Az erdélyi magyar
szórvány helyzete annyira aggasztó, hogy e kérdés megoldására már egészen
extrém javaslatok is születtek, egészen magas helyen, elég csak a Nemzetstratégiai
Intézet igazgatójának, Szász Jenőnek a szórvány módszeres áttelepítésére vonatkozó
javaslatára gondolni. Tény és való, az asszimiláció nem látszik csökkeni, még a
református templomokban is elsöprően több a vegyes házasság, mint a
magyar-magyar házasság, elharapózó jelenség magyar családokban sokfelé, hogy
románul beszélnek a gyermekkel, hogy ”jobban érvényesüljön”, arról nem szólva,
hogy ugyanezen megfontolásból hányan adják gyermekeiket román iskolába.
Nem mernék arra
vállalkozni, hogy e mega-jelenség ellen hatékony stratégiát vázoljak fel. Az
viszont könnyebb feladat, hogy olyan intézményeket hozzunk létre,
népszerűsítsünk és éltessünk, melyek hatásukban befele, a közösség fele
irányulnak, melyek összehozzák a magyarokat, találkozási pontokat teremtenek. Ilyen
a táncház, a különböző ismeretterjesztő előadások vagy a magyar kultúr-kocsmák,
ahol nemcsak az etanol különböző koncentrációjú és különböző kísérőanyagokkal
ellátott oldatait szívhatjuk magunkba, hanem irodalmi, esztétikai, történelmi
kiselődások szellemét is. Kolozsváron igen kellemes élményünk volt, hogy amikor
az utcáról, ahol bizony kevés magyar szót hall az ember egy átlagos napon,
bementünk a helyiek által jól ismert „magyar kocsmákba”, s rögtön megváltozott
a közérzetünk.
Lehet morogni,
egyébként joggal, hogy a füstöt csíkokba vághatjuk e helyeken, de hát addig,
amíg az állami döntnökök a cigaretta-lobbi érdekeit szolgálva nem lépnek fel
határozottan a nemdohányzók védelmében, addig a kocsmatulajdonosok a kisebb
ellenállás mentén fognak haladni, s a dohányzók hangossága fog győzedelmeskedni
nemdohányzók benyugvásától kísérve. Van, aki szerint a kocsma az alkoholizmus
terjesztője, no de itt már idézhetünk egy klasszikust, Hamvas Bélát, aki
szerint a kocsma civilizációnk egyik legfontosabb intézménye, sokkal fontosabb
mint például a parlament, hiszen az egyikben a sebeket osztják, a másikban meg gyógyítják.
Aradon, ahol a
nemrégiben táncház is indult, két lelkes jóbarát, Bálint Zoltán
és Schmak András
magyar kultúrkocsmát, könyvárusítással és borforgalmazással is foglalkozó borozót
alapít. A történet a kilencvenes évek első feléig nyúlik vissza, amikoris
Aradon létrejött a Tulipán könyvesbolt mely úgy, ahogy, de működött napjainkig,
amikor már a könyvek iránti gyér érdeklődés miatt egyszerűen
finanszírozhatatlan volt. (A gyér érdeklődésnek oka egyrészt a magyarság számbeli
csökkenése, az általános elfordulás az igényes kultúrától s végül, de nem
utolsó sorban a nyomtatott könyvek térvesztése az online irodalommal szemben.
Egyszóval nem a működtetők igyekezetén múlt a paradigmaváltás szükségessége). A
helység átalakítása borszaküzletté, borozóvá folyamatban van, de az első
nyilvánosan meghirdetett kóstolót már megtartották, Bálint Zoltán, a Tulipán
könyvesbolt tulajdonosa és a kultúrkocsma egyik alapítója, egyben Balla Géza
pincészetének főmunkatársa is, így ő mutatta be a hajdani híres magyar
borvidéknek, Ménesnek hét kiemelkedő borát.
A borok mellé Fekete Attila élesdi
szarvasgombavadász kínált szarvasgomba-aromával készült, szarvasgombát is
tartalmazó olasz termékeket bemutató falatkákat, illetve egy saját
„vadászatainak” során gyűjtött gombával készült egyszerű és nagyszerű
vajas-szarvasgombás falatot. Az érdeklődés impozáns volt, a hajdani könyvesbolt
megtelt a bor iránt érdeklődő magyar emberekkel.
Jó esély van rá, hogy a következő,
március 28-án megrendezett kóstoló is hasonló sikerű legyen, annál is inkább,
hogy a szomolyai Vámos Attila, a már életében legendává vált Kaló Imrének jó
barátja és tanítványa fog bemutatni nem kevesebb, mint 16 terroir-bort.
Sok
sikert e nemes kezdeményezéshez!
A „könyv és bor”
jelszónál jobbat, szebbet, vonzóbbat nehéz kitalálni…
Dorozsmai Endre
A szöveg az Erdélyi Naplóban jelent meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése