A minap papírjaim
között rendezgetve kezembe került egy bő másfél évtizede, 1996-ban összeállított
lista, pontosabban mindjárt kettő. Némi megelégedéssel nyugtáztam, hogy már
akkor elválasztottam a szubjektív TOP 10-et az „objektívtől”. Persze az
objektívnak mondott ítélet is szubjektív bizonyos mértékig, mégis érdemes e két
kategóriát külön kezelni.
Gondoltam érdekes
lehet egy kis nosztalgia a blogon.
Nézzük, mely
vendéglőket ítéltem 17 esztendővel ezelőtt a legjobbnak. „Objektíve.” Tegyem
hozzá, hogy a lista nem kizárólag a konyha teljesítményén alapult, hanem az ár
/érték arány, a hangulati tényezők, a tálalás, a kiszolgálás is benne volt az
értékelésben
- Fatál
A Fatál 1994-ben
nyitott, s rögtön nyitás után több ízben is ellátogattunk ide. Szerettük a
sajátos szerkesztésű, eredeti étlapot, a rusztikus tálalást, egy-egy újszerű
fordulatot, például a ma már közhelynek számító zsemlében tálalást (savanyú marhavetrecét
tálaltak ily módon), elámultunk azon, hogy a csülkös sztrapacskának a felét sem
lehet tudjuk megenni ketten s nagyon tetszett a hely hangulata. Annak ellenére
első helyre illesztettem annak idején a Fatál-t, hogy az árak bizony mindig is
igen magasak voltak, a kiszolgálás pedig jócskán hagyott kívánnivalót maga
után. Utoljára a kétezres évek fordulóján jártam itt. A hely még mindig működik.
- Fat Mo’s Music Pub and Speakeasy
A Fat Monak a
hangulata nyert meg elsősorban, a jó zene, a nyers tégla, a belső tér ötletes
kiképezése. Jót is ettünk, ma már nem emlékszem mit. A kiszolgálás is rendben
volt, s az árakat is elfogadhatónak ítéltük. Bár elég gyakran eljárok arra, nem
tudom létezik-e még a hely.
- Acapulco
Visszatekintve az
Acaopulco teljesítményét most is jónak ítélem, alighanem ez volt a legjobb
mexikói étterem Budapesten, kipróbáltam azóta a Desperadot, a gyorséttermeket s
az Iguanat. Nem volt olcsó az Acapulco, viszont az ételek meggyőzőek voltak,
akárcsak az atmoszféra. A felszolgálás is udvarias volt, kellően gyors és
profi. Két ízben jártam itt 1993-ban és 1996-ban, mindkét alkalommal jót ettünk,
másodszor egy négy fős társaság összesen nyolc fogását kóstolhattam meg. Az Acapulco,
ha emlékezetem nem csak még a kilencvenes években megszűnt. Sajnos.
- Haxn Bajor Királyi Sörház
A Haxn-ban
közvetlenül nyitás után voltunk, 1994 vége felé. Emlékezetes maradt, mert
ösztöndíjam harmadát otthagytam hármunk fogyasztásának fejében.
Felejthetetlenek maradnak a faszénparázs mellett forgó nyárs húzott csülkök, a pazar
kacsasült. A legtöbb fősodratú hellyel ellentétben mely ma is nagyjából azon a szinten
működik, mint két évtizede (Szent Jupát, Tüköry, Csarnok, Fatál stb) a Haxnban
esett valamelyest a színvonal s ez nem a múlt megszépítő hatása. A fő attrakció
a csülök nem hozza már hajdani formáját, igaz nem is készítik a vendég szeme
láttása faszénparázson. A bajoros, jól megtervezett beltér kissé megkopott,.
Mindazonáltal jelen formájában is megbízható, nagyevőknek korrekt élményt nyújtó
vendéglő.
- Paletta
Ha mai szemmel
kellene értékelnem a húsz évvel ezelőtt éttermi élményeim alapján az egyes
vendéglőket, akkor a Palettát helyezném az első helyre. Friss alapanyagok,
rövid étlap, családi üzemmód. A kiszolgálás vélhetőleg a családi kontextussal összefüggésben
a lehető legszívélyesebb volt, de igazság szerint ez önmagában nem magyarázat.
Van, aki nem született pincérnek, s ha érdekelt is a vendégek megtartásában,
undok marad. Az a két felszolgáló, akivel a Palettában találkoztunk, a lehető
legjobban tette a dolgát, teljesítményük
17 év távlatából is csodás élmény. A hely sajnos megszűnt, nyomában a Vén Buda
nyílt meg ismét, majd a Champion Sports Pub. Hogy ezutóbbi létezik-e még azt
nem tudom, de őszintén szólva nem is foglalkoztat különösebben s legfőképpen
nem tartozik a tárgyra.
A szakács működtetett
még valami River Club nevű helyet a Duna mellett a pesti oldalon, ahová
elzarándokoltunk a kedvéért, ott is igen jót ettünk, talán fácánsültet, de biztos,
hogy valami vadmadarat, amit nem könnyű szaftosra sütni. Neki sikerült.
Sorsáról sajnos semmi továbbit nem tudok, nevére sem emlékszem, de ha
megtudnám, hogy ismét (vagy továbbra is) van vendéglője, biztos elmennék
meglátogatni.
- Il Padrino
Az Il Padrino a
hajdani munkahelyem mellett volt, ami predesztinálta arra, hogy törzshelyem
legyen. De volt ott még jó pár hely, egyik-másik közelebb is: a Steffl söröző a
Bem téren (ma is működik), a La Prima
Pizzeria, a Margit körúton, ahol igen finom savanyú
malaclevest lehetett enni, vagy a Pince Csárda, közvetlenül az Il Padrino
mellett. Talán egy egyetlen budapesti étteremben sem voltam annyiszor, mint
itt. Ez nagyjából 30 látogatást jelent. Kivétel a Simon Pince, ahol a törzsasztalom
működött 1995 és 2000 között, valamint a Maligán, ahová rendszeresen eljártam
vaktesztekre.
Nagyon szerettük az
olasz tésztáikat, utólag visszatekintve azért, mert beforralt tejszínt vagy
mascarponet használtak a sugoikhoz, ami akkor újszerűen hatott. De a csőben
sült makói csülköt is szívesen ettük, nejem kedvence pedig a déligyümölcsleves
volt. Pizzát működésük alatt nem tanultak meg sütni, a tésztája mindig kemény
volt és az optimálisnál vastagabb. Értékeltük a pácolt fából ácsolt, ólomüveg-berakású
szeparékat, az otthonosságot, a hosszú időn keresztül ott dolgozó fiatal pincérgyerek
igyekezetét. Az Il Padrino helyén Tölgyfa néven nyílt később vendéglő, mely tudtommal
megszűnt.
- Kispipa
Minek szépítsem a
valóságot, a kilencvenes években a hosszú étlap azt jelentette számomra is,
mint ma a legtöbb átlagpolgárnak: a választási lehetőség bővülését. Nem sejlett
fel lelki szemeim előtt a gigantikus fagyasztó, mely nélkül nem lehet 200 ételt
kínálni. Mert ezzel reklámozta magát a Kispipa s Aubel Ervin másik két
vendéglője, a MUOSZ és a Fészek Klub. (Egy időben a Hűvösvölgyi úton működött
még egy negyedik egység is, tán az volt a neve, hogy Diófa nagyvendéglő. Itt
egyszer voltam és többek között csigával töltött gombát ettem, ez nagyin
megmaradt.) A Kispipát azért emeltem ki közülük, mert ottjártunkkor egy rendkívül
kedves, jó humorú pincér szolgált ki és élő zongorazene szólt. A Kispipa ma is
működik, két éve jártam ott, egy kicsivel most is az átlagszint fölött áll.
Megjegyzem, hogy állott ételt itt nem kaptam soha (ellentétben az Andrássy úti
egységgel, ahol rossz szagú volt a csukapörkölt 1996-ban, de mivel először
rendeltem csukát, azt hittem hogy ez a csuka természetes szaga. Azóta több
ízben magam is készítettem e halból ezt–azt s így visszatekintve érhetetlennek
tartom hogy miként lehetet egyáltalán felszolgálni azt a pörköltet).
Emlékezetes maradt az 1995-ben evett csigapörkölt, ami akkora adag volt az
akkor sem egetverő 330 Ftért, hogy a felét becsomagoltattuk s otthon ettünk meg
másnap.
- Jorgosz
Szerettük nagyon Rezi
György görög vendéglőjét. Morogtunk a 10% felszolgálási díj miatt, de a
hangulat s a hitelesen prezentált görög parasztkonyha remek fogásai ellensúlyozták
jogos elégedetlenségünket. Rezi György görög szakácskönyvét meg is vettük s jó
néhány receptet ki is próbáltunk belőle. Legemlékezetesebb látogatásunk 1995-ben
esett meg, amikor egy kedves barátom, aki azóta politikai karriert futott be, (jelenleg
a Kovászna megyei tanács elnöke) ünnepelte meg frissen kézhez vett jogi
diplomáját. Szerettük az olajbogyós nyulat, a spenótos rétest, a sült apróhalat,
a töltött szőlőlevelet, de tulajdonképpen mindent ami a tányérra került. Kár, hogy akkor nem volt még
digitális fényképezőgépem. A Jorgosz azóta megszűnt, talán a kétezres évek
fordulóján. Rezi György azóta nyitott másik vendéglőt Serpenyős, majd Rezi néven,
ha jó emlékszem. Itt is jártunk, a kétezres években, korrekt main stream
fogásokat kaptunk. A tulajdonos nagyon kedves volt, a Tiffán-féle Villányi Kékoportó
pedig 30 Celsius
fok táján tanyázott.
- Winstons
Nem tagadom a
Pub-hangulat az egyik gyengém. A Winstons ebben a műfajban igen jó volt, több
ízben ettem náluk, az ételek ütötték a mércét. Többszöri váltás után most is működik
valami hangulatos étterem a helyén.
- Szent Jupát
Valamiképpen
bekerült a Szent Jupát is a TOP 10-be, vélhető, hogy a jó ér/érték arány révén.
A Csülök Péknét, a szarvaspörköltet nagyon szerettük valahányszor azt
rendeltük, a csevap és az olasz húsgombóc ugyanaz a magyar fasírt volt, adtak
kilenc jó nagy labdácskányit, a rántott sajt egyszerű trappistából készült, de
nem folyt ki a tölteléke, három tisztes szelet volt az adag. A kacsasült száraz
volt, a bécsi szelet meglepően jó. A Csülök Péknéből egy alkalommal három fő
fogyasztása után elcsomagoltattuk a maradékot, másnap egy napon keresztül ez
volt az eledelem, három ízben is melegítettem belőle. Megdöbbentő volt, amikor
a nyolc fős szeparéba egy másik, négy fős idegen társaságot mellénk ültettek,
de hát az üzlet az üzlet, mi pedig jó akartuk érezni magunkat. Többnyire
sikerült annak dacára, hogy nemcsak az étel volt vitathatóan friss időnként,
hanem a kiszolgálás sem volt a csúcson. Utoljára a bővítés után 2004-ben jártam
a Jupátban, a borfesztivál idején. A konyha teljesítménye akkor is nagyjából
ott volt, mint korábban.
Dorozsmai Endre
A szöveget a blog számára írtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése