A tévésztárság nem
jelent garantált sikert sem a borok világában, sem a gasztronómiában. Havas
Henrik szabályosan belebukott a borászkodásba, hiába hirdette a tőle megszokott
szerénységgel a hátcímkéin, hogy „boraim legalább olyan jók, mint a könyveim”.
Lajsz András étterme megyeget, de telt házat még nem fogtunk ki, Kovács Kokó
Istvánnak fel kellett adni a Box utcát, Buday Péter pedig korábbi éttermét a
Mattheot bizony be kellett zárja. A Larus viszont, ahol a nemcsak közismert, de
tehetséges séf jelenleg dolgozik, minden jel szerint prosperál, első
alkalommal, midőn ott jártunk impozáns halak és egy gyönyörű szarvasgerinc feküdt
jégágyon kedvcsinálónak, az étlap is izgalmas, nem egy különleges, de sosem
erőltetett párosítást találhatunk rajta, s ami szintén nem mellékes, remek
rendezvényeknek is otthon ad, mint most legutóbb a Rosalia nevű
rosé-borfesztiválnak.
A festői
környezetben a budai hegyek lábánál egy park szélén működő étterem teraszát a
borfesztiválokról ismert hangulatos kis fabódék vették körbe, itt lehetett
megannyi rosét megkóstolni, hozzá elérhető áron kínáltak rusztikus ételeket is
Buday Péter megkomponálásában. Ár-érték arányban azok jártak a legjobban, akik
befizettek a sétáló rosé-bemutatóra melyet a Magyar Borakadémia főtitkára,
Zilai Zoltán vezetett fel, beavatva a közönséget a rosé-készítés rejtelmeibe és
ismertetve a legutóbbi rosé világverseny magyar eredményeit. A Rosalia rosé-fesztivál
eme rendezvényén 3700 ft
ellenében korlátlanul lehetett kóstolgatni megszámlálhatatlan rosét (mi
harmincnyolcat kóstoltunk, ennyire futotta az időből, s még maradt vagy két
tucat bor megkóstolatlan), amit nem ritkán személyesen a borász töltött vendég
poharába.
Hogy messzebb ne
menjünk, ott volt Dúzsi Tamás a magyar rosékirály és felesége, akik az utóbbi
években már nem kevesebb, mint 9 féle rosét készítenek, mely borokat idén is
éremeső fogadta a Cannes-ban, 2013. április 20. és 22. között megrendezett Le
Mondial du Rosé világversenyen: Dúzsiék egy arannyal és négy ezüsttel tértek
haza. A kilenc rosé közül nyolcat lehetett kóstolni a mustrán, Kadarkából,
Pinor Noir-ból, Merlot-ból, Cabernet Sauvignon-ból, Cabernet Franc-ból, Kékfrankosból és
Shiraz-ból készítettet valamint egy házasítást is. Nehéz lenne e mesterműveket
rangsorolni, e sorok írójának ízlésvilágához a Shirazból készült állt a
legközelebb.
Kiemelkedő rosét készít
Pinot Noir-ból évről évre és jó versenyeredményekkel büszkélkedhet az egri Dula
Bence is, aki szintén személyesen tisztelte meg a rendezvényt, ott volt a
badacsonyi Borbély Tamás, aki talán legfiatalabb borász a rendszerváltás utáni
bortörténelemben akit Év borászának jelöltek. Feltétlen említést érdemes a
szigetcsépi Gál pincészet, mely négy roséval jelentkezett a bemutatóra. (Egy
zárójel erejéig hadd szúrjuk ide, hogy Csepel sziget történelmi jelentősége
nemcsak a munkásmozgalmi múltban s a fegyveres magyar honvédelemben mérhető,
hanem a szőlőkultúrában is: a csepeli szőlők egykori királyi birtokok voltak, s
királyaink bizony itták is a csepeli nedűket. A Gál pincészet borászát, Gálné
Dignisz Évát tavaly immár harmadik alkalommal jelölték az Év borásza díjra,
versenyeredményeik pedig egyenesen lenyűgözőek, 2008-ban két kategóriában is –
rosé és száraz fehér műfajban - Champion díjat kaptak a Vinagorán.)
A mátrai
borvidékhez tartozó farkasmályi Bárdos és fia pincészetet a borász Kovácsik
Krisztián képviselte, boruk színe már-már silleres volt, karaktere viszont egyértelműen
rosés. S ide hadd szúrjunk be röviden egy gyors különbségtételt: a siller
„majdnem-vörösbor”, színe mélyebb a rosénál, hosszabb ideig ázik héjon, míg a
rosé egy „kékszőlőből fehérborfilozófiával” készített bor, hogy Dúzsit idézzük.
A sillerhez inkább hozzátesz egy rövid ideig tartó fahordós érlelés, a roséből
inkább elvesz. A siller lenyugodott műfaj, remek gasztro-bor minden évszakra, a
rosé pedig rakoncátlan, pajkos, üde, friss nyáresti bor, mely fröccsnek is
kiváló. Kóstoltuk a villányi sztárborász Bockék roséit, egy Kékfrankost, egy cuvée-t
valamint a Fanni becenévre hallgató habzóbort. Izgalmas volt még a Szent Gaál pince két
roséja, továbbá a Petőfi szülővárosából, a Juhász testvérek egri roséja hozta a
szokásos jó formáját, és szerettük a Kiskőrösről érkezett Szentpéteri pince
Néró roséját is.
A talán
legjelentősebb magyar borverseny, a Vinagora valamint a legnagyobb látogatottságú
borfesztivál szervezői, a Magyar Szőlő és Borkultúra Nonprofit kft által tető
alá hozott rendezvény összefoglaló tanulsága: a megmaradt Magyarországon 2012-ben
is igen szép rosékat készítettek a borászok, melyek igen széles skálán
mozogtak.
Aki kételkedik
abban, hogy a rosék is igen sokfélék tudnak lenni, kóstoljon meg egy alkalommal
két tucatot egymás után s rájön, hogy ez is egy igen színes és megnyerő, külön
világ. S a kísérlettel ne várjon a jövő nyáron minden bizonnyal ismét
megrendezésre kerülő 2014-es Rosáliára.
Dorozsmai Endre
A szöveget az Erdélyi Napló számára írtam.
Ha minden jól megy, holnapután jelenik meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése