Talán még kevéssé
borissza barátaink is egyetértenek abban, hogy a „nagy” borok a legszebb
ünnepet is még ünnepélyesebbé tehetik. Érdemes elgondolkodni tehát azon, hogy
milyen bort ajándékozzunk, illetve milyen bort igyunk az ünnepek alatt. A
választás nagy mértékben egyéniség- és keresetfüggő, de azért megrajzolhatók
bizonyos alapvonalak, melyek mentén orientálódhatunk a magyar borok
hál’Istennek eléggé kusza és szövevényes világában.
Kezdjük a
fehérekkel, azon belül is a száraz fehérekkel.
Az ember hajlamos a
maga által bejárt ízlésfejlődést abszolútként tételezni, s teszi ezt a legtöbb
esetben önmagát halálosan komolyan véve, minden önirónia nélkül. Jómagam sem
vagyok kivétel. Szerintem a száraz vörösborok értékelése és megértése többeknek
adatott meg, nem véletlen, hogy felmérések szerint a borivó közönség durván
kétharmada a vörösborokra esküszik. Innen azután vagy eljut valaki a száraz
fehérborok értékeléséig és megszeretéséig vagy sem. Kis gonoszkodással a focitól
a zenéig majd’ minden műfajban meglevő bon mot-t is átírhatjuk arra, hogy „mindenki vörösborivónak születik, de van,
aki továbbfejlődik”. A fehérek többféleképpen tudnak szépek lenni és sokkal
alkalmasabbak a terroir üzenetének átadására, mint a vörösök. Hangsúlyoznám
ugyanakkor, hogy ellentétben a focival, ahol nem jellemző, hogy valaki
egyszerre legyen Fradi és Újpest drukker, a száraz fehérborok rajongói nem kell
lemondjanak a vörösborok szeretetéről, s többnyire nem is mondanak le.
Legfeljebb arról van szó, hogy szívük nagyobbat dobban egy dűlőszelektált
hegyaljai nagy fehérbor láttán, mint egy szekszárdi vagy villányi csúcsbor
hatására. Attól még – egy Márai parafrázissal élve - nem szeretnék olyan
világban élni, ahol ne ihatnék bármikor egy jó ménesi Kadarkát, szekszárdi
Kékfrankost vagy villányi Kékoportót, netán egy veretes egri bikavért. S
folytathatnám a csúcsokkal, a Pávával, a Kopárral, a Magnifico-val.
Mindazonáltal
nézzük most azt, hogy a magyar száraz fehérborok közül, melyek tehetik még
ünnepélyesebbé az ünnepünket. A válasz kézenfekvő, a nagy tokaji dűlőszelektált
borok állnak a magyar borkészítés eszmei dobogóján. Legyen az Szepsy Urbán vagy
Szent Tamás, Demeter Szerelmi, Nobilis Barakonyi, Bott Csontos s még
sorolhatnám a szebbnél szebb tételeket. Fajtákat szántszándékkal nem írtam, mert
egyes esetekben az evidens, más esetekben meg irreleváns.
(A fehérbor stand egy része a Borászok Éjszakáján, a Fortuna vendéglőben, 2006-ban)
Másodsorban
említeném a nagy somlói borokat, Spiegelberg István, Kolonics Károly, Fekete
Béla, Györgykovács Imre vagy a Kreinbacher pince nemes nedűit illetve a rokon
karakterű, vulkáni talajon termett, minerális badacsonyi és balatonfelvidéki
borokat Szászi Endrétől, a Szatmári pincén át Tóth Sándorig.
Harmadsorban következnek
az egri fehér csúcsborok, melyek kevés kivétellel a mesteri házasításnak
köszönhetik karakterüket: Lőrincz Gyuri Örökké cuveéje, Gál Tiborék Gloriája, Demeter
Csaba IQ-ja, Gál Lajos dűlőszelektált Olaszrizlingjei, továbbá ide sorolnám más
borvidékek legjobb fehérborait, Bussay László majd’ minden borát, Jásdi István
dűlőszelektált borait a Siralomvágótól a Nagykútiig, Légli Ottó egyre
kifinomultabb, egyre komolyabb csúcsborait, a Landordot, a Chariesat és a
Gesztenyést, valamint Konyári János Szárhegyét.
E borok jelentős
előnye, hogy kiváló gasztro-borok is egyben: elkísérnek töltött káposztát,
székelykáposztát, sertéssülteket, legkülönbözőbb ragukat a gombától a borjúig,
komolyabb halakat, külön kiemelve a leggyakrabban asztalra kerülő pontyot és
harcsát, de még pörkölttel, paprikással vagy akár a karácsonyi „szentölt halászlével”
is (ahogy mifelénk, a Dél-alföldön mondják) társítani lehet többségüket. Most,
húsvét idusán ihatjuk e remek borokat akár a húsvéti báránysült, akár a főtt
sonka mellé. A borok ételhez illeszthetősége nem pontszerű, hanem intervallumszerű.
Az említett borok által elkísérhető ételek skálája igen széles, érdemes
játszani velük.
Dorozsmai Endre
A szöveg a Borbandi számára készült, keveset módosítottam rajta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése