A Ceausescu-rendszerben nem a sötétség és a nincstelenség volt a legelviselhetetlenebb, hanem a bezártság, a szólásszabadság teljes hiánya, a kisközösségek önszerveződésének súlyos korlátozása, s legfőképpen az, hogy nem lehetett hozzájutni – vagy ha igen, akkor csak nagy nehézségek árán – olyan kulturális termékekhez, amelyek a magyar büszkeség és a magyar öntudat táptalaját adhatták volna.
Érthető, hogy micsoda felszabadulást jelentett, amikor a kilencvenes években Temesvártól csak egy ugrásra, Szegeden, a könyvesboltokban meg lehetett kapni mindenféle addig tiltott kiadványt Raffay Ernő „Trianon titkai” című művétől Szekfű Gyula „Három nemzedékén” át Horthy Miklós emlékirataiig.
Ugyanakkor megjelent a nemzeti rock, amely ötvözte e zenei műfaj energiáját a magyar szempontú történelemszemlélettel, reneszánszukat élték az irredenta dalok és a katonadalok is. Utóbbiak egyik legszebb példája a Történelmi Lovas Egyesület által gondozott, „Tavaszi hadjárat” című kiadvány volt 1995-ben, amelyet 2002-ben követett a második „felvonás” újabb csodálatos 1848-as katonadalokkal. Lásd a részleteket itt: https://tavasziemlekhadjarat.hu/a-magyar-katonai-hagyomanyorzes-legnepszerubb-dalai/
Utóbbi kiadvány egyik legszebb nótája így kezdődik: „Széles az utca, a piac utca, közepén nótára lép a század. Csörgős puskája, flancos ruhája, szuronya van a magyar huszárnak.” A teljes szöveg itt olvasható: http://album.hagyomanyokhaza.hu/album/felvetel_show.php?id=22684
A kálvinista Rómába eljutva, megállva a Nagytemplom előtt, ahol 1849-ben kimondták a Habsburg-ház trónfosztását, majd végigtekintve az onnan induló Piac utcán, megállapíthatjuk, hogy bizony tényleg széles ez az utca.
Miként széles Debrecen programkínálata is. Ezek mind apropóját képezhetik egy kirándulásnak Magyarország második legnagyobb városába. A Temesvártól számított 250 kilométeres távolság a sebességkorlátok tiszteletben tartásával is alig több, mint három és fél óra alatt megtehető.
A méltán híres Virágkarnevál, a város és környéke legjobb vendéglátóegységeit felvonultató Debrecziner Gourmet, vagy a stílusát, hangulatát nevében hordó „Jazz és Bor” mind olyan különleges események, amelyekhez hasonlóak a Bánság fővárosában nem kerülnek megszervezésre.
S ha már ott vagyunk, érdemes betérni a város legjobb éttermeinek egyikébe. Itt teljes egyértelműséggel szétválik a prémium szegmens a fősodortól. Három étterem áll az élen.
Az Ikon a legrégebbi ezek közül, a kétezertízes évek első felében nyitotta meg kapuit, Pataky Péter séf vezetése mellett. Egy átmeneti időszak után egy másik kiváló séf került a konyha élére: Thürr Ádám, aki ma is vezeti a konyhát, s aki rendszeres résztvevője a Taste of Transylvania fesztiváloknak.
A város másik két csúcsétterme, a Szomszéd és a Next bisztró a Covid-korlátozások alatt nyitott, de sikerült átvészelniük ezt a rettenetes időszakot, mely Belső-Magyarországon sokkal szigorúbb volt, mint nálunk, a tágan értelmezett Erdélyben.
Nézzük meg közelebbről a Nextet (https://nextbistro.hu/), mely egy elegáns, színvonalas bisztró az egyetemi negyed szomszédságában. A beltér vendégmarasztaló, a saját címkés borokat is integráló dekoráció megnyerő. Az asztalon élővirágkompozíció gömbszerű vázában. Kellemes háttérzene szól.
Jellemző a tulajdonos, Albert István perfekcionizmusára, hogy a járványügyi korlátozások időszakában nem álltak át a házhoz szállításra: nem akarták à la minute tálalt, pazar alkotásaikat dobozba csomagolni.
A Varga Zsolt által irányított konyha három irányt fed le: kínálnak érlelt prémium steakeket, egy másik néven fotó, de egybenyitott légterű egységben autentikus olasz pizzákat, valamint fine bisztró fogásokat. Nem dogmatikusan, de törekednek arra, hogy helyben szerezzék be mindazt, amit lehet; szerepet kap a szezonalitás is.
Két ízben is megfordultam náluk. Első alkalommal egy izgalmas pacalelőételt, polipot és túrógombócot ettem,
másodszor, idén ősszel pedig valóságos kulináris tűzijátékot élhettem át többedmagammal, a „sharing” filozófia jegyében.
Kóstoltunk remek pisztrángtepertőt, grillezett zöld uborkával és csepegtetett tejföllel. Merész ötlet, elvégre a pisztráng nem zsíros hal, ennek megfelelően a produkciónak nem is volt tepertőkaraktere, meggyőző ereje és harmóniája annál inkább.
Mind látványra, mind ízre, mind állagra lehengerlő volt a zöldborsó-velouté-ban fenyőmaggal és érlelt sajttal tálalt ricottás ravioli, egy pillanatra sem jutott eszébe az embernek, hogy húsmentes fogást eszik éppen.
A mély ízű és mély színű gyöngytyúklevesnek húsos gyoza volt a betétje: újabb telitalálat.
Az érlelt hortobágyi steaket elképesztően kreatív, izgalmas köretekkel és mártásokkal tálalták. Hasonlóan ínycsiklandó tálalást nem sokat láttam. Íz és állag tekintetében minden pazar volt, a burgonya-gratintól kezdve a mézes gyömbéres sült répán át az almás lilahagymachutney-s, mentás zöldborsókrokettig.
Az új hullámos, újragondolt brassóit úgy készítették el, hogy nagyon szépen hozta a megszokott ízharmóniákat, miközben szemre aligha találnánk el a fogás nevét. Az kivételesen színvonalas ebédre a madártejben tálalt aranygaluska, valamint a pisztáciás krémes tette fel a koronát.
Úgy tűnik, hogy itt nem lehet mellényúlni. S ami szintén fontos: azok is elégedetten állhatnak fel az asztaltól, akik megszokott ízharmóniára és jóllakásra vágynak, de azok is, akik az élményt, ihletet, érdekességet és kulináris sziporkázást várnak egy étteremtől.
Borbély Zsolt Attila
A szöveg a Temesvári Új Szó számára készült.













Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése