Minek is szépítsem: a hangsúlyos nemzeti szimbolika egy étterem
belterében mindig pozitívan hangol már rendelés előtt. Így volt ez a Gambrinus
csárdában is, melynek már a télen zárva tartó, de azért behavazottan is hangulatos
kerthelyiségében magyar címeres korondi tál fogad,
bent pedig Nagymagyarország
faragvány, Horthy Miklós fehér lovon, piros-fehér-zöld szalaggal körbefont
hatalmas plakát, melyből megtudhatjuk, hogy a legnemesebb ital a bor, Székely
Himnusz merített papíron, a Szent Korona, s még sorolhatnám. A pácolt fa adja a
mindemellett az alaphangulatot, amit a korondi népművészet remekei egészítenek
ki.
Az étlap választéka korrekt, talán a báránynak-birkának jutna még hely.
A pincér hölgy kedves, mosolygós, veszi a lapot, hamar megegyezünk abban, hogy
csak az van elveszve, amit magunk adunk fel, miképpen a Haza Bölcse mondotta.
A tárkonyos pityókaleves kitűnő, a halászlét inkább pontyból kellene
megpróbálni fagyasztott tengeri hal helyett. A Gambrinus tál (rajta
zsiványpecsenye, sült kolbász, vaslapon sült csirkemell, rántott sajt és sertéstarja
sült krumplival körítve) két személynek is elegendő, különösen leves után. A
kolbász jobb lenne füstölt helyett nyers sütőkolbászból s a borválaszték is
integrálhatna most, az EU-csatlakozás után magyarországi borokat, ha már az erdélyi
magyar borászat reneszánsza várat magára. Egyébként összességében igen jó hely
a Gambrinus. Megyünk még.
Dorozsmai Endre
A szöveg a kétezres évek második felében született, azóta voltunk még itt, tapasztalataink hasonlóak voltak, mint első alkalommal. Jó hangulatú csárda középvonalas konyhával, baráti árakkal.
A szöveget a Demokrata számára írtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése