Aradon van egy
sarok, a hajdani Templom utcában, ahol az éttermek nem tudnak megmaradni.
Valaha működött itt egy görög étterem, ahol egy kerek órát vártunk arra, hogy
kihozzák az ételeinket, de nem biztos, hogy ezért zárt be, működött szolárium,
annak sem sikerült stabilizálnia a helyzetét, utána egy gyros-t és hasonló
gyorséttermi ennivalókat kínáló üzlet, mely szintén nem élt sokáig. Jelenleg
még a gyros-os a felirat látható, de bent már rég nem üzemel semmi. Nyáron az aradi
városnapok idején e sarokra kiállítva láttam egy izgalmas reklámot, mely egy
haléttermet népszerűsített, ahol többek között cápát, harcsát, pontyot, békacombot,
krokodilt lehet enni, s ami külön jól esik egy elrománosodott városban ahol a Sellgros-t
valamint a kifejezetten magyar éttermeket leszámítva senki semmit ki nem ír
magyarul, hogy minden étel neve szerepelt a mi nyelvünkön is a reklámtáblán.
Nos, ezek után
rögtön a pár méterre fekvő étterem felé vettünk az utunkat, de mint kiderült a
működtetők kitelepültek a városnapokra. Ki is mentünk, de végül csak némi haltepertőt
ettünk, amivel nem voltunk teljes mértékben megelégedve, az alapanyag jó volt,
de mivel a pontypatkó alsó szárából készítették, ahelyett, hogy a filédarabokat
irdalják, bizony ügyelni kellett a szálkákra, továbbá nem is sütötték
ropogósra, hogy tepertő jellege legyen. S akkor még nem szóltam a kliensek
által is megtekinthetővé tett igencsak használt olajról.
A minap viszont
sikerül egy teljes ebédre beülni. A berendezés egyszerű, a helyiség kicsi, a
dekoráció a halászéletet idézi: nádburkolat, hálók, bográcsok, halfejek.
Az
étlap
jóval szélesebb, mint amit valójában kapni lehet, sikerült több olyan
ételt is kérni, ami kifogyott, vagy amit már nem tartanak egyáltalán, így nem
kaptunk krokodilt, pedig a magas ár dacára kipróbáltuk volna (10 dkg 40 lej, míg
a legtöbb hal tíz dekája 3 és 10 lej között van), de hiába kérünk tintahalat,
sós lében marinált pontyot, polipot, spirálozott krumplit, harcsakarikákat. Végül
rendeltünk asztaltársammal egy szegedi halászlevet, egy halból és zöldségből
készült csorbát, egy szép pisztrángot egészben sütve, két békacombot rántva és
négy kagylót. A békacombot és a kagylót jégbe fagyva hozta ki a tulaj, aki
alapszinten kommunikál magyarul is, abból választottuk ki a nekünk tetszőt. Az
ígérte, hogy mire megesszük a levest, meglesz a második, ami persze nem sikerült,
de ezt nem vettük rossz néven. A halászlé lehetett volna intenzívebb ízű, Szegeden
azért jobban készítik, de így sem volt élvezhetetlen. A csorba
kifejezetten jó volt, a lestyán kellemes
aláfestést adott neki, az viszont mindkét esetben problémás volt, hogy a hal jócskán
túlfőtt. Az, hogy nem kaptunk a fél liternyi leveshez egy egész patkót, mondjuk
úgy, hogy érthető, hiszen mit várhatunk 7-8 lejért, amikor egy halászlé
alapjáraton ennek a kétszeresébe kerül. Így is értékeltük, hogy a 400g-nak
ígért leves több volt, hiszen a fél literes bográcsot szinte tele merték. A
leveshez ecetes erős paprikát és egy távolkeleti ízvilágot idéző olajos csípős
szószt valamint négy szép, friss zsömlét kaptunk, amit teljes egészében meg is
ettünk Értékeltük azt is, hogy a pisztráng
friss volt, s a fagyasztott árunak sem volt hűtőíze.
A kagylónak jót tett volna
egy pár cseppnyi vajas citromos öntet. A rántott békacombhoz kapott majonéz
iparinak tűnt s valamilyen érthetetlen okból hajastul vagdosták bele a
citromkockákat. A pisztránghoz érdekes, lilás színű, de finom, tejfelalapú
muzsdélyt hoztak, ami mint kiderült az egészen apróra turmixolt lilakáposztától
nyerte a színét. Köretnek végül hercegnőburgonyát kértünk, ami mirelitáruból
származott, őszintén szólva nem is számítottunk másra.
Kértünk sört, ami
kis várakozás után érkezett, a tulaj a kisfiát menesztette a szomszédba, aki
egyébként békésen írta a házi feladatát az egyik asztalnál és illedelmesen
köszöntött minden vendéget. A zenét is jól megválasztották, a hatvanas-hetvenes
évek magyar slágereit hallgathattunk az ott eltöltött bő óra alatt, részben olyanokat,
melyeket önként és élvezettek hallgatunk egyébként is, Illést, Omegát, Metrót,
Generált, Bergendyt, részben pedig ízlésvilágunktól távol álló, de a mai zenének
nevezett rettenethez képest egész barátságos giccsdalokat a Szécsi Pál-Aradszky
László-Kós János vonalból. Mint megtudtuk, az ételek zömét frissen készítik el,
de csak Fast foodként üzemelhetnek, mert nincs mosdójuk. Sajátos jogi
szabályozás, elvégre a gyorséttermekben is épp annyira szükség lehet a mellékhelységre,
mint egy étteremben, no de legyünk jóindulatúak s örvendjünk annak, hogy a Kis
San (Micul San) nevű gyorsétteremben tilos a dohányzás ellentétben az éttermek
zömével. Házhoz is szállítanak Arad területén, 100 lej rendelés felett a
szállítás ingyenes. Hogy 100 lej alatt mennyi a szállítás, arról nem szól a
reklámlap, a tulaj azt mondta, hogy az egyik taxi-vállalattal van szerződésük,
így vélhetően a szállítási költség megegyezik az adott távolság
taxiköltségével.
Összegzésként
asztaltársammal konszenzusban megállapítottuk, hogy örömteli mindenféle
halétterem megnyitása, elvégre a hal azon kevés alapanyagok egyike, mely egyszerre
egészséges és finom, olyan étterem megnyitása meg különösen jó hír, mely
hiánypótló mind a zenei aláfestés, mind a kínálat tekintetében. S ha netán
beindulna az üzlet és sikerülne a választékot kitölteni, az lenne maga a kulináris
szenzáció.
Dorozsmai Endre
A szöveg az Erdélyi Napló számára készült.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése