Büszke nevet
választott a kapuit a város sétálóutcájában tíz éve megnyitó, majd kissé
kinnebb, a törvényszék mellé költöző csíkszeredai vendéglő. A várakozásnak
házias étekkel, nagy, sőt, kissé túlzott választékkal, barátságos beltérrel és
kiugróan udvarias kiszolgálással igyekszik megfelelni.
A falon korondi
kerámia, a bútorzat népies, fából készült, a művirágot az asztalon valódira vagy
szalmavirágra lehetne cserélni.
Az itallap is fejleszthető, a magyar borok
kínálása vélhetően tervbe van véve, hiszen szerepel két magyar tétel a borlapon,
de egyik sincs (még?) beárazva. Az Igazi Csíki Sör beszerzése is várat még
magára, igaz, a sörválaszték ezt leszámítva korrektnek mondható, a megszokott
román ipari tételeken kívül van Peroni és Grolsch is.
Az étlap az erdélyi
és a magyar konyha hagyományaira alapoz, tartanak az Erdélyben megszokott fogásokon
kívül halászlét, mandulás süllőt, de olyan, az éttermi szféra által szinte elfeledett
házias ételt is, mint a rakott krumpli vagy a babfőzelék.
Mi babgulyást
rendeltünk, továbbá zöldség-fasírtot, görög salátát és túrófánkot. A bableves
kétféle babból készült, ízletes volt, markánsan tárkonyos, csülköt is tettek
bele bőven. A sűrítést kissé visszafoghatták volna, de így is jó volt. Az adag
olyan, hogy önmagában kitesz egy étkezést.
A görög salátához helyi friss sajtot
(„kást”) használtak, s nem fetát, de ezt nem bántuk, mint ahogy azt sem, hogy a
szurokfüves-citromos-olívaolajas görög öntetet pestoval helyettesítették.
A
zöldségfasírt masszájából szerencsésebb lett volna kisebb gombócokat gyúrni, de
így is szerettük.
Az étkezés
fénypontja a túrófánk volt, melyből egy adag szerény áráért (forintban 500
egység) lényegében két személyre valót tettek a rusztikus fatálra, amit utána
bőven megöntöztek jobbféle tejfölözték és kiváló házi áfonyalekvárral.
Jól éreztük
magunkat „A Gazdánál”, megyünk máskor is.
Dorozsmai Endre
A szöveg a Demokrata számára készült.
A Gazdánál 2015. július 27.-én jártunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése