2019. április 18., csütörtök

Beefbar (Clark Ádám tér 1.)



Hlatky-Schlichter Hubert nevét csak a bennfentesek ismerték egészen addig, míg a Babel étterem meg nem kapta idén a michelin-csillagot, aminek eredményeképpen megannyi sajtóorgánum megszólaltatta vagy legalább megemlítette a tulajdonost is.
A híradásokból az is kitűnt, hogy a jeles üzletembernek más éttermei is vannak, többek között a Beefbar, mely a legjobb minőségű marhahúsokból prezentál ínyenc fogásokat. Hétköznap délben, ha nem is alacsony, de mindenki számára hozzáférhető áron kínál ínyenc déli menüt. Összehasonlításul: a csillagos éttermek vacsoratarifája jellemzően 30.000 forintnál kezdődik (a kivételesen baráti díjszabású Borkonyhát leszámítva), az ebéd, már ahol van ebéd, 10.000-15000 ft körül mozog. A Beefbarban, mely ugyan nem pályázik a csillagra, de igen magas szintet képvisel, délidőben három fogás ára 3900 és 6900 ft között van.
Ötféle menüt kínálnak, melynek keretében választani lehet egy előétel illetve egy leves között, melyhez jár egy desszert valamint öt kompozícióból szabadon választható főétel. Az egyes ételsorokat jelentős városokról nevezték el, mi az alapáras Budapest és a Párizs menüt kértük.
Ettünk első fogásként zellerkrémlevest tőkehalropogóssal, málnaecetes lilahagymával 
és angolzellerrel valamint borjúból készült tavaszi tekercset, karalábéfőzelékkel és marokkói citrommal, 
a Budapest menühöz bárányfasírt járt turbolyával ízesített gyöngybabsalátával és zöldalmahabbal, 
a párizsihoz pedig marhatatár sült krumplival. 
A desszert minden menühöz punchos mingon volt tejszínfagylalttal és citromgéllel.
Fogásaink tálalása szemet gyönyörködtető volt, ízre-állagra is egytől-egyig hibátlanok voltak.
A sörválasztékot nem lenne rossz bővíteni, az egyébként kiváló Monyó Schatzi nevű búzasör mellett (amit megrendeltünk) elférne legalább egy prémium minőségi pils, egy IPA és egy stout. A borválaszték impozáns, a beltér elegáns, 

a kiszolgálás kifogástalan, a háttérzene kellemes.
A Beefbar elérhető áron enged betekintést az éttermek felső kategóriájának világába.

Dorozsmai Endre

A szöveg a Demokrata számára készült.

2019. április 17., szerda

Közép-Európa boriránytűje – tíz éves a Vince Wine Show




A magyar borászat minőségelvű megújulása a kilencvenes években párhuzamban futott a szakmai grémiumok megjelenésével (Magyar Sommelier Szövetség, Magyar Borakadémia, Pannon Bormíves Céh stb), a szaksajtó kialakulásával (Borkalauz, Borbarát, Bor és piac) és boros tömegrendezvények megszervezésével (a ma már budaváriként emlegetett, de a Vörösmarty térről indult valamint a szegedi borfesztivál volt a két nagy úttörő.)
Arra elég sokat kellett várni, hogy egy nagy tömegeket vonzó szakmai rendezvény is hagyományossá váljon. Ez volt a Vince Wine show, mely idén tizedik alkalommal kerül megrendezésre s mely Budapestre vonzotta a borszakírás legnagyobbjait, köztük a borvilág Jedi-lovagjaiként emlegetett Master of Wine-ok egész sorát. (E bűvös két betűt 2017-ben mindössze 369 borszakértő írhatta a neve mellé, miközben százezrek vágynak rá és tízezrek próbálkoztak a megszerzésével).


(Néhány hangulatkép a 2016-os VinCeről. Az elsőn Sütő Zsolt és Sándor Zsolt, a természethű borok prófétái)
 (Hidegen préselt prémium olajok)
 (Kiemelkedő minőségű csokibonbonok)
 (Csobánci bormanufaktúra)
 (Villányi Franc-ok seregszemléje)
Felsorolásuk szétfeszítené e kis írás kereteit, ezért hadd említsünk egyetlen nagy nevet, Steve Spurrier-t, akinek legendás, 1976-ban Párizsban megrendezett borkóstolójáról film is készült. Mint emlékezetes, e kóstolón a kaliforniai és a francia borok mérkőztek, a kaliforniaiak elsöprő sikerével úgy, hogy a bírálóbizottság a francia borszakma legtekintélyesebb alakjait integrálta, s a 11 bírából 9 francia volt. A Vince keretében azonos árkategóriában világszinten etalonnak tekintett borokat eresztettek össze magyar tételekkel, s ha nem is született olyan győzelem, mint 1976-ban, de a magyar borok kerültek fölénybe.
Idén is fergetegesnek ígérkezik a Vince Wine Show, melyen 160 kiállítóval ismerkedhetnek meg az érdeklődők, akiknek zöme hazai és külföldi borász, az olyan sztároktól, mint Takler Ferenc vagy Heimann Zoltán Szekszárdról elegészen a kiváló minőséget képviselő kispincészetekig, mint a Zsadányi pincészet Tállyáról vagy a Pálffy birtok Köveskálról. A kiállítók között kezdettől voltak párlatokat, azon belül pálinkát, borpárlatokat, whiskey-t kínáló cégek, idén az egyik legjobb kraft sörfőzde, a Horizont is bemutatja termékeit a Vincén.
A rendezvény tavaly a Corinthia Hotelből a Várkert Bazárba költözött, ami helyes döntés volt, hiszen az eredeti helyszín az utóbbi években igencsak szűkösnek bizonyult, olyannyira, hogy szombat délután rendre sor kígyózott a bejárat előtt, mely csak akkor csökkent, amikor valaki elhagyta a rendezvényt, mely maximális kapacitással üzemelt.
A Vincén a kezdet kezdetétől egy fix összeg befizetése fejében az egész napot arra lehetett fordítani, hogy sétálókóstoló keretében az ember jobbnál jobb borokkal és párlatokkal ismerkedjen, de aki aktív pihenésre vágyott vagy a tudásvágy sarkallta, a borvilág legnagyobbjainak előadásaira ülhetett be. Az idei mesterkurzus-felhozatal is felettébb impozáns, kiemelt szerepet kap ezúttal a pezsgő, mely egyébként sohasem hiányzott a kínálatból.

Annyi biztos, hogy miként egy három michelin csillagos étterem megérdemel egy külön utazást az adott településre, úgy a 2019. április 25. és 27. között megrendezett négy napos Vince is megérdemel egy budapesti kiruccanást a Kárpát medence bármely szegletéből.


Dorozsmai Endre


A szöveg az Erdélyi Napló számára készült.


2019. április 16., kedd

Borock (Budapest, Alagút utca 4.)




A minőségi borfogyasztás vélhetően soha nem lesz tömegjelenség, aminek egyik oka, hogy a jó bor értő közönséget kíván, elmélyültséget, odafigyelést, ráhangolódást, amit rohanó, egyre inkább anyagelvű korunkban a többség nem fog rászánni. A másik az, hogy borként, amint azt Alkonyi László, az első számú magyar borszakíró rámutatott, két teljesen eltérő természetű és eredetű nedűt kínálnak az áruházak és borszaküzletek polcai, az egyik receptúra szerint készült nagyipari tömegtermék, a másik arccal, egyéniséggel, egyediséggel rendelkező nemes nedű. Utóbbi az, mely megérdemli a bor nevet. A kettő között különbséget tenni több év tanulást igényel.
Ebben a tanulásban nemcsak borszakértői kurzusok segíthetnek, hanem a borbárok is, ahol értő a kiszolgálás, barátságos a környezet, széles a választék és megfizethetőek az árak. Az utóbbi időben a legtöbb borbárban drasztikus áremelés történt, egy deci (egyes helyeken másfél deci) borra szemrebbenés nélkül elkérnek többezer forintot s a legolcsóbbak is 1000 ft körül tanyáznak.
Egy okkal több, hogy megbecsüljük azokat a helyeket, mint a nemrégiben nyitott Borock bor- és tapas bár, mely egyben borszaküzlet is, 

ahol bármelyik bort levehetjük a polcról és szaküzleti áron helyben megihatjuk, mindössze 10 % felszolgálás díj mellett. (Összehasonlításul: a legtöbb borbárban a felár nem 10, hanem 200%-os). Ezen kívül mindig van két kitűnő tétel bontva, egy fehér és egy vörös, melyeket másfél decire 700 illetve 800 forintért kóstolhatunk. A „minőség-ellenőrzés” pár centiliter erejéig ingyen van. A borok mellé kitűnő minőségű felvágottakat valamint sajtokat kínálnak. 
A galériázott beltér otthonos, vendégmarasztaló, 


az üzletvezető-tulajdonos kommunikatív, érdeklődő, ura a maga szakmájának, szívesen ad és fogad tanácsot.
Egy szó, mint száz, remek hely a Borock, jó szívvel ajánljuk a kezdő és haladó borrajongóknak egyaránt.

Dorozsmai Endre

A szöveg a Demokrata számára készült.

2019. április 15., hétfő

Napfény műterem (Szeged, Széchenyi tér 2/a)




A Szeged szívében működő Napfény műterem országos szinten az egyik legjobb gasztro-kocsma. Kiváló söröket kínálnak részint palackban, beleértve külföldi különlegességeket is (pl. Mikkeller), részint tucatnyi csapról. A felhozatal gyakran változik, ottjártunk idején csapon volt többek között két sör a Mad Scientist-től, kettő a Szent András sörfőzdétől, egy a Hopfanatictól, egy a Horizonttól, kettő a Guritól.
Remek ajánlat a sörkóstoló, melynek keretében 1500 forintért 5 féle sört lehet megismerni, decis mennyiségben. Hogy melyik ötöt, azt egyébként ők határozzák meg, de szép válogatást adnak az éppen aktuális csapolt kínálatból. 
Mindemellett a borlap is korrekt, sőt, tartanak minőségi pálinkákat is.
A beltér kiképezésekor megannyi egyedi megoldást alkalmaztak, a végeredmény rendkívül hangulatos, otthonos, vendégmarasztaló.




A kiszolgálás udvarias, törekvő, pincéreink fiatalok, gyorsak, kedvesek.
Az étlap tagolása stílusos, vannak levesek-előételek-saláták, majd ezután következnek a sörrel készült ételek (főként tépett húsos szendvicsek), a húsmentes tételek, a burgerek, a roston sült húsok (beleértve a kacsamellet és lazacot is) valamint a nemzetek ételei (pl. gyros, brassói, rib eye steak).
Mi idén két ízben is ellátogattunk e remek helyre, első ízben barna sörrel készült fish and chips-szet valamint cheddar burgert ettünk,

másodízben pedig kétféle burgert és tatárbifszteket. 
Életeinkkel maradéktalanul meg voltunk elégedve, mind a tálalás tekintetében, mind adagra, mind árra, mind ízre-állagra.
A Napfény műterem jó szívvel ajánlható mindenkinek, elsősorban persze a minőségi sör rajongóinak.

Dorozsmai Endre

A szöveg a Demokrata számára készült.



2019. április 14., vasárnap

Stand bisztró (Budapest, Székely Mihály utca 2.)




Széll Tamás és Szulló Szabina a Bocuse D’Oron aratott magyar sikert követően önálló útra lépett, megnyitották előbb a Stand25 nevű bisztrót a Hold utcai vásárcsarnokban, mellyel a következő évben már Bib Gourmand minősítést nyertek (a kiemelkedően jó ár/érték arányú helyek jelzése a Michelin-kalauzban), amit idén is megvédtek, majd Stand néven fehér abroszos, elegáns ínyenc éttermet. Utóbbi néhány hete megkapta a bűvös michelin-csillagot. Vacsora-időben a szintnek megfelelőek az árak, ebédidőben viszont nagyjából megfelezik azokat, ami azt jelenti, hogy egy itallal, felszolgálási díjjal együtt három nem feláras fogást 15.000 forintból megehetünk itt.
Az étterem megtervezői mindenre odafigyeltek, a beltér hivalkodásmentes eleganciájára, a megfelelő háttérzenére, a tökéletes megvilágításra. 




A felszolgálás kifogástalan, pincérünk úgy kommunikatív, hogy véletlenül nem tolakodó, közvetlenkedő, érzi a vendég pulzusát, öröm vele szót váltani.
Az étlap megannyi kulináris izgalmat kínál, a borlap impozáns, a természethű borok kapnak hangsúlyt, olyan borászok nedűi, akiket a szakma fenegyerekeiként emlegetnek, mint Alkonyi László, Maurer Oszkár vagy Karner Gábor.
Három-három különböző fogást ettünk, beválogatva a klasszikus magyar konyha ikonikus fogásait, a gulyást és a halászlevet.

Főételként a „Pisztráng, sült káposzta, csicsóka-jus” elnevezésű fogásra esett a választásunk,
azon kívül beregi csirkét kértünk salátával és burgonyapürével. 
Utóbbinál izgalmasabbnak tűnt számomra a ”Zsenge karalábé, pirított gombák, gomba velouté, turbolya” címet viselő tétel, de társam megrögzött húsevőként nem szívesen mondott volna le a csirkéről. A két desszert az „Alma, mandula, citromverbéna” 
valamint a „Szilva, kefír, fügefalevélfagylalt” nevet viselte.  
Minden egyes (t)étel a legapróbb részletekig kidolgozott volt, ízre állagra s nem utolsósorban látványra egyaránt mesés élményt nyújtott.
Megrendelt ételeinkhez a ház ajándékaképpen nem egy séfüdvözlet érkezett csupán, hanem egy egész kulináris orgia: helyben sült kenyér, vajkrém, körözött, mangalicasonka, mangalicaszalonna, 
sós aprósütemény, 
sajtos-tejfeles lángosfalat, 
paradicsomleves kis pohárkában,
fagylalt, 
majd öt miniatűr klasszikus magyar desszert a Gerbeaud-tól az almás pitén át a Rákóczi túrósig.
A krónikás számára egyetlen dilemma az, hogy minderre hány felsőfokú jelzőt alkalmazhat anélkül, hogy beszámolója erőltetettnek tűnő hozsannázásba csússzon át.
Maradjunk háromnál: fergeteges, katartikus, feledhetetlen.

Dorozsmai Endre

A szöveg eredetije a Demokrata számára készült, de tovább írtam a blog számára, mert a keretbe nem fért bele a teljes ételsorok leírása.


2019. április 4., csütörtök

Bounissimo (Nagybánya, Scolii u. 3A)



Erdélyben és a Partiumban az átlag feletti helyek között jelentősen felülreprezentáltak az olasz egységek, aminek részint az az oka, hogy a lisztalapú klasszikus olasz ételek (pizza, pasta) igen népszerűek, miközben tisztes haszon képződik rajtuk, részint pedig az, hogy az olasz és a román nyelv is latin eredetű, így a két nép elég könnyen megtanulja egymás nyelvét. A színvonalas olasz helyek zömét nem lepő módon olaszok működtetik.
Nagybányán járva a közeli iskoláról elnevezett utcába érdemes ellátogatni, akkor is, ha kicsit távol esik a város történelmi levegőjű, patinás központjától. Ez a település vendéglőkkel tarkított utcája, amolyan „mini-Ráday utca”, kétszáz méteren kb. 10 egység működik, ezeknek a fele átlag feletti olasz: Il Padrino, Porto, Le Bistrot, L’Ancora és persze beszámolónk tulajdonképpeni tárgya, a két szintes Bounissimo, mely úgy hírlik, hogy olasz tulajdonban van. Ez egyszerre kávézó, fagylaltozó, cukrászda és étterem.
Hosszas kelesztésű, vékony tésztájú, valódi olasz pizzát készítenek, korrekt, eredeti feltétekkel, de kínálnak sült húsokat (csirke, pulyka, kacsa, sertés, marha) és halakat is. Az üdítőválasztékuk nem ragad le a kommersz skálán, tartanak Fentimanst és más minőségi márkákat. Kifejezetten jó a kávéjuk és ízletesek a helyben készült süteményeik. Érett narancsot préselnek frissen, rendelésre.
Mi legutóbb egy formatervezett csokis sajttortát rendeltünk, melyben a különböző kakaókoncentrációjú csokirétegek hullámszerűen követték egymást. 
A műfaj egyik legjobbja volt, amit kóstoltam. Kértünk továbbá egy citromos mascarponés, egy csokis passiógyümölcsös valamint egy diós túrós süteményt. Leginkább a bloggercukrászdák szívvel-lélekkel elkészítette süteményeire emlékeztettek desszertjeink.
A kiszolgálás kedves, figyelmes, a beltér fiatalos, hangulatos,

az árak barátságosak, a sütemények 400-500 forintba kerülnek, a pizzák 600 és 3000, a húsok 1000 és 2500 ft között mozognak.
Nagybányán a Bounissimo jó választás!

Dorozsmai Endre

A szöveg a Demokrata számára készült.


Címkék

100 legjobb kulináris kaland (2) 2014 (1) 2014 legjobb éttermi élményei (1) 2015 legjobb élményei (2) 2016 (1) 21 (1) 21 - a magyar vendéglő (1) 5-ös halászcsárda (1) 67 (2) 67 étterem (1) 7x7 (1) 90 fok (1) A Főzés tudománya (1) A Gazdánál (1) A Hentes konyhája (2) A Konyha (1) A Konyha - Madách tér (1) A konyhafőnök (1) A legjobb 25 budapesti söröző (1) A magyar bortermelő lelkialkata (1) A Séf utcája (2) A Szász Hordója (1) A Táble (1) A tökéletesség nyomában (1) a vidék legjobb sörözői (1) A38 (1) Absolut Pho (1) Acapulco (1) Ádám Csaba (2) Ádám József (1) Adamovich Károly (1) Afrikai büfé (1) afrikai harcsa (1) ájult imám (1) Akasztó (1) Akasztói (1) Akasztói halascsárda (5) Alabárdos (2) Alabárdos vendéglő (1) Alessandro Arena (1) Alessio (1) Alexandra kalauz (5) Alföld (1) Algyő (1) Algyői (1) Algyői halászcsárda (2) Alkonyi László (13) All About Street Food (1) all you can eat (1) Allegria (2) Almárium (1) Almárium bisztró (1) Alte post (1) Alulu (1) Amarillo (1) Ancora (1) Andante (1) Angry Leprechaun Pub (1) Anonym pince (1) Anonymus (1) Anthony Bourdain (2) Antré étterem (1) Anyám tyúkjai (1) Anyukám mondta (5) Apátfalva (1) Apetit bisztró (1) Apetito (1) Apor pizzázó (1) Apponyi kastélyszálló (1) Apropó (1) Aquarium (1) Arad (30) Arad-hegyalja (1) Aradi Büfé (2) Arany Kaviár (4) Aranyhal (1) Aranykereszt (2) Aranyszarvas (2) art street food (1) Artesano (1) Árvay (1) Árvay János (2) Asia Gourmet Kínai Étterem (1) Astoria (1) aszú (2) Aszú étterem (1) Atakám bisztró (2) Áts Károly (2) Avocado (1) Ázsia fűszerbolt (1) ázsiai konyha (2) B Terv (1) B8 (1) Ba Bar (1) Babel (9) Bacchus (1) Badacsony (1) Bagatelle étterem (1) Bagolykő (2) Baja (5) bajai halászlé (6) Bajzát Attila (1) BAK Hütte (1) Bakancslista II (1) Bakancslista III (1) Balaton (4) Balatonföldvár (1) Balatonfüred (1) Baldaszti's Grand (4) Baldaszti's Kitchen (2) Balga pince (2) Bálint Zoltán (1) Balkezes (1) Balla Géza (19) Baltazár (4) Bálványos (1) Bálványos Resort (1) Bandidos (2) Bandula (1) BaoBao (2) Bar Centro (1) Baracca (4) Baracsi (1) Baracsi halászcsárda (1) Bárdos Sarolta (3) Baricska csárda (2) Barnabás testvér (1) Barta Károly (1) Barta pice (1) Barta Pince (1) Basa (1) Basa fogadó (2) Basilicus pincészet (1) Bassment (1) Bástya (2) Bástya vendéglő (1) Bécsi söröző (1) Bécsi szelet vendéglő (1) Beefbar (1) Beefstro (1) Beer Co. (1) Beer Heaven (1) Beer-Bear (1) Beeráló (1) Békéscsaba (8) Békéscsabai Kolbászfesztivál (1) Békésszentandrás (3) Békésszentandrási Kézműves serfőzde (1) Beköszöntő (1) belga sörök (1) Bella Napoli (1) bélszín (1) Béltek (1) Belly food (1) Benedek Péter (3) Benedek pince (1) Benkő Zoltán (2) Berarescu (1) Bernát Dániel (1) Bernáth József (1) Best Burger In Town (1) best buy (1) Beszálló (1) Beszterce (1) Bezdán (1) BGB (1) Biatorbágy (1) Bibliotheka (2) Bierhaus (1) Bigfoot (1) bikavér (1) Bikavér Borbár (1) Birka csárda (4) Birkás borház (1) Bíró Lajos (5) Bistorant (4) Bistro 1568 (2) Bistro Cochon (1) bisztró (5) Bittera Dóra (4) Bitterfly (1) bivalymozzarella (1) Bivalyos (1) Black Bull Pub (1) Black Cab Burger (2) Blöff (1) Bocelli pizzeria (1) Bock (6) Bock bisztró (10) Bock József (4) Bocuse d'Or (2) Boda kisvendéglő (1) Bodega (2) Bodor (1) Bodri halásztanya (1) Bodri pince (1) Bodza bár (1) bogrács (2) Bohémia (2) bolognai szósz (1) Bolyki János (3) Bookta (1) Bor (43) borászat (1) Borászok borásza (1) borbár (11) Borbarát (1) Borbély Tamás (3) Borbíróság (2) Borbistro (1) Borbisztró (1) Bori Mami (1) Borjour Magnum (2) borjúmáj (1) borjúmáj cideres-mustáros mártással (1) Borkalauz (2) Borkonyha (7) borkóstoló (38) Borlabor (2) Bormúzeum (1) Borműhely (1) borozó (7) borozók (1) borral főzni (1) Bors (1) Bors gasztrobár (3) borsátor (2) borszaküzlet (1) Bortársaság (1) Bortér (1) borturizmus (1) Borzont (1) Bott Frigyes (6) Bott Judit (2) Bozóky (1) Bölcső Bar and Food (4) Brandt Loli (1) Brassó (2) Breitenbach pince (2) brew pub (2) brew-pub (2) bridge (1) Brill (2) Brill bisztró (13) Brill csárda (3) Brothers Steak House (1) Brum brum (1) Brunner (1) Bruno és Bruno (1) Brutal bitter (2) Bubba's Water Grill (1) Buda Gourmet Bistro (1) Budai Gourmet (3) Budakalász (1) Budakeszi (1) Budaőrs (1) Budaőrsi Halpiac (2) Budapest (235) Budapest bisztró (1) Buday Péter (1) Buddha bár (1) Buddha Original (1) Bugard's pub (1) Buja disznó(k) (1) Bujdosó pince (2) Bujdosó Székely (1) Bujole (2) Bulgakov (1) Buonissimo (1) Burger and Love (2) Burger Market (1) burger-kritika (1) Burke (1) Business bistro (1) Bussay László (2) Búsuló Juhász (1) Butter (1) büfé (1) Bűvös szakács (2) Cabinet de vin (2) Café 57 (1) Café Bouchon (1) Café Déryné (2) Café Erté (1) Café La Terra (1) Café Manuel Spazio (3) Café Pierrot (5) Café Ponyvaregény (1) Café Provance (1) Camelot (1) Caroussel by Chios (1) Carpaccio (2) Carrousel by Chios (1) Caruso (2) Casa Antinori (2) Casa Bunicii (1) Centrál kávéház (2) cevich (1) Chardonnay (1) Chateau Visz (2) Chef Café (1) Chef! (1) Chianti (2) CineCittá (1) Cirmi (1) Clock pub (1) Club 30 (1) Code7 (2) Colonello (1) Côme de Chérisey (1) Cool Tour Café (1) Copita tapas bár (1) Corinthia Grand Hotel (2) Corner pub (1) Corona da Lorenzo (1) Costes (14) Costes Downtown (2) cukrászda (16) cukrászda-kritika (14) Culinaris (3) Curry House (2) Curtea Berarilor (1) Czifra csárda (1) Czifray (2) Csak a jó sör (5) Csak a jó sörök (2) Csákvár (1) Csalogány 26 (6) Csalogány26 (6) csárda (9) Csárda a Horgonyhoz (1) csárdakritika (2) Csarnóta (1) Csávossy György (1) Cseh János (1) cseh sörök (1) Csendes M. (1) Csepp a tengerben (1) Cseri pince (1) Csernyik Pince (1) Cserpes István (1) Cserszegtomaj (1) Cserszegtomaji halászcsárda (2) Csiga Café (1) csíki sör (1) Csíkrákos (1) Csíkszentdomokos (1) Csíkszereda (9) Csillagánizs (1) Csillaghegyi megálló (1) Csizmadia András (1) csobánkai sörfőzde (1) csokoládémanufaktúra (1) Csongrádi Csaba (2) Csontos György (1) Csopak (3) Csordás Fodor borház (2) csúcs hot dog (1) Csukás Balázs (1) Csuta cukrászda (1) Da Mario (2) Da Pino (2) Damniczki (1) Damniczki András (1) Damniczki cukrászda (1) Dang Mouoi (1) Dang Muoi (1) Dario Checchini (1) Debrecen (4) Deck bistro (1) Dél-Balaton (3) delikát (1) délszláv grill (1) Demeter - Apropo (1) Demeter Csaba (8) Demeter Endre (1) Demetervin (2) Demokrata (1) Dereszla (1) Déryné (1) Deszk (2) desszert (1) Desszert Neked (2) desszert.eu (1) Dettó bisztró (2) Dibonis (1) dim sum (1) Dimenzió borászat (1) Dining Guide (12) Dió (1) Diósd (1) dip (1) Disznókő pincészet (1) Divine - Delicia (1) DiVino (1) Dob 3 (1) Doblo (1) Dokk büfé (2) Dóm tér (1) Domaszék (2) Dózsa étterem és panzió (2) dödölle (1) Dr. Csizmadia András (1) Duginics vendéglő (1) Dugonics vendéglő (1) Dula Bence (8) Duna Döner (1) Duna Garden (1) Dunaföldvár (1) Dunagyöngye halászcsárda (1) Dunaújváros (1) Dúzsi (1) Dúzsi Tamás (14) Dzzs! (1) ebédmenű (2) Ebes (1) Éden pálinkaház (1) Eger (12) Egerszalók (1) Egri Bikavér (1) Egri Csillag (1) Egy-Kettő (1) Egykettő (1) Elemózsia (2) Élesztő (1) Eleven (1) Elite Wines (1) Első Mádi Borház (2) Ema del Mar (1) EMI (1) EMI tábor (2) Émile (1) Emlékpont (1) Encs (1) Enigma Kinetic Steam Punk Café (1) Enoteca (5) Enoteca de Savoya (1) Érd (1) Erdély (3) erdélyi ételek (11) erdélyi gasztronómia (1) Erdélyi Napló (2) Érsekcsanádi Halászcsárda (2) ÉS bisztró (2) Esca (1) Esca stúdióétterem (1) Eszterbauer (1) Eszterbauer János (4) Esztergom (4) etnikai vendéglők (1) étterem (436) étteremkritika (443) Éttermek (3) Etyek (1) Etyeki piknik (1) Etyeki pincefesztivál (1) Euphoria biergarten (1) Év borásza (2) Év bortermelője (2) Ezüstponty vendéglő (1) fajitas (1) falatozó (1) Fannicika pho bár (1) Fantázia lángossütő (1) Farkas Diána (1) fasírt (1) Fasor vendéglő (1) Faszaládé (1) Fat Mo (1) Fatál (1) Fatányéros (1) Fausto (3) Fehér Gábor (2) Fehérszarvas vendéglő (1) Fehértói (1) Fehértói Halászcsárda (5) Feke Zoltán (1) Fekete Antonió (1) Fekete Arany Klub (1) Fekete Béla (5) Fekete Bika (1) fekete kagyló (1) Fekete Korsó (1) Fekete Oszkár (3) Felsőbánya (1) Fennsík mártás (1) Ferran Adria (1) Fertőrákos (1) festett tőkehal (1) Figula Mihály (2) Filoxéra (1) fine dining (2) Finomító Kantin (3) Fióka (1) First sörfőzde (1) First söröző (1) Fischer borház (1) fish and chips (3) Flying Bird Tea House (1) fokhagymás csuka (1) Font (1) Font pince (5) Food Revolution (1) Fork (1) Fork - The Restaurant (1) Fortuna (2) Fortuna étterem (1) Fóti Sörfőzde (3) Fóti Zwickl (1) Fölföldi Béla (1) főtt tojás (1) Főzdefesztivál (3) főző-show (1) főzzünk maradékokból (3) Fragment (2) Frank Sándor (2) Frank Zappa (1) Franz Weninger (1) Frei kávézó (2) Frey (1) Fricska (2) Fricska gasztropub (4) Frittmann (2) Frittmann János (2) fröccs (2) Fröccsterasz (1) Fruska bisztró (1) Fuchsli (1) Fuji (1) Funky Pho (3) Furmint Február (4) Fusion (2) fúzió (1) Füleky (1) Fülemüle (1) Fülemüle csárda (1) füstölt hal (2) Gabnai Csaba (3) Gábor Imre (1) Gál Attila (1) Gál Tibor (2) Galéria 12 (1) Gallay pince (1) Gálné Dignisz Éva (4) Gambrinus (2) Garabonciás (1) Garam mente (1) Garay János (1) Garibaldi bisztró (1) Garuda indonéz vendéglő (2) Gastrolab (1) gasztro-forradalom (2) gasztro-kocsma (1) gasztro-kocsmák (1) gasztro-pub (1) gasztro-trendek (1) gasztro-vetélkedő (1) gasztroblogok (1) gasztrojazz (1) Gasztronómia 2012 (1) Gault Millau (10) Gault Millau 2014 (3) Gault Millau 2015 (1) Gault Millau 2016 (1) Gedeon söröző (2) Gekkó (1) Geönczeöl Attila (1) Gepárd és űrhajó (2) Gerbeaud (4) Gere Attila (7) Gere Mandula (5) Gerendás (1) Geszler (1) Gesztenyés étterem (1) Géza konyhája (1) Giardino (2) Gizi csárda (1) Goa Café (1) Gold bisztró (3) gomba (1) Gondűző (2) Gordon Ramsay (1) gourmet-bár (1) Grabanc IPA (1) Graf (2) gravlax (1) Graziano (1) Gresham (1) griilezett sütőtök (1) Grill to Chill (2) grillezés (1) Gróf Buttler (2) Gundel Károly (1) Gusteau (1) Gusteau élményműhely (2) Gusto (1) Gyenge Zsolt (1) Gyergyószentmiklós (2) Gyilkos tó étterem (1) Gyímesközéplok (1) Gyomaendrőd (1) gyoza (1) Gyöngyös (2) Gyöngyöspata (1) Gyöngyöstarján (1) Györgykovács Imre (3) Győrújbarát (1) Gyradiko (2) gyros (5) Gyula (15) Háda Imre (1) Hadik kávéház (1) Hagya Márk (1) Hagyomány és evolúció (1) Hajdószoboszló (1) Hajdújárás (1) Halászbástya (1) Halászbástya étterem (2) Halászcsárda (4) halászlé (9) halbár (1) halbisztró (1) halétterem (3) Halkakas (2) Halmai Csaba (1) Halműhely (1) Halműhely 2.0 (1) halsütő (1) haltatár (1) haltepertő (10) halvendéglő (2) hamburger (15) hamisítás (1) Hamvas Béla (1) Hanoi Pho Bistro (1) Harcsafészek (1) Hargita-fürdő (2) Harmopan bisztró (1) Három Szív (1) Hathi (2) Hatolyka (1) Haxen bajor királyi sörház (2) Hazai kézműves finomságok (1) Házi/Állat (1) HB söröző (1) HBH söröző (1) Hedon (1) Hedon söröző (1) Hedonist restaurant (1) Hegedüs Kálmán (1) Hegedüs Péter (1) Hegybíró bora (1) Hegyeshalom (1) Hegyközszáldobágy (1) Hegyvidék üzletközpont (3) Heimann (2) Heimann Zoltán (3) Hello Sári! (1) Hellohal (2) Henry Belga Söröző (1) Hernyák Laci (2) Heston Blumenthal (2) hétköznapi déli menü (1) Hévíz (1) High Note Sky bar (1) Hírös Napok (1) Hlatky-Schlichter Hubert (1) Hódmezővásárhely (3) Hodosi cukrászda (1) Hold utcai Vásárcsarnok (5) Holsten söröző az Oroszlánhoz (1) Hopfanatic (8) Hoppá (1) Hoptop (1) Horizont (1) Hortobágyi csárda (1) Horváth Csaba (1) Horváth Kisvendéglő (1) Horváth Tamás (1) hot dog luxuskivitelben (1) Hrabal (2) Hun tanya (1) húsgolyó (1) Huszár Krisztián (2) Ida néni (1) If (1) IF kávézó (2) ifj. Kamocsay Ákos (1) Igazi Csíki Sör (2) Igazi Olíva (1) Így főznek a borászok (1) Ikon (5) Ikon étterem (3) Il Chef (1) Il Padrino (1) Il Panificio Basilico (2) Imi bisztrója (3) Imola udvarház (2) In Vino Veritas (1) indiai (2) Indivino (1) Innio (3) Insieme (1) interjú (3) Intermezzo (1) Intim étterem (1) ínyencbolt (3) IPA (1) Ipacs Szabó István (1) Irene (1) Isabel Legeron (2) István borház (1) ITee café (1) Jack's burger (2) Jackfall bormanufaktúra (1) Jalapeno (1) Jalecz Lajos (1) Jancis Robinson (1) Jani Lacikonyha (2) Janis Pub (1) Jánosiék (1) Járdovány (1) Jásdi István (1) Jazz bisztró (3) Jazz Café (1) Jekl Béla (3) Jetty Choco (1) Jobb mint otthon (1) Joel Robuchon (1) joghurtmártás (1) Johann Bruttler (1) John Bull Pub (1) John Mayall (1) John's Pub (1) Jókai bisztró (1) Jókai cukrászda (1) Jónás a bálnában (2) Jorgosz (1) Josper (1) Joy's Pub (1) Juhász Testvérek (1) Juhász Tibor (1) juhok (1) juhtúró (1) Jurta kocsma (1) K9 (1) Kaba Gábor (1) Kadarka (1) Kadarka borbár (2) Kaja tanya (2) Kakas vendéglő (1) Káli Art Inn (3) Kalmár Gergő (1) Kaló Imre (4) Kalocsa (1) Kalocsai Zoltán (1) Kaltenecker (1) Kanczler András (1) Kandalló (6) kannás bor (1) Kanpay Izakaya (2) Kapca bisztró (1) Kapu (1) Kárásztelek (1) Karner Gábor (6) Kárpátia (2) kártya (1) Kastély (1) Kastély étterem (1) kávézó (2) kávézók (1) Kaviár (1) Kazinczy utca (1) Kecskemét (11) Kecskeméti csárda (1) Kecskeméti Krisztián (1) KEG Sörművház (1) Kéhli vendéglő (1) Kékfrankos étterem (1) Kelet (1) Kelly's Food (1) Kepi söröző (1) Kerekes Sándor (2) Kereskedőház (2) Kerkaborum (1) Kerkyara (1) Kerkyra (1) Kertvárosi kisvendéglő (1) keserű gomba (1) Keserű méz (1) Keszegsütő (1) Keszthely (1) Kézdivásárhely (4) kézműves bor (1) Kézműves Borok Háza (1) kézműves csokoládé (1) kézműves hamburger (6) Kézműves magyar ízek vására (1) kézműves sör (36) kézműves sörfőzde (1) kézműves söröző (2) kézművs söröző (1) KF (1) Kicsi San (1) KicsiZso (1) kifőzde (2) Kígyósi (2) kínai konyha (2) Kiosk (1) Kis magyar szakácskönyv (1) Kisbuda Gyöngye (1) Kiscuki (1) Kishúsom (1) Kisködmön (3) Kiskőrös (1) Kiskőrössy 2.0 (1) Kismaros (1) Kispiac (2) Kispipa (1) Kispityér vendéglő (1) Kiss Balázs (1) Kiss család (1) Kiss János (1) Kiss Tamás (1) Kissbende (2) Kistelek (1) Kistücsök (17) Kisvendéglő a Hargitához (4) Klassz bisztró (1) Klausenburger söröző (1) Klauzál téri vásárcsarnok (1) Knossos (1) KNRDY (1) Knyihár Mihály (1) Koccintó bár (1) Koch Csaba (1) kocsma (60) kocsma-kritika (1) kocsmakritika (61) Kogart (1) kolbász (3) Kolonics (1) Kolonics Károly (2) Kolorbár (1) Kolozsvár (9) Kolozsvár legjobb éttermei (4) Komachi (1) Komló és tehén (1) kommunikáció (1) Kondorosi csárda (1) Konyári János (14) Kopár (2) Kopaszi gát (1) Korall (1) Korhely Daloda és Faloda (1) korhelyleves (2) Koriander vendéglő (1) Korona étterem (2) Korzó étterem (1) Korzó Pub (1) Kovács Adorján (1) Kovács Kristóf (1) Kovács László (1) Kovács Nimród (1) Kovács Sándor (1) Könyvbár (2) könyvbemutató (1) Köpcös (2) Kőszeg (1) Kővári Gergő (2) Köz'Pont (1) középkori vendéglő (1) Központ bisztró (1) kraft sör (4) kraft sörfesztivál (1) Kreinbacher (3) Kristinus borház (1) Krizia (1) Krúdy Gyula (1) Kukorica csárda (1) Kulináris charta (2) kultúrkocsma (3) Kupak (3) Küküllő söröző (1) külhoni (1) Különleges sörök boltja (3) Külvárosi kávéház (2) Kürti István (1) Kürtös ételbár (1) Kürtős kalács (1) Kvassay Levente (1) Kyoto (2) Kyros (1) Kyros Gyros (2) L'Enoteca (1) La Calul Alb (1) La Delizia (1) La Piazetta (1) La Strada (1) La Vela (1) Labor bistro (1) Laci csárda (1) LaciKonyha (8) LaciPecsenye (1) Laczkó Ottó (1) Lakatos Műhely (1) Lakitelek (2) lampredotto (1) Lánchíd söröző (1) Lángos (2) Larus (1) Larus központ (1) Látóképi Csárda (2) Laurus (2) lazac (2) Le Bourbon (1) Le Meridien (1) Le Petit bistrot (1) lecsó (1) Léder Zoltán (2) Legenda sörfőzde (5) Legenda söröző (1) Legfelső Beeróság (1) Legjobb budapesti sörözők (1) Legjobb halászcsárdák (1) legjobb hamburgerezők (3) Legjobb magyar kézműves sörök (2) Légli Géza (1) Légli Ottó (5) legrosszabb hamburgerezők (1) Léhűtő (2) Lelovits Tamás (1) Lénárd András (2) lengyel tojás (1) Lera's Food (1) Leves (2) liba (1) Libamájfesztivál (2) Libanoni étterem (1) Lido étterem (1) Liget vendéglő (1) Linbrunn (2) Liquor store (1) Litauszki Zsolt (2) Lithauszki (2) Lithauszki Zsolt (2) Little John (1) Livada (2) Lobogó (1) Locanda del Corso (2) Loja étterem (1) Lolita desserts (1) Losonci Bálint (4) Losonci tér (1) Lou lou (1) Loulou (2) Lőrincz György (3) Lőrincz György séf (1) Lövőház utca (1) Ludányi András (5) Ludwig - Mentesi (1) Luka Enikő (1) Lunchbox (2) luxuskocsma (1) Macsinka János (1) Macska kávéház (1) Mád (2) Madame Noi (1) Made In China (1) Mádi Kör (1) Mádi Kúria (1) Mádi Udvarház (2) Magnifico (1) magyar bor (1) Magyar Borakadémia (3) Magyar Borok Háza (1) magyar csárdák (1) magyar kézműves sörök (14) magyar street food (2) Magyarország (1) Magyarság Háza Kávézó (1) Majoros birtok (1) Majtényi Présház (3) Mák (7) Mák bisztró (6) Makó (3) Mákvirág Pince (1) Maláta (1) Malatinszky (1) Malatinszky borterasz (1) Malatinszky Csaba (1) Maligán (5) Malom étterem (1) Mandarin (1) Mandula (2) mangalicakolbász (1) Mango (1) Manna (1) Mannatural (1) Manuel étterem (1) maradékfelhasználás (1) Marco Pierre White (1) Márga bisztró (1) Márgál (2) Margit utca 9 (1) Marosvásárhely (4) mártogatós (1) Marton nap (1) márványsajt (1) Massimo (2) Maszek (1) Mátészalka (1) Mátrai Tőkések (1) Matrjoska (1) Matrjoska bisztró (2) Maul pince (1) Maurer Oszkár (7) Maurus (1) Mauthner Zsófia (1) Mautner Zsófia (1) Meat Boutique (1) Meat Busters (1) Meatic (3) Meatology 2.0 (1) medvehagyma (1) Melecsky Tibor (1) Ménes (4) Ménesi borvidék (1) menta (1) Menta terasz (1) Mercy étterem (1) Merfelsz pince (2) Merlot étterem (1) Mészár-steak (1) Mészáros Gabriella (7) Mészáros Pál (3) Metro (1) Metzger László (2) Mézeskalácsosház (1) Mezőzombor (1) MGE (7) MGM Bástya étterem (1) Michel Rocha Vieira (1) Michelangelo (1) michelin csillag (6) Micul San (1) Mihályi desszertszalon (1) Mihályi László (1) Miklós Csabi (3) miklóscsabi (2) Miles Davis (1) Mili Gastronomie (1) Milky Way (1) Millenium Da Pippo (1) Millenium Pub (1) Mini (1) Miskolc (1) Misto (2) MNGSZ (1) Módszertani kabinet (1) Mogyorósi Gábor (1) Mohács (1) Mohácsi halászcsárda (2) Móka kávézó (1) Molnár B. Tamás (11) Molnár Imre (1) Molnár János (1) Molnár Pince (1) Molnár Tamás (1) Momotaro (1) Mondial du Rosé (1) Monk's bistro (1) Monster street food and grill (1) Montenegroi Gurman (4) Monyó Café (5) Monyó Serfőzde (4) Mór (3) Móres bárkonyha (1) Mossellen Belga Söröző és Étterem (1) Moszkva (1) muszaka (3) Műkedvelő Hedonista (1) Na és? bár (1) Nádas Csárda (1) Nádor étterem (1) Nagy Levin (1) Nagy Péter (1) Nagy-Magyarország fogadó (2) Nagybánya (2) Nagylapos (2) Nagyszalonta (1) Nagyvárad (8) Nagyvárad legjobb éttermei (3) Nagyvásár tér (1) Náncsi néni vendéglője (2) Napfény műterem (1) Napfényes étterem (1) Napoli (1) narancssaláta (1) Nefrit (1) Neked csak Dezső (1) Nem süti (1) Németh Antal (3) Németh János (1) Némó (1) Nemo fish and chips and salad bar (1) Nikosz Taverna (1) No 1 (1) No 1 bisztró (2) No Waste bisztró (1) No. 1 (1) No.1 bisztró (1) Nobu (4) Nohoplimit (5) Nostry Gastronomy (1) Nu bisztró (2) Nyakas pince (8) nyers hal (1) Nyilván IPA (1) Nyíregyháza (3) Nyolcas Ádám (1) Oban (1) Óbuda (2) Óceán bár (1) OGGI (2) Ogre bácsi (1) Ogre söre (1) Oláh István (1) olasz (1) olasz étterem (7) Old Man's (1) Oldies (1) Olimpia (13) Olíva (2) Olíva bisztró (1) olívaolaj (1) Olivo bisztró (1) Olympia (1) OMU (2) One More Beer (1) Onyx (20) Ópálos (1) Opperheim (1) Opus Jazz Club (1) Ópusztaszer (1) Orbán Ferenc (1) Orosháza (1) Orosz Gábor (1) Orosz Gábor Pincészete (1) Oroszlános borvendéglő (2) Orsolya pince (4) Ostoros - Novaj (1) osztriga (2) Oszvald Lajos (1) Oszvald Lajos Pincészete (1) Ózon szálló (1) Öcsi és Fuszek (1) önkiszolgáló (1) Öreg Kőrössy (1) Öreg Kőrössy Halászcsárda (4) Öreg Pákász (1) Öreg Tanyacsárda (2) Öreg tó vendéglő (1) Ős Kaján (1) Őshonos Delikát (1) Őszy Tóth Gábriel (1) Öttömös (1) pacal (2) pacalpörkölt (2) Pacsirta étterem (1) Pad Thai (3) padlizsán (4) padlizsánkrém (5) Padron tapas bár (2) Paks (1) Paksi Gasztroblues (1) Paksi halászcsárda (1) palacsinta (1) Paletta (1) Pali bácsi finomságai (1) pálinka (2) Pálinka patika (1) Pálinkaház (1) Pálinkamanufaktúra (1) Pálma (1) Palotai Csaba (3) Pandzsáb tandoori (1) pangasius (1) Pannon Bormíves Céh (1) Pannonhalma (2) Pántlika bisztró (1) Papa Razzi (1) Paprika csárda (1) paprikás (1) paradicsomleves (1) Parcsetich Ernő (1) Park hotel (1) Pastor pince (1) Pastrami (2) Pásztor Csárda (3) Pásztor csárda Szombathely (1) Patak vendéglő (1) Pataki cukrászda (2) Pataki Péter (2) Pataky István (1) Pataky Péter (1) Patrióta (2) Paulo András (1) Pécs (4) Pein Ádám (3) Pendits pince (1) Pepper (1) Pepper Steak and Shake (1) Peppers! (1) Pescada (1) Pest-Buda (3) Pesti Burger és Bár (2) Pesti István (2) pesto (1) Pethő Balázs (1) Petróczi csárda (1) Petrus (2) Petry (1) pho (6) Piac bisztró (1) piaci étkezés (1) Picasso (1) Pig 37 Blitz Grill (2) Pilvax (1) pincészet (1) Pintér Katalin (1) Pipacs (1) Pipacs étterem (1) Piricske (1) Pivo (3) Pivohalle (1) pizza (5) Pizza drive (1) Pizza e pasta (1) Pizza sarok (1) pizzéria (2) Platán (1) Plaza hotel (1) pljeszkavica (1) Pócz pince (1) Pók Tamás (1) Polapola (1) Polgár Zoltán (3) Pollok László (1) Pomo D'Oro (2) Popcorn (1) Poroszló (1) Portofino étterem (1) Portum (1) Posta pince (1) Potyka csárda (1) pörkölt (1) Prágai tavasz (1) Prantner Ferenc (1) Prímás pince (1) Prime Steak House (1) Pronto (1) puliszka (1) pulled pork (1) Pünkösdi Bortúra (1) Qtaro (1) Quan Hoa Sen (1) Rákóczi tér (1) rakott krumpli (1) ramen (2) Ramenka (2) rántott hús (1) ras el hanout (1) Ráspi (5) Ráspi étterem (1) raw vegán (2) recenzió (1) recept (15) Reciproc (3) Recsk (1) reggeli (1) reggeliző (1) Reliva (2) Rendelő bisztró (1) Renegade (1) Repülő Puli (1) rétes (1) Retro (2) Rév csárda (1) Rézangyal (1) Rezi György (1) Rézi néni szakácskönyve (1) Rézkakas (2) Rickshaw (2) Ring Café (1) Riso (1) Ristorante al Duomo (1) Riviere (1) Rivo (2) Rízmajer József (1) Rízmajer söröző (1) Robert Parker (1) Rock Café (1) rock-kocsma (1) Rod (2) Rohály Gábor (3) rókagomba (2) rókagombatokány (2) rokfort (1) romkocsma (4) ropogósra sült sneci (1) Rosalia (1) rosé (2) Rosenstein Róbert (1) Rosenstein vendéglő (1) rost (1) roston sütés (1) Róth Zoltán (4) Rothbeer (2) RoVinHud (2) Royalsekt (1) Rozmaring (1) Rózsa söröző (1) Rózsa vendéglő (1) Rózsakert vendéglő (1) Rózsavölgyi csokoládé (1) Rozsdás Pelikán (1) RTL klub (1) Rubin (1) Rudits Károly (2) Ruppert pince (1) Ruprecht László (1) Rustika (1) sajt (1) sajtófogadás (1) Salon Gourmet (1) Salt and Pepper (1) Salvator (2) Samsara (1) San Genaro (1) Sanzon (1) Sanzon étterem (1) Sáo pho bár (1) Sárga borház (1) Sarki Fűszeres (1) Sárközi Ákos (2) Sárközy Ákos (1) Sarokház étterem (1) Sasu Csárda (1) Sauska48 (1) Sax borbár (1) Schieber pince (1) Schieszl vendéglő (1) Schmak András (3) Schwabenhaus (1) Seafood (2) Seasons (1) Seasons Wine Bar (1) Sedo (1) Segal Viktor (1) Semmi extra (1) Sepsiszentgyörgy (6) Sepsiszerntgyörgy (1) Shiraz étterem (1) Sike Tamás (7) siller (1) Simcoe (1) Skanzen (2) Slow Foodiez (1) Smooth (1) sneci (1) Sobri Halászcsárda (2) Société (1) Soltvadkert (1) Solus (1) Sólyomkő vendéglő (1) Somló (2) sonka (1) Sonkaarcok (1) Sophie brasserie (1) Sopron (2) Soroksár (1) Sóstói csárda (1) Sótartó (3) Soup Culture (1) Soup R (1) Söptei étterem (1) sör (1) sörbisztró (1) sörbúvár (2) Sörfőzők Udvara (1) sörkorcsolya (1) sörkóstoló (1) Sörkönyv (1) Sörmanufaktúra (2) Sörök háza (1) söröző (11) sörözők (1) Sörpince (1) sörtoplista (1) sörverseny (1) spagetti (1) Spiegelberg István (3) Spíler (4) Spíler Shanghai (2) Spiritus Primus Pálinka (1) Splash (1) Spoon - Kőröspart (1) Spoon – Lotus center (2) Spritz (1) Stand bisztró (2) Stand étterem (1) Stand25 (1) steak (3) steak house (3) street food (25) Street Food Show (2) Stüszi Vadász (1) Sugovica Halászcsárda (2) sunday brunch (1) sushi (3) Sushi Ya (1) süllő (1) sült pisztráng (1) Sümeg (1) Sütő Zsolt (1) svédasztal (1) szabad tűz (1) Szabó Dezső utca (1) Szakkör (2) szamorodni (1) Szamos vendéglő (2) Szarka Pince (1) Szarvas Vendéglő (2) szarvasgomba (1) Szarvasi Sörmester (1) Szászi Endre (1) Szászrégen (1) Szatmári pince (1) Szatmárnémeti (1) Széchenyi tér (1) Széchenyi vendéglő (1) Szecskő Tamás (3) Szeged (31) Szeged környéke (1) Szegedi halászcsárda (2) szegedi halbisztró (1) Szegzárd (1) Szegzárdi bordal (1) székely csúcsétterem (1) Székely Fogadó (1) székely gasztronómia (1) székely konyha (1) Székelyföld (2) székelyföld legjobb éttermei (1) Székelykapu (1) Székelykő Kúria (1) Székelytanya csárda (1) Székelyudvarhely (3) Székesfehérvár (2) Szekfű Gyula (1) Szekszárd (10) Szeleshát (2) Szélkakas (1) Széll Tamás (3) Szent Andrea (1) Szent Andrea borbár (1) Szent Benedek Pincészet (1) Szent Gaál Pincészet (1) Szent Gellért borház (2) Szent Gellért Söröző (1) Szent György Vendéglő (1) Szent Jupát (1) Szent Korona cukrászda (1) Szent Orbán Vendéglő (3) Szentegyháza (1) Szentendre (3) Szentesi József (2) Szentgotthárd (1) Szentpéteri pince (2) Szép Ilona (2) Szép Ilonka Csárda (1) Szépasszony völgy (1) Szepsy (2) Szepsy István (11) Szeráj (1) Szerb vendéglő (1) Szeremley Huba (3) Szerémség (1) Szeri csárda (1) Szervusz bisztró (1) Szeszmenhely (1) Szikler Ervin Walter (2) Szimpla kávézó (1) Szimpla piac (1) Szombathely (3) Szováta (2) Szőke Mátyás (2) Szőllősi Mihály (1) Szövérdfi Zoltán (1) Szulló Szabina (1) Szűcsi (1) szürkemarhakolbász (1) Tábla (1) Taco Loco (1) Taiwan (1) Takács Lajos (7) Takler (1) Takler ferenc (1) Tálas László (1) tálcatologatós (1) Tállya (1) Tama étterem (1) Táncoló Medve (1) Tanti (3) Tántorgó Paripa (1) tapas (1) tapas bár (1) Tarcal (2) tarja (1) tárkonyos levesek (1) Tarnóczi Zoltán (1) tarokk (1) Tarpa kft (1) Tasting Table (1) Tata (1) tatárbifsztek (2) Taverna (2) Taverna Flórián (1) Távoli Galaxis (4) teázó (1) Teddy Beer (1) Temesvár (37) Temesvár legjobb éttermei (2) temesvári sör (2) tengeri herkentyűk (2) Tenkes Csárda (6) Terazza (1) Tercsi József (1) termelői piac (1) természethű borok (2) Terminál (3) Terroir Club (1) Terrra Hungarica (1) Terv presszó (1) Tetrabit (1) Textúra (1) Thai Chili Wok Bar (1) Thai vendéglő (2) The Big Fish (2) The Butcher's Kitchen (1) The Dome (1) The Hub (2) Thumerrer Vilmos (1) Tiffán Ede (4) Tiffán Zsolt (1) Tigris (1) Tigris étterem (1) Tio Felipe (1) tiramisu (1) Tisza part (1) Tiszavirág (4) To Chefs (3) tócsni (1) tojáspaprikás (1) tojáspörkölt (1) Tokaj (4) Tokaj Disznókő (1) Tokaj Hétszőlő (1) Tokaj Nobilis (3) Tokaj Reneszánsz (1) Tokaji Bormívelők Társasága (1) Tokaji borvidék (1) Tokaji Kereskedőház (1) Tom Yum (1) tonhal (2) TOP 10 Székelyföld (1) TOP 100 (2) toplista (1) Torkos csütörtök (4) Torkos csütörtök 2014 (4) Tornai (1) Torockó (2) Torockószentgyörgy (1) Tortuga (2) Tosca (1) toszkán pacal (1) Tóth Ferenc (1) Tóth kocsma (1) Tőkés társak (2) töltike (1) Töltő (1) töltött szőlőlevél (1) töltött tojás (1) Törley (1) Török étterem (1) Tőserdei pálinkaház (1) Trance (1) Trattoria La Coppola (1) Trattoria Toscana (1) Tringa pince (1) TriplaX (1) Trófea (2) Tulipán borozó és könyvesbolt (33) turbolya (1) Turcsek Orsolya (1) túrókrém (1) Tusnádfürdő (4) Tusványos (2) Tüköry (1) Tüske pince (1) Tűzkő birtok (3) U 26 (1) Udvarház (1) új hullámos cukrászda (1) újbor (1) Újkígyós (1) Újpest (1) Up and down (1) Urban Tiger (1) Üvegtigris hamburger büfé (1) Vabrik pince (1) Vaccarini (1) Váci desszertszalon (1) vadvízi hal (1) valenciai saláta (1) Vámos Attila (4) Vámosgálfalva (1) Vándor székely (2) Vár a Speiz (1) Várdomb (1) Varga Csárda (1) Varga Gábor (3) Varga György (1) vargánya (1) Várvédő Kinga (1) Várvédő Levente (1) Vasmacska (1) Vegacity (1) vegán (4) vegetariánus (2) vendéglátói arcátlanság (1) vendéglő (19) Vendéglő a Régi Hídhoz (3) vendéglőkritika (1) Véndió (1) Veritas étterem (1) Veszely csárda (1) Veszprém (2) Vesztergombi (1) Vesztergombi Ferenc (2) Vétek György (1) Via (2) Via étterem (2) Via Napoli (1) Via29 (2) Viator étterem (1) Vida (1) Vida Péter (1) vidéki (1) vietnámi konyha (1) Víg bakter (1) Víg kalmár (3) Vígmolnár csárda (1) Viktória panzió (1) világevő (1) Villa Bagatelle (1) Villa Sandhal (1) Villány (11) Vince (3) Vince 2011 (1) Vince 2012 (2) Vince 2014 (2) VinCE 2015 (1) VinCE Wine Show (3) VinCE Wine Show 2016 (1) Vincent (1) Vincze Béla (3) Viniloteca (1) Vinopolis (1) Vinoport (1) Vintage (1) Vinto (2) Vizafogó (1) vizeletszagú tintahal (1) vodka (1) Vörös Homár (2) Vura Vinotéka (1) Vylyan (3) W35 (1) Walter vendéglő (6) Wang (1) Wang étterme (1) Wang mester (2) Wasabi (1) White Hops (3) Wine Guy (1) Wine Princess (1) Winstons (1) Wossala Rozina (1) WSET (1) Wunder sörművek (1) Wunderlich Alajos (1) Yes (1) Yuji Katagi (1) Zai (1) zakuszka (2) Zalaegerszeg (1) Zangio (1) Zazie (2) Zazzi (2) Zila (1) Zila kávéház (2) Zip's (1) Zip's brewhouse (2) Zips (1) Zona (3) Zorba (1) Zöld Pecsét (2) zöldségkrémleves (1) Zuppa (1) Zwack (1) Zsálya bisztró (1) Zselicvad (1) Zsidai Roy (2) zsidó tojás (1) Zsigmond Gábor (1)