Néha a kellemetlen afféroknak vannak kellemes velejárói. Ha legutóbbi
délvidéki látogatásunkkor nem fordítanak vissza zöld kártya hiánya miatt a szerb
határról, talán soha nem térünk be a mórahalmi Varga Csárdába. Nem mintha e
csárda, maga lenne a tökély vagy netán bármiben is olyat nyújtana, amivel
kiemelkedne a csárdák sokasága közül. Nem. A Varga Csárda belefér a tisztes
középvonalba, melyhez tartózó egységeket jól esik meglátogatni akkor is, ha
tizenkettő egy tucat belőlük. Különösen két hét ausztriai portyázás után,
ahol sikerült leszűrni azt a következtetést, hogy a sógorék main stream
vendéglői bizony kevesebbet, gyengébbet adnak több pénzért, mint az ínyencek
által oly sokat szidott útmenti csárdáink. Nem vitatom, hogy a csúcsgasztronómiát
illetően el vagyunk maradva Európa, de főleg a latin mediterraneum mögött, de
azért a középvonal szolgáltatási szintje is összehasonlítási alapot képezhet.
A Varga Csárdában egyikünk pacalpörköltet evett, mely pont olyan volt,
mint egy tisztességgel elkészített pacalpörkölt,
másikunk e sorok írójával
társulva két személyes csárda tálat rendelt, melyen volt párizsi pulyka, rántott
sertésmáj, filézett rántott ponty, gombás natúr karaj és velővel töltött palacsinta
sült krumplival körítve.
S noha az árak valamivel magasabban stabilizálódtak,
mint a legtöbb hasonló szintű intézményben, a tartármártás pedig kevés volt,
felejthető minőségű és drága, de azon túl minden fontosabb étek rendben
találtatott.
A Varga csárdát feljegyeztük a megbízható főáram kategóriába.
(Sofőrsors. :( )
Dorozsmai Endre
A Varga Csárdában 2007. június 30-ám jártunk.
Honlapjukat nézve, a hely még működik és nem sokban változott.
http://www.vargacsarda.hu/
