Erdély-szerte tapasztalható, hogy
mennyire jótékony hatása van az olasz tudásimportnak a hazai gasztronómia
fejlődésére. Nem kevés olasz séf dolgozik tájainkon, s nem kevesen közülük
egyben tulajdonosok is, megkockáztatom, hogy a többség. Ami igen jó modell,
elvégre ezesetben nagyobb az esélye, hogy a profit mellett a minőség is
beépített cél legyen, hiszen a saját presztízs forog kockán.
A séf-tulajdonosok közé tartozik
az aradi Picasso étteremet működtető, szicíliai származású Salvo Io Castro is,
aki egy éve nyitotta meg a butikhotelje mellett az éttermét is, mely elmondása
szerint már hasznot termel, ami nem kis teljesítmény. Népszerűsége azon is
lemérhető, hogy a Tripadvisor nevű fogyasztói visszajelzéseket regisztráló és összegező
portálon a város második legnépszerűbb étterme 21 értékeléssel és 5-ből 5
ponttal (!).
A helyet megnyitása óta meg
szerettem volna látogatni, de március 8-án teltházuk volt, majd amikor a nemrégiben
ismét próbálkoztam, még nem tartottak nyitva délben. Mára szerencsére ez is
megváltozott, a korábbi, 18 órás nyitás helyett hétfőtől szombatig déltől
éjfélig várják a vendégeket.
A beltér elegáns, a falakat, mint
sejthető a névválasztásból is, absztrakt festmények díszítik. A modernitás ezen
apróságon túl nem zavar bele az összképbe. Az éttermet egy nagypolgári, hajdani
bérház magas belterű lakásában rendezték be, ami külön otthonosságot biztosít.
A padló hagyományos, fából készült, nem csempe, mint annyi helyen, a székek
kényelmesek, bársonybevonatúak, a boldog békeidőket idézik, akárcsak a
bútorzat. Az asztalokon élő virág, a fehér abroszos elegancia valahogy cseppet
sem feszengős. Vélhetően ezért is vált ennyire gyorsan népszerűvé a hely: az ember
el sem ment még innen s már azt tervezgeti, hogy mikor térhet vissza, amiben
nagy szerepe lehet a remek étkek mellett az intimitásnak, meghittségnek. Nagyon
értékeltük, hogy az asztalon jó minőségi olívaolaj és balzsamecet volt, mellette
azonos nagyságú, azonos formatervezésű, együttesen kifejezetten esztétikus
vegyesbors-daráló és sódaráló.
Az étlap sok tengeri herkentyűt és
halat sorakoztat fel, erős a pasta-fejezet, nem kevésbé a húsok választéka. A desszertrovat
az olasz klasszikusokból építkezik a tiramisutól a gyümölcssalátán át panna
cottáig.
Nem véletlen, hogy nem tartanak pizzát, ezzel is megkülönböztetve
magukat a pizzériáktól. Az igazság az, hogy a pizza műfaját rendesen lejáratták,
úgyhogy kevés felső kategóriás hely tudja megengedni magának presztízsveszteség
nélkül, hogy pizzát is tartson, anélkül, hogy összetévesszék egy mezei
pizzériával. Illetve persze, ha tart, akkor annak olyannak is kell lenni – lásd
Anyukám mondta (Encs), Pomo D’Oro (Budapest).
Az étlap hátán különlegességképpen
azt olvashatjuk, hogy csütörtökönként és péntekenként sushit is kínálnak, saját
értékelésük szerint a legjobbat Aradon. Ez egyébként nem kizárt, nincs nagy
tolongás sushi-fronton: van egy japán étterem a városban, a Sakura, jó-közepes
sushival, továbbá eseti jelleggel adnak sushit az Art caféban, ezt még nem volt
szerencsém kóstolni. Kérdezhetné bárki, hogy miként kapcsolódik az olasz konyha
a sushihoz. Egyszerű a válasz: mindkettő minőségi friss hallal dolgozik. S ha
van egy jó beszerzési forrásuk, akkor miért ne növeljék ezzel is a választékot
és a forgalmat?
Bár jóbarátom elmondása szerint
aki féltucatszor járt már itt, igen erős a húsfront is, mi a tulaj javaslatára
egy vegyes tengeri előételt rendeltünk, benne sült rákokkal, melyek frissek voltak,
jó ízűek, lisztbe forgatták őket és olajban kaptak hőkezelést,
kagylót, ami
szintén remek volt, fehérboros, fűszeres lében készítették,
s ízletesnek
bizonyult a paradicsomos polip is.
A tulaj által ajánlott főételünk
egy manapság igen divatos irányzat, a „surf and turf” jegyében született, melynek
lényege, hogy egy fogás keretén belül hús és hal is kerül a tányérra.
Legjellemzőbb
s talán legelterjedtebb változata a vitello tonnato, mely vékonyra szelt párolt
vagy főtt, netán vákuum alatt hőkezelt borjúhússzeleteket takar egy kapribogyós,
selymes tonhalas mártással betakarva. De találkozni lehet ezzel a kombinációval
több olyan magyar csúcsvendéglőben is, mely törekszik a sablonok meghaladására,
ilyen mindenekelőtt a Bock bisztró, de ettem már surf and turf-öt a sajnos
megszűnt Brill bisztróban és a Gere Mandula étteremben is. Ezúttal egy jó
állagú, ízletes házi raviolit kaptunk kacsahússal és rákkal. Desszertképpen
Mille Feuille-t ajánlott a nagyon hangulatos román-olasz keveréknyelven kommunikáló
séf-tulaj, ami kitűnő volt, roppanós sült réteslapok között egy jó, sűrű
mascarpones krém gyümölcsmártással.
Az italválaszték is rendben van,
szép számú helyi (temesrékasi) bort tartanak és mellette többnyire igen drága olasz
tételeket.
Az Arad-hegyalján gazdálkodó sztárborász, Balla Géza valamiért nem
került be a merítésbe, holott, ha egy városnak a vonzáskörzetében működik egy
nemcsak országosan, de európai szinten is elismert, csúcsminőséget kínáló
pincészet, akkor indokolt lenne belistázni a borait. No de annyi baj legyen,
így is tisztes az italválaszték. Mi ittunk egy proseccot, ami jól esett,
de
ezzel együtt nem tudtam ellenállni annak, hogy egy búzasört is rendeljek.
A Picasso nagyon jó hely, ahol
nagyon sok pénzt ott lehet hagyni, elvégre a különleges alapanyagokat és a jó minőséget
mindenütt meg kell fizetni, de ahol össze lehet válogatni úgy is 3 fogást
(előétel, főétel, desszert – a pastat magyar szokás szerint főételnek számítva)
az étlapról, hogy a végösszeg 50 lej alatt maradjon.
Jó szívvel ajánlom az éttermet mindenkinek,
aki Aradon jár.
Dorozsmai Endre
A szöveg az Erdélyi Napló számára készült.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése