Mádi gyöngyszem

„Tokaj az ötszáz éves harmónia. A világ egyetlen referenciát adó borvidéke, melyet nem az Atlanti-övezet bősége éltetett. Nem hódító, hanem hódított országban született, melynek folyói sem a Nyugatnak, hanem a Keletnek szolgáltak. Tokaj-hegyalját nem a felszínen sarjadzó üzlet, hanem a mélyben gyökerező hit emelte magasba.” - írja Alkonyi László, a borvidék többszörös monográfusa a „Tokaj – iránytű borkedvelőknek” című könyvének előszavában. Tény s való, Tokaj „a” magyar borvidék, az első számú, melynek egyedisége és elsősége évszázadokon keresztül evidencia volt nemcsak a borisszák, hanem az akkori világ hatalmasai számára is.

De egyre többen ismerik fel napjainkban is a hozzáértők közül, hogy Tokajban készült desszertborok továbbra is világcsúcsot jelentenek, sajnos ennek az evidenciának a közvélekedéssé izmosodásáig még jócskán várni kell. A minőségi tokaji aszú hihetetlen mennyiségű munkát, törődést igényel, s még a jelenlegi nyomott ára is túl magas ahhoz, hogy tömegek ismerjék fel saját tapasztalásból a nagyszerűségét. Abban pedig túl sokan ellenérdekeltek, hogy a nemzetközi média közvetítésével jusson el e bor vagy akárcsak annak híre a tömegekhez. Azt még kevesebben tudják, bár e tekintetben is vannak pozitív változások, hogy Tokaj adottságai a magas minőségű száraz borok készítésére is kiválóan alkalmasak s a legjobb dűlőszelektált száraz furmintok bármikor versenybe állíthatók a világ leghíresebb, legmegbecsültebb s alighanem legjobb minőségű fehérboraival, a burgundi grand crukkel. 

(A Tokaj Reneszánsz Egyesület 2005 tavaszán, az MTA lépcsőjén, kóstoló előtt)

 Ha végignézzük a legjobb tokaji bortermelők névsorát (abc sorrendben hirtelen, a teljesség igénye nélkül, előre elnézést kérve a kimaradottaktól: Árvay Családi pince, Balassa bor, Barta pince, Béres szőlőbirtok, Bott pince, Demeter Zoltán, Demetervin, (Demeter Ervin, birtokalapító, tulajdonos, névadó a vakteszten szerzett trófeával érthető módon talpig mosolyba öltözve, Tokaj Reneszánsz kóstoló, 2005)

Chateau Dereszla, Disznókő, Füleky pince, Gergely Vince, Gróf Degenfeld, (a képen Prácser Miklós, birtokigazgató, Tokaj Reneszánsz kóstoló, 2006)

Homonna Attila, Királyudvar, Orosz Gábor, 

Patrícius borház, Royal Tokaji Borászat, Sauska borászat, Szepsy István, Tokaj Hétszőlő, Tokaj Nobilis, Tokaj Pendits, (a képen Baumkauf Wille Márta, tulajdonos, Tokaj Reneszánsz Kóstoló, 2003)

Tokaj Oremus) és megnézzük, hogy a borvidéken belül e termelők mely helységhez köthetők, akkor meglehetős mádi fölényt diagnosztizálhatunk, ami persze nem jelenti azt, hogy ne találnánk Mádon kívül is lenyűgöző, világszínvonalú borokat mind édes, mind száraz műfajban. Az is sokat mondó, hogy a borászok Kossuth díjaként emlegetett „Év borásza” titulust a tokaji borvidékről eddig két mádi borász, Szepsy István és Árvay János kapta meg, s a jelöltek között is a borvidékről hirtelen egyetlen borászt tudok felidézni, a szintén mádi Áts Károlyt. (Az igazság kedvéért ide kell szúrjam, hogy sok olyan borász tevékenykedik Mádon kívül a tokaji borvidéken, akik bizony legalább annyira megérdemelték volna a jelölést s a díjat, mint néhányan, akik már e cím birtokosai. De az is biztos, hogy eddig a cím soha nem került méltatlanul kiosztásra.)

Ha az eddigieket egy mondatban foglaljuk: a magyar borkészítés első számú borvidéke Tokaj és e borvidék első számú bortermelő települése Mád. Ezzel együtt a legutóbbi időkig probléma volt, hogy mondjuk egy borszakértő külföldi delegációt Mádon belül hol ültethetünk le egy jó vendéglőben, vagy hol szállásolhatunk el. Vannak csodás adottságú kis panziók, ahol a mindennapi ember igényszintjét messzemenően kielégítik, s ehhez még egy „sőt”-öt is hozzátehetünk (mi a gyógyfüves s egyben borászatként is működő idilli Leskó panzióban szoktunk megszállni), de protokollszállás a Mádi Kúriával létesült csak Mádon, ami sajnos nem jelentette egyben a csúcsgasztronómia jelenlétét is. Tokaj egyébként sincs nagyon elkényeztetve kiemelkedő vendéglőkkel, a borvidéken illetve annak vonzáskörzetében fekvő igazán jó éttermeket egy kezünkön megszámlálhatjuk: Anyukám mondta, Andrássy Kúria, Ős Kaján (ha épp jó napunk van, a teljesítmény ingadozó), Oroszlános borvendéglő s a nemrég létesült Gusteau élményműhely. (Mely nem sokkal alapítása után felvette második megnevezésnek Mádi Udvarház nevet, így aztán jól össze lehet keverni a Mádi Kúriával, ami gasztronómiai szempontból cseppet nem szerencsés.) A Gusteaunak testvérintézménye a Mád bejáratán fekvő Első Mádi Borház, ahol baráti árú ebédmenüt, borkorcsolyákat fogyaszthatunk, továbbá kedvező áron borozhatunk is. Az intézmény egyben borszaküzletként is működik. Itt a minap sonkatálat, sajttortát és csokoládétortát ettünk (úgy informáltak minket, hogy ezek is a Gusteau konyháján készültek), a Gusteauban pedig pár napra rá két izgalmas előételt rendeltünk, bárányhurkát mentás kuszkusszal valamint cukkiniflant házi füstölt kacsamellel és tepertővel. 

A tepertő mennyisége csak jelképes volt és nem is találta a helyét ebben a kompozícióban, de ettől függetlenül a Gusteau-ban tagadhatatlanul jól és kreatívan főznek, a Gault Millau kalauz adott is nekik 12 pontot, ami azt jelenti, hogy nemcsak Tokaj, hanem egész Észak-Magyarország egyik legjobb éttermét találhatjuk Mádon. (A régióban egy egyetlen 12 pontos étterem van még, az egri Imola Udvarház.) A Gusteau-ban a tárgyi környezet egyszerre rusztikus és nagypolgári, a kiszolgálás kifogástalan, a borlap pedig impozáns. Egyszóval egyedi lokális élmény.

Aki arra téved, ki ne hagyja!

Dorozsmai Endre

A Gusteauról kellett még írni valamit, a keret szorítása nélkül.  Ezt megtehettem az Erdélyi Naplónak címezve. Az illusztrációkat az önismétlés elkerülése végett ezúttal a borászfotók közül válogattam.