Úgy hírlik, hogy bezár 8000 magyar vendéglátóhely, ami felettébb szomorú adat, akkor is, ha ezeknek nagy része kommersz italokat kínáló hagyományos kocsma. Ezzel együtt még mindig van marad kb. 40.000 hely Belső-Magyarországon, ami egy átlagfogyasztó számára áttekinthetetlen kavalkád.
Ha úgy akarunk célpontot választani, hogy utána ne távozzunk csalódottan, ne találomra üljünk be valahova, érdemes előtte dokumentálódni. Ne sajnáljuk azt a tíz-tizenöt percet vagy egy nyaralás esetén akár több órát is, hogy olyan helyet válasszunk, melynek be tudjuk mérni a kínálatát és színvonalát, meg persze az árviszonyokat is, hiszen ugyanazon jól sikerült fogás, mondjuk egy pacalpörkölt kerülhet egyik helyen akár a duplájába is annak, mint amennyi másutt.
Ebben segítségünkre lehet a Tripadvisor, a Google Maps, néhány további neten értékelőoldal, mint például a Foursquare vagy az ittjartam.hu, hallgathatunk baráti tanácsokra, de a legjobb iránytűt az étteremkalauzok jelentik, amit nem laikusok szerkesztenek. A Michelinről és a Gault-Millauról már több ízben volt szó e rovatban, figyelemre méltó a Dining Guide is, de jól használhatóak a Magyar Konyha kalauzai, valamint a néhány éve piacon levő, évente megújuló Street Kitchen Guide.
A márka név s a vonatkozó portál a tévéből ismert Fördös Z-nek becézett gasztro-influenszerhez kötődik. E kalauz a legnagyobb merítésű, 800 helyet integrál, remek tájékozódási és tippgyűjteményként szolgál. Ha a Street Kitchen által ajánlott helyekre ülünk be, jó eséllyel nem fogunk csalódni. A kalauzból még az is számtalan ötletet meríthet, aki életvitelszerűen keresi fel a legújabb vendéglátóhelyeket.
Az idei kiadványban 19 kategóriába rendezték az ajánlott egységeket. Találunk benne pékségeket, kávézókat, reggelizőhelyeket, éttermeket és bisztrókat, vendéglőket és csárdákat, eat & stay típusú helyeket, fine dining éttermeket, cukrászdákat, fagyizókat, édes street food helyeket, street food egységeket, hamburgerezőket, lángosozókat, pizzázókat, olasz éttermeket, nemzetközi konyhákat, távol-keleti éttermeket, fenntartható és mentes helyeket, valamint gasztro-kocsmákat.
Meglepő és egyben zavaró, hogy a magyar éttermek nem kapnak külön kategóriát, pedig ez igencsak indokolt lenne. Ugyancsak önálló kategóriát érdemelnének a borbárok, valamint a brew pubok, vagyis azok az egységek, ahol helyben főzött sört csapolnak. Ugyancsak megérdemelnének egy külön kategóriát a minőségi sörbárok is, hiszen ebben Magyarország kifejezetten erős, nemcsak a Kárpát-medencében, hanem nemzetközi összevetésben is. A koktélbárok is megérnének egy saját kategóriát. Ezek komoly hiányosságok, különösen úgy, hogy a street foodnak több alkategóriája is önálló fejezetet kapott.
A kalauz másik gyengesége a toplisták rendszere. Ezek sok esetben nehezen vehetők komolyan, mert többnyire akadnak olyan helyek, amelyek lényegesen jobbak az első helyezettnél is. A legkirívóbb pedig az, amikor egy adott műfaj legjobbjai be sem kerülnek a kalauzba. A gasztrokocsmák kategóriája erre jó példa. Az első helyen végzett a nápolyi pizzákat kínáló Kalamajka, második a semmi extra Csiga café, csupán a harmadik helyet kapta a jobbacska Brutál, miközben a műfajt toronymagasan vezető egységek, a Constellation, a KEG Sörművház, vagy az Élesztő be sem kerültek a kalauzba.
(Néhány fotó a KEGből, a Kárpát-medence legjobb gasztropubjából)
A rovatban szereplő tényleges legjobbak, a Madhouse vagy a Mixát nemcsak az idei TOP3ban nincsenek benne, de a korábbi évek válogatásaiban sem szerepelnek. Nem látjuk a Jégkertet sem, amely szintén a jobb gasztrokocsmák közé tartozik. Bekerült viszont a Bambi, amely egy átlagos szintű retro presszó, s véletlenül sem gasztrokocsma. Ha már ilyen helyek is szerepelnek a válogatásban, sokkal korrektebb lenne egy külön „retro kocsmák és presszók” kategória létrehozása az olyan egységeknek, mint a Tokaji borozó, a Tóth Kocsma és az említett Bambi.
De vannak más nagy hiányzók is. Ilyen az őriszentpéteri Pajta, amelyet a Michelin étteremkalauz csillaggal ismert el. A Botanicát is inkább a fine dining kategóriába sorolnám, mint az eat & stay egységek közé, még akkor is, ha minden fine dining étterem egyben eat & stay élményt is nyújthat. Érthetetlen az is, hogy nem került be a válogatásba a szegedi Alkimista, a Michelin-csillagos Costes és a Michelin által ajánlott Costes Downtown, ahogy hiányzik a Bibo, az Alelí és több más kiemelkedő étterem is. Ez szakmailag teljességgel abszurd és elfogadhatatlan.
A távol-keleti helyek közül kimaradtak olyan etalonok, mint a Red Lantern, a kiváló ár-érték arányú hotpotozó, vagy az all you can eat éttermek közül kimagasló Whale, ahol tízezer forint körüli összegért elképesztő választék áll rendelkezésre: kagylók, rákok, halak és húsok, ráadásul az ital és a szervízdíj is benne van az árban.
Összefoglalva leszögezhető, hogy a temesváriaknak is érdemes megvásárolni az új Street Kitchen Kalauzt, még akkor is, ha utazásainkat csupán 120 kilométeres körben tervezzük, hogy mást ne mondja, csak Szegedről 26 meglátogatásra érdemes hely került be a kalauzba. (Komoly hiányzók persze itt is akadnak, de ami szerepel a listában, mind jó szívvel ajánlható.)
Mint látható, azt nem várhatjuk ettől a kiadványtól, hogy egy-egy város vagy műfaj minden említésre méltó egységét megtaláljuk benne, mint ahogy azt sem, hogy a műfajcsúcsokként aposztrofált helyek valóban a maguk kategóriájának legjobbjai legyenek.
A Street Kitchen Guide egy célpontgyűjtemény, annak viszont remek.
Borbély Zsolt Attila
A szöveg a Temesvári Új Szó számára készült.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése