A magyar bor rendszerváltás utáni reneszánszának egyik motorja a lassan, de biztosan fejlődő borturizmus volt. Nem véletlen, hogy a borrajongók szívét elsőként meghódító borvidék Villány volt, ahol a kétezres évek elején már egész évben nyitott pincék várták a látogatókat, ahol kiváló palackozott borokat lehetett kóstolni decire, féldecire, megfelelő borkorcsolyák mellett, ahol a már életükben legendává nőtt borászokat, Gere Attilát, Tiffán Edét, Bock Józsefet előzetes egyeztetés alapján vagy a pünkösdi bortúra keretében személyesen is meg lehetett ismerni. A nyitott pincék nagy vonzerőt jelentenek: a külföldi turisták zöme nem valószínű, hogy előzetesen bejelentkezik valahol, oda megy, ahol jó borokat kap elérhető áron különösebb szervezés nélkül. Sőt, még oda is, ahol nem minden bor üti a mércét, de jó a körítés.
Az egri Szépasszonyvölgy már a kilencvenes évek elején a borszerető emberek népszerű zarándokhelye volt.
Akkoriban volt alkalmam ott 10, 20, 30 évesnek mondott borokat kóstolni hordóból, s persze vásárolni is, olyan borokat, melyek az öregedés leghalványabb jelét nem mutatták. Furcsállottam, hogy miként adhatnak el 33 éves bikavért olyan áron, amennyiért másutt az újbort adják, de az ember, pláne a húszas éveiben naiv és idealista. Ha úgy mondták, biztos úgy van, gondoltuk, s örvendtünk a jó vásárnak. Ma már tudom, hogy egy nullát hozzátett „zsebből” a gazda, aki Birincsik János névre hallgatott, s aki vélhetően abból indult ki, hogy az emberek többsége nagyobb tisztelettel néz az idősebb borokra.
Azóta e metódusok finomodtak, a bortermelés fejlődött, s egyre több pincében lehet jó bort kapni, a Szépasszony völgyben is. Sike Tamás az első példa, akiről azért is érdemes szót ejteni, mert elsőként volt jelen középtermelőként az erdélyi, elsősorban a székelyföldi piacon s gyakran jár Erdélybe borbemutatókra. (A nagyvállalatok borai rég ott díszelegnek a polcokon, sok rossz, kevés jó meglepetést okozva, bár ezutóbbira is lehetne példákat mondani.) Sike Tamás egyike azoknak, akik a fehérborokat lényegesen alacsonyabbra árazzák, azzal együtt, hogy sokak számára – e sorok írója sem kivétel ez alól – a fehérborai az izgalmasabbak. 2008-as Tóbérc dűlőben termett Olaszrizlingje árfelbecslő vakteszten bizton az élbolyban végezné, de igen szép mind a hordós, mind a reduktív Sauvignon Blancja, nem beszélve a ritka izgalmas, éppenséggel a „nem-fajtajellegességével” hódító Chardonnayjáról. (Lásd még: www.sikeboraszat.hu)
A Völgyben érdemes betérni Tóth Ferenc pincészetébe is (www.egriborvar.hu), ahol viszont a vörösborok az izgalmasabbak. A pincészet a 2006-os évjárattal nagyot lépett előre. Eladdig akadtak a palettán mellélövések is, a szépen sikerült tételek mellett, 2006-tól erre csak kifogástalan borokat kóstolhattunk a Várvédő márkanév birtokosától.
Dorozsmai Endre
A szöveg tavaly nyáron jelent meg az Erdélyi Naplóban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése