Ebédidőben verhetetlen ár-érték arány - új üzletvezetés az aradi Michelangelo étteremben

A hajdani Petőfi utcában működő aradi Michelangelo étterem a nemrégiben tulajdonost váltott. Korábban korrekt szinten hozta a hagyományos olasz fogásokat, úgy gondoltam, hogy érdemes megnézni, mit változott a hely az új étteremvezetés alatt. A beltér maradt a régi, meghitt, megnyerő.

A plazmatévét kérésünkre kikapcsolják, aminek nagyon örvendünk. A háttérben kellemes olasz zene szól, nem tolakodó hangerővel. Egy pillanatra kijön a konyhából az üzletvezető-felszolgáló-mindenes, aki akkor épp a konyhai feladatokba segített be: egy filigrán, csupa mosoly, kedves, fiatal hölgy.  

Az étlap bevett olasz fogásokat kínál kiegészítve néhány nemzetközi magyar és román klasszikussal (steak, gulyásleves, pacalleves). Rendelünk pacallevest, avokádósalátát kaviárral, Montanara pizzát (rajta pancetta, szalámi és vargánya), aranydurbincsot zöldségkörettel, sabayon-t és tiramisut. A rendelés feladása után kaptuk a hírt, hogy a tiramisu nincs még készen, így a panna cotta-ra esett a választásunk. Ebben az apró bakiban bizalomgerjesztő, hogy frissen készítik e desszertet, s nem ugyanazt árulják napokon keresztül, mint sokhelyütt. Az is tény persze, hogy nem megoldhatatlan feladat, hogy a déli nyitásra meglegyen ez a klasszikus olasz desszert, amit akár az első vendégek is rendelhessenek.

A sörválaszték szűk, a Heineken vonal mellett két Affligem sört tartanak. A borlapon akad néhány jó olasz tétel, mi ezek közül válogattunk, ittunk egy üveg prosecco-t és egy izgalmas száraz fehérbort. Törekvő és udvarias pincérünknek a jelek szerint még nem szerzett kellő rutint a habzó borok kinyitásában, így az ital felhabzott s egy része kiömlött, a helyzetet ügyesen kezelte. A fehérbort jéggel teli hűtőben kaptuk (jobb lett volna borhűtőben tárolni), az utolsó pohár hőmérséklete már megfelelő volt.

Míg várakoztunk, egy szép tálat kaptunk, rajta: pancetta, érlelt sonka és fokhagymás rozmaringos pizzatésztacsíkok. Hozzá az asztalon van olívaolaj, ami korrekt minőség. Ennek külön örvendtünk, miután Magyarországon egészen jó helyeken találkoztunk gyenge minőségű, avas olajjal.

Az avokádósaláta a műfaj csúcsát képviselte, érett avokádó vékony szeletekre vágva, összeforgatva rukkolával, lazaccsíkokkal, tálalókarikával formázva, festet nyúlhalikrával és lazackaviárral ékítve, koktélparadicsom-cikkekkel körberakva. A nyúlhalikra el is maradhatott volna, de nem sokat rontott az összhatáson. Kértünk citromot és borsdarálót is hozzá, ami pillatokon belül meg is érkezett. Pincérünk figyelmünkbe ajánlotta az ipari őrölt borsot tartalmazó borsszórót, jeleztük, hogy inkább mellőznénk annak a használatát.

A pacalleves sűrűbb volt az optimálisnál, egyébként puritán felfogású, jó ízű, a pacal állaga megfelelő, tartása volt, nem főzték túl, de nem is volt rágós.

A főételekre nagyon sokat kellett várjunk, közel egy órát, pedig alig volt az étteremben rajtunk kívül valaki. Szerencsére jól elbeszélgettük az időt, minden esetre, ha sietős lett volna dolgunk, akkor igencsak feszengősre sikeredett volna a várakozás, talán fel is állunk, annál is inkább, hogy a desszertre is vártunk fél órát, ami motiválhatatlan. Az aranydurbincs (franciául dorade, angolul sea bream) friss volt, szerintünk sütőben is töltött némi időt, nemcsak serpenyőben, állaga legalábbis erre utalt. Ha bíznak a serpenyős hőkezelésben még jobb lehetett volna. Mellette érdekes és megnyerő volt a spagetti vékonyságú, szinte nyers zöldség, répa-cukkini egyveleg, ehhez a körethez nem volt még szerencsénk.

A pizza középeurópai filozófiájú volt, korrekt feltétekkel. Értve ezalatt, hogy a tésztája nem volt olyan vékony és ropogós, mint a klasszikus olasz, de nem is olyan vastag, mint az amerikai stílusú.

Ízletes volt és már-már zavarba ejtően olcsó. Minden pizza 19 lejbe kerül, de 13 és 15 óra között féláron kínálják a pizzákat és pastakat. 9,5 lejért ez a produkció maga a „best buy”, ahogy manapság mondják. Társam hazavitelre kért egy sültkrumplisat is, ami sajnos egy totális félreértése volt műfajnak. Elég beütni a google-ba, hogy „pizza with potatoes” s meg lehet nézni, hogy miként készül ez az első hallásra furcsa étel. A krumpli chips vékonyságúra szelve kerül a tésztára. E pizzának a budapesti perfekcionistáknál a Madách téri „Igen” nevű helyen lehet enni egy pazar változatát. Itt sajnos ráhalmozták mirelit hasábburgonyát a pizzára s úgy sütötték azt meg. Az eredmény értékelhetetlen.

Sabayon édesebb volt az optimálisnál, remek volt viszont hozzá a friss, szezonális eper, ami egy természetes savpótló és az aromakép kiváló kiegészítője.

A panna cotta nem kötött meg, állaga így nem volt kifogástalan, ízre viszont jól sikerült, remek volt hozzá a friss epermártás.

Összességében a Michelangelo a kisebb-nagyobb hibákkal együtt jó hely. A készséges, udvarias kiszolgálás, a rendkívül kedvező ár/érték arány és az otthonos hangulat teszik azzá. Kis igyekezettel és összeszedettséggel még jobbá lehetne tenni.

Dorozsmai Endre

Jókai bisztró (Pécs, Jókai tér 6.)

Egyetlen étteremkalauz sem garantálhatja, hogy valahol nem éri csalódás az olvasót. Azt viszont le merem írni, hogy eddig minden olyan helyen, mely legalább 12 pontot kapott a nemzetközi tekintélyű Gault Millau kalauztól, kifejezetten jó élményem volt. Jó, vagy egyenesen katartikus, mint a nemrégiben a Jókai bisztróban Pécsett, ahová kifejezetten a kalauz hatására mentem el.

A beltér tipikus modern bisztrót sugall, de megnyerő, lezserül elegáns.

Az üzletvezető szakmájának szerelmese, kiválóan kommunikál, tudja, mit akar, öröm volt vele beszélgetni.

Az árak értékarányosak.

Az étlap átgondolt, áttekinthető és nem egy izgalmas fogást kínál a mentás-aszalt gyümölcsös cous-cous-szal és vajtökkel körített bárányfartőtől a fűszeres mézzel, zellerpürével és fehér spárgával tálalt kacsamellig. Három leves szerepel rajta, két előétel, tizenkét főétel és három desszert. Nem hiányoznak a magyar konyha bevett, népszerű fogásait sem, a Jókai bableves, a harcsapaprikás vagy a brassói aprópecsenye, de azokat  finomítva, átgondolva prezentálják. Akad nem egy mediterrán ihletésű illetve nemzetközi jellegű fogás is.

A borlap igényes, értő kézzel válogatták össze, zömmel a magyar borászati élvonal nedűit kínálja, de akad helyi jellegzetesség is, Radóék pécsi cirfandlija. A sörök terén nem lenne rossz nyitni a kézműves sörök irányában.

Ettünk csodás állagú, remek ízű nyúlraviolit spenóttal és savanyú gyöngyhagymával, 

hasonlóan kifogástalan kacsamáj brullée-t 

valamint pazar csokitortát mango sorbet-val.

Remek hely ez, jó szívvel ajánlom minden ínyencnek, aki tudja értékelni a kreativitást, az állagok játékát, a kíméletes technológiák, jó alapanyagok és a séf felkészültsége által biztosított harmonikus, zsenge ízeket.

Dorozsmai Endre

A szöveg a Demokrata számára készült.

Blöff bisztró (Pécs, Jókai tér 5.)

Pécs szívében működő Blöff bátor nevet választott, hiszen ha nem nyújtana megfelelő szolgáltatást, bárki rásüthetné: nomen est omen. Miközben a Blöff egy egész jó kis hely, bár nem annyira jó, hogy e nevet nyugodtan viselje.

Mert lehetne arról értekezni, hogy a fish and chips 

ízletesebb lenne, ha nem egy nagy darab halat paníroznának, hanem több kisebbet, hogy a halászlé el volt sózva, 

vagy hogy a péknéburgonyának egyszerűsített változataként (ízletes) párolt hagymával összeforgatták a sült krumplit. 

De nem ez a lényeg, hanem az, hogy nagyon baráti áron kínálnak menüt, hogy friss alapanyagokból dolgoznak, hogy ügyesen állították össze az étlapot, hogy barátságos a kiszolgálás és izgalmas az itallap. (10 éves Glenmorange single malt whiskey két centje 600 forintért „best buynak” számít.) S az ízek rendben vannak, leszámítva a vélhetően a műszak végére bekoncentrálódott halászlevet. (A menüztetés utolsó perceiben érkeztünk.)

Potom 400 forint a leves, 1300 a főétel, ha mindkettőt kérjük, akkor 1500-at fizetünk s adnak hozzá még egy szörpöt is. Rendkívüli módon díjaztam, hogy volt kiváló minőségű friss osztrigájuk emberi áron, ki is használtuk a nem mindennapi lehetőséget, 

akárcsak a menüt-ajánlatot. Ettünk még tejfeles kapros töklevest is, ami korrekt házias volt.

Mivel izgalmas kézműves söröket nem leltünk, bort ittunk, a borlapon több kevéssé ismert, de igen jó pincészet nedűjével találkoztunk. (Pl. Ruppert, Németh János, Holdvölgy) Nem csodálkoznék, ha horvát származású lenne a tulaj, mert horvát zene ment a háttérben megfelelő hangerővel és több horvát bort is kínálnak.

Jól éreztük magunkat a Blöff bisztróban, a kisebb problémák dacára elégedetten távoztunk s ajánljuk a helyet másoknak is.

Dorozsmai Endre

A szöveg a Demokrata számára készült.

Jókai cukrászda (Pécs, Ferencesek utcája 6.)

Ahogy az éttermek körében élesen szétválik a művészi szintet megütő, a séf önkifejezését, önmegvalósítási törekvéseit feltételező hordózó fine dining és a jóllakatásra törekvő, többnyire sablonos fősodor, úgy a cukrászdák között is ég és föld a különbég a Zazzi – Desszert Neked – Gerbeaud vonal valamint a töménytelen zselatint, margarinos krémeket, növényi tejszínhabpótlót s mindenféle porokat használó régi vonal között. A kettő között helyezkednek el az új hullámos blogger-cukrászdák és a fősodor igényesebb tagjai. Jómagam, bár főszabály szerint úgy tartom, hogy az új, az gyanús, és ami hagyományos és régi, az nagyobb eséllyel jó, ezesetben bizony a voksomat a minőségelvű „új hullámos” csúcscukrászdák mellett teszem le. S örömmel tapasztalom, hogy vidéken is bele-bele ütközik az ember egy-egy ilyen helybe.

Pécsen a Jókai cukrászda 

volt a minap messze kiemelkedő, pazar élmény. Otthonos, barátságos beltér,

csodás kinézetű, formatervezett sütemények, fantasztikus ízek és meggyőző állagok jellemzik e cukrászdát.

Kóstoltunk négy süteményt, egy mangómousse-tortát, egy citrom-mák elnevezésűt, egy őszibarack brownie-t valamint egy meggyes mandulásat.

Egyik jobb volt a másiknál, legszívesebben végigkóstoltuk volna az egész pultot. A kiszolgáláson lehetne mit javítani, a pultos fiú nem volt ugyan barátságtalan, de a kedvességtől is igen messze állt. Azt meg, ha cukrászdám vagy éttermem lenne, külön tanítanám, hogy az elismerést kedvesen mosolyogva, örömmel kell fogadni s nem semleges közönnyel, mintha legalábbis az időjárásra tettem volna megjegyzést.

Az árak is abszolút rendben vannak, persze a különleges minőségű sütemények díjszabását nem a fősodorhoz kell hasonlítani, hanem a hasonló minőséget megütő társaikéhoz.

Összességében lenyűgöző élmény volt a Jókai cukrászda, aki Pécsre látogat, ne hagyja ki!

Dorozsmai Endre