemellet, sertésszüzet is. A borlap összeállításakor a környékbeli nemes nedűkre fektették a hangsúlyt.

Ettünk consommé stílusú szekfűgombalevest, 

saját füstölésű kacsamellet gesztenyével, 

vad duót, ami kacsamájas vargányás szarvassültet és cumberland mártással kínált vaddisznósültet takart röszti körettel, 

s végül brownie-t fagylalttal és erdei gyümölcsökkel. 

Ételeink tálalása egyedi és impozáns volt, az ízek is eltaláltak, állag dolgában nem találtunk minden elemet tökéletesnek, de az összélmény varázslatos és maradandó.

Csak ajánlani tudjuk a helyet minden Győr felé járó ínyencnek.

 

Dorozsmai Endre

A szöveg a Demokrata számára készült.

Puskás hotel étterme (Alcsútdoboz, Kastély 6)

 

A Puskás hotel varázslatos természeti környezetben működik, ezidőtájt az étterem csak a külső vendégekre alapozhat. A beltér a boldog békeidőket idézi, rendkívül hangulatos, minden elemét gonddal tervezték meg, a falakat díszítő kis berámázott képektől az antik bútorzatig.

Érkezéskor nem álltam meg, hogy a hotellel szembeni panorámát meg ne örökítsem, az étteremből kilépő felszolgáló „segíthetekje” kicsi számon kérőre sikeredett, de innen kezdve normalizálódott a hangnem, szakszerű, udvarias kiszolgálásban részesültünk. 

Vélhetően itt egy fokkal allergiásabban reagálnak a fényképezésre, mint másutt, mert sokan nem a tájat jönnek fotózni.

Az étlap igényes, fantáziadús, egyes fogásokat fotókkal is illusztráltak.

Az itallap a borokat leszámítva nem sok izgalmat hordoz, kommersz sörök és tömények szűk választékát kínálják. A borlap az egyébként kiváló Chateau Dereszla borokra épül, ezt egészíti ki három import vörösborral. Annyi biztos, az italfront a gyenge láncszem itt, bővítésre-átalakításra szorul, ahhoz, hogy megközelítse az ételkínálat szintjét.

Indításnak a napi ajánlatban szereplő Szent Jakab kagylót kértem (2890), amit fehér csokoládés karfiolpürével körítettek. Bátor fogás, remekül kivitelezve, a csokit épp csak jelzésértékűen adagolták, nem rontva el az összharmóniát. 

Második fogásom békacomb volt citromos majonézes amerikai salátaágyon (2790). 

A friss békacombot meglepően amatőr módon készítették el, pankó morzsából készült kompakt és nem lepattogzó panír jobban meggyőzött volna, de az igazság az, hogy így is ízlett, különösen a remek, kurkumás ízesítésű, ízre, állagra, összetételre egyaránt jól sikerült salátával. A mákos paleo-körtetorta (1490) a törekvő bloggercukrászdákat idézte, ezt elismerésként írom. Szépen tálalták, gyümölcsmártással, ribizlivel, eper és szőlőszemekkel.

Összességében kifejezetten jó élmény volt itt lenni, maradt is még több vonzó, megkóstolatlan fogás a lencsés préselt csülöktől a paszternákkal és zöldborsóval kínált marhapofáig.

 

Dorozsmai Endre

 

Kistücsök étterem – továbbra is a csúcson (Balatonszemes, Bajcsy Zsilinszky út 25.)

 

Nem könnyű egy éttermet feljuttatni a csúcsra, de még nehezebb megtartani ott éveken, évtizedeken át. Nehezítő körülmény, ha a helyszín nem a főváros, sőt, nem is nagyváros. A magyar gasztronómiának azon vidéki állócsillagait, melyek több, mint egy évtizede sugározzák a fényüket, nem nehéz összeszámolni, mert igencsak kevesen vannak. Abban viszont minden étteremkalauz, illetve hiteles tematikus kiadvány szerkesztői egyetértenek, hogy ezek egyike a balatonszemesi Kistücsök. Jómagam közel fél évtizede nem jutottam el ide, a nemrégiben sikerült ismét felkeresni e kulináris oázist.

A filozófia továbbra is ugyanaz: regionális alapanyagok, kreativitás, magyar gyökerű ízek. És persze messzemenő alapanyagtisztelet, magas szintű konyhatechnológiai tudás. Az étlap az igényes helyek mezőnyében széles választékot nyújt, a szalonnás hagymákkal és sült burgonyával körített ropogós csülöktől a harcsapaprikáson át vadas mártással kínált szarvasig, s még jócskán sorolhatnánk. Mindezeket kiváló balatoni borokkal, helyi kézműves sörrel vagy szörpökkel kísérhetjük.

Nem volt nehéz kiválasztani az aznapi ebédet, annyira kínálta magát a régiónk ízei ételsor: nyurga ponty babmajonézzel, 

erdei gombaleves pirított hajdinával, 

Angus stefánia kelbimbóval, póréhagymával, 

valamint kalácspuding körtével és tonkabab-fagylalttal. 

Az ételsor előtt fogadó falatként pazar állagú, könnyed szárnyasmájkrém érkezett birsalmakockával és kiváló házi kenyérrel. 

Ízre, állagra, tálalásra egyaránt kiváló volt minden fogás, s ami szintén igen fontos, jól működött az egyes alkotóelemek közti szinergia. A kiszolgálás kedves, udvarias és szakszerű, az árak értékarányosak.

A Kistücsök továbbra is a balatoni vendéglátás etalonja, mi több, túlzás nélkül állítható, hogy csúcspontja is.

 

Dorozsmai Endre

 

A szöveg a Demokrata számára készült.

 

 

Pampetrics borkereskedés (Keszthely, Kossuth Lajos utca 18.)

 

A borszerető kulináris kalandozók számára a legizgalmasabb helyek közé tartoznak a borbárként is működő szaküzletek, ahol bármelyik bor leemelhető a polcról és helyben elfogyasztható. A választék itt eleve adott és szinte kizárt, hogy ne találjunk olyan tételeket, melyekkel szélesíthetjük boros horizontunkat.

A Pampetrics borkereskedés Keszthely szívében működik ezek közé tartozik. A beltér nem nagy, de négyen jól el tudtunk helyezkedni az asztal mellett. A beltér megnyerő, ízléses, otthonos, faltól falig borospolcok, két boroshordó is helyet, illetve funkciót kapott, nemcsak szépek, de praktikus asztal-helyettesítők.

Első ízben még a járvány előtt voltunk itt, akkor húszféle bort mértek ki decire vagy fél decire, korrekt áron. Ha palackot bontanánk, a dugópénz 1800 forint. Idén ősszel már csak egy-két bor volt nyitva, de azokból térítésmentesen is lehetett kóstolni.

Mindkét alkalommal Pampetrics Milán szolgált ki bennünket, aki testvérével, Áronnal látja el az eladói feladatokat, az üzletvezető Keglovics Katalin, az édesanyjuk, Vele eddig nem volt szerencsénk találkozni. Milán megnyerő modorú, közvetlen és kommunikatív, jól ismeri a magyar piacot, s persze a saját, igen komoly választékát, élvezet Vele eszmét cserélni a magyar borok csodálatos világáról. Látnivaló, hogy a borok nagy részét közvetlenül a termelőktől gyűjtik be az ország legtávolabbi szegletéből is.

A Kossuth utcai mellett van még egy üzletük Keszthelyen, a Rezi utcában, ahol, mint megtudtuk, több, mint ezerféle bor közül lehet választani.

Alighanem országos nóvum, hogy a borozó rendkívül hangulatos és igényes belső terasza kiegészült egy ingyenesen használható pétanque pályával. 

Ha Keszthelyre vet a sors, biztosan betérünk ismét, s ezt ajánljuk más borrajongóknak is.

 

Dorozsmai Endre

A szöveg a Demokrata számára készült.

 

Szárcsa csárda (Székesfehérvár, Szárcsa utca 1.)

 A Szárcsa csárda mind a Tripadvisor, mind az ittjartam.hu értékelései szerint a város második legnépszerűbb étterme, ami nagy szó, hiszen Székesfehérvár gasztronómiája sokat fejlődött az utóbbi évtizedben, több országos szinten kiemelkedő étterem is működik a városban.

A nemrégiben sikerült végre eljutni a Szárcsába, mely kifejezetten jó élményt adott.

Egyetlen zavaró mozzanat az volt számomra, hogy a felszolgáló, bár formálisan kifogástalan udvariassággal kezelt minket, mondhatni semmilyen felvetésünkre nem reagált érdemben, az elismerésre sem, nem volt kommunikatív, mint aki úgy érzi, hogy nem feladata a vendéggel szóba elegyedni. S nem azért, mintha nagy lett volna a leterheltség, negyed ház, ha volt és majd minden asztalra jutott egy pincér. De nézzük inkább a jót.

A beltér megnyerő elegye a századforduló nagypolgári, valamint népi ízlésvilágának. Gerendás mennyezet, berámázott régi képek, impozáns kredenc, antik óra, tükör díszes aranyozott rámában, a megvilágított vitrinben borosüvegek, kandalló. Otthonosság, meghittség, vendégmarasztaló atmoszféra.

Az étlap a fősodratú magyar ételekre alapoz a Jókai bablevestől a marhagulyáson, harcsapaprikáson, a hagymás velővel töltött rántott sertéskarajon át a somlói galuskáig, de túl is mutat ezeken, amint az a rendelésünkből is látszik.

Ettünk ízletes padlizsánkrémet, szépen tálalt, meggyőző vargánya cappuccino-t csilis mézespuszedlimorzsával, mélysütött sült tintakarikákat és -csápokat csónakburgonyával és olívaolajos citromos fokhagymamártással, valamint mákos sütit gyümölcsmártással. 

A kissé kötelességszerű, izgalommentes desszertet leszámítva minden átlag feletti volt, beleértve a helyben sült kenyeret is.

Érdemes kiemelni, hogy tartanak kiváló kisüzemi söröket a helybeli Hübristől valamint a fővárosi Horizonttál, továbbá csinos borválasztékot a Bortársaság kínálatából, beleértve olyan különlegességeket, mint a Szepsy pince Úrágya Furmintja vagy Demeter Zoltán Kakas dűlős Furmintja.

A csárda-műfajban a Szárcsa a legjobbak közé tartozik, de étteremként is megállja a helyét országos viszonylatban.

 

Dorozsmai Endre

 

A szöveg rövidített változatát a Demokratának adtam le.

 

Szaletly (Budapest, Thököly út 80.)

 

A legendás Thököly étterem a nemrégiben Szaletly néven nyitott újra. A Thököly út és a Stefánia út sarkán álló épületben kisebb kihagyásokkal 1907 óta működik vendéglátó egység, mely a legkülönbözőbb történelmi korokban tudta kivívni magának a vendégek elismerését és szeretetét. Az új dizájn és koncepció is közönségsikert ígér, ottjártunk idején, hétköznap délben a kerthelység szinte megtelt.

Mi a belső térben ültünk le, az mindig többet ad egy vendéglő sajátlagosságából. A Szaletly kicsit romkocsmás, kicsit avantgarde, kicsi retro, ugyanakkor mindez harmonikus egységben áll össze. A háttérzene kiváló, ideális a hely atmoszférájának kiegészítésére.

Leigazolták Bernáth Dánielt, a legjobb magyar séfek egyikét, eddig a NU26-ban és a Rézkakasban volt alkalmam a főztjét kóstolni, egyszer sem csalódtam. Mint a honlapról megtudhatjuk, jelszavaik: „friss és minőségi alapanyagok, környezettudatosság, modern feldolgozás, hagyománytisztelő ételek.” Jobb ars poeticat-t elképzelni is nehéz. A jól átgondolt, nem eltúlzott választék ennek megfelelően a magyar konyha közkedvelt fogásaira épül: kínálnak többek között fehérkörözöttet, gulyáslevest, cigánypecsenyét, madártejet.

Teljesen véletlenül úgy alakult a helyzet, hogy minket maga a tulajdonos szolgált ki, akivel érdekes beszélgetést folytathattunk a Kárpát medencei gasztronómia és a vendéglátás témakörében.

Rendeltünk borkorcsolyának is kiváló velős pirítóst (1690), 

kíméletesen hőkezelt, remek kacsamájat (3290), 

belsőséggel gazdagított halászlét (2390) 

valamint somlói galuskát (1790). 

A halászlé az étlap szerint a Rév csárda stílusát követi, ezt nem tudom megerősíteni, ami viszont cseppet sem baj. A lé nem volt olyan emulziós, selymes, mint Rév csárdáé, viszont sokkal jobb volt benne a halhús. A halászléhez kapott kenyér friss, ropogós, a séf saját chilikrémje pedig teljes mértékben meggyőző volt. A somlói galuska az íz- és állagjátékok mellett remekül hozta e klasszikus desszert eredeti ízharmóniáit.

Kiemelkedő élmény volt a Szaletly, jó szívvel ajánlom mindenkinek.

 

Dorozsmai Endre

 

A szöveg a Demokrata számára készült.

Fazekas János: Borosjenői csárda a Szerencsemalomhoz

 

Szép idő lévén hőn szeretett és csáberejének köszönhetően meglehetősen meggyőző Feleségem kirándulás-kényszerének is engedve elhatároztuk, hogy kislányunkkal együtt meglátogatjuk a borosjenői várat. A családfőt megillető utolsó szó jogán még annyit sikerült közbevetnem a nadrágviselés látszatának megőrzése érdekében, hogy egy füst alatt hazafelé  tiszteletünket tesszük az Nagyzerindi sírkertben, ahol őseim nyugszanak, ezzel mintegy tökéletesen megoldva azt a paradoxont, hogy Halottak napján egyszerre legyünk jelen Nagyzerinden, Kisiratoson és Arad összes lehetséges sírkertjében.

Csak hárman indultunk útnak, mert nagyobbik fiam Szegeden eszi az egyetemisták állítólag keserű kenyerét, ezért nem tudott jönni, a kisebbik inkább a számítógépek kétes és obskurus világát választotta. Hat éves kislányomnak meg nem volt más választása.

De, szombat lévén, egyrészt a felébredést nem igazítottuk semmilyen könyörtelen időmérő szerkezet működéséhez, másrészt szerettünk volna még indulás előtt bár a lelkiismeretünk megnyugtatása végett 1-2 mosást leküldeni Hófehérke (leánykori nevén mosógép) torkán illetve a mosatlan hegyet is legalább egységnyivel csökkenteni Hófehérke jelen esetben meg nem nevesített húgának segítségével (véletlenül egy másik Bosch vezetéknevű csodálatos szerkezet, a rokonság távoli, a reklám nem fizetett és a történetben a termék elhelyezés csak a dramatizálást szolgálja ).

Sikerült is, más szóval élve elqurtuq az időt, ezért a nap a delelő meghágása utáni cigit is elszívta, mire sikerült elindulni. Az sem segített a tér és idő tervszerű kibékítésében, hogy tankolnom is kellett a MOL részvényesek legnagyobb örömére illetve még elevenen élt bennem az előző vasárnapi nagylaki kalandom, aminek eredményeképpen a rend dőre őre rövid, ámde eredményes jogi procedúrát követve pontszámaimat hárommal növelte, ugyanakkor bankszámlámat meg 290 egységnyi, megszállói és kevéssé konvertibilis valutával csökkentette (hasonló összeget költsön havonta hasfogóra), csekély sebesség-túllépésemet ekképpen honorálva.

Szóval nem siettünk.

Japáni öszvérünk egykedvűen falta a kilométereket és a benzint, majd integettünk a távolban látszó Világosi várnak. ''Ez is a miénk volt'', foglalhatnám össze Nejem negyed órás előadását, mellyel emészthetően próbálta elmagyarázni 6 éves lányunknak a Világosi fegyverletételt, akit valószínűleg nem kötött le túlságosan a cári csapatok és Antónia nénénk egyetlen történetbe foglalása, ami abból is tűpontosan látszott, hogy két szóval mintegy ripityára törte az előbb említett információból gondosan felépített pagodát: ''éhes vagyok...''

Ez a kijelentés egy felkészült szülői közösségnek semmiség lett volna, mi viszont, akik eleddig csak 3 gyereket terelgettünk több-kevesebb sikerrel a felnőtté válás útján, mindössze 2 palack vízzel készültünk, hiszen csak ''most'' reggeliztünk.... Majd eszünk otthon - körvonalazódott elménkben az emésztőrendszerünk közelgő sorsa, de csakhamar úgy emelkedett elénk a „Moárá kú norok” diszkrétnek cseppet sem mondható sziluettje, mint Mózes botja a Vörös tenger fölé: reményt adóan és elkerülhetetlenül.

A koca el volt vetve, a csata feldőlt, a sorsunk betejesedett, hogy egyik képzavart a másikkal próbáljam elmaszatolni.

Úgy vonzott magához a létesítmény, mint az Ezeréves Sólymot a Halálcsillag.

Oly méltósággal gurultunk be a félig üres parkolóba és úgy vonultunk be a füvet imitáló műanyag-kifutón, mintha hetek óta ide készültünk volna. A szebb világot (értsd: az Osztrák-Magyar Monarchiát) is látott, de majdnem tökéletesen felújított épületbe sajnos nem lehetett bemenni a vírus miatt, ezért a szabadban foglaltunk helyet, és örömmel nyugtáztuk, hogy nincs tömeg, az asztalok kb. fele szabad volt.

Mivel az asztalok jó része 6 személyes vala, hogy ne vegyük el más vendégek elől a helyet, mi egy 2-3 méterrel távolabb eső, de reményeink szerint ugyanazon a helyrajzi számon telekkönyvezett egyenként 4 személyes asztal csoport egyikéhez ültünk, ami egy pszeudo-román motívumokkal túlgazdagon díszített terítővel gondosan letakart Heineken feliratú fémvázas asztal képében várt ránk. Kislányunkat  teljesen lenyűgözte a szabadtéri játszótér, ezért fel sem tűnt azonnal, hogy a pincérek hada NEM siet azonnal az üdvözlésünkre.

„Sok a vendég, na...” - mondtuk volna, ha így lett volna.

„Csúcs időben jöttünk...” mondtuk volna, ha nem éppen egészen pontosan 14,15 lett volna.

Közben egy pár méterrel odébb ismerősok is érkeztek, akikhez azonnal odament a pincér és pár perc múlva már a rendelést is felvette, ezzel széttaposva azt a bimbózó paranoiás elméletemet, miszerint ‘’biztos azért mellőznek, mer’ ungurok vagyunk’’, hiszen a másik asztalnál is magyarok ültek. De nem, ezek a munkával álltak hadilábon és a motiváció volt a mumusuk az oviban. Igyekeztem nem paraszt lenni (pedig többen eskü terhe alatt vallják, hogy az is megesik néha) és nem odamenni a bárhoz. hogy izé, ''kezitcsókolom, ki tanyája ez a nyárfás???.. ezért inkább a nyakam tekergettem, hol Róma, hol Mekka felé, mindeközben kígyóbűvölőket megszégyenítő nézéssel kerestem a pincérek tekintetét.

Igen, a többes szám nem az óhajtott képzeletbeli számhoz közelítő freudi elírás volt, 3-4 pincér is feltűnt a színen, míg ott tartózkodtunk. Számuk akkor látszott véglegesnek, amikor egyszerre láttuk őket a távolabb eső kijelölt dohányzó helyen. Ekkor már szuggeráló tekintetemet kezemnek ütemes integetése kísérte, ami talán inkább látszott búcsúzó szerelmes kétségbeesett mozdulatának, mint diszkrét figyelemfelkeltésnek. Szerintem ekkor már az összes többi vendég tudta, hogy rendelni szeretnénk. És láss csodát: még ekkor sem jött oda senki.

Hogy a vár megnézése ne menjen a temető látogatás rovására, Szívem Egyetlen Királynője a maga saját kezével rabolta el a szomszéd asztalról az óvatlanul otthagyott étlapot.

Kisvártatva, előbbi közjátékot reményeink szerint legalább hallomásból regisztrálva, megjelent egy pincérnő, aki nagyon szerette volna, ha iszunk valamit, ami sajnos nem következhetett be, mondván hogy az ivásra szánt idő sajnos igencsak eltelt. Újabb 10 perc mire eldöntöttük, hogy mit kérünk, az ezúttal félreérthetetlen intéssel megidézett hölgy regisztrálta, majd balra el.

Majdnem hangosan felröhögtünk, amikor pár perc múlva jött egy másik pincér, érdeklődést csekélyke tehetséggel színlelve, hogy felvette-e már valaki a rendelést. Amikor ez a jelenet egy újabb statisztával megismétlődött, már nem volt kedvünk nevetni.

Éppen megérkezett az étel, amikor az ismerőseink, akik jó 20 perc/fél órával utánunk érkeztek, befejezve energiabevitelüket fizettek és a díszletet elhagyva komótosan távoztak.

Hogy az ételről is essen szó: lányom eledele 119. számú tétel volt, mely román leírása szerint csukva tartja a gyermekek száját. 

A sajátos leírás ropogós csirkemell-csíkokat fed valójában. Nem díjaztuk, hogy a sült krumpli között nagyon sok volt a hibás, fekete foltos darab, olyan, amit otthon is kidobsz, mert nem teszed az asztalra, főleg nem fizető vendég elé, pláne nem gyerek elé, mert úgysem fogja megenni. Nem is ette meg. Ennél őszintébb kritika nem létezik.

Feleségem görögösnek mondott csirkecsorbát kért valamint csirkecurryt rizstésztával.  A leves korrektnek bizonyult, mindössze annyi baj akadt vele, hogy Párom éppen e héten készített nekem ugyanilyet, de pár klasszissal jobbat. Nem is annyira a levesben csalódtam, mint inkább a Feleségem nőtt kolosszálisan nagyra a szememben ezáltal. A curry finom volt, bár a tészta mintha túlságosan el lett volna ázva. Lehet, hogy a rizstészta ilyen, és akkor én nem értek hozzá (ez utóbbi a biztosabb).

Jómagam gulyást kértem, ha én készíteném, valószínűleg ilyenre sikerülne, ami nem válik dicséretére az intézménynek. Meg lehetett enni, és sokat dobott rajta a romános hagyományként felszolgált ecetes zöld csípős paprika. A diónyi krumpli darabok igencsak rontották az élményt, akár lustaságból, akár sunyi spórlásból kerültek bele, mindenképpen bosszantó volt, a leves majd harmadát tették ki, nem is ettem meg őket.

A fasírt rizzsel körítve nem pont olyan volt, mint az étlapfotón, a rizset körbe szórták a tányérra. A húspogácsa szerintem már elindulhatott a minden élők útján, nem volt romlott, de már nem volt friss, állottnak éreztem. A rizs egész finom volt, miután eltávolítottam belőle a hajszálat.

Egyikünk sem tudta megenni legalább a felét a főételeknek, ezért, a rövid keresőséta nyomán felkutatott pincértől kértük csomagolja be, elvinnénk. Ezek átvétele után fizettünk, véletlenül kártyával és ugyancsak véletlenül nem hagytunk borravalót.

Az illemhely egy katasztrófa volt. A pisszoár olyan magasan van a falon, hogy nem értem el, ezért a fülkébe mentem. (Magasságom jócskán 180 centi feletti.) Mivel a WC-deszka nem állt meg függőlegesen, tippelhettek mennyire volt tiszta a terep, és nem miattam. A szappan adagoló érintésmentes volt, a csap érintéses, majd a törölköző adagoló érzékelős. Csak ez utóbbi nem működött.

Ha legközelebb arra vetődnék a Sors valamely furcsa bosszúja nyomán, bárkit felhatalmazok arra, hogy a klasszikus vicc poénját vágja a fejemhez: ‘Vadász, vadász, te sz.pn. jársz ide!’

Ittunk végül mégis egy limonádét miután pár falat elfogyasztását követve gyermekem heveny kiszáradást mímelt és tudta, hogy a Feleségem sem idegenkedik felettébb ennek fogyasztásától. Ez tökéletes volt.

Emlitésre méltó még a hellyel kapcsolatban hogy az étlapon örömmel fedeztem fel Balla Géza borait, amiből sajnos, a helyváltoztatáshoz elengedhetetlenül szükséges jogositvány megtartásának az érdekében ez alkalommal nem fogyasztottunk.

https://www.hanulmoaracunoroc.ro/html/pdf/meniu.pdf

Az étlapot díszítő motívumot aznap még számtalanszor láttam a nagyzerindi református temető  nagyon régi fejfáin….

 

Fazekas János (művésznév) vendégszerző, barátainak írta meg fenti élményét.

Annyira tetszett, hogy megkértem arra, hogy feltehessem a blogra.

Viszonylag hamar igent mondott.

Úgyhogy olvassátok szeretettel!  

 

Kárpátia borház (Szeged, Oskola utca 17.)

 

 

A Dóm teret a Belvárosi híddal összekötő szegedi Oskola utca nem hosszú, ennek ellenére számos érdemleges vendéglátóipari egységnek is otthont ad, patinás vendéglőnek, gyrososnak, burgerezőnek, pékségnek, pálinka-bárnak, kiemelkedő cukrászdának egyaránt. S ne hagyjuk ki a felsorolásból a borbárként is működő borszaküzletet sem, mely korábban Palánk névre hallgatott, ezidőtájt a magyar fülnek igencsak kedvesen csengő Kárpátia borház nevet viseli.

A koncepció méltó lenne egy franchise rendszer felépítésére: a Kárpát medence borai kaphatóak itt palackra illetve helyben fogyasztásra, elérhető áron, kiemelkedően kedves kiszolgálás mellett, hangulatos, vendégmarasztaló környezetben.

Az ötlet annyira kézenfekvő, hogy inkább csodálkozhatunk, hogy harminc év kellett egy ilyen jellegű egység megindításához, hiszen a bor az egyik legjobb üzenetközvetítő, melyen keresztül fel tudjuk mutatni a Kárpát medence magyar történelmi és kulturális egységét.

A palackos választék szaküzlethez méltó, emellett közel húsz bort mérnek ki, a Felvidéket Geönczeöl Attila valamint a Kasnyik pince képviseli, Délvidéket Maurer Oszkár, a tágan értelmezett Erdélyt az anyaországban 2018-ban az Év bortermelőjének választott Balla Géza és a Nachbil pincészet, Belső-Magyarországot pedig az Aegidius Egerből, Borbély Tamás Badacsonyból, a Szent Benedek Tokajból valamint a kiskőrösi Szentpéteri pince.

Erénye a borháznak, hogy a borkóstolást helyezi előtérbe, országos szinten kevés egység akad, ahol fél decire is kimérnek borokat, itt valamennyi bontott borból kínálnak kóstoló-adagot. Borkorcsolyaként Kárpátia tálat rendelhetünk, a kisebbik mindössze 990 forintba kerül, rajta szőlő, mandula, háromféle sajt, tepertős zsír és kenyér található.

Jómagam a fehérborokat kóstoltam végig – öt tételt –, a számla alig volt több, mint 1500 forint, a fél decis tételek ára 160 és 500 forint között mozog.

Kiváló élmény volt a Kárpátia borház, meglátogatását javaslom mindenkinek, aki borszeretőként a Napfény Városába utazik.

 

Dorozsmai Endre

A szöveg a Demokrata számára készült.