Largos (Óbecse, Zöldfás utca 35., honlap: https://www.restoranlargos.rs/hu)

 

A Largos Óbecse egyetlen magyar tulajdonban levő étterme, mely a környék legszínvonalasabb vendéglátó egysége egyben. Az elmúlt három évben féltucatszor is megfordultam náluk, legutóbb a múlt hónapban megrendezett gasztro-fesztivál alkalmával. Élmény látni, hogy a hely konyhája fejlődik, a tulajdonos, Lasztovics Árpád, aki nem ritkán a konyhára is beáll dolgozni, szerelmese a szakmájának, van egy másik jól menő vállalkozása is, nincs rászorulva arra, hogy az étterméből éljen meg.

A beltér hangulatos, a bejáratnál nosztalgiázhatunk egy kicsit, nézegetve a régi, boldogabb, magyar időkből származó archív városképeket, a következő teremben könyvek növelik az otthonosság érzést, a leghátsó rész kisebb családi rendezvényekre is alkalmas, szeptemberi látogatásunk alkalmával egy nagyobb magyar társaság élőzenével ünnepelte egyik tagjának a születésnapját. Jó időben igényesen kiképezett belső teraszt is működtetnek.

 

Az étlap gyakran változik, rajta magyar, szerb és nemzetközi fogások sorjáznak. Idei két látogatásom alkalmával kóstoltam pontyot, fogast, oldalast, kacsahúsos szendvicset meg hamburgert. A halak frissek voltak, megfelelően hőkezeltek, az oldalas ízletes, omlós, a szendvics szaftos. A burger harapásélménye kifejezetten jónak bizonyult, a húst alapjáraton átsütik, ezt sajnos így várja el a helyi közönség, de lehet kérni médiumra sütve is. Kiválóan illik mellé a nándorfehérvári Salto kézműves sörfőzde IPÁ-ja.

A kiszolgálás kedves és udvarias, az árak a járvány előtti belső-magyarországi nagyvárosi díjszabást idézik, magyarán mai viszonyok között kedvezőnek mondhatók.

Ha Óbecsén járunk ki ne hagyjuk a Largost!

 

Dorozsmai Endre

 

A szöveg a Demokrata számára készült.

 

 

KEG Sörművház (Budapest, XI. kerület, Orlay utca 1.)

Negyed évszázada nyitotta meg kapuit a ma is működő Crazy Café, mely tíz sörcsappal és százféle üveges sörrel indított. Ezek persze egytől egyig nagyipari sörök voltak. A sörkultuszt egy magasabb minőségi szintre emelő kézműves sörforradalom első kultikus helye, a bő fél évtizede indult Élesztő nemcsak a sörcsapok számával nyűgözte le a közönséget (húsz volt a kezdet kezdetén), hanem a csapolt főzetek minőségével is. Ezután következtek a további remek egységek a Léhűtőtől a tavaly megújult formában, más helyszínen újranyitott Neked csak Dezsőn át, a kapuit idén kitáró Beer Brothersig vagy a szintén idén nyitott KEG Sörművházig.

Utóbbi a Móricz Zsigmond körtér vonzáskörzetében működik, ahol egyébként van konkurencia is, a B8, a Bölcső bár, a Lustamacska, a Clock. Az is tény ugyanakkor, hogy olyan sörfelhozatal, mint a KEG-ben, sehol nincs Budán.

A KEG a régmúlt pinceborozóinak nyerstéglás, boltíves hangulatát ötvözi az ipari dizájnnal. 

A hely barátságos és tágas, ezzel együtt a nap végére teltház van, délután már alig kapni asztal estére.

A kiszolgálás udvarias, közvetlen, az árak korrektek.

32 sörcsapot működtetnek, melyek mindegyikén figyelemre méltó, minőségi sör folyik. 

Négyen kóstoltunk tucatnyi sört, szétfeszítené a kis írás kereteit, ha valamennyit megnevezném. Mivel társaságunk közös nevezője az IPA, így az India Pale Ale sörök voltak többségben a Balkezes nedűjétől a Monyóén át a Brew Your Mindéig.

A KEG-ben konyhát is üzemeltetnek, kínálnak burgereket, sertésoldalast, bajor kolbászt, báránycsülköt, pisztrángot s még sorolhatnám. 

Mi nem lévén éhesek, csak sörperecet meg egy vörös áfonyás francia csokitortát kértünk, amivel teljes mértékben meg voltunk elégedve, akárcsak a kiváló sörökkel.

Kiemelkedően jó hely a KEG Sörművház, megyünk még.

Dorozsmai Endre

A szöveg a Demokrata számára készült.

Vendéglők Csíkszeredában

Az elmúlt évtized során volt alkalmam végigpróbálgatni a csíkszeredai vendéglők nagy részét. Az ismertebbek közül alighanem csak a „La Jupanu” maradt ki, mert ilyen nevű étterembe Székelyföld szívébe nem megyek, menjenek azok, akiknek kitalálták - vélhetően az országon belüli többségi turizmust vették célba a tulajdonosok.

Nem nagy öröm leírni, de az egyik legjelentősebb székely városban a legjobb vendéglő olasz. A minőségi alapanyag és annak konyha-technológiai tisztelete, az ételek frissessége és megbízhatósága itt biztosított leginkább. A San Genaroban 

volt alkalmam nemcsak pizzát és pastat enni – ezek megállnák a helyüket Olaszországban is – hanem olyan érzékeny ételt is, mint a fekete kagyló. S bizony a kagyló friss volt és remek. Úgy hallani, hogy az olasz tulaj maga foglalkozik a beszerzéssel, ami érződik a szolgáltatáson.

Kedvencem a Gambrinus, amely a kulináris középvonalhoz tartozik, s ez a legfőbb erénye: korrekt, egyenletes minőséget kap itt az ember, nincsenek nagy kulináris meglepetések, de mellélövések sem. Amiben eltér a Gambrinus a többi étteremtől az a beltér. Bármerre nézünk, mindenütt beleakad a szemünk egy Nagy-Magyarország térképbe, egy magyar zászlóba, vagy a mélymagyar szimbolikát tükröző, szívet melengető más tárgyba. Márpedig az is fontos szempont, ha az embernek a szíve is melegedhet egy vendéglőben, nemcsak a gyomra.

Szerettem még a Park hotel éttermét, a Várdomb panzióét még inkább, kifejezetten jót ettünk a Koronában, nem volt rossz a Tosca s a Renegade sem. A Bandidos konyhája pár éve csalódás volt, ki tudja, azóta fejlődhetett. Rendben volt az étel a Meteorban, de a környezet annyira szocreál, hogy nem lesz a törzshelyem.

Legfrissebb élményem a Salvator étterem a Dr. Jakab Antalról elnevezett csíksomlyói komplexumon belül, mely igen kellemes meglepetés volt. 

A beltér ugyan kissé hideg és személytelen, de a terasz csodás, a kiszolgálás kedves, a választék tisztes és az árak zavarba ejtően alacsonyak. Egy tárkonyos pityókalevest – melyet a komplexum névadójának egykori kedvenc leveleként kínálnak - 2 lej 80 banit kérnek, egy adag bélszín körettel 20 lej alatt van, kivéve a szarvasgombás, mely 30 lej, rántott velő körettel 8.50 s még sorolhatnám.  

Több vonzó ajánlat közül (pisztráng, bélszín) végül a Salvator tálra (19.30) esett a választásom, melyen volt egy bécsi szelet, bordázott vaslapon sült karaj, pirított csirkemáj, cérnakolbász, hasábburgonya, egy kevés répás rizs, némi zöldborsó és dekoráció. 

A húsok rendben voltak, a kiszárított csirkemájat leszámítva, a rizs kifejezetten jól sikerült, a borsó konzervből lehetett, a hasábburgonya pedig nem volt mirelitáru, amit értékeltünk, ugyanakkor tökéletesen volt megsütve. Egyszerűnek tűnik, de nem az: a sült krumpli bizony sokhelyütt szottyadt, alulsütött vagy túlsütött, egyenetlenre vágott, nos, ez itt tökéletes volt.

Egyszóval, ha jót akarunk enni Somlyón szakrális környezetben olcsón, kedves kiszolgálás mellett, akkor van hová menjünk.

Dorozsmai Endre

A szöveg az Erdélyi Napló 2011. szeptember 28.-i számában fog megjelenni.
A Salvator vendéglőben 2011. szeptember 24-én jártunk.


Osztályozás:
Atmoszféra: beltér: 6, terasz: 9.5
Kiszolgálás: 10
Konyha: 7
Ár/érték arány: 10


GM-AK pontszám: 9

Gizi Csárda (Székelyudvarhely, Nyírő József u. 3.)

Nem szívesen írom le, de ami tény, az tény: a ma román fennhatóság alatt álló területeken, ha nagyot fejlődött is a vendéglátás minősége a tíz évvel ezelőttihez képest, az átlagszínvonal bizony jócskán alatta marad az anyaországinak. Nem csoda, hogy a budapesti vendéglőkultúrán „szocializálódva” kedves ismerőseink által nagy rajongással javasolt erdélyi vendéglőkre sokszor csak annyit tudunk mondani: megjárja. Nem volt ez másként a Gizi csárdában sem, holott ez a vendéglő egy élő legenda, tulajdonosa az eddig megjelent erdélyi szakácskönyvek legigényesebbjének társszerzője, a nagyszakácsi ünnepségek rendszeres résztvevője. 

Az étlap (2006-ból):

A kiszolgálás egyébként nagyon kedves volt, s ami Erdélyben igencsak fontos: időben érkeztek az ételek. (Sajnos, vélhetően takarékossági okokból sok vendéglő nem foglalkoztat kellően népes személyzetet, ebből kifolyólag előfordulnak a vendéglői 20 perces „várakozási szabványt” megháromszorozó, megnégyszerező helyek.) Rendeltünk pacallevest, ami igen finom volt (talán kötözködésnek hat, ha azt mondom, örülnék, ha Székelyföldön lenne a pacallevesnek valami specifikuma, a Románia-szerte fogyasztotthoz képest – ez persze nem kifejezetten a Gizi csárdának, hanem minden helybeli vendéglőnek szól). Továbbá egy Hargita vegyes tálat, melyen normális esetben van töltött káposzta, sült kolbász, sült szalonna és cordon blue. Ezutóbbi nem sült át teljesen, nem is fogyott el, de hamar megegyeztünk kárpótlásképp egy adag bónusz somlói galuskában. S ha már a becseréléseknél vagyunk, külön értékeltük, hogy a töltött káposztát készséggel becserélték rántott gombára, mert egyikünk egyébként is a töltött káposzta mellett döntött.

Rossz döntés volt, az aprókáposzta-ágy elmaradt, az étel nem volt megfelelő hőfokon, az aprócska és fonnyadt három töltelék pedig messze állt attól, hogy jóllakasson bárkit is. Arról most ne is szóljak, hogy a hozzá felszolgált s az étlapon is beígért oldalas két apró párolt húsdarab volt. A Királyok kedvencéről avagy a Zsákbamacskáról nem írhatok, mert a vendéglő ezt meglepetésnek szeretné megtartani, letakarva is hozzák ki. Egyébként tisztes konyhai standardok voltak rajta, kellő mennyiségben és átlagos minőségben, én inkább valami kulináris meglepetést vártam volna. A fotóját azért ideillesztem, annál is inkább, mert egy rejtélyes oknál fogva nem készült fotó külön külön a többi ételről.

Étkeinket sörrel kísértük, mert bár Székelyudvarhelyen kaphatók kitűnő ménesi borok, a borválaszték szokásosan gyenge volt.

Összességében megoszlott a csapat véleménye, a nyers hústól irtózó, érzékeny lelkű társunk sokkal rosszabb ítéletet alkotott, mint mi, akik úgy látjuk, a Gizi csárda nemhogy rosszabb lenne az átlagnál, de a döccenők ellenére is jobb annál. A gyorsaság, a korrekt ár/érték arány és a vendéglátás személyessége kárpótol a hiányosságokért. 

Dorozsmai Endre 

A szöveg jelen formájában nem jelent meg sehol, rövidített változatát közölte a Demokrata.

A Gizi csárdában 2006. nyarán jártunk.

Értékelés:

Atmoszféra: 8

Kiszolgálás: 9

Konyha: 5

Fekete Bika - Black Bull Pub (Apátfalva)

Fenn lehet akadni azon, hogy mennyire tájidegen a magyar alföldön a vadnyugati hangulat, de ha ezen túltesszük magunkat, továbbá bírjuk a füstöt, s el tudjuk viselni a kívánatosnál hangosabb kommersz zenét, akkor kellemes vacsorát tölthetünk el a Déva - Arad – Szeged – Budapest főútvonal mentén közvetlenül a jelenlegi határ után következő helységben, Apátfalván tavaly ősszel nyílt Fekete Bikában.

Az árak felettébb barátságosak, még a pálinkák díjszabása is pénztárcabarát. Korrekt a sörválaszték, borban még erősíthetnék a jelenlegi, minőséginek nem nevezhető szűk kínálatot. Az ételkínálat kissé eklektikus, pizzák, magyar klasszikusok és mediterrán fogások sorjáznak az étlapon, a vendéglő neve s a konyha között egyedül a chilis bab teremt laza kapcsolatot.

Ugyanakkor a megvalósítás becsületes. Marhagulyást (550) 

rendeltünk, ami telitalálatnak bizonyult, nem lógott ki sem a „köménymagláb”, sem a zöldséges „édesség”, a gulyásnak intenzív marhahús-íze volt, paprika is annyi került bele amennyi kell, a krumpli nem volt szétfőve, a hús nem volt rágós, egyszóval a konyha sikerrel kerülte ki a gulyáskészítés megannyi csapdáját. A Mediterrán tál (1500) (rajta tintahalkarika – ez sajnos mirelitből -, kakukkfüves pangasius, alufóliában sült feta, sült zöldség és steak krumpli) 

szintén ütötte a mércét és az adag is tekintélyes volt. Külön értékeltük, hogy kérés nélkül hoztak az egyébként „hivatalosan” egyszemélyes tál mellé még egy tányért, hogy megoszthassuk egymás között a bőséges kínálatot.

Enyhe fenntartásokkal érkeztünk, elégedetten távoztunk.  

Dorozsmai Endre

A szöveg a Demokratában jelent meg.

A Fekete Bikában 2009. március 18-án jártunk.

Értékelés (tízes skálán):
Atmoszféra: 6.5
Kiszolgálás: 8
Konyha: 7.5

Trófea 6 (Óbuda, Laktanya u. 3.-5.)

Miután két-három éve megesett velünk az, hogy a negyedikként megnyitott, Szerémi úti Trófeából két óra elteltével kitessékeltek bennünket, miközben mi már nem ettünk, csak beszélgettünk és a vendéglő fele üres volt, kissé ódzkodtam újabb egységek meglátogatásától, annak ellenére, hogy a Trófea által nyújtott vendéglői szolgáltatás ár/érték arányban – különösen hétköznap délben – kiváló.

Mindazonáltal úgy esett, hogy a minap Óbudán járva ebédidőben betértünk a hajdani Vasmacska „nagyvendéglő” helyén nyílt, immár hatodik egységbe. S nem bántuk meg.

A megszokott, szépen elrendezett, korrekt minőségű és felettébb gazdag választékon túl a grillasztal kínált tintahalat, pisztrángot, afrikai harcsát és cápaharcsát is, amit halszerető emberekként nagyon díjaztunk, a kiszolgálás egyszerűen kifogástalan volt, mindkét pincérünk már-már álomszerűen tette a dolgát, kedvesek voltak, közvetlenek, de nem tolakodóak, szolgálatkészek és szakmailag felkészültek. A recepciónál talán meg lehetett volna spórolni az asztalt előre nem foglaló vendégnek kijáró ajaj-jozást, amikor a belső tér tekintélyes része üres volt, úgy, hogy egy osztálytalálkozó közönségét még simán le lehetett volna ültetni. De legyünk jóindulatúak és tudjuk be a sóhajt annak, hogy a kertben akartak minket leültetni, amit egyébként nem igényeltünk.

A kínálat ezúttal is bőséges volt s persze kötekedhetnénk, hogy mártásokban kicsit sok a liszt, hogy a libamáj-pástétomban lehetne valamivel több libamáj, de igazságtalanok lennénk. Ez a Trófea is alapvetően rendben van, nem csoda, hogy a modell népszerű, s a Fővárosnak immár hat pontján lehet hódolni a „nagyevésnek”. Mert jó dolog kicsit és katartikusat enni nagyon drágán, de azért emberi áron, sokat és korrektet – no, az sem kutya.

 

Dorozsmai Endre

Osztályozás (10-es skála)
Atmoszféra: 8.5
Kiszolgálás: 10
Konyha: 7.5

GM-AK (20-as, konyhacentrikus skála): 9

A szöveg a Demokrata hasábjain jelent meg.

A Laktanya utcai Trófeában 2010. augusztus 27.-én jártunk.

Korona Étterem (Kalocsa, Szent István király út, 6.)

Kalocsán az ismerőseink által ajánlott „tóparti halászcsárdát” vettük célba, de egy hirtelen jött felhőszakadás a hozzánk földrajzilag legközelebb eső helyre terelt be bennünket. 

Nem is bántuk, a szép terasz, a kellemes beltér, a klasszikus magyar ételeket – közöttük hazai halfajtákból készülteket – felvonultató, a Szent Korona bemutatásával kezdődő étlap alapvetően kedvünkre való volt. Kár, hogy e hely is beállt a sorba a „gyerekhami” címszó alatt: itt is úgy fogják fel a jelek szerint a gyermekétkeztetést, hogy „hadd adjunk a gyermeknek ipari hulladékot – csirkenuggestet és halrudakat – azt legalább kedvvel eszi és nyugton van”. Lehet, hogy ezt kéri a közönség és hogy másik ezer vendéglő is ezt teszi, attól még a jelenség nagyon káros és tenni kell ellene. A belső tér lehetne Szent Istvánosabb, kissé modernre sikeredett a dizájn, s a névválasztáshoz illő (pl. gregorián vagy más középkori) zene helyett egy kereskedelmi rádió szól.

Rendeltünk egy halászlevet 

valamint roston sült harcsát görög salátával. 

 Az első hallásra szokatlannak tűnő párosításért nem a vendéglő a felelős, hanem e sorok írója, egyébként az ízharmónia pont olyan volt, amilyennek elképzeltük. Vagyis jó. A halászlé bajai stílusban készült, ami a dorozsmai gyerekeknek idegen és laza, de ne bántsuk, a műfajon belül rendben volt, egyébként a bajai halászlén nevelődött asztaltársam csak jót mondott róla. A roston sült harcsa egyrészt afrikai volt (reméltem, hogy szürkeharcsa lesz, elvégre egy árban volt a fogassal), másrészt rostot nem látott, lisztet és olajat viszont igen. Sajnos ez is általános jelenség, még komolynak szánt szakácskönyvekben is találkozik az ember ezzel az abszurdummal, a rost és az olajos serpenyő összekeverésével. Összességében a Korona Étterem nem rossz hely, bőven benne van a „jó átlagban”, kis odafigyeléssel de lehetne jobb is. Akárcsak a „jó átlag”… 

Dorozsmai Endre

A szöveg a Demokratában jelent meg.
A Korona étteremben 2008. június 11-én jártunk.

Osztályozás:
Konyha: 6
Atmoszféra: 6

Baracsi halászcsárda (Baracs 6-os út, 81-es km.)

Szeretjük a 6-os főutat. Ez visz le Szekszárdra, ahol egyre több jeles pincészet várja a borkóstoló közönséget, de azért is, mert a Duna folyásával párhuzamos úton jó pár halászcsárda megállásra csábít. Legutóbb a Baracsi halászcsárdát próbáltuk ki, mely árnyékos rusztikus teraszával rögtön megnyerte tetszésünk. 

A csárdában négyféle halat kínálnak (harcsa, kecsege, ponty, süllő), mint elmondották, mindent frissen készítenek. Ennek megfelelően az étlap könnyen áttekinthető, nem regényhosszúságú.

Sietős dolgunk volt, így halászlevet 

és kecsegepaprikást rendeltünk túróscsuszával. 

Ételeink gyorsan érkeztek s nem okoztak csalódást. Még akkor sem, ha alapjáraton jobban szeretjük a tiszai zsánerű alaplével készült passzírozott változatot. A Baracsiban a halászlé friss ízű selymes, az átlagosnál kevesebb benne a paprika, egy teljesen sajátos stílust alakítottak ki ezen a téren, ami kifejezetten megnyerő. A kecsegepaprikást érdekesen képzelték el. Nagy befogadóképességű jénai tálba legalulra került a tészta, majd rá a patkóformában hagyott hal a pörköltszafttal (az étlapon paprikás szerepelt, de pörköltet kínálnak, kicsire nem adunk, talán jobb is volt ez így, mint tejfeles habarással), majd erre került a túró meg a tejföl.

Az adagokra nem eshetett panasz, s nemcsak a halételek esetében. Körülöttünk jónéhányan húsétel mellett döntöttek, s bizony embert próbáló mennyiséget kaptak. A borkínálat kissé szegényes, pedig a közelben levő tolnai és szekszárdi borvidékről bőven lehetne kiváló ár-érték arányú borokat beszerezni. S az sem ártana, ha magyaros halvendéglőként hangsúlyt fektetnének a fehérborokra és a sillerekre. Mindazonáltal jelen formájában is bátran ajánlható a Baracsi Halászcsárda: sok más csárdához hasonlóan ez is azt nyújtja, amit ígér: korrekt árakon korrekt minőséget. 

Dorozsmai Endre

A szöveg legjobb emlékezetem szerint nem jelent meg, félkészen maradt a gépben, legalábbis így leltem rá a vonatkozó mappában. Most hoztam végleges formára.

A Baracsi halászcsárdában első ízben 2007. július 14-én jártunk. Akkortájt született a fenti szöveg vázlata is. Azóta még megfordultam a Baracsiban, tapasztalataim hasonlóak voltak. 

Osztályozás (tízes skálán):
Atmoszféra: 8
Kiszolgálás: 8
Konyha: 7

G.M. - A.K., húszas, konyha-centrikus skála: 8 pont


Pontszám a 2010-es Alexandra Kalauzban: 8 pont

Kistücsök (Balatonszemes, a helyi Fő utca és a 7-es út kereszteződésénél)

Kellenek az iránytűk. Kétségkívül a legizgalmasabb dolog az, ha kellő időt rászánva az ember maga fedezi fel egy város vagy egy régió gasztrokultúráját, de ha kevés idő áll rendelkezésre, akkor bizony jók a biztos tippek. S midőn a minap a Balaton déli partján bortúráztunk, nagyon jól jött Rohály Gábor Borkalauzának egy szem balatoni tippje, a Kistücsök.

E helyen nemcsak érdekes párosítások, biztos kezű konyha, kellemes kerthelység, hangulatos, diszkrét zene várt, de lenyűgözött, hogy a pincértől a sommelier-n keresztül a tulajdonosig mindenkivel el lehetett beszélgetni a fogásokról, borokról, borászokról, sőt más éttermekről is. S persze mindenki örül, ha rokon lelkekkel találkozik, így az emberi dimenzió tökéletesre kerekítette ottlétünket.

Ettünk karalábépürés füstölt busát, 

borjúnyelvet spárgával és tormamártással, 

fogast 

és harcsát 

különböző mártásokkal, burgonyafánkkal valamint serpenyős zöldségekkel. Desszertre már csak egyikünknek futotta a kapacitásból, választásunk a bodzás eperrel felszolgált mézes krémesre esett. 

A Kistücsökben jól és kreatívan főznek, apróbb javító kommentárokra itt és most nincs hely. Ennél sokkal fontosabb, hogy megtudtuk, az ország egyik legjobb borlapjára csak úgy kerülhet fel egy pincészet, ha a tulajdonos előbb a helyszínen tájékozódik a borkészítési filozófiáról, a technológiai háttérről. Nem véletlen, hogy egy egészen tekintélyes falfelületet foglalnak el a különböző elismerő diplomák. 

Virtuálisan oda lehet helyezni a Demokratáét is.

Dorozsmai Endre

A szöveg a Demokratában jelent meg.

A Kistücsökben 2007. április 29.-én jártunk először, az írás ezen élmény hatására készült. További 4-5 látogatásunk csak megerősített a fentebb leírtak helyességében. A Kistücsök nemcsak a Balaton, hanem Magyarország egyik legjobb vendéglője. Mellesleg a személyes kedvencem. Nem azt mondom, hogy ők főznek a legjobban, a legjobb vendéglőnek az Onyxot tartom kis hazánkban, de a Kistücsök áll legközelebb a szívemhez. Ha holnap a családi ebédet egy tetszőlegesen megválasztott vendéglőben költhetnénk el s teleportációval lehetne megközelíteni a helyet, akkor vélhetően a Kistücsökre esne a választásom.

Osztályozás tízes skálán:
Konyha: 9
Kiszolgálás: 10
Atmoszféra: beltér 8.5, kert: 9