Valljuk be, van egy jó adag
szubjektív elem minden egyes éttermi élménybeszámolóban. Ugyanazt a tényanyagot
be lehet mutatni úgy, hogy az olvasó kedvet érezzen a meglátogatására és úgy
is, hogy a többség be ne tegye oda a lábát. S az, hogy egy ilyen fele teli-fele
üres élmény miként kerül tálalásra, apróságokon, esetlegességeken múlik, s nem
feltétlenül az adott egység erényein vagy hibáin.
Az, hogy 25-30 percet kell az
ételre várni, másképp csapódik le, ha sietünk és másként, ha jól elbeszélgetünk
közben. Másként vesszük, ha valahol nincs halászlé, s egyáltalában nagyon szűk
az étlap, amennyiben pont azt akarunk enni s másként, ha csak kedvünk szottyan
még rányomni az ebédre valamit. A langyos és/vagy savanyú sör másként esik a
latban, ha még volt vagy négy-öt hiba, és másként, ha egyébként minden más
rendben találtatott.
Az öttömösi Petróczi csárdába hirtelen
elhatározásból, jókedvűen ültünk be, két étterem meglátogatása után (egyik
Budapesten volt, a másik Baján), nem akartunk semmi különöset, tán még enni sem
feltétlenül, de amikor megláttuk, hogy kérhető fél adag a pacalpörköltből,
akkor egymásra néztünk s úgy döntöttünk, hogy ketten megeszünk „desszertként”
egy fél adagot. S így is lett.
A pacal ízre-állagra remek volt
(esztétikára nem teljesen, jobb szeretem a szép piros perkelteket, de azért ez
sem nézett ki rosszul, mint a képen is látható) és nagyon jól esett.
Társam Unicumot
ivott sörrel kísérve, jómagam megelégedtem egy almafröccsel, elvégre valakinek
haza kellett hozni az autót Aradra.
A Petróczi csárdában egyébként
tényleg nagyon szűk az étlap, az itallap is, az árak viszont barátságosak, a
kiszolgálás udvarias és gyors. Pont azt kaptuk, amit vártunk, így igen kellemes
élménnyel távoztunk.
A szöveg a blog számára készült.
A Petróczi csárdában 2014 augusztus 18.-án voltunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése