A nemrégiben Móron jártam, s amikor ezt még tervként említettem egy kedves székelyföldi ismerősömnek, azt mondta: „aztán bankba ne menjél arrafelé”. Póénnak szánta, de azért jól példázza ez a kis történet, hogy mi Mór kapcsán az emberek nagy részének elsődleges asszociációja. Miközben Mór egyrészt igen barátságos, csendes kisváros, másrészt egy igen izgalmas régi magyar borvidék központja. A móri borok savgazdagok, szépen megjelenik bennük a mineralitás, bár nem olyan dominánsan, mint a badacsonyi, tokaji, köveskáli vagy somlói borok esetében. S ha sikerült az elmúlt évtizedekben egy-egy fajtát egy-egy borvidékhez kötni és fordítva, mint ahogy az emberek zömének tudatában összetartozó fogalompáros a tokaji furmint, a soproni kékfrankos, a szekszárdi kadarka, az egri leányka, a debrői hárslevelű, a somlói juhfark, a csopaki rizling, a villányi kékoportó és a badacsonyi kéknyelű (még akkor is, ha egyes esetekben az adott borvidéken már régen nem ez a legnagyobb felületen termesztett, arculat-meghatározó fajta), akkor Mórhoz a legtöbben az Ezerjót kötik. Vájtfülűbbek azt is tudni vélik, hogy Ezerjóból még aszút is szűrnek Móron s nem tévednek. Más kérdés hogy az aszú nevet nem használhatják, mert azt a magyar jogalkotó Tokaj számára tartotta fenn.
Mór kapcsán hosszú időn keresztül, egyetlen név juthatott a borisszák eszébe, Bozókyéké, akik korrekt, de zömmel nem átütő borokat készítenek már évtizedek óta. Az utóbbi években viszont megjelent két fiatal borász is a borvidéken, akik addig nem ismert koncentráltságú borokkal jelentkeztek s be is jutottak a jobb szaküzletekbe, a gasztronómiába és a borissza köztudatba is. Egyikük az 1999-es év bortermelőjének, Kamocsay Ákosnak a fia, ifjabb Kamocsay Ákos, a Maurus pince tulajdonos és borásza, másikuk pedig egy 3.5 hektáron borászkodó csodabogár, miklóscsabi, így egyben, kisbetűvel, ahogy a Bortársaság borászlistáján is szerepel.
Miklós Csaba borai ott vannak a legjobb szaküzletekben s valamennyien fantázianevet viselnek, nemcsak a cuveék. „Nem férünk a bőröndbe”,
„csak az ízéért”, „ezredes” – megannyi jópofa bormegnevezés.
A honlapon (mely minden fontos adta fellelhető – www.mikloscsabi.com ) Csaba így ír a borászkodásról: “Hogy miért pont Mór és miért pont borospince? Leginkább azért, mert móriak vagyunk és mert hiszünk benne. Mór az egyik legjobb adottságú magyar borvidék. Az Ezerjót, mint Hungarikumot egy nagyon tehetséges fajtának tartjuk és persze hatalmas örömünket leljük ebben a gyönyörű mesterségben. Édesapámmal ketten műveljük területeinket és készítjük borainkat, Édesanyám pedig a vendégfelelős. Tehát Miklós Csabi pincéje egy kicsi, családi borospince, aki széles mosollyal várja vendégeit.”
Ha Mór utunkba esik vagy közvetlen úticélunk, akkor érdemes egyeztetni a borásszal, aki tényleg széles mosollyal várja a vendégeket, ezt két éve egy jó hangulatú ötös csapat keretében magam is megtapasztaltam. Csabi pincéje mellett fekszik Mór egyik leghangulatosabb étterme, a Bormúzeum (www.moribormuzeumetterem.hu), ahol a jóféle móri borok kóstolása előtt vagy után egy jó ebédet el lehet költeni.
Jómagam inkább a kóstoló utánra javaslom tenni az étterem-látogatást, mert a móri borok kiváló étvágygerjesztőnek is beválnak, Csabinál pedig remek borkorcsolyákat is lehet kapni, amivel az esetlegesen fellépő hisztérikus éhséget csillapíthatjuk.
Aki teheti, látogasson el a Budapesttől kb. 80 km-re fekvő hangulatos bortermelő kisvárosba, mely az autópályát elérve egy óra után már feltárulkozik előttünk.
Dorozsmai Endre
(A szöveg az Erdélyi Naplóban jelent meg.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése