Az Alabárdos étterem egyike
azoknak, ahová aligha jutottam volna el a Torkos Csütörtöknek hívott, az
ínyencek nagy része által kissé lenézett akció nélkül. Tény, hogy a magas
gasztronómia képviselői közül kevesen vesznek részt eme akcióban, de lám, idén
is találtunk három megfelelő helyet (Nobu, Code 7, Halászbástya) s ez így volt
a korábbi években is, amikor egyáltalán sikerült megszervezzünk a szóban forgó
dátumra egy budapesti utat. 2006 és 2010 között minden évben ellátogattunk néhány
jó helyre a magyar fővárosban, 2011-ben Gyulán voltunk, 2012-ben nem leltem már
igazán komoly célpontot, s kellő számú turnétárs nélkül sokallottam közepes helyeken
való étkezés kedvéért kiadni 20.000 ft-t üzemanyagra. (Ennyi egy pesti út oda-vissza
Aradról.) 2013-ban ugyanez volt a helyzet.
2010 volt a csúcsesztendő Torkos
Csütörtök-ügyileg. Felhívtam elsőként az Alabárdost, még az akció meghirdetése
előtt, megkérdeztem, hogy részt vesznek-e a Torkos Csütörtökön és az igenleges
válasz után lefoglaltam az asztalt. Ezután ebédre kerestem helyet, már ismerve
a részvevő vendéglők listáját, felhívtam a Café Pierrot-t, ahol már csak
szerdára, késő délutánra tudtak asztalt biztosítani. Elfogadtuk. Ezután jött a
Magyar 21, ahol szintén szerdára kaptunk asztalt, estére. Végül Torkos Csütörtökön
ebédre a Kárpátiába mentünk.
Mind a négy étterem-látogatás emlékezetes
maradt, de az Alabárdos volt a legkomolyabb, legjobb, ami nem csoda: az étterem
a kezdet kezdetétől a legjobbak közé tartozik s ott mozog azóta is az
élvonalban. Jelenleg nem kevesebb, mint 15 Gault Millau pontot mondhat magáénak.
(Ezt kissé túlzásnak tartom, de maradjunk annyiban, hogy fejlődhettek 2010 óta.)
A beltér varázslatos, történelmi levegőjű, az üzletvezető kedves, kommunikatív.
Olyannyira, hogy apám szemrehányólag nézett rám, amikor kicsit rápirítottam, mert
összekeverte Kolozsvárt Araddal. Erdély jeles borászáról, Balla Gézáról akart
beszélni, akinek neve nem jutott épp eszébe, földrajzilag pedig Kolozsvárhoz
kötötte. Megjegyeztem, hogy a két város között van vagy 300 km. Arról nem
szólva, hogy Kolozsvár mennyivel északabbra van, s ott aligha teremhetnének
olyan borok, mint Ménesen, mely Szekszárd és Villány között fekszik az Észak/Dél
viszonylatban.
Négyen voltunk, rendeltünk vagy
3-3 fogást. Elsőnek házi sütésű kenyeret kaptunk vajjal,
majd egy izgalmas
amuse bouche-t.
Utána pedig a rendelt fogásokat: klasszikus „Alabárdos” libamájterrine-t
(3900),
kenyérmorzsában sült csirkeszárnyat fehérrépapürével (2300),
citrusokkal
és mogyoróolajjal pácolt pisztrángfilét (2900),
kocsonyázott zöldségterrine-t
tökmagmajonézzel (2300),
ropogós császárt, sült oldalast és véres hurkát
zöldborsópürével és lilakáposztával (4600),
grillezett fogast sáfrányos
fehérbabbal (4600),
paprikás mártásban párolt gyöngytyúkmellet és combot,
kolbászos juhtúrós gombóccal (4600), (Az árak az étlapon
szereplő teljes árak, melyeknek a felét kellett kifizessük.)
desszertnek mogyoró-kávé-csokoládé
trilógiát (1700), túrótrilógiát (1700),
gesztenyehabot vörösboros áfonyával (1700),
és sajtválogatást.
Kifinomult, szépen tálalt fogások
voltak egytől egyig. Mindezen túl egy izgalmas és finom főételt
valamint két
levest is ettünk,amit nem tudtam beazonosítani az akkori étlap alapján, talán volt napi ajánlat is, amit nem fotóztam le, ki tudja már ennyi idő távlatából. Katartikusnak nem éreztük egyik fogást sem, de kétségkívül magas színvonalú volt minden tányér és minden tányéron minden elem.
Az Alabárdos megmarad jó emlékezetünkben,
de nem lesz azon éttermek között, ahová visszatérünk. Aminek persze elsősorban
anyagi okai vannak.
Érdemes egy pillantást vetni a
honlapra: http://www.alabardos.hu
A szöveg a blog számára készült 2014.
augusztus 3.-án.
Az Alabárdos étteremben 2010.
február 18-án voltunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése