2016. szeptember 22., csütörtök

Halműhely (Budapest, Dózsa György út 44.)



Köztudott, hogy a magyar emberek kevés halat esznek, akár ahhoz viszonyítjuk ezt, hogy mennyi lenne az egészséges táplálkozásból kiindulva az indokolt, akár ahhoz, hogy mennyi halat ettek kétszáz-háromszáz évvel ezelőtt elődeink. Ha a vendéglátóipart nézzük, a pozitív változás lassú, de létező. A ma is népszerű halászcsárdák és halsütő büfék mellett megjelentek egyfajta átmenetként a halra építő „street food” jellegű helyek, mint amilyen a Keszegsütő Debrecenben és Miskolcon, a Hellóhal Örvényesen, Kecskeméten és Budapesten vagy a Halműhely szintén a fővárosban.
A Halműhely az egyszerű, hagyományos vonalra állt rá, nem kacsingatnak a fine dining felé, mint a Hellohal, viszont amit kínálnak az friss és finom. Kértünk egy halászlét, de sajnos nem volt, így aztán megelégedtünk egy szép harcsafilével és egy adag haltepertővel. 


Kínálnak még sült apróhalat, keszeget, kárászt, süllőt, hekket és pisztrángot. Húsevőknek kolbászt, hurkát, csülköt. Az árak átlagosak, alapanyagtól függően 350 és 690 forintot számláznak tíz dekára.
Rendeltünk a halak mellé savanyúságot (ami belefér egy kis nylontégelybe, arra 300 forintot kérnek), kenyeret, ami friss volt, valamint egy majonézes salátát. Alkoholos italokat nem tartanak, amit sajnáltunk, mert kevés annyira összetartozó dolog van, mint a haltepertő és a minőségi sör. Értékeltük viszont, hogy vannak házi szörpjeik.
Nem bánnánk, ha vaslapon vagy tapadásmentes serpenyőben is sütnének halat, nemcsak bő olajban, lisztbe forgatva. Nagyon tetszett a belső tér népies karaktere, a belső gerendázat, a falakon a népi kerámiák, a szőttes, a polcon a házi savanyúság s a kézműves termékek.


Összességében jó élmény volt ez, ajánljuk másoknak is.

Dorozsmai Endre

A szöveg a Demokrata számára készült.

2016. szeptember 18., vasárnap

A tíz legjellemzőbb erdélyi étel – szubjektív toplista



A Gault Millau kalauz 2016-os kiadásának bemutatóján „A Konyhafőnök” című adásból ismert Vajda Pierre azzal az érdekes kérdéssel fordult hozzám, hogy „miért nem foglaljátok vissza Magyarországot”. Ami nyilván kulinárisan értendő, átfogalmazva úgy szólna, hogy „miért nem igyekeztek odahatni, hogy az az alapanyag- és ízgazdagság, ami az erdélyi konyhát jellemzi, az anyaországot is meghódítsa?” A kérdés mögött vélhetően volt egy jó adag udvariasság a messziről jött kulináris kalandozó irányában, s nyilván volt egyfajta elismerés is a paprikadominanciát szerencsésen elkerülő, a XIX. század első felében még virágkorát élő íz- és fűszergazdag régi magyar konyhából valamit megőrző erdélyi gasztronómiai hagyományok iránt.
Mert a valóságban inkább mi importálunk tudást, ihletet Magyarországról, bár nem kétséges, hogy az ellenkezőjére is van példa. S nemcsak a kifejezetten erdélyi konyhára épülő vendéglők esetében, hanem még a Gault Millau sapkás éttermek világában is. Egyre több helyen kínálnak zakuszkát, egyre több helyen készítik a töltött káposztát paprika nélkül, zöld füvekkel, egyre nagyobb teret hódít a padlizsán, azon belül főként a padlizsánkrém, amit úgyszólván minden erdélyi háztartásban rutinszerűen készítenek. Mindazonáltal ténykérdés, hogy az anyaország előttünk jár gasztronómiai tekintetben és irányt is mutat. Ami nem jelenti azt, hogy ne kellene büszkék legyünk arra, amink van.
Gondoltam, negyed évszázados gasztronómiai tapasztalattal a hátam mögött, hogy összeírom azt a tíz ételt, vagy ételműfajt, ami Erdélyhez kötődik, nemcsak az emberek tudatában, hanem ténylegesen. Ezek az ételek nem kis részben balkáni eredetűek, de meggyökeredettségük adottság. Nem került fel a listára az erdélyi fatányéros, mert flekkent sült krumplival szinte mindenütt kínálnak, ahol az európai konyha dominál, sem a miccs, ami bukaresti, múlt század eleji kocsmaétel, Erdélyhez semmi köze nincs. A pacalcsorba sem erdélyi sajátosság.
Olyan ételeket válogattam össze, melyek széles körben elterjedtek, melyekkel főszabály szerint mind az egyéni háztartások, mind a vendéglők világában gyakran találkozunk Erdélyben.   

1. Padlizsánkrém 
(Padlizsánkrém, zakuszka és májkrém a Küküllő vendéglőben.)


2. Zakuszka

3. Tárkonyos bárányleves, más, savanykás ízvilágú tárkonyos levesek (tárkonyos raguleves, bableves, krumplileves)

4. Muszaka

5. Rókagombatokány

6. Keserű gomba szalonnával és juhtúróval

7. Juhtúrós rakott puliszka főételként, puliszka köretként

8. Töltött szőlőlevél sóskaszósszal

9. Kukoricadarába forgatott pisztráng olajban kisütve 
(A kép a csíkszentdomokosi Kárpátia vendéglőben készült)

10. Kürtős kalács

E kis írást sorozatindítónak szánom, a továbbiakban minden héten jelentkezem majd egy-egy kis szöveggel, melyben a soron következő étel receptjét adom közre, némi eszmei körítéssel és borajánlással.

Dorozsmai Endre

A szöveg az itthon.ma honlap számára készült,  ott jelent meg 2016. szeptember 6.-án.

2016. szeptember 13., kedd

Sörsajt gasztrokocsma (Budapest, József krt. 35.)



A Rákóczi tér környéke lassan az igényes sörrajongók búcsújáróhelye lesz. A sörforradalom hajnalán már itt működött a cseh sörökre specializálódott Bohémia, rég csábítja a sörínyenceket a Macska is, úgy hírlik kocsmát nyit errefelé a kiváló csepeli Rízmájer sörfőzde és itt nyitott ki két másik, alapintézményi státusra esélyes egység is az utóbbi hónapokban, a Krak’N’Town és a SörSajt.
Ezutóbbi egy eddig meglehetősen mostohán kezelt témára épült rá, a sörök és sajtok harmonizálására. A bor és a sajt összetartozása közhely, de a sajthoz épp annyira társítható sör is, nem véletlenül a legnépszerűbb sörkorcsolyák egyike a sörnemzetként számon tartott cseheknél a pácolt camembert, „hermelin” néven.
A Sörsajt gasztrokocsmában igényes sajtok közül válogathatunk, szépen összeszedték a legizgalmasabb ismert márkákat, Appenzeller, Comté, Tete de Moine, Taleggio, Morbier sorakoznak a pultban, de persze kaphatóak a slágermárkák is a Roqueforte-tól a Gorgonzolán át a Grana Padanoig. 
A sajtok mellé hasonlóan igényes söröket kortyolhatunk, főként a Lados és a Rothbeer főzdéktől.
A legizgalmasabb sörfőzdék söreinek zöme a legtöbb kocsmában 5 decis korsóra számolva bizony meghaladja a lélektani határnak számító 1000 forintot. Van, aki ez ellen 4 decis korsóval védekezik, van, aki inkább nyomott áron adja a sokkal költségesebb eljárással készülő, s így sokkal drágább kézműves sört. Mint ahogy itt is teszik. Összesen 14 sörcsappal dolgoznak, egyelőre palackos választékuk nincs, de az sem zavarja őket, ha valaki átsétál a szomszédos Beerodalom sörszaküzletbe és az ott megvásárolt sört itt issza meg.
A pultos kedves, közvetlen, kommunikatív fiú, jól el lehet vele beszélgetni a minőségi sör témájáról.
A beltér barátságos, hangulatos.

Nagyon jó hely nyílt a József körút és a Kis Salétrom utca sarkán, 
kívánunk nekik sok vendéget és értő rajongót.

Dorozsmai Endre

A szöveg a Demokrata számára készült.

2016. szeptember 11., vasárnap

Hellohal – Már Budapesten is! (Ráday u. 5.)



A Hellohal nevű műintézmény elsőként a Tisza tó mellett nyitotta meg kapuit, ezt követte a kecskeméti egység megalapítása, mígnem a nemrégiben Budapesten is megtelepedtek, a Ráday utcában ízléses, szép terasszal várják a vendégeket. 

Mi ennek ellenére a galériát választottuk, a friss halételek mellett nyugalmat is kerestünk egy baráti beszélgetéshez.
A választék hasonló a kecskeméti egységéhez, magyar és nemzetközi ételeket kínálnak magyar halakból, süllőből, harcsából, pontyból kiindulva. Jó néhány parafrázisuk is van e halakra alapozva: fish and chips, halburger, gyros, wrap, de kínálnak grillezett és rántott halakat, harcsapaprikást és halászlevet is. 
Halászcsárda XXI. század - mondhatnánk s nem járnánk messze az igazságtól. A beltér modern, trendi, de ezzel együtt megnyerő, ötletes, akárcsak a tálalás. 

A kiszolgálás udvarias, kedves.
Rendeltünk halászlevet, 
halas bruschettát, 

harcsa brassóit, 
roston sült zöldséget,
salátát süllőpofával
és harcsa-sushit. 
A harcsasushit hőkezelt harcsából készítik, nem adnak hozzá sem wasabit, sem gyömbért, ezt nehezményeztük, de azzal maradtunk. Egyébként így sem volt rossz, de a hiányérzet csak megmaradt. A többi étel rendben találtatott, a halászlét kifejezetten szerettem, a szaftos süllőpofát s a jól fűszerezett harcsabrassóit nem különben.
Az adagokat nem túlozzák el, ez minket nem zavart, mások lehet, hogy nehezményezik, ha egy 3000 forintos főétellel nem laknak jól.
Cseh kisüzemi söröket tartanak a Bernard nevű főzdétől, néhány jó magyar bort és házi szörpöket.
Jól kitalált, szeretnivaló hely ez, ajánljuk másoknak is.

Dorozsmai Endre

A szöveg a Demokrata számára készült.

2016. szeptember 6., kedd

Anyám tyúkjai (Szeged, Széchenyi tér 13-14.)


Szeged központjában, az egykori Botond vendéglő helyén elbűvölő vendéglátó-ipari egység nyílt. Egyszerre ínyencbolt, kávézó, sütiző és étterem, mely a környék alapanyagaira alapoz, még az asztalokon elhelyezett, remekül megszerkesztett papíralátét is arra hív fel, hogy ha van kistermelő ismerősünk, aki szívesen lenne a beszállítójuk, akkor ezt jelezzük a felszolgálókkal, hadd színesítsék a kézműves termékpalettát.

Az étlap összefogott, de tisztes választékot kínál a fantáziát megindító ételekből.



Apró, javító szándékú megjegyzésem, hogy bodagnak nevezik a ciabatta-szerű, négyszögletes kelesztett kenyérkét, holott a bodagnak épp az a lényege, hogy nincs benne sem kovász, sem élesztő, manapság szódabikarbónával vagy sütőporral készítik, de eredetileg csak liszt, só és víz volt benne.
A beltér varázslatos, csipkével borított befőttes üvegekből alakítottak ki egyedi világítótesteket, jól választották meg a bútorzatot, esztétikusan rendezték be a pultot, minden apró részletre odafigyelve.
Mivel már egy bőséges ebéd után voltam, csak egy süteményre szorítkoztam, konkrétan egy citrom-mousse tortára esett a választásom,
ami kifejezetten finom volt, továbbá vettem hazavitelre mangalicamájast, libatepertőt, mangalica tepertőt és kecskesajtot, egyik finomabbnak bizonyult, mint a másik. A rendkívül kedves, udvarias, szívélyes pultos bíztatott, hogy nyugodtan kóstoljuk meg a tepertőt vásárlás előtt, még kenyeret is adott hozzá, s felhívta figyelmünk, hogy ott van a pulton a só is. Társam kérdezte, hogy tudna-e ajánlani valami csípőset a tepertőhöz, erre kapott ajándékba két szép hegyes erőspaprikát.
Ismét egy hely, mely arra ösztökélt, hogy még ott helyben megtervezzük következő látogatásunkat, amit vélhetően a Tisza parti városban évente megrendezett őszi borfesztivállal, a Bortérrel fogunk egybekötni.

Dorozsmai Endre

A szöveg a Demokrata számára készült.
Lesznek fotók is.

Címkék

100 legjobb kulináris kaland (2) 2014 (1) 2014 legjobb éttermi élményei (1) 2015 legjobb élményei (2) 2016 (1) 21 (1) 21 - a magyar vendéglő (1) 5-ös halászcsárda (1) 67 (2) 67 étterem (1) 7x7 (1) 90 fok (1) A Főzés tudománya (1) A Gazdánál (1) A Hentes konyhája (2) A Konyha (1) A Konyha - Madách tér (1) A konyhafőnök (1) A legjobb 25 budapesti söröző (1) A magyar bortermelő lelkialkata (1) A Séf utcája (2) A Szász Hordója (1) A Táble (1) A tökéletesség nyomában (1) a vidék legjobb sörözői (1) A38 (1) Absolut Pho (1) Acapulco (1) Ádám Csaba (2) Ádám József (1) Adamovich Károly (1) Afrikai büfé (1) afrikai harcsa (1) ájult imám (1) Akasztó (1) Akasztói (1) Akasztói halascsárda (5) Alabárdos (2) Alabárdos vendéglő (1) Alessandro Arena (1) Alessio (1) Alexandra kalauz (5) Alföld (1) Algyő (1) Algyői (1) Algyői halászcsárda (2) Alkonyi László (13) All About Street Food (1) all you can eat (1) Allegria (2) Almárium (1) Almárium bisztró (1) Alte post (1) Alulu (1) Amarillo (1) Ancora (1) Andante (1) Angry Leprechaun Pub (1) Anonym pince (1) Anonymus (1) Anthony Bourdain (2) Antré étterem (1) Anyám tyúkjai (1) Anyukám mondta (5) Apátfalva (1) Apetit bisztró (1) Apetito (1) Apor pizzázó (1) Apponyi kastélyszálló (1) Apropó (1) Aquarium (1) Arad (30) Arad-hegyalja (1) Aradi Büfé (2) Arany Kaviár (4) Aranyhal (1) Aranykereszt (2) Aranyszarvas (2) art street food (1) Artesano (1) Árvay (1) Árvay János (2) Asia Gourmet Kínai Étterem (1) Astoria (1) aszú (2) Aszú étterem (1) Atakám bisztró (2) Áts Károly (2) Avocado (1) Ázsia fűszerbolt (1) ázsiai konyha (2) B Terv (1) B8 (1) Ba Bar (1) Babel (9) Bacchus (1) Badacsony (1) Bagatelle étterem (1) Bagolykő (2) Baja (5) bajai halászlé (6) Bajzát Attila (1) BAK Hütte (1) Bakancslista II (1) Bakancslista III (1) Balaton (4) Balatonföldvár (1) Balatonfüred (1) Baldaszti's Grand (4) Baldaszti's Kitchen (2) Balga pince (2) Bálint Zoltán (1) Balkezes (1) Balla Géza (19) Baltazár (4) Bálványos (1) Bálványos Resort (1) Bandidos (2) Bandula (1) BaoBao (2) Bar Centro (1) Baracca (4) Baracsi (1) Baracsi halászcsárda (1) Bárdos Sarolta (3) Baricska csárda (2) Barnabás testvér (1) Barta Károly (1) Barta pice (1) Barta Pince (1) Basa (1) Basa fogadó (2) Basilicus pincészet (1) Bassment (1) Bástya (2) Bástya vendéglő (1) Bécsi söröző (1) Bécsi szelet vendéglő (1) Beefbar (1) Beefstro (1) Beer Co. (1) Beer Heaven (1) Beer-Bear (1) Beeráló (1) Békéscsaba (8) Békéscsabai Kolbászfesztivál (1) Békésszentandrás (3) Békésszentandrási Kézműves serfőzde (1) Beköszöntő (1) belga sörök (1) Bella Napoli (1) bélszín (1) Béltek (1) Belly food (1) Benedek Péter (3) Benedek pince (1) Benkő Zoltán (2) Berarescu (1) Bernát Dániel (1) Bernáth József (1) Best Burger In Town (1) best buy (1) Beszálló (1) Beszterce (1) Bezdán (1) BGB (1) Biatorbágy (1) Bibliotheka (2) Bierhaus (1) Bigfoot (1) bikavér (1) Bikavér Borbár (1) Birka csárda (4) Birkás borház (1) Bíró Lajos (5) Bistorant (4) Bistro 1568 (2) Bistro Cochon (1) bisztró (5) Bittera Dóra (4) Bitterfly (1) bivalymozzarella (1) Bivalyos (1) Black Bull Pub (1) Black Cab Burger (2) Blöff (1) Bocelli pizzeria (1) Bock (6) Bock bisztró (10) Bock József (4) Bocuse d'Or (2) Boda kisvendéglő (1) Bodega (2) Bodor (1) Bodri halásztanya (1) Bodri pince (1) Bodza bár (1) bogrács (2) Bohémia (2) bolognai szósz (1) Bolyki János (3) Bookta (1) Bor (43) borászat (1) Borászok borásza (1) borbár (11) Borbarát (1) Borbély Tamás (3) Borbíróság (2) Borbistro (1) Borbisztró (1) Bori Mami (1) Borjour Magnum (2) borjúmáj (1) borjúmáj cideres-mustáros mártással (1) Borkalauz (2) Borkonyha (7) borkóstoló (38) Borlabor (2) Bormúzeum (1) Borműhely (1) borozó (7) borozók (1) borral főzni (1) Bors (1) Bors gasztrobár (3) borsátor (2) borszaküzlet (1) Bortársaság (1) Bortér (1) borturizmus (1) Borzont (1) Bott Frigyes (6) Bott Judit (2) Bozóky (1) Bölcső Bar and Food (4) Brandt Loli (1) Brassó (2) Breitenbach pince (2) brew pub (2) brew-pub (2) bridge (1) Brill (2) Brill bisztró (13) Brill csárda (3) Brothers Steak House (1) Brum brum (1) Brunner (1) Bruno és Bruno (1) Brutal bitter (2) Bubba's Water Grill (1) Buda Gourmet Bistro (1) Budai Gourmet (3) Budakalász (1) Budakeszi (1) Budaőrs (1) Budaőrsi Halpiac (2) Budapest (235) Budapest bisztró (1) Buday Péter (1) Buddha bár (1) Buddha Original (1) Bugard's pub (1) Buja disznó(k) (1) Bujdosó pince (2) Bujdosó Székely (1) Bujole (2) Bulgakov (1) Buonissimo (1) Burger and Love (2) Burger Market (1) burger-kritika (1) Burke (1) Business bistro (1) Bussay László (2) Búsuló Juhász (1) Butter (1) büfé (1) Bűvös szakács (2) Cabinet de vin (2) Café 57 (1) Café Bouchon (1) Café Déryné (2) Café Erté (1) Café La Terra (1) Café Manuel Spazio (3) Café Pierrot (5) Café Ponyvaregény (1) Café Provance (1) Camelot (1) Caroussel by Chios (1) Carpaccio (2) Carrousel by Chios (1) Caruso (2) Casa Antinori (2) Casa Bunicii (1) Centrál kávéház (2) cevich (1) Chardonnay (1) Chateau Visz (2) Chef Café (1) Chef! (1) Chianti (2) CineCittá (1) Cirmi (1) Clock pub (1) Club 30 (1) Code7 (2) Colonello (1) Côme de Chérisey (1) Cool Tour Café (1) Copita tapas bár (1) Corinthia Grand Hotel (2) Corner pub (1) Corona da Lorenzo (1) Costes (14) Costes Downtown (2) cukrászda (16) cukrászda-kritika (14) Culinaris (3) Curry House (2) Curtea Berarilor (1) Czifra csárda (1) Czifray (2) Csak a jó sör (5) Csak a jó sörök (2) Csákvár (1) Csalogány 26 (6) Csalogány26 (6) csárda (9) Csárda a Horgonyhoz (1) csárdakritika (2) Csarnóta (1) Csávossy György (1) Cseh János (1) cseh sörök (1) Csendes M. (1) Csepp a tengerben (1) Cseri pince (1) Csernyik Pince (1) Cserpes István (1) Cserszegtomaj (1) Cserszegtomaji halászcsárda (2) Csiga Café (1) csíki sör (1) Csíkrákos (1) Csíkszentdomokos (1) Csíkszereda (9) Csillagánizs (1) Csillaghegyi megálló (1) Csizmadia András (1) csobánkai sörfőzde (1) csokoládémanufaktúra (1) Csongrádi Csaba (2) Csontos György (1) Csopak (3) Csordás Fodor borház (2) csúcs hot dog (1) Csukás Balázs (1) Csuta cukrászda (1) Da Mario (2) Da Pino (2) Damniczki (1) Damniczki András (1) Damniczki cukrászda (1) Dang Mouoi (1) Dang Muoi (1) Dario Checchini (1) Debrecen (4) Deck bistro (1) Dél-Balaton (3) delikát (1) délszláv grill (1) Demeter - Apropo (1) Demeter Csaba (8) Demeter Endre (1) Demetervin (2) Demokrata (1) Dereszla (1) Déryné (1) Deszk (2) desszert (1) Desszert Neked (2) desszert.eu (1) Dettó bisztró (2) Dibonis (1) dim sum (1) Dimenzió borászat (1) Dining Guide (12) Dió (1) Diósd (1) dip (1) Disznókő pincészet (1) Divine - Delicia (1) DiVino (1) Dob 3 (1) Doblo (1) Dokk büfé (2) Dóm tér (1) Domaszék (2) Dózsa étterem és panzió (2) dödölle (1) Dr. Csizmadia András (1) Duginics vendéglő (1) Dugonics vendéglő (1) Dula Bence (8) Duna Döner (1) Duna Garden (1) Dunaföldvár (1) Dunagyöngye halászcsárda (1) Dunaújváros (1) Dúzsi (1) Dúzsi Tamás (14) Dzzs! (1) ebédmenű (2) Ebes (1) Éden pálinkaház (1) Eger (12) Egerszalók (1) Egri Bikavér (1) Egri Csillag (1) Egy-Kettő (1) Egykettő (1) Elemózsia (2) Élesztő (1) Eleven (1) Elite Wines (1) Első Mádi Borház (2) Ema del Mar (1) EMI (1) EMI tábor (2) Émile (1) Emlékpont (1) Encs (1) Enigma Kinetic Steam Punk Café (1) Enoteca (5) Enoteca de Savoya (1) Érd (1) Erdély (3) erdélyi ételek (11) erdélyi gasztronómia (1) Erdélyi Napló (2) Érsekcsanádi Halászcsárda (2) ÉS bisztró (2) Esca (1) Esca stúdióétterem (1) Eszterbauer (1) Eszterbauer János (4) Esztergom (4) etnikai vendéglők (1) étterem (436) étteremkritika (443) Éttermek (3) Etyek (1) Etyeki piknik (1) Etyeki pincefesztivál (1) Euphoria biergarten (1) Év borásza (2) Év bortermelője (2) Ezüstponty vendéglő (1) fajitas (1) falatozó (1) Fannicika pho bár (1) Fantázia lángossütő (1) Farkas Diána (1) fasírt (1) Fasor vendéglő (1) Faszaládé (1) Fat Mo (1) Fatál (1) Fatányéros (1) Fausto (3) Fehér Gábor (2) Fehérszarvas vendéglő (1) Fehértói (1) Fehértói Halászcsárda (5) Feke Zoltán (1) Fekete Antonió (1) Fekete Arany Klub (1) Fekete Béla (5) Fekete Bika (1) fekete kagyló (1) Fekete Korsó (1) Fekete Oszkár (3) Felsőbánya (1) Fennsík mártás (1) Ferran Adria (1) Fertőrákos (1) festett tőkehal (1) Figula Mihály (2) Filoxéra (1) fine dining (2) Finomító Kantin (3) Fióka (1) First sörfőzde (1) First söröző (1) Fischer borház (1) fish and chips (3) Flying Bird Tea House (1) fokhagymás csuka (1) Font (1) Font pince (5) Food Revolution (1) Fork (1) Fork - The Restaurant (1) Fortuna (2) Fortuna étterem (1) Fóti Sörfőzde (3) Fóti Zwickl (1) Fölföldi Béla (1) főtt tojás (1) Főzdefesztivál (3) főző-show (1) főzzünk maradékokból (3) Fragment (2) Frank Sándor (2) Frank Zappa (1) Franz Weninger (1) Frei kávézó (2) Frey (1) Fricska (2) Fricska gasztropub (4) Frittmann (2) Frittmann János (2) fröccs (2) Fröccsterasz (1) Fruska bisztró (1) Fuchsli (1) Fuji (1) Funky Pho (3) Furmint Február (4) Fusion (2) fúzió (1) Füleky (1) Fülemüle (1) Fülemüle csárda (1) füstölt hal (2) Gabnai Csaba (3) Gábor Imre (1) Gál Attila (1) Gál Tibor (2) Galéria 12 (1) Gallay pince (1) Gálné Dignisz Éva (4) Gambrinus (2) Garabonciás (1) Garam mente (1) Garay János (1) Garibaldi bisztró (1) Garuda indonéz vendéglő (2) Gastrolab (1) gasztro-forradalom (2) gasztro-kocsma (1) gasztro-kocsmák (1) gasztro-pub (1) gasztro-trendek (1) gasztro-vetélkedő (1) gasztroblogok (1) gasztrojazz (1) Gasztronómia 2012 (1) Gault Millau (10) Gault Millau 2014 (3) Gault Millau 2015 (1) Gault Millau 2016 (1) Gedeon söröző (2) Gekkó (1) Geönczeöl Attila (1) Gepárd és űrhajó (2) Gerbeaud (4) Gere Attila (7) Gere Mandula (5) Gerendás (1) Geszler (1) Gesztenyés étterem (1) Géza konyhája (1) Giardino (2) Gizi csárda (1) Goa Café (1) Gold bisztró (3) gomba (1) Gondűző (2) Gordon Ramsay (1) gourmet-bár (1) Grabanc IPA (1) Graf (2) gravlax (1) Graziano (1) Gresham (1) griilezett sütőtök (1) Grill to Chill (2) grillezés (1) Gróf Buttler (2) Gundel Károly (1) Gusteau (1) Gusteau élményműhely (2) Gusto (1) Gyenge Zsolt (1) Gyergyószentmiklós (2) Gyilkos tó étterem (1) Gyímesközéplok (1) Gyomaendrőd (1) gyoza (1) Gyöngyös (2) Gyöngyöspata (1) Gyöngyöstarján (1) Györgykovács Imre (3) Győrújbarát (1) Gyradiko (2) gyros (5) Gyula (15) Háda Imre (1) Hadik kávéház (1) Hagya Márk (1) Hagyomány és evolúció (1) Hajdószoboszló (1) Hajdújárás (1) Halászbástya (1) Halászbástya étterem (2) Halászcsárda (4) halászlé (9) halbár (1) halbisztró (1) halétterem (3) Halkakas (2) Halmai Csaba (1) Halműhely (1) Halműhely 2.0 (1) halsütő (1) haltatár (1) haltepertő (10) halvendéglő (2) hamburger (15) hamisítás (1) Hamvas Béla (1) Hanoi Pho Bistro (1) Harcsafészek (1) Hargita-fürdő (2) Harmopan bisztró (1) Három Szív (1) Hathi (2) Hatolyka (1) Haxen bajor királyi sörház (2) Hazai kézműves finomságok (1) Házi/Állat (1) HB söröző (1) HBH söröző (1) Hedon (1) Hedon söröző (1) Hedonist restaurant (1) Hegedüs Kálmán (1) Hegedüs Péter (1) Hegybíró bora (1) Hegyeshalom (1) Hegyközszáldobágy (1) Hegyvidék üzletközpont (3) Heimann (2) Heimann Zoltán (3) Hello Sári! (1) Hellohal (2) Henry Belga Söröző (1) Hernyák Laci (2) Heston Blumenthal (2) hétköznapi déli menü (1) Hévíz (1) High Note Sky bar (1) Hírös Napok (1) Hlatky-Schlichter Hubert (1) Hódmezővásárhely (3) Hodosi cukrászda (1) Hold utcai Vásárcsarnok (5) Holsten söröző az Oroszlánhoz (1) Hopfanatic (8) Hoppá (1) Hoptop (1) Horizont (1) Hortobágyi csárda (1) Horváth Csaba (1) Horváth Kisvendéglő (1) Horváth Tamás (1) hot dog luxuskivitelben (1) Hrabal (2) Hun tanya (1) húsgolyó (1) Huszár Krisztián (2) Ida néni (1) If (1) IF kávézó (2) ifj. Kamocsay Ákos (1) Igazi Csíki Sör (2) Igazi Olíva (1) Így főznek a borászok (1) Ikon (5) Ikon étterem (3) Il Chef (1) Il Padrino (1) Il Panificio Basilico (2) Imi bisztrója (3) Imola udvarház (2) In Vino Veritas (1) indiai (2) Indivino (1) Innio (3) Insieme (1) interjú (3) Intermezzo (1) Intim étterem (1) ínyencbolt (3) IPA (1) Ipacs Szabó István (1) Irene (1) Isabel Legeron (2) István borház (1) ITee café (1) Jack's burger (2) Jackfall bormanufaktúra (1) Jalapeno (1) Jalecz Lajos (1) Jancis Robinson (1) Jani Lacikonyha (2) Janis Pub (1) Jánosiék (1) Járdovány (1) Jásdi István (1) Jazz bisztró (3) Jazz Café (1) Jekl Béla (3) Jetty Choco (1) Jobb mint otthon (1) Joel Robuchon (1) joghurtmártás (1) Johann Bruttler (1) John Bull Pub (1) John Mayall (1) John's Pub (1) Jókai bisztró (1) Jókai cukrászda (1) Jónás a bálnában (2) Jorgosz (1) Josper (1) Joy's Pub (1) Juhász Testvérek (1) Juhász Tibor (1) juhok (1) juhtúró (1) Jurta kocsma (1) K9 (1) Kaba Gábor (1) Kadarka (1) Kadarka borbár (2) Kaja tanya (2) Kakas vendéglő (1) Káli Art Inn (3) Kalmár Gergő (1) Kaló Imre (4) Kalocsa (1) Kalocsai Zoltán (1) Kaltenecker (1) Kanczler András (1) Kandalló (6) kannás bor (1) Kanpay Izakaya (2) Kapca bisztró (1) Kapu (1) Kárásztelek (1) Karner Gábor (6) Kárpátia (2) kártya (1) Kastély (1) Kastély étterem (1) kávézó (2) kávézók (1) Kaviár (1) Kazinczy utca (1) Kecskemét (11) Kecskeméti csárda (1) Kecskeméti Krisztián (1) KEG Sörművház (1) Kéhli vendéglő (1) Kékfrankos étterem (1) Kelet (1) Kelly's Food (1) Kepi söröző (1) Kerekes Sándor (2) Kereskedőház (2) Kerkaborum (1) Kerkyara (1) Kerkyra (1) Kertvárosi kisvendéglő (1) keserű gomba (1) Keserű méz (1) Keszegsütő (1) Keszthely (1) Kézdivásárhely (4) kézműves bor (1) Kézműves Borok Háza (1) kézműves csokoládé (1) kézműves hamburger (6) Kézműves magyar ízek vására (1) kézműves sör (36) kézműves sörfőzde (1) kézműves söröző (2) kézművs söröző (1) KF (1) Kicsi San (1) KicsiZso (1) kifőzde (2) Kígyósi (2) kínai konyha (2) Kiosk (1) Kis magyar szakácskönyv (1) Kisbuda Gyöngye (1) Kiscuki (1) Kishúsom (1) Kisködmön (3) Kiskőrös (1) Kiskőrössy 2.0 (1) Kismaros (1) Kispiac (2) Kispipa (1) Kispityér vendéglő (1) Kiss Balázs (1) Kiss család (1) Kiss János (1) Kiss Tamás (1) Kissbende (2) Kistelek (1) Kistücsök (17) Kisvendéglő a Hargitához (4) Klassz bisztró (1) Klausenburger söröző (1) Klauzál téri vásárcsarnok (1) Knossos (1) KNRDY (1) Knyihár Mihály (1) Koccintó bár (1) Koch Csaba (1) kocsma (60) kocsma-kritika (1) kocsmakritika (61) Kogart (1) kolbász (3) Kolonics (1) Kolonics Károly (2) Kolorbár (1) Kolozsvár (9) Kolozsvár legjobb éttermei (4) Komachi (1) Komló és tehén (1) kommunikáció (1) Kondorosi csárda (1) Konyári János (14) Kopár (2) Kopaszi gát (1) Korall (1) Korhely Daloda és Faloda (1) korhelyleves (2) Koriander vendéglő (1) Korona étterem (2) Korzó étterem (1) Korzó Pub (1) Kovács Adorján (1) Kovács Kristóf (1) Kovács László (1) Kovács Nimród (1) Kovács Sándor (1) Könyvbár (2) könyvbemutató (1) Köpcös (2) Kőszeg (1) Kővári Gergő (2) Köz'Pont (1) középkori vendéglő (1) Központ bisztró (1) kraft sör (4) kraft sörfesztivál (1) Kreinbacher (3) Kristinus borház (1) Krizia (1) Krúdy Gyula (1) Kukorica csárda (1) Kulináris charta (2) kultúrkocsma (3) Kupak (3) Küküllő söröző (1) külhoni (1) Különleges sörök boltja (3) Külvárosi kávéház (2) Kürti István (1) Kürtös ételbár (1) Kürtős kalács (1) Kvassay Levente (1) Kyoto (2) Kyros (1) Kyros Gyros (2) L'Enoteca (1) La Calul Alb (1) La Delizia (1) La Piazetta (1) La Strada (1) La Vela (1) Labor bistro (1) Laci csárda (1) LaciKonyha (8) LaciPecsenye (1) Laczkó Ottó (1) Lakatos Műhely (1) Lakitelek (2) lampredotto (1) Lánchíd söröző (1) Lángos (2) Larus (1) Larus központ (1) Látóképi Csárda (2) Laurus (2) lazac (2) Le Bourbon (1) Le Meridien (1) Le Petit bistrot (1) lecsó (1) Léder Zoltán (2) Legenda sörfőzde (5) Legenda söröző (1) Legfelső Beeróság (1) Legjobb budapesti sörözők (1) Legjobb halászcsárdák (1) legjobb hamburgerezők (3) Legjobb magyar kézműves sörök (2) Légli Géza (1) Légli Ottó (5) legrosszabb hamburgerezők (1) Léhűtő (2) Lelovits Tamás (1) Lénárd András (2) lengyel tojás (1) Lera's Food (1) Leves (2) liba (1) Libamájfesztivál (2) Libanoni étterem (1) Lido étterem (1) Liget vendéglő (1) Linbrunn (2) Liquor store (1) Litauszki Zsolt (2) Lithauszki (2) Lithauszki Zsolt (2) Little John (1) Livada (2) Lobogó (1) Locanda del Corso (2) Loja étterem (1) Lolita desserts (1) Losonci Bálint (4) Losonci tér (1) Lou lou (1) Loulou (2) Lőrincz György (3) Lőrincz György séf (1) Lövőház utca (1) Ludányi András (5) Ludwig - Mentesi (1) Luka Enikő (1) Lunchbox (2) luxuskocsma (1) Macsinka János (1) Macska kávéház (1) Mád (2) Madame Noi (1) Made In China (1) Mádi Kör (1) Mádi Kúria (1) Mádi Udvarház (2) Magnifico (1) magyar bor (1) Magyar Borakadémia (3) Magyar Borok Háza (1) magyar csárdák (1) magyar kézműves sörök (14) magyar street food (2) Magyarország (1) Magyarság Háza Kávézó (1) Majoros birtok (1) Majtényi Présház (3) Mák (7) Mák bisztró (6) Makó (3) Mákvirág Pince (1) Maláta (1) Malatinszky (1) Malatinszky borterasz (1) Malatinszky Csaba (1) Maligán (5) Malom étterem (1) Mandarin (1) Mandula (2) mangalicakolbász (1) Mango (1) Manna (1) Mannatural (1) Manuel étterem (1) maradékfelhasználás (1) Marco Pierre White (1) Márga bisztró (1) Márgál (2) Margit utca 9 (1) Marosvásárhely (4) mártogatós (1) Marton nap (1) márványsajt (1) Massimo (2) Maszek (1) Mátészalka (1) Mátrai Tőkések (1) Matrjoska (1) Matrjoska bisztró (2) Maul pince (1) Maurer Oszkár (7) Maurus (1) Mauthner Zsófia (1) Mautner Zsófia (1) Meat Boutique (1) Meat Busters (1) Meatic (3) Meatology 2.0 (1) medvehagyma (1) Melecsky Tibor (1) Ménes (4) Ménesi borvidék (1) menta (1) Menta terasz (1) Mercy étterem (1) Merfelsz pince (2) Merlot étterem (1) Mészár-steak (1) Mészáros Gabriella (7) Mészáros Pál (3) Metro (1) Metzger László (2) Mézeskalácsosház (1) Mezőzombor (1) MGE (7) MGM Bástya étterem (1) Michel Rocha Vieira (1) Michelangelo (1) michelin csillag (6) Micul San (1) Mihályi desszertszalon (1) Mihályi László (1) Miklós Csabi (3) miklóscsabi (2) Miles Davis (1) Mili Gastronomie (1) Milky Way (1) Millenium Da Pippo (1) Millenium Pub (1) Mini (1) Miskolc (1) Misto (2) MNGSZ (1) Módszertani kabinet (1) Mogyorósi Gábor (1) Mohács (1) Mohácsi halászcsárda (2) Móka kávézó (1) Molnár B. Tamás (11) Molnár Imre (1) Molnár János (1) Molnár Pince (1) Molnár Tamás (1) Momotaro (1) Mondial du Rosé (1) Monk's bistro (1) Monster street food and grill (1) Montenegroi Gurman (4) Monyó Café (5) Monyó Serfőzde (4) Mór (3) Móres bárkonyha (1) Mossellen Belga Söröző és Étterem (1) Moszkva (1) muszaka (3) Műkedvelő Hedonista (1) Na és? bár (1) Nádas Csárda (1) Nádor étterem (1) Nagy Levin (1) Nagy Péter (1) Nagy-Magyarország fogadó (2) Nagybánya (2) Nagylapos (2) Nagyszalonta (1) Nagyvárad (8) Nagyvárad legjobb éttermei (3) Nagyvásár tér (1) Náncsi néni vendéglője (2) Napfény műterem (1) Napfényes étterem (1) Napoli (1) narancssaláta (1) Nefrit (1) Neked csak Dezső (1) Nem süti (1) Németh Antal (3) Németh János (1) Némó (1) Nemo fish and chips and salad bar (1) Nikosz Taverna (1) No 1 (1) No 1 bisztró (2) No Waste bisztró (1) No. 1 (1) No.1 bisztró (1) Nobu (4) Nohoplimit (5) Nostry Gastronomy (1) Nu bisztró (2) Nyakas pince (8) nyers hal (1) Nyilván IPA (1) Nyíregyháza (3) Nyolcas Ádám (1) Oban (1) Óbuda (2) Óceán bár (1) OGGI (2) Ogre bácsi (1) Ogre söre (1) Oláh István (1) olasz (1) olasz étterem (7) Old Man's (1) Oldies (1) Olimpia (13) Olíva (2) Olíva bisztró (1) olívaolaj (1) Olivo bisztró (1) Olympia (1) OMU (2) One More Beer (1) Onyx (20) Ópálos (1) Opperheim (1) Opus Jazz Club (1) Ópusztaszer (1) Orbán Ferenc (1) Orosháza (1) Orosz Gábor (1) Orosz Gábor Pincészete (1) Oroszlános borvendéglő (2) Orsolya pince (4) Ostoros - Novaj (1) osztriga (2) Oszvald Lajos (1) Oszvald Lajos Pincészete (1) Ózon szálló (1) Öcsi és Fuszek (1) önkiszolgáló (1) Öreg Kőrössy (1) Öreg Kőrössy Halászcsárda (4) Öreg Pákász (1) Öreg Tanyacsárda (2) Öreg tó vendéglő (1) Ős Kaján (1) Őshonos Delikát (1) Őszy Tóth Gábriel (1) Öttömös (1) pacal (2) pacalpörkölt (2) Pacsirta étterem (1) Pad Thai (3) padlizsán (4) padlizsánkrém (5) Padron tapas bár (2) Paks (1) Paksi Gasztroblues (1) Paksi halászcsárda (1) palacsinta (1) Paletta (1) Pali bácsi finomságai (1) pálinka (2) Pálinka patika (1) Pálinkaház (1) Pálinkamanufaktúra (1) Pálma (1) Palotai Csaba (3) Pandzsáb tandoori (1) pangasius (1) Pannon Bormíves Céh (1) Pannonhalma (2) Pántlika bisztró (1) Papa Razzi (1) Paprika csárda (1) paprikás (1) paradicsomleves (1) Parcsetich Ernő (1) Park hotel (1) Pastor pince (1) Pastrami (2) Pásztor Csárda (3) Pásztor csárda Szombathely (1) Patak vendéglő (1) Pataki cukrászda (2) Pataki Péter (2) Pataky István (1) Pataky Péter (1) Patrióta (2) Paulo András (1) Pécs (4) Pein Ádám (3) Pendits pince (1) Pepper (1) Pepper Steak and Shake (1) Peppers! (1) Pescada (1) Pest-Buda (3) Pesti Burger és Bár (2) Pesti István (2) pesto (1) Pethő Balázs (1) Petróczi csárda (1) Petrus (2) Petry (1) pho (6) Piac bisztró (1) piaci étkezés (1) Picasso (1) Pig 37 Blitz Grill (2) Pilvax (1) pincészet (1) Pintér Katalin (1) Pipacs (1) Pipacs étterem (1) Piricske (1) Pivo (3) Pivohalle (1) pizza (5) Pizza drive (1) Pizza e pasta (1) Pizza sarok (1) pizzéria (2) Platán (1) Plaza hotel (1) pljeszkavica (1) Pócz pince (1) Pók Tamás (1) Polapola (1) Polgár Zoltán (3) Pollok László (1) Pomo D'Oro (2) Popcorn (1) Poroszló (1) Portofino étterem (1) Portum (1) Posta pince (1) Potyka csárda (1) pörkölt (1) Prágai tavasz (1) Prantner Ferenc (1) Prímás pince (1) Prime Steak House (1) Pronto (1) puliszka (1) pulled pork (1) Pünkösdi Bortúra (1) Qtaro (1) Quan Hoa Sen (1) Rákóczi tér (1) rakott krumpli (1) ramen (2) Ramenka (2) rántott hús (1) ras el hanout (1) Ráspi (5) Ráspi étterem (1) raw vegán (2) recenzió (1) recept (15) Reciproc (3) Recsk (1) reggeli (1) reggeliző (1) Reliva (2) Rendelő bisztró (1) Renegade (1) Repülő Puli (1) rétes (1) Retro (2) Rév csárda (1) Rézangyal (1) Rezi György (1) Rézi néni szakácskönyve (1) Rézkakas (2) Rickshaw (2) Ring Café (1) Riso (1) Ristorante al Duomo (1) Riviere (1) Rivo (2) Rízmajer József (1) Rízmajer söröző (1) Robert Parker (1) Rock Café (1) rock-kocsma (1) Rod (2) Rohály Gábor (3) rókagomba (2) rókagombatokány (2) rokfort (1) romkocsma (4) ropogósra sült sneci (1) Rosalia (1) rosé (2) Rosenstein Róbert (1) Rosenstein vendéglő (1) rost (1) roston sütés (1) Róth Zoltán (4) Rothbeer (2) RoVinHud (2) Royalsekt (1) Rozmaring (1) Rózsa söröző (1) Rózsa vendéglő (1) Rózsakert vendéglő (1) Rózsavölgyi csokoládé (1) Rozsdás Pelikán (1) RTL klub (1) Rubin (1) Rudits Károly (2) Ruppert pince (1) Ruprecht László (1) Rustika (1) sajt (1) sajtófogadás (1) Salon Gourmet (1) Salt and Pepper (1) Salvator (2) Samsara (1) San Genaro (1) Sanzon (1) Sanzon étterem (1) Sáo pho bár (1) Sárga borház (1) Sarki Fűszeres (1) Sárközi Ákos (2) Sárközy Ákos (1) Sarokház étterem (1) Sasu Csárda (1) Sauska48 (1) Sax borbár (1) Schieber pince (1) Schieszl vendéglő (1) Schmak András (3) Schwabenhaus (1) Seafood (2) Seasons (1) Seasons Wine Bar (1) Sedo (1) Segal Viktor (1) Semmi extra (1) Sepsiszentgyörgy (6) Sepsiszerntgyörgy (1) Shiraz étterem (1) Sike Tamás (7) siller (1) Simcoe (1) Skanzen (2) Slow Foodiez (1) Smooth (1) sneci (1) Sobri Halászcsárda (2) Société (1) Soltvadkert (1) Solus (1) Sólyomkő vendéglő (1) Somló (2) sonka (1) Sonkaarcok (1) Sophie brasserie (1) Sopron (2) Soroksár (1) Sóstói csárda (1) Sótartó (3) Soup Culture (1) Soup R (1) Söptei étterem (1) sör (1) sörbisztró (1) sörbúvár (2) Sörfőzők Udvara (1) sörkorcsolya (1) sörkóstoló (1) Sörkönyv (1) Sörmanufaktúra (2) Sörök háza (1) söröző (11) sörözők (1) Sörpince (1) sörtoplista (1) sörverseny (1) spagetti (1) Spiegelberg István (3) Spíler (4) Spíler Shanghai (2) Spiritus Primus Pálinka (1) Splash (1) Spoon - Kőröspart (1) Spoon – Lotus center (2) Spritz (1) Stand bisztró (2) Stand étterem (1) Stand25 (1) steak (3) steak house (3) street food (25) Street Food Show (2) Stüszi Vadász (1) Sugovica Halászcsárda (2) sunday brunch (1) sushi (3) Sushi Ya (1) süllő (1) sült pisztráng (1) Sümeg (1) Sütő Zsolt (1) svédasztal (1) szabad tűz (1) Szabó Dezső utca (1) Szakkör (2) szamorodni (1) Szamos vendéglő (2) Szarka Pince (1) Szarvas Vendéglő (2) szarvasgomba (1) Szarvasi Sörmester (1) Szászi Endre (1) Szászrégen (1) Szatmári pince (1) Szatmárnémeti (1) Széchenyi tér (1) Széchenyi vendéglő (1) Szecskő Tamás (3) Szeged (31) Szeged környéke (1) Szegedi halászcsárda (2) szegedi halbisztró (1) Szegzárd (1) Szegzárdi bordal (1) székely csúcsétterem (1) Székely Fogadó (1) székely gasztronómia (1) székely konyha (1) Székelyföld (2) székelyföld legjobb éttermei (1) Székelykapu (1) Székelykő Kúria (1) Székelytanya csárda (1) Székelyudvarhely (3) Székesfehérvár (2) Szekfű Gyula (1) Szekszárd (10) Szeleshát (2) Szélkakas (1) Széll Tamás (3) Szent Andrea (1) Szent Andrea borbár (1) Szent Benedek Pincészet (1) Szent Gaál Pincészet (1) Szent Gellért borház (2) Szent Gellért Söröző (1) Szent György Vendéglő (1) Szent Jupát (1) Szent Korona cukrászda (1) Szent Orbán Vendéglő (3) Szentegyháza (1) Szentendre (3) Szentesi József (2) Szentgotthárd (1) Szentpéteri pince (2) Szép Ilona (2) Szép Ilonka Csárda (1) Szépasszony völgy (1) Szepsy (2) Szepsy István (11) Szeráj (1) Szerb vendéglő (1) Szeremley Huba (3) Szerémség (1) Szeri csárda (1) Szervusz bisztró (1) Szeszmenhely (1) Szikler Ervin Walter (2) Szimpla kávézó (1) Szimpla piac (1) Szombathely (3) Szováta (2) Szőke Mátyás (2) Szőllősi Mihály (1) Szövérdfi Zoltán (1) Szulló Szabina (1) Szűcsi (1) szürkemarhakolbász (1) Tábla (1) Taco Loco (1) Taiwan (1) Takács Lajos (7) Takler (1) Takler ferenc (1) Tálas László (1) tálcatologatós (1) Tállya (1) Tama étterem (1) Táncoló Medve (1) Tanti (3) Tántorgó Paripa (1) tapas (1) tapas bár (1) Tarcal (2) tarja (1) tárkonyos levesek (1) Tarnóczi Zoltán (1) tarokk (1) Tarpa kft (1) Tasting Table (1) Tata (1) tatárbifsztek (2) Taverna (2) Taverna Flórián (1) Távoli Galaxis (4) teázó (1) Teddy Beer (1) Temesvár (37) Temesvár legjobb éttermei (2) temesvári sör (2) tengeri herkentyűk (2) Tenkes Csárda (6) Terazza (1) Tercsi József (1) termelői piac (1) természethű borok (2) Terminál (3) Terroir Club (1) Terrra Hungarica (1) Terv presszó (1) Tetrabit (1) Textúra (1) Thai Chili Wok Bar (1) Thai vendéglő (2) The Big Fish (2) The Butcher's Kitchen (1) The Dome (1) The Hub (2) Thumerrer Vilmos (1) Tiffán Ede (4) Tiffán Zsolt (1) Tigris (1) Tigris étterem (1) Tio Felipe (1) tiramisu (1) Tisza part (1) Tiszavirág (4) To Chefs (3) tócsni (1) tojáspaprikás (1) tojáspörkölt (1) Tokaj (4) Tokaj Disznókő (1) Tokaj Hétszőlő (1) Tokaj Nobilis (3) Tokaj Reneszánsz (1) Tokaji Bormívelők Társasága (1) Tokaji borvidék (1) Tokaji Kereskedőház (1) Tom Yum (1) tonhal (2) TOP 10 Székelyföld (1) TOP 100 (2) toplista (1) Torkos csütörtök (4) Torkos csütörtök 2014 (4) Tornai (1) Torockó (2) Torockószentgyörgy (1) Tortuga (2) Tosca (1) toszkán pacal (1) Tóth Ferenc (1) Tóth kocsma (1) Tőkés társak (2) töltike (1) Töltő (1) töltött szőlőlevél (1) töltött tojás (1) Törley (1) Török étterem (1) Tőserdei pálinkaház (1) Trance (1) Trattoria La Coppola (1) Trattoria Toscana (1) Tringa pince (1) TriplaX (1) Trófea (2) Tulipán borozó és könyvesbolt (33) turbolya (1) Turcsek Orsolya (1) túrókrém (1) Tusnádfürdő (4) Tusványos (2) Tüköry (1) Tüske pince (1) Tűzkő birtok (3) U 26 (1) Udvarház (1) új hullámos cukrászda (1) újbor (1) Újkígyós (1) Újpest (1) Up and down (1) Urban Tiger (1) Üvegtigris hamburger büfé (1) Vabrik pince (1) Vaccarini (1) Váci desszertszalon (1) vadvízi hal (1) valenciai saláta (1) Vámos Attila (4) Vámosgálfalva (1) Vándor székely (2) Vár a Speiz (1) Várdomb (1) Varga Csárda (1) Varga Gábor (3) Varga György (1) vargánya (1) Várvédő Kinga (1) Várvédő Levente (1) Vasmacska (1) Vegacity (1) vegán (4) vegetariánus (2) vendéglátói arcátlanság (1) vendéglő (19) Vendéglő a Régi Hídhoz (3) vendéglőkritika (1) Véndió (1) Veritas étterem (1) Veszely csárda (1) Veszprém (2) Vesztergombi (1) Vesztergombi Ferenc (2) Vétek György (1) Via (2) Via étterem (2) Via Napoli (1) Via29 (2) Viator étterem (1) Vida (1) Vida Péter (1) vidéki (1) vietnámi konyha (1) Víg bakter (1) Víg kalmár (3) Vígmolnár csárda (1) Viktória panzió (1) világevő (1) Villa Bagatelle (1) Villa Sandhal (1) Villány (11) Vince (3) Vince 2011 (1) Vince 2012 (2) Vince 2014 (2) VinCE 2015 (1) VinCE Wine Show (3) VinCE Wine Show 2016 (1) Vincent (1) Vincze Béla (3) Viniloteca (1) Vinopolis (1) Vinoport (1) Vintage (1) Vinto (2) Vizafogó (1) vizeletszagú tintahal (1) vodka (1) Vörös Homár (2) Vura Vinotéka (1) Vylyan (3) W35 (1) Walter vendéglő (6) Wang (1) Wang étterme (1) Wang mester (2) Wasabi (1) White Hops (3) Wine Guy (1) Wine Princess (1) Winstons (1) Wossala Rozina (1) WSET (1) Wunder sörművek (1) Wunderlich Alajos (1) Yes (1) Yuji Katagi (1) Zai (1) zakuszka (2) Zalaegerszeg (1) Zangio (1) Zazie (2) Zazzi (2) Zila (1) Zila kávéház (2) Zip's (1) Zip's brewhouse (2) Zips (1) Zona (3) Zorba (1) Zöld Pecsét (2) zöldségkrémleves (1) Zuppa (1) Zwack (1) Zsálya bisztró (1) Zselicvad (1) Zsidai Roy (2) zsidó tojás (1) Zsigmond Gábor (1)