2013. december 31., kedd

Thai Chili Wok Bar (Margit híd, pesti hídfő)

A Margit híd pesti hídfőjénél nyílt Thai Chili Wok Bar a Gault Millau kalauz által 9 ponttal jutalmazott Pad Thai-modellben működik és ahhoz hasonlóan igen népszerű: ottjártunkkor sor kígyózott a pénztárnál rendelésre várva. De a vendégkör gyakorlottnak mutatkozott, senki nem állt ott hosszan elemezgetni a választási lehetőségeket, a kiszolgálás is gyors, így seperc alatt bemondhattuk a magunk rendelését.  
A modellről volt már szó: thai klasszikusok, frissen, elérhető áron, wokban pirítva, üde levesek, korrekt hozzávalók, eltalált fűszerezés. A vendég összeállítja a külön beárazott elemekből a rendelését, kifizeti, majd percek múlva kiáltják a számláján olvasható kétjegyű számot, átveszi az ételt, esetleg utánfűszerez a remek mártásokból (pl szójaszósz-chili-gyömbér, de volt egy chutney-szerű opció is) majd az asztalánál elfogyasztja a gigantikus adagokban mért ínyencségeket. Meglepetésünkre a kevéssé ismert, de a vájtfűlűek által már jegyzett szekszárdi Hetényi pince borait mérik ki, s már a 2013-as tételből is lehetett rendelni.
Mi ezúttal Tom Yum levest kértünk a tenger gyümölcseivel  
és a Thai rizstésztalevest marhahússal, 
ami az egyre divatosabb vietnami Pho illetve japán Ramen helyi átirata. Ezeken túl pedig kértünk egy kacsahússal és shi take gombával készült wokspecialitást. 
Remek ízharmóniák, bátor, de eltalált fűszerezés, üdeség. A Thai Chili Wok Bar azt adja, amit ígér, korrekt áron, 
bármikor örömmel visszamennénk.

Dorozsmai Endre

A szöveg a Demokrata számára készült.
A Thai Chili Wok Barban 2013. december 21-én voltunk.

2013. december 30., hétfő

A 100 legjobb magyarországi étterem a saját tapasztalataim alapján.



Úgy döntöttem, hogy ezentúl évente fogom frissíteni a TOP 100-at, december utolsó napjaiban, az adott év tapasztalatait integrálva. Ha sikerül és ha lesz rá időm persze. Az év vége sokféle számvetésre ad kitűnő alkalmat, arra is, hogy az ember számba vegye, hogy mely vendéglőket tartja a legtöbbre a legfrissebb élmények fényében. A TOP100-ból sok étterem kiesett mert megszűnt, de voltak, melyeket ejtettem mert szintjük esett  vagy jöttek jobbak. A személyes preferencialistát ezentúl külön bejegyzésben közlöm. A lista végén közlöm azon éttermek nevét is, melyek vélhetően helyet kapnának e listán, de melyeket még nem sikerült meglátogatni.


1.      Onyx (4)
2.      Costes (Vieira, 2)
3.      Gere - Mandula borétterem, Villány
4.      Bock bisztró (3)
5.      Babel (Pesti István)
6.      Brill bisztró, Békéscsaba (10)
7.      Kistücsök (5)
8.      Ikon, Debrecen
9.      Csalogány 26 (2)
10.  Enoteca, Pécs
(Maligán (Lithauszki) – megszűnt)
11.  Zona bisztró
12.  Olimpia (4)
13.  Laci!Konyha!
14.  Mix (Delgado)
(Baldaszti’s Kitchen)
15.  Walter, Perbál
16.  Tiszavirág
17.  Fausto
18.  Baraka
19.  Arany Kaviár (2)
20.  Alabárdos
21.  Borkonyha
22.  La Plaza (Hotel Iberostar)
(Baldaszti’s Grand)
23.  Mák bisztró
24.  Aranyszarvas bisztró
 (Márgál (megszűnt))
 (Apropó bisztró (megszűnt))
25.  Fuji
26.  Vinopolis
27.  Kogart
28.  Ráspi, Fertőrákos (2)
29.  Laci! Pecsenye?
30.  Le Bourbon (Hotel Meridien)
31.  Kereskedőház (Szentendre)
32.  Nu (U26)
33.  Krizia
34.  Anyukám mondta
35.  Café Pierrot
36.  Borssó bisztró
37.  Petrus
38.  Mádi udvarház – Gousteau élményműhely
39.  Villa Medici, Veszprém
(Apetito  (megszűnt))
(Stand Bisztró (2) (megszűnt))
   (Artesano (megszűnt)
40.  21, a Magyar Étterem
(Mini - megszűnt)
41.  Gundel (Kalla)
42.  Párizs – Budapest (Sofitel)
(Pesti Lámpás (megszűnt))
43.  Imola Udvarház
44.  Atakám bisztró
45.  67
46.  Gepárd és űrhajó
47.  Két Szerecsen (2)
48.  Tigris
49.  Oroszlános
50.  Innio bisztró
51.  Pomo D’ Oro
52.  Zsálya bisztró
53.  Symbol (2)
(A Konyha)
54.  Déryné
55.  Jankovich, Rácalmás
(50Bar)
56.  Babar
57.  Solier, Gödöllő
58.  La Mareda, Győr
59.  Almárium bisztró
60.  Pest-Buda
61.  Taverna Flórián, Kőszeg
62.  Klassz (2)
63.  Wunderlich pincészet étterme, Villány
64.  Cyrano (3)
65.  Kispiac bisztró
66.  Duna Garden Hotel étterme
67.  Philip, a belga
68.  Bar Centro (Szentendre)
69.  Pesti disznó
70.  Kakas (Bp, XVIII ker) (2)
71.  Giusto
72.  Sárga borház, Mezőzombor (3)
73.  Rókusfalvy fogadó, Etyek (2)
74.  Olíva, Veszprém
(MO)
(Goa)
75.  XO
76.  Bruno és Bruno
(Hold bisztró)
77.  Trattoria Toscana
(Pirro, indiai)
(Abszint)
78.  A38
79.  Cucina, Budapest, Váci utca
80.  Dió
81.  Porcellino Grasso (2)
82.  Café la Terra
83.  Tenkes Csárda, Csarnóta (2)
84.  Alessio (2)
85.  Gerlóczy (3)
86.  Óceán Bár és Grill
87.  Araz
88.  Big Ben, Győr
89.  Indigó
90.  Taiwan
91.  Kisvendéglő a Hargitához, Békéscsaba
92.  Bagatelle, Kecskemét (2)
93.  Centrál (3)
(Via Piano, Miskolc)
94.  Schieszl vendéglő, Budakalász
95.  Szél Fiai Fogadó, Nyúl (4)
96.  Wang mester, Gizella u.
97.  Elefántos ház (Pécs)
98.  Borbíróság (sok, régebben)
99.  Café Bouchon
100.    Akasztói Halascsárda, Akasztó


Utóirat.
A legtöbb helyen egyszer fordultam meg, így az értékelés bizonyos fokig esetleges. Adott pillanatban adott élményt rögzít. Mindazonáltal törekedtem a tárgyszerűségre és nem azt pontoztam, hogy hol éreztem magam a legjobban, hanem hogy bárki ínyenc számára melyik étterem nyújthat legtöbbet. A listán meghagytam az időközben bezárt éttermeket is, zárójelbe téve, de nem tartottam fenn nekik helyet.
A TOP 100 folyamatosan változik.


Nem volt meglátogatva, de vélhetőleg benne lenne a 100-ban
Knrdy
Salon
Bock, Buda
Baltazár
Aszú étterem
Chianti
Gresham
Rézkakas
Viator
Bock pince étterme, Villány
Hertelendy
Chateau Visz, Visz
Vár a Speiz
Platán, Tata
Cinnamon, Etyek
Schweitzerhof, Győr
Tom George
Boscolo
Café 57
Dunapark
Kővirág
Káli Art Inn



2013. december 29., vasárnap

Mohácsi Halászcsárda (Mohács, Szent Mihály tér 5)



Pár évvel ezelőtt Szekszárdról hazafelé tettünk egy kitérőt a legendás Mohácsi halászcsárda kedvéért, de elkövettük az a hibát, hogy nem telefonáltunk oda. Bár, ha megtettük volna, legfeljebb azt tapasztaljuk, hogy nem veszik fel, mert a helyiséget éppen felújították. Azóta is vártam az alkalmat az élménypótlásra, ami a minap össze is jött. 
Nem tudom, milyen volt korábban a csárda, de most nagyon szép a berendezés, a dekoráció, s akkor nem szóltunk a bizonyára korábban is megejtő kilátásról a Dunára. 

Az egyik falat ékesítő busóálarcok egyenként is remekművek.



A kiszolgálás kiemelkedően jó, pincérünk kommunikatív, készséges, felkészült volt. Szokás szerint halászlevet rendeltünk és haltepertőt
amit ezúttal fokhagymás csukával egészítettünk ki. A halászlé igen jól sikerült, a selymes, üde, szűrt lébe frissen főzték bele a halat, a haltepertő finom volt és friss, 
a fokhagymás csuka is remek, ellentétben más helyekkel, ahol, mivel egy ritkábban rendelt hal, többnyire a mélyhűtő legaljából kerül elő s a fokhagyma sem volt állott, mint annyi helyen. 
Van pár érdekes bor, Szekszárdról, Villányból és a környékről (értsd: a Pécsi borvidékről), 

örömmel láttuk viszont s kóstoltuk meg például Eberhardt György borait, aki a kétezres évek fordulóján még benne volt a Borkalauzban, Budapesten is hozzá lehetett jutni a boraihoz, de azután eltűnt a fővárosiak látóköréből több pincészettel együtt (Tamás bátya, Bakodni Endre stb.).
Az árak zavarba ejtően barátságosak, a legtöbb főétel ára, beleértve a harcsából készülteket is,  1-essel kezdődik és négynegyű számmal van kifejezve.
Jóllakottan, elégedetten s a visszavágyódás maradandó érzésével távoztunk.

Dorozsmai Endre


A szöveg  a Demokrata számára készült.
A Mohácsi halászcsárdában 2013. december 2.-án voltunk.

Sugovica halászcsárda (Kecskemét, Izsáki út 68.)



A Pannon Borkarácsony alkalmával ajánlotta egy neves borász barátunk a Sugovica csárdát, elmondása szerint „két bajai srác” áll a hely mögött. A jó szerencse úgy hozta, hogy társaságunk egyik tagjának Kecskeméten volt elintéznivalója így rögtön másnap hazafelé menet megálltunk a csárdában. A Sugovica hangulatos, szerethető, igen kedvező árfekvésű halászcsárda. 
Sok mindent rendeltünk, halászlevet többen is. Itt a kis adag is akkora, hogy jól lehet vele lakni.
A lé nem volt rossz, én valamivel kevesebb sót és paprikát tettem volna bele, de ez felfogás kérdése. Kifogástalan tésztát adtak hozzá. A haltepertő remek volt, vékony csíkokra vágták a pontyhúst, lisztbe forgatták, majd ropogósra sütötték. 
Érdekes találmány a halfasírt, hamar elfogyott. 
A két személyes haltálon a pisztráng nem volt túl friss, de nem is volt élvezhetetlen. Irdalni a pisztrángot felesleges, ez nem hekk. 
A nemes halak pangasius-szal való kiváltása annyira elterjedt, hogy külön jó pont, ha valahol, mint például a Sugovicában, nem élnek vele. A halak egyébként a pisztrángot leszámítva mind frissek voltak a vegyes tálon és a halászlében egyaránt. A borválaszték korrekt, az árak kedvezőek, akárcsak a csapolt, friss, élvezetes DAB söré.
Kértük, hogy a halászlé és a vegyes tál maradékát csomagolják be, a halászlét megkaptuk, a vegyes tálat nem. A kiszolgálás nem volt túl barátságos, pincérünk nem tudta lereagálni, hogy megemlítettem, hogy egy magyaros halászcsárdában a tintahalkarika idegen elem, s különösen zavaró, ha előpanírozott gyenge minőségű mirelit áruból készül. Talán ezzel magyarázható, hogy nem köszöntek vissza (!) távozáskor, ami bizony kevéssé valószínűsíti visszatérésünket.

Dorozsmai Endre

A szöveg a Demokrata számára készült.
A Sugovica halászcsárdában 2013. december 13.-án jártunk.

2013. december 28., szombat

Ikon (Debrecen, Piac utca 23)


Öt esztendővel ezelőtt Kelet-Magyarországon nem volt egyetlen igazi ínyenc étterem sem. Azóta viszont felfejlődött „Anyukám mondta” néven a Pizza sarok, megnyílt a Tiszavirág Szegeden, a Mádi udvarház, a Brill Békéscsabán és az Ikon Debrecenben. Nem mondhatjuk, hogy ne férne el ebben az országrészben még néhány jó hely, de azért a helyzet sokkal jobb, mint fél évtizeddel ezelőtt. A nemrégiben sikerült végre meglátogatni az Ikont, mely nem sokkal létrejöttét követően felkerült minden számottevő toplistára.
Az étterem méltónak bizonyult a nevéhez. Szolid, nem feszengős elegancia, jó ízlés, kitűnő kiszolgálás, kreatív, de a valóságtól el nem szakadó, kiváló alapanyagokból dolgozó, magabiztos konyha és elfogadható árak várják a betérőt.
Mint ahogy szokás osztályon felüli éttermekben, elsőként a ház kenyerét kaptuk, ezúttal nem vajjal, hanem padlizsánkrémmel, 
majd következett a konyha üdvözlete behajlított kanálon: kékkagyló tatár. Ötletes, mutatós, ízletes kezdés. Első körben sütőtök-krémlevest kértünk pácolt libamájjal, 
valamint házilag marinált lazacot, 
mindkét fogás korrekt, ízletes volt. Második körben házi nyulat ettünk vadas mártásban erdei gombás knédlivel, 
ami a maximumot adta, amit a műfajban elképzelhető a keretek szétfeszítése nélkül, valamint a „Csoki, narancs, maracuja” nevű desszertet, ami a legjobbak közé tartozott, amivel valaha találkoztunk. Impozáns fogás volt ez, játék a textúrákkal, színekkel és az ízekkel. 
A Bortársaság által szállított impozáns borválaszték mellett érdemes megemlíteni a ritka szép whiskey- és konyakszortimentet is.
Összességében nem egyszerűen jó volt az Ikon, hanem a Brill és a Tiszavirág mellett a 2013-as év legjobb, valóban átütő élményeinek egyike.
Aki Debrecenben jár, ne hagyja ki!

Dorozsmai Endre

A szöveg a Demokrata számára készült.
Az Ikon étteremben 2013. december 7-én jártunk.

2013. december 27., péntek

A 20 kedvenc magyar kézműves söröm

Az utóbbi időbe igen sokat kóstolgattam a magyar kézműves söröket, meglátogattam a legfontosabb sörözőket, a BAK hüttétől
a Jónáson át az Ifig, s ki hagyjuk a remek Monyót, a Csak a Jó Sörök!-et,
 a Különleges sörök boltját,
a Szörpöt, hogy csak azokat említsem, melyek hirtelen eszembe jutnak.

A TOP10 sörlista módosításra szorul.
És bővítésre.
Most arra nincs időm, hogy keresgéljem a címkéket, álljon itt a TOP20, 2013 Karácsonyán.



  1. Távoli galaxis
  2. Sötét bunkó
  3. Zodiak
  4. Nohoplimit
  5. Pokerface
  6. Jokerface
  7. Brutal Bitter
  8. Grabanc IPA
  9. White Hops
  10. Anonymus
  11. Diesel
  12. Bitterfly
  13. Blackjack
  14. Hangover
  15. Kelet Indiai Társaság
  16. Keserű Méz
  17. Fóti Zwickl
  18. TriplaX
  19. Dunakanyar IPA
  20. Dühös

Petrus étterem (Budapest, Ferenc tér 2-3)



A Petrus éttermet több szempontból is okunk van szeretni. Jópofa a névválasztása, hiszen az ínyencek zöme Gordon Ramsay londoni éttermére asszociál és/vagy a legendás Chateau Petrus pincészetre, s gondolatban franciásan ejti a szót, miközben a magyar konyha legkedveltebb zöldfűszere, a petrezselyem a hely ikonja és névadója. Szerethetjük azért is, mert séfétterem, s nem is akárkié, Feke Zoltán a hajdani Loulou tulajdonosának Rudits Károlynak „Vár, a Speiz” nevű éttermét hagyta ott a saját étterem kedvéért. Ahogy a borok világában azok a pincészetek viszik a prímet, ahol ugyanaz a tulaj és a borász, úgy e modell a gasztronómiában is beválna, ha a séfek zömének lenne hozzá anyagi alapja. Mindezeken túl a Petrusnak egyből sikerült elérni 12 Gault Millau pontot, ami azért igen szép teljesítmény.
A Petrus menő hely. Modern, igényes, népszerű. A boroknak rendesen megkérik az árát. Megtetszett nekünk az az ajánlat, hogy ha ketten fogyasztanak 3-3 tetszőlegesen összeválogatott 3 fogást (előétel/leves+főétel+desszert) akkor ezt 6500 Ftért tehetik s kapnak mellé egy üveg bort is. Mint kiderült, az üveg fél litert jelent, ami hmmm… mondjuk ki: értelmetlen kisstílűség. A Font rosé (ezt adják, maguk öntik fél literes csatos üvegbe) beszerzési ára annyira kedvező, hogy ha negyed literrel többet adnak belőle, az érzékelhetetlen plusz, így meg az marad a vendégben, hogy adnak is, meg nem is. Alapvető szabály, hogy nem indukálunk csalódást. Márpedig a borospalack 0.75 liter, ha nem ezt kínálják, akkor írják legalább oda, mert visszájára fordul a gesztus. No de nem ez a lényeg, ez csak egy mellékzönge.
Miután elég sokat lehetett olvasni a helyről az utóbbi időben, nem csoda, hogy úgy döntöttünk barátaimmal, hogy a Pannon Bormíves Céh karácsonyi zártkörű,m a Corinthia Grand Hotelben megrendezett borkóstolóját követően itt beszéljük meg az élményt. Üdvözlő falatnak zsír érkezett és vélhetően helyben sült, friss, jó minőségű kenyér, amit tudomásom szerint Bíró Lajos vezetett be elsőként a Bock bisztróban, de mára már több vendéglő is átvette az ötletet, nagyon helyesen. Ezután a séf üdvözlete következett, kis padlizsános izgalom pohárkában.
Ha néhány mondatban kellene kommentálnom az élményt, akkor azt mondanám, hogy az előételek csodásak voltak, a főételeknél kissé leült a lendület, bár azok is egytől egyig átlag felettiek voltak, akárcsak a desszertek. A „katartikus, átütő” felsőfokú jelzőt fenntartanám az egyik előétel számára.
Az elsőnek kóstolt előétel - házi füstölt lazac, granny smith „sous vide” zeller remoulade, tojás - katartikus egyveleg, valóságos ízszimfónia volt. 
Korrekt, ízletes, friss, jó állagú volt a másik előétel is, a chilis rák marinált zöldségekkel. 
A főételnek kért kacsa káposztás gnocchival sem volt rossz, de a ruszticizmust kissé túlzásba vitték, egy szétmállófélben levő cserépre helyeztek egy zsírpapírt, majd ezen tálalták a jó állagú, jó ízű kacsát. 
Ami finom volt, de nem tudta tartani crescendo-t. 
Hasonló volt a „pisztráng, spenót, mandula, tejszín, füstölt tojás” nevű kompozíció is. Finom, ízletes, friss, de nem átütő. (Ez egyébként a második körnek általános jellemzője volt, megkóstoltam a ”mienken” kívül még két főételt, a véres hurkát,
a mangalica saltimboccát is. 
Hiába, na, a felfokozott várakozás néha visszaüt.)  Az almás tart tatin mézeskalácsfagylalttal jó lezárás volt, mely nem jelentett a főételhez képest szintsüllyedést, sőt, kis lépés volt az előétel katartikusságának irányában, 
a pisztáciás madártej azt adta, amit adhatott, 
izgalmasabb desszert épp nem volt, bezzeg, ha a mai étlapról kellene választani, akkor creme brullée-t kérnék tonkababbal és rózsalekvárral.
Nem olcsó hely a Petrus, de nem is túlárazott. A minőséget meg kell fizetni. Ezt sokan így látják, úgyhogy ajánlott az asztalfoglalás.

Dorozsmai Endre

A szöveg a blog számára készült,  rövidített változatát leadtam a Demokratának.
A Petrusban 2013. december 12-én jártunk.

2013. december 26., csütörtök

Vörös Homár (Hegyvidék Központ, Apor Vilmos tér)



A Hegyvidék Központ több fontos gasztronómiai intézménynek is otthont ad, 
hadd legyen szó közülük elsőként a Vörös homár nevű büfével egybeépített halkereskedésről, mely az idei év egyik legkellemesebb élménye és legnagyobb felfedezése számomra. Eleve ahol frissen sütnek jó minőségű halat az rossz hely nem lehet. 


De amikor a pult mögötti főnökfellépésű halszakértő elmagyarázza, hogy mekkora vétek túlsütni a tonhalat, mely épp csak egy kis pörzsanyagot kell kapjon, vagy mesél az osztrigákról, akkor már azon gondolkozunk hogy mikor jöhetünk el ide legközelebb. 
A szakáccsal is hamar ismeretséget kötöttünk s beazonosítottunk a közös értékrendbeli és érdeklődésbeli pontokat.
Ettünk osztrigát,
mediterrán hallevest, lazacburgert,


és fish and chips "de luxe-ot" tőkehalból. 
S lemondtunk egy sor ínycsiklandó ajánlatról a tintahaltól a fekete kagylón át a kardhalig, optimista megközelítésben meghagytuk őket a következő alkalomra. Azt talán mondanom sem kell, hogy az ételek mind rendben voltak, az ár-érték arányt és az abszolút minőséget tekintve egyaránt. A szomszédos ínyencboltból vettünk magyar kézműves söröket az ebédhez, 
s a desszertet is e boltból vásároltuk, amit a legendás Zazie cukrászda szállít nekik. 

Merthogy ezt is meg lehet tenni, a kávézó, cukrászda, halbolt, mészárszék közös teret zár be, s mindenhonnan meg lehet venni azt, ami a legszimpatikusabb, középen ülve pedig elfogyasztani. A Vörös Homár törzskártyát is ad, mely segítségével 100.000 ft vásárlás után kapunk egy igazi vörös homárt. Marketingötletnek sem rossz, de a vásárló szemével is kitűnő ajánlat.

Dorozsmai Endre

A szöveg a Demokrata számára készült.
A Vörös Homárban 2013. november 30.-án voltunk.

Címkék

100 legjobb kulináris kaland (2) 2014 (1) 2014 legjobb éttermi élményei (1) 2015 legjobb élményei (2) 2016 (1) 21 (1) 21 - a magyar vendéglő (1) 5-ös halászcsárda (1) 67 (2) 67 étterem (1) 7x7 (1) 90 fok (1) A Főzés tudománya (1) A Gazdánál (1) A Hentes konyhája (2) A Konyha (1) A Konyha - Madách tér (1) A konyhafőnök (1) A legjobb 25 budapesti söröző (1) A magyar bortermelő lelkialkata (1) A Séf utcája (2) A Szász Hordója (1) A száz legjobb fővárosi söröző (1) A Táble (1) A tökéletesség nyomában (1) a vidék legjobb sörözői (1) A38 (1) Absolut Pho (1) Acapulco (1) Ádám Csaba (2) Ádám József (1) Adamovich Károly (1) Afrikai büfé (1) afrikai harcsa (1) ájult imám (1) Akasztó (1) Akasztói (1) Akasztói halascsárda (5) Alabárdos (2) Alabárdos vendéglő (1) Alessandro Arena (1) Alessio (1) Alexandra kalauz (5) Alföld (1) Algyő (1) Algyői (1) Algyői halászcsárda (2) Alkonyi László (13) All About Street Food (1) all you can eat (1) Allegria (2) Almárium (1) Almárium bisztró (1) Alte post (1) Alulu (1) Amarillo (1) Ancora (1) Andante (1) Angry Leprechaun Pub (1) Anonym pince (1) Anonymus (1) Anthony Bourdain (2) Antré étterem (1) Anyám tyúkjai (1) Anyukám mondta (5) Apátfalva (1) Apetit bisztró (1) Apetito (1) Apor pizzázó (1) Apponyi kastélyszálló (1) Apropó (1) Aquarium (1) Arad (30) Arad-hegyalja (1) Aradi Büfé (2) Arany Kaviár (4) Aranyhal (1) Aranykereszt (2) Aranyszarvas (2) art street food (1) Artesano (1) Árvay (1) Árvay János (2) Asia Gourmet Kínai Étterem (1) Astoria (1) aszú (2) Aszú étterem (1) Atakám bisztró (2) Áts Károly (2) Avocado (1) Ázsia fűszerbolt (1) ázsiai konyha (2) B Terv (1) B8 (1) Ba Bar (1) Babel (9) Bacchus (1) Badacsony (1) Bagatelle étterem (1) Bagolykő (2) Baja (5) bajai halászlé (6) Bajzát Attila (1) BAK Hütte (1) Bakancslista II (1) Bakancslista III (1) Balaton (4) Balatonföldvár (1) Balatonfüred (1) Baldaszti's Grand (4) Baldaszti's Kitchen (2) Balga pince (2) Bálint Zoltán (1) Balkezes (1) Balla Géza (19) Baltazár (4) Bálványos (1) Bálványos Resort (1) Bandidos (2) Bandula (1) BaoBao (2) Bar Centro (1) Baracca (4) Baracsi (1) Baracsi halászcsárda (1) Bárdos Sarolta (3) Baricska csárda (2) Barnabás testvér (1) Barta Károly (1) Barta pice (1) Barta Pince (1) Basa (1) Basa fogadó (2) Basilicus pincészet (1) Bassment (1) Bástya (2) Bástya vendéglő (1) Bécsi söröző (1) Bécsi szelet vendéglő (1) Beefbar (1) Beefstro (1) Beer Co. (1) Beer Heaven (1) Beer-Bear (1) Beeráló (1) Békéscsaba (8) Békéscsabai Kolbászfesztivál (1) Békésszentandrás (3) Békésszentandrási Kézműves serfőzde (1) Beköszöntő (1) belga sörök (1) Bella Napoli (1) bélszín (1) Béltek (1) Belly food (1) Benedek Péter (3) Benedek pince (1) Benkő Zoltán (2) Berarescu (1) Bernát Dániel (1) Bernáth József (1) Best Burger In Town (1) best buy (1) Beszálló (1) Beszterce (1) Bezdán (1) BGB (1) Biatorbágy (1) Bibliotheka (2) Bierhaus (1) Bigfoot (1) bikavér (1) Bikavér Borbár (1) Birka csárda (4) Birkás borház (1) Bíró Lajos (5) Bistorant (4) Bistro 1568 (2) Bistro Cochon (1) bisztró (5) Bittera Dóra (4) Bitterfly (1) bivalymozzarella (1) Bivalyos (1) Black Bull Pub (1) Black Cab Burger (2) Blöff (1) Bocelli pizzeria (1) Bock (6) Bock bisztró (10) Bock József (4) Bocuse d'Or (2) Boda kisvendéglő (1) Bodega (2) Bodor (1) Bodri halásztanya (1) Bodri pince (1) Bodza bár (1) bogrács (2) Bohémia (2) bolognai szósz (1) Bolyki János (3) Bookta (1) Bor (43) borászat (1) Borászok borásza (1) borbár (11) Borbarát (1) Borbély Tamás (3) Borbíróság (2) Borbistro (1) Borbisztró (1) Bori Mami (1) Borjour Magnum (2) borjúmáj (1) borjúmáj cideres-mustáros mártással (1) Borkalauz (2) Borkonyha (7) borkóstoló (38) Borlabor (2) Bormúzeum (1) Borműhely (1) borozó (7) borozók (1) borral főzni (1) Bors (1) Bors gasztrobár (3) borsátor (2) borszaküzlet (1) Bortársaság (1) Bortér (1) borturizmus (1) Borzont (1) Bott Frigyes (6) Bott Judit (2) Bozóky (1) Bölcső Bar and Food (4) Brandt Loli (1) Brassó (2) Breitenbach pince (2) brew pub (2) brew-pub (2) bridge (1) Brill (2) Brill bisztró (13) Brill csárda (3) Brothers Steak House (1) Brum brum (1) Brunner (1) Bruno és Bruno (1) Brutal bitter (2) Bubba's Water Grill (1) Buda Gourmet Bistro (1) Budai Gourmet (3) Budakalász (1) Budakeszi (1) Budaőrs (1) Budaőrsi Halpiac (2) Budapest (236) Budapest bisztró (1) Budapest legjobb sörözői (1) Buday Péter (1) Buddha bár (1) Buddha Original (1) Bugard's pub (1) Buja disznó(k) (1) Bujdosó pince (2) Bujdosó Székely (1) Bujole (2) Bulgakov (1) Buonissimo (1) Burger and Love (2) Burger Market (1) burger-kritika (1) Burke (1) Business bistro (1) Bussay László (2) Búsuló Juhász (1) Butter (1) büfé (1) Bűvös szakács (2) Cabinet de vin (2) Café 57 (1) Café Bouchon (1) Café Déryné (2) Café Erté (1) Café La Terra (1) Café Manuel Spazio (3) Café Pierrot (5) Café Ponyvaregény (1) Café Provance (1) Camelot (1) Caroussel by Chios (1) Carpaccio (2) Carrousel by Chios (1) Caruso (2) Casa Antinori (2) Casa Bunicii (1) Centrál kávéház (2) cevich (1) Chardonnay (1) Chateau Visz (2) Chef Café (1) Chef! (1) Chianti (2) CineCittá (1) Cirmi (1) Clock pub (1) Club 30 (1) Code7 (2) Colonello (1) Côme de Chérisey (1) Cool Tour Café (1) Copita tapas bár (1) Corinthia Grand Hotel (2) Corner pub (1) Corona da Lorenzo (1) Costes (14) Costes Downtown (2) cukrászda (16) cukrászda-kritika (14) Culinaris (3) Curry House (2) Curtea Berarilor (1) Czifra csárda (1) Czifray (2) Csak a jó sör (5) Csak a jó sörök (2) Csákvár (1) Csalogány 26 (6) Csalogány26 (6) csárda (9) Csárda a Horgonyhoz (1) csárdakritika (2) Csarnóta (1) Csávossy György (1) Cseh János (1) cseh sörök (1) Csendes M. (1) Csepp a tengerben (1) Cseri pince (1) Csernyik Pince (1) Cserpes István (1) Cserszegtomaj (1) Cserszegtomaji halászcsárda (2) Csiga Café (1) csíki sör (1) Csíkrákos (1) Csíkszentdomokos (1) Csíkszereda (9) Csillagánizs (1) Csillaghegyi megálló (1) Csizmadia András (1) csobánkai sörfőzde (1) csokoládémanufaktúra (1) Csongrádi Csaba (2) Csontos György (1) Csopak (3) Csordás Fodor borház (2) csúcs hot dog (1) Csukás Balázs (1) Csuta cukrászda (1) Da Mario (2) Da Pino (2) Damniczki (1) Damniczki András (1) Damniczki cukrászda (1) Dang Mouoi (1) Dang Muoi (1) Dario Checchini (1) Debrecen (4) Deck bistro (1) Dél-Balaton (3) delikát (1) délszláv grill (1) Demeter - Apropo (1) Demeter Csaba (8) Demeter Endre (1) Demetervin (2) Demokrata (1) Dereszla (1) Déryné (1) Deszk (2) desszert (1) Desszert Neked (2) desszert.eu (1) Dettó bisztró (2) Déva (1) Dibonis (1) dim sum (1) Dimenzió borászat (1) Dining Guide (12) Dió (1) Diósd (1) dip (1) Disznókő pincészet (1) Divine - Delicia (1) DiVino (1) Dob 3 (1) Doblo (1) Dokk büfé (2) Dóm tér (1) Domaszék (2) Dózsa étterem és panzió (2) dödölle (1) Dr. Csizmadia András (1) Duginics vendéglő (1) Dugonics vendéglő (1) Dula Bence (8) Duna Döner (1) Duna Garden (1) Dunaföldvár (1) Dunagyöngye halászcsárda (1) Dunaújváros (1) Dúzsi (1) Dúzsi Tamás (14) Dzzs! (1) ebédmenű (2) Ebes (1) Éden pálinkaház (1) Eger (12) Egerszalók (1) Egri Bikavér (1) Egri Csillag (1) Egy-Kettő (1) Egykettő (1) Elemózsia (2) Élesztő (1) Eleven (1) Elite Wines (1) Első Mádi Borház (2) Ema del Mar (1) EMI (1) EMI tábor (2) Émile (1) Emlékpont (1) Encs (1) Enigma Kinetic Steam Punk Café (1) Enoteca (5) Enoteca de Savoya (1) Érd (1) Erdély (3) erdélyi ételek (11) erdélyi gasztronómia (1) Erdélyi Napló (2) Érsekcsanádi Halászcsárda (2) ÉS bisztró (2) Esca (1) Esca stúdióétterem (1) Eszterbauer (1) Eszterbauer János (4) Esztergom (4) etnikai vendéglők (1) étterem (443) étteremkritika (450) Éttermek (3) Etyek (1) Etyeki piknik (1) Etyeki pincefesztivál (1) Euphoria biergarten (1) Év borásza (2) Év bortermelője (2) Ezüstponty vendéglő (1) fajitas (1) falatozó (1) Fannicika pho bár (1) Fantázia lángossütő (1) Farkas Diána (1) fasírt (1) Fasor vendéglő (1) Faszaládé (1) Fat Mo (1) Fatál (1) Fatányéros (1) Fausto (3) Fehér Gábor (2) Fehérszarvas vendéglő (1) Fehértói (1) Fehértói Halászcsárda (5) Feke Zoltán (1) Fekete Antonió (1) Fekete Arany Klub (1) Fekete Béla (5) Fekete Bika (1) fekete kagyló (1) Fekete Korsó (1) Fekete Oszkár (3) Felsőbánya (1) Fennsík mártás (1) Ferran Adria (1) Fertőrákos (1) festett tőkehal (1) Figula Mihály (2) Filoxéra (1) fine dining (2) Finomító Kantin (3) Fióka (1) First sörfőzde (1) First söröző (1) Fischer borház (1) fish and chips (3) Flying Bird Tea House (1) fokhagymás csuka (1) Font (1) Font pince (5) Food Revolution (1) Fork (1) Fork - The Restaurant (1) Fortuna (2) Fortuna étterem (1) Fóti Sörfőzde (3) Fóti Zwickl (1) Fölföldi Béla (1) főtt tojás (1) Főzdefesztivál (3) főző-show (1) főzzünk maradékokból (3) Fragment (2) Frank Sándor (2) Frank Zappa (1) Franz Weninger (1) Frei kávézó (2) Frey (1) Fricska (2) Fricska gasztropub (4) Frittmann (2) Frittmann János (2) fröccs (2) Fröccsterasz (1) Fruska bisztró (1) Fuchsli (1) Fuji (1) Funky Pho (3) Furmint Február (4) Fusion (2) fúzió (1) Füleky (1) Fülemüle (1) Fülemüle csárda (1) füstölt hal (2) Gabnai Csaba (3) Gábor Imre (1) Gál Attila (1) Gál Tibor (2) Galéria 12 (1) Gallay pince (1) Gálné Dignisz Éva (4) Gambrinus (2) Garabonciás (1) Garam mente (1) Garay János (1) Garibaldi bisztró (1) Garuda indonéz vendéglő (2) Gastrolab (1) gasztro-forradalom (2) gasztro-kocsma (1) gasztro-kocsmák (1) gasztro-pub (1) gasztro-trendek (1) gasztro-vetélkedő (1) gasztroblogok (1) gasztrojazz (1) Gasztronómia 2012 (1) Gault Millau (10) Gault Millau 2014 (3) Gault Millau 2015 (1) Gault Millau 2016 (1) Gedeon söröző (2) Gekkó (1) Geönczeöl Attila (1) Gepárd és űrhajó (2) Gerbeaud (4) Gere Attila (7) Gere Mandula (5) Gerendás (1) Geszler (1) Gesztenyés étterem (1) Géza konyhája (1) Giardino (2) Gizi csárda (1) Gléda étterem (1) Goa Café (1) Gold bisztró (3) gomba (1) Gondűző (2) Gordon Ramsay (1) gourmet-bár (1) Grabanc IPA (1) Graf (2) gravlax (1) Graziano (1) Gresham (1) griilezett sütőtök (1) Grill to Chill (2) grillezés (1) Grizzly Food and more (1) Gróf Buttler (2) Gundel Károly (1) Gusteau (1) Gusteau élményműhely (2) Gusto (1) Gyenge Zsolt (1) Gyergyószentmiklós (2) Gyilkos tó étterem (1) Gyímesközéplok (1) Gyomaendrőd (1) gyoza (1) Gyöngyös (2) Gyöngyöspata (1) Gyöngyöstarján (1) Györgykovács Imre (3) Győrújbarát (1) Gyradiko (2) gyros (5) Gyula (15) Háda Imre (1) Hadik kávéház (1) Hagya Márk (1) Hagyomány és evolúció (1) Hajdószoboszló (1) Hajdújárás (1) Halászbástya (1) Halászbástya étterem (2) Halászcsárda (5) halászlé (9) halbár (1) halbisztró (1) halétterem (3) Halkakas (2) Halmai Csaba (1) Halműhely (1) Halműhely 2.0 (1) halsütő (1) haltatár (1) haltepertő (10) halvendéglő (2) hamburger (15) hamisítás (1) Hamvas Béla (1) Hanoi Pho Bistro (1) Harcsafészek (1) Hargita-fürdő (2) Harmopan bisztró (1) Három Szív (1) Hathi (2) Hatolyka (1) Haxen bajor királyi sörház (2) Hazai kézműves finomságok (1) Házi/Állat (1) HB söröző (1) HBH söröző (1) Hedon (1) Hedon söröző (1) Hedonist restaurant (1) Hegedüs Kálmán (1) Hegedüs Péter (1) Hegybíró bora (1) Hegyeshalom (1) Hegyközszáldobágy (1) Hegyvidék üzletközpont (3) Heimann (2) Heimann Zoltán (3) Hello Sári! (1) Hellohal (2) Henry Belga Söröző (1) Hernyák Laci (2) Heston Blumenthal (2) hétköznapi déli menü (1) Hévíz (1) High Note Sky bar (1) Hírös Napok (1) Hlatky-Schlichter Hubert (1) Hódmezővásárhely (3) Hodosi cukrászda (1) Hold utcai Vásárcsarnok (5) Holsten söröző az Oroszlánhoz (1) Hopfanatic (8) Hoppá (1) Hoptop (1) Horizont (1) Hortobágyi csárda (1) Horváth Csaba (1) Horváth Kisvendéglő (1) Horváth Tamás (1) hot dog luxuskivitelben (1) Hrabal (2) Hun tanya (1) húsgolyó (1) Huszár Krisztián (2) Ida néni (1) If (1) IF kávézó (2) ifj. Kamocsay Ákos (1) Igazi Csíki Sör (2) Igazi Olíva (1) Így főznek a borászok (1) Ikon (5) Ikon étterem (3) Il Chef (1) Il Padrino (1) Il Panificio Basilico (2) Imi bisztrója (3) Imola udvarház (2) In Vino Veritas (1) indiai (2) Indivino (1) Innio (3) Insieme (1) interjú (3) Intermezzo (1) Intim étterem (1) ínyencbolt (3) IPA (1) Ipacs Szabó István (1) Irene (1) Isabel Legeron (2) István borház (1) ITee café (1) Jack's burger (2) Jackfall bormanufaktúra (1) Jalapeno (1) Jalecz Lajos (1) Jancis Robinson (1) Jani Lacikonyha (2) Janis Pub (1) Jánosiék (1) japán (1) Járdovány (1) Jásdi István (1) Jazz bisztró (3) Jazz Café (1) Jekl Béla (3) Jetty Choco (1) Jobb mint otthon (1) Joel Robuchon (1) joghurtmártás (1) Johann Bruttler (1) John Bull Pub (1) John Mayall (1) John's Pub (1) Jókai bisztró (1) Jókai cukrászda (1) Jónás a bálnában (2) Jorgosz (1) Josper (1) Joy's Pub (1) Juhász Testvérek (1) Juhász Tibor (1) juhok (1) juhtúró (1) Jurta kocsma (1) K9 (1) Kaba Gábor (1) Kadarka (1) Kadarka borbár (2) Kaja tanya (2) Kakas vendéglő (1) Káli Art Inn (3) Kalmár Gergő (1) Kaló Imre (4) Kalocsa (1) Kalocsai Zoltán (1) Kaltenecker (1) Kanczler András (1) Kandalló (6) kannás bor (1) Kanpay Izakaya (2) Kapca bisztró (1) Kapu (1) Kárásztelek (1) Karner Gábor (6) Kárpátia (2) kártya (1) Kassa (1) Kastély (1) Kastély étterem (1) kávézó (2) kávézók (1) Kaviár (1) Kazinczy utca (1) Kecskemét (11) Kecskeméti csárda (1) Kecskeméti Krisztián (1) KEG Sörművház (1) Kéhli vendéglő (1) Kékfrankos étterem (1) Kelet (1) Kelly's Food (1) Kepi söröző (1) Kerekes Sándor (3) Kereskedőház (2) Kerkaborum (1) Kerkyara (1) Kerkyra (1) Kertvárosi kisvendéglő (1) keserű gomba (1) Keserű méz (1) Keszegsütő (1) Keszthely (1) Kézdivásárhely (4) kézműves bor (1) Kézműves Borok Háza (1) kézműves csokoládé (1) kézműves hamburger (6) Kézműves magyar ízek vására (1) kézműves sör (36) kézműves sörfőzde (1) kézműves söröző (2) kézművs söröző (1) KF (1) Kicsi San (1) KicsiZso (1) kifőzde (2) Kígyósi (2) kínai konyha (2) Kiosk (1) Kis magyar szakácskönyv (1) Kisbuda Gyöngye (1) Kiscuki (1) Kishúsom (1) Kisiratos (1) Kisködmön (3) Kiskőrös (1) Kiskőrössy 2.0 (1) Kismaros (1) Kispiac (2) Kispipa (1) Kispityér vendéglő (1) Kiss Balázs (1) Kiss család (1) Kiss János (1) Kiss Tamás (1) Kissbende (2) Kistelek (1) Kistücsök (17) Kisvendéglő a Hargitához (4) Klassz bisztró (1) Klausenburger söröző (1) Klauzál téri vásárcsarnok (1) Knossos (1) KNRDY (1) Knyihár Mihály (1) Koccintó bár (1) Koch Csaba (1) kocsma (60) kocsma-kritika (1) kocsmakritika (61) Kogart (1) kolbász (3) Kolonics (1) Kolonics Károly (2) Kolorbár (1) Kolozsvár (9) Kolozsvár legjobb éttermei (4) Komachi (1) Komló és tehén (1) kommunikáció (1) Kondorosi csárda (1) Konyári János (14) Kopár (2) Kopaszi gát (1) Korall (1) Korhely Daloda és Faloda (1) korhelyleves (2) Koriander vendéglő (1) Korona étterem (2) Korzó étterem (1) Korzó Pub (1) Kovács Adorján (1) Kovács Kristóf (1) Kovács László (1) Kovács Nimród (1) Kovács Sándor (1) Könyvbár (2) könyvbemutató (1) Köpcös (2) Kőszeg (1) Kővári Gergő (2) Köz'Pont (1) középkori vendéglő (1) Központ bisztró (1) kraft sör (4) kraft sörfesztivál (1) Kreinbacher (3) Kristinus borház (1) Krizia (1) Krúdy Gyula (1) Kukorica csárda (1) Kulináris charta (2) kultúrkocsma (3) Kupak (3) Küküllő söröző (1) külhoni (1) Különleges sörök boltja (3) Külvárosi kávéház (2) Kürti István (1) Kürtös ételbár (1) Kürtős kalács (1) Kvassay Levente (1) Kyoto (2) Kyros (1) Kyros Gyros (2) L'Enoteca (1) La Calul Alb (1) La Delizia (1) La Piazetta (1) La Strada (1) La Vela (1) Labor bistro (1) Laci csárda (1) LaciKonyha (8) LaciPecsenye (1) Laczkó Ottó (1) Lakatos Műhely (1) Lakitelek (2) lampredotto (1) Lánchíd söröző (1) Lángos (2) Larus (1) Larus központ (1) Látóképi Csárda (2) Laurus (2) lazac (2) Le Bourbon (1) Le Meridien (1) Le Petit bistrot (1) lecsó (1) Léder Zoltán (2) Legenda sörfőzde (5) Legenda söröző (1) Legfelső Beeróság (1) Legjobb budapesti sörözők (1) Legjobb halászcsárdák (1) legjobb hamburgerezők (3) Legjobb magyar kézműves sörök (2) legjobb sörözők (1) Légli Géza (1) Légli Ottó (5) legrosszabb hamburgerezők (1) Léhűtő (2) Lelovits Tamás (1) Lénárd András (2) lengyel tojás (1) Lera's Food (1) Leves (2) liba (1) Libamájfesztivál (2) Libanoni étterem (1) Lido étterem (1) Liget vendéglő (1) Linbrunn (2) Liquor store (1) Litauszki Zsolt (2) Lithauszki (2) Lithauszki Zsolt (2) Little John (1) Livada (2) Lobogó (1) Locanda del Corso (2) Loja étterem (1) Lolita desserts (1) Losonci Bálint (4) Losonci tér (1) Lou lou (1) Loulou (2) Lőrincz György (3) Lőrincz György séf (1) Lövőház utca (1) Ludányi András (5) Ludwig - Mentesi (1) Luka Enikő (1) Lunchbox (2) luxuskocsma (1) Macsinka János (1) Macska kávéház (1) Mád (2) Madame Noi (1) Made In China (1) Mádi Kör (1) Mádi Kúria (1) Mádi Udvarház (2) Magnifico (1) magyar bor (1) Magyar Borakadémia (3) Magyar Borok Háza (1) magyar csárdák (1) magyar kézműves sörök (14) magyar street food (2) Magyarország (1) Magyarság Háza Kávézó (1) Majoros birtok (1) Majtényi Présház (3) Mák (7) Mák bisztró (6) Makó (3) Mákvirág Pince (1) Maláta (1) Malatinszky (1) Malatinszky borterasz (1) Malatinszky Csaba (1) Maligán (5) Malom étterem (1) Mandarin (1) Mandula (2) mangalicakolbász (1) Mango (1) Manna (1) Mannatural (1) Manuel étterem (1) maradékfelhasználás (1) Marco Pierre White (1) Márga bisztró (1) Márgál (2) Margit utca 9 (1) Marosvásárhely (4) mártogatós (1) Marton nap (1) márványsajt (1) Massimo (2) Maszek (1) Mátészalka (1) Mátrai Tőkések (1) Matrjoska (1) Matrjoska bisztró (2) Maul pince (1) Maurer Oszkár (7) Maurus (1) Mauthner Zsófia (1) Mautner Zsófia (1) Meat Boutique (1) Meat Busters (1) Meatic (3) Meatology 2.0 (1) medvehagyma (1) Melecsky Tibor (1) Melody pizzéria (1) Ménes (4) Ménesi borvidék (1) menta (1) Menta terasz (1) Mercy étterem (1) Merfelsz pince (2) Merlot étterem (1) Mészár-steak (1) Mészáros Gabriella (7) Mészáros Pál (3) Metro (1) Metzger László (2) Mézeskalácsosház (1) Mezőzombor (1) MGE (7) MGM Bástya étterem (1) Michel Rocha Vieira (1) Michelangelo (1) michelin csillag (6) Micul San (1) Mihályi desszertszalon (1) Mihályi László (1) Miklós Csabi (3) miklóscsabi (2) Miles Davis (1) Mili Gastronomie (1) Milky Way (1) Millenium Da Pippo (1) Millenium Pub (1) Mini (1) Misik Endre (1) Miska vendéglő (1) Miskolc (1) Misto (2) MNGSZ (1) Módszertani kabinet (1) Mogyorósi Gábor (1) Mohács (1) Mohácsi halászcsárda (2) Móka kávézó (1) Molnár B. Tamás (11) Molnár Imre (1) Molnár János (1) Molnár Pince (1) Molnár Tamás (1) Momotaro (1) Mondial du Rosé (1) Monk's bistro (1) Monster street food and grill (1) Montenegroi Gurman (4) Monyó Café (5) Monyó Serfőzde (4) Mór (3) Móres bárkonyha (1) Mossellen Belga Söröző és Étterem (1) Moszkva (1) muszaka (3) Műkedvelő Hedonista (1) Na és? bár (1) Nádas Csárda (1) Nádor étterem (1) Nagy Levin (1) Nagy Péter (1) Nagy-Magyarország fogadó (2) Nagybánya (2) Nagylapos (2) Nagyszalonta (2) Nagyvárad (8) Nagyvárad legjobb éttermei (3) Nagyvásár tér (1) Náncsi néni vendéglője (2) Napfény műterem (1) Napfényes étterem (1) Napoli (1) narancssaláta (1) Nefrit (1) Neked csak Dezső (1) Nem süti (1) Németh Antal (3) Németh János (1) Némó (1) Nemo fish and chips and salad bar (1) Nikosz Taverna (1) No 1 (1) No 1 bisztró (2) No Waste bisztró (1) No. 1 (1) No.1 bisztró (1) Nobu (4) Nohoplimit (5) Nostry Gastronomy (1) Nu bisztró (2) Nyakas pince (8) nyers hal (1) Nyilván IPA (1) Nyíregyháza (3) Nyolcas Ádám (1) Oban (1) Óbuda (2) Óceán bár (1) OGGI (2) Ogre bácsi (1) Ogre söre (1) Oláh István (1) olasz (1) olasz étterem (7) Old Man's (1) Oldies (1) Olimpia (13) Olíva (2) Olíva bisztró (1) olívaolaj (1) Olivo bisztró (1) Olympia (1) OMU (2) One More Beer (1) Onyx (20) Ópálos (1) Opperheim (1) Opus Jazz Club (1) Ópusztaszer (1) Orbán Ferenc (1) Orosháza (1) Orosz Gábor (1) Orosz Gábor Pincészete (1) Oroszlános borvendéglő (2) Orsolya pince (4) Ostoros - Novaj (1) osztriga (2) Oszvald Lajos (1) Oszvald Lajos Pincészete (1) Ózon szálló (1) Öcsi és Fuszek (1) önkiszolgáló (1) Öreg Kőrössy (1) Öreg Kőrössy Halászcsárda (4) Öreg Pákász (1) Öreg Tanyacsárda (2) Öreg tó vendéglő (1) Ős Kaján (1) Őshonos Delikát (1) Őszy Tóth Gábriel (1) Öttömös (1) pacal (2) pacalpörkölt (2) Pacsirta étterem (1) Pad Thai (3) padlizsán (4) padlizsánkrém (5) Padron tapas bár (2) Paks (1) Paksi Gasztroblues (1) Paksi halászcsárda (1) palacsinta (1) Paletta (1) Pali bácsi finomságai (1) Palics (1) pálinka (2) Pálinka patika (1) Pálinkaház (1) Pálinkamanufaktúra (1) Pálma (1) Palotai Csaba (3) Pandzsáb tandoori (1) pangasius (1) Pannon Bormíves Céh (1) Pannonhalma (2) Pántlika bisztró (1) Papa Razzi (1) Paprika csárda (2) paprikás (1) paradicsomleves (1) Parajd (1) Parcsetich Ernő (1) Park hotel (1) Pastor pince (1) Pastrami (2) Pásztor Csárda (3) Pásztor csárda Szombathely (1) Patak vendéglő (1) Pataki cukrászda (2) Pataki Péter (2) Pataky István (1) Pataky Péter (1) Patrióta (2) Paulo András (1) Pécs (4) Pein Ádám (3) Pendits pince (1) Pepper (1) Pepper Steak and Shake (1) Peppers! (1) Pescada (1) Pest-Buda (3) Pesti Burger és Bár (2) Pesti István (2) pesto (1) Pethő Balázs (1) Petróczi csárda (1) Petrus (2) Petry (1) pho (6) Piac bisztró (1) piaci étkezés (1) Picasso (1) Pig 37 Blitz Grill (2) Pilvax (1) pincészet (1) Pintér Katalin (1) Pipacs (1) Pipacs étterem (1) Piricske (1) Pivo (3) Pivohalle (1) pizza (5) Pizza drive (1) Pizza e pasta (1) Pizza sarok (1) pizzéria (2) Platán (1) Plaza hotel (1) pljeszkavica (1) Pócz pince (1) Pók Tamás (1) Polapola (1) Polgár Zoltán (3) Pollok László (1) Pomo D'Oro (2) Popcorn (1) Poroszló (1) Portofino étterem (1) Portum (1) Posta pince (1) Potyka csárda (1) pörkölt (1) Prágai tavasz (1) Prantner Ferenc (1) Prímás pince (1) Prime Steak House (1) Pronto (1) puliszka (1) pulled pork (1) Pünkösdi Bortúra (1) Qtaro (1) Quan Hoa Sen (1) Rákóczi tér (1) rakott krumpli (1) ramen (2) Ramenka (2) rántott hús (1) ras el hanout (1) Ráspi (5) Ráspi étterem (1) raw vegán (2) recenzió (1) recept (15) Reciproc (3) Recsk (1) reggeli (1) reggeliző (1) Reliva (2) Rendelő bisztró (1) Renegade (1) Repülő Puli (1) rétes (1) Retro (2) Rév csárda (1) Rézangyal (1) Rezi György (1) Rézi néni szakácskönyve (1) Rézkakas (2) Rickshaw (2) Ring Café (1) Riso (1) Ristorante al Duomo (1) Riviere (1) Rivo (2) Rízmajer József (1) Rízmajer söröző (1) Robert Parker (1) Rock Café (1) rock-kocsma (1) Rod (2) Rohály Gábor (3) rókagomba (2) rókagombatokány (2) rokfort (1) romkocsma (4) ropogósra sült sneci (1) Rosalia (1) rosé (2) Rosenstein Róbert (1) Rosenstein vendéglő (1) rost (1) roston sütés (1) Róth Zoltán (4) Rothbeer (2) RoVinHud (2) Royalsekt (1) Rozmaring (1) Rózsa söröző (1) Rózsa vendéglő (1) Rózsakert vendéglő (1) Rózsavölgyi csokoládé (1) Rozsdás Pelikán (1) RTL klub (1) Rubin (1) Rudits Károly (2) Ruppert pince (1) Ruprecht László (1) Rustika (1) sajt (1) sajtófogadás (1) Salon Gourmet (1) Salt and Pepper (1) Salvator (2) Samsara (1) San Genaro (1) Sanzon (1) Sanzon étterem (1) Sáo pho bár (1) Sárga borház (1) Sarki Fűszeres (1) Sárközi Ákos (2) Sárközy Ákos (1) Sarokház étterem (1) Sasu Csárda (1) Sauska48 (1) Sax borbár (1) Schieber pince (1) Schieszl vendéglő (1) Schmak András (3) Schwabenhaus (1) Seafood (2) Seasons (1) Seasons Wine Bar (1) Sedo (1) Segal Viktor (1) Semmi extra (1) Sepsiszentgyörgy (6) Sepsiszerntgyörgy (1) Shiraz étterem (1) Sike Tamás (7) siller (1) Simcoe (1) Skanzen (2) Slow Foodiez (1) Smooth (1) sneci (1) Sobri Halászcsárda (2) Société (1) Soltvadkert (1) Solus (1) Sólyomkő vendéglő (1) Somló (2) sonka (1) Sonkaarcok (1) Sophie brasserie (1) Sopron (2) Soroksár (1) Sóstói csárda (1) Sótartó (3) Soup Culture (1) Soup R (1) Söptei étterem (1) sör (1) sörbisztró (1) sörbúvár (2) Sörfőzők Udvara (1) sörkorcsolya (1) sörkóstoló (1) Sörkönyv (1) Sörmanufaktúra (2) Sörök háza (1) söröző (11) sörözők (1) Sörpince (1) sörtoplista (1) sörverseny (1) spagetti (1) Spiegelberg István (3) Spíler (4) Spíler Shanghai (2) Spiritus Primus Pálinka (1) Splash (1) Spoon - Kőröspart (1) Spoon – Lotus center (2) Spritz (1) Stand bisztró (2) Stand étterem (1) Stand25 (1) steak (3) steak house (3) street food (25) Street Food Show (2) Stüszi Vadász (1) Sugovica Halászcsárda (2) sunday brunch (1) sushi (3) Sushi Ya (1) süllő (1) sült pisztráng (1) Sümeg (1) Sütő Zsolt (1) svédasztal (1) szabad tűz (1) Szabó Dezső utca (1) Szakkör (2) szamorodni (1) Szamos vendéglő (2) Szarka Pince (1) Szarvas Vendéglő (2) szarvasgomba (1) Szarvasi Sörmester (1) Szászi Endre (1) Szászrégen (1) Szatmári pince (1) Szatmárnémeti (1) Széchenyi tér (1) Széchenyi vendéglő (1) Szecskő Tamás (3) Szeged (31) Szeged környéke (1) Szegedi halászcsárda (2) szegedi halbisztró (1) Szegzárd (1) Szegzárdi bordal (1) székely csúcsétterem (1) Székely Fogadó (1) székely gasztronómia (1) székely konyha (1) Székelyföld (2) székelyföld legjobb éttermei (1) Székelykapu (1) Székelykő Kúria (1) Székelytanya csárda (1) Székelyudvarhely (3) Székesfehérvár (2) Szekfű Gyula (1) Szekszárd (10) Szeleshát (2) Szélkakas (1) Széll Tamás (3) Szent Andrea (1) Szent Andrea borbár (1) Szent Benedek Pincészet (1) Szent Gaál Pincészet (1) Szent Gellért borház (2) Szent Gellért Söröző (1) Szent György Vendéglő (1) Szent Jupát (1) Szent Korona cukrászda (1) Szent Orbán Vendéglő (3) Szentegyháza (1) Szentendre (3) Szentesi József (2) Szentgotthárd (1) Szentpéteri pince (2) Szép Ilona (2) Szép Ilonka Csárda (1) Szépasszony völgy (1) Szepsy (2) Szepsy István (11) Szeráj (1) Szerb vendéglő (1) Szeremley Huba (3) Szerémség (1) Szeri csárda (1) Szervusz bisztró (1) Szeszmenhely (1) Szikler Ervin Walter (2) Szimpla kávézó (1) Szimpla piac (1) Szombathely (3) Szováta (2) Szőke Mátyás (2) Szőllősi Mihály (1) Szövérdfi Zoltán (1) Szulló Szabina (1) Szűcsi (1) szürkemarhakolbász (1) Tábla (1) Taco Loco (1) Taiwan (1) Takács Lajos (7) Takler (1) Takler ferenc (1) Tálas László (1) tálcatologatós (1) Tállya (1) Tama étterem (1) Táncoló Medve (1) Tanti (3) Tántorgó Paripa (1) tapas (1) tapas bár (1) Tarcal (2) tarja (1) tárkonyos levesek (1) Tarnóczi Zoltán (1) tarokk (1) Tarpa kft (1) Tasting Table (1) Tata (1) tatárbifsztek (2) Taumi (1) Taverna (2) Taverna Flórián (1) távol-keleti konyha (1) Távoli Galaxis (4) teázó (1) Teddy Beer (1) Telegdy ház (1) Temesvár (37) Temesvár legjobb éttermei (2) temesvári sör (2) tengeri herkentyűk (2) Tenkes Csárda (6) Terazza (1) Tercsi József (1) termelői piac (1) természethű borok (2) Terminál (3) Terroir Club (1) Terrra Hungarica (1) Terv presszó (1) Tetrabit (1) Textúra (1) thai (1) Thai Chili Wok Bar (1) Thai vendéglő (2) The Big Fish (2) The Butcher's Kitchen (1) The Dome (1) The Hub (2) Thumerrer Vilmos (1) Tiffán Ede (4) Tiffán Zsolt (1) Tigris (1) Tigris étterem (1) Tio Felipe (1) tiramisu (1) Tisza part (1) Tiszavirág (4) To Chefs (3) tócsni (1) tojáspaprikás (1) tojáspörkölt (1) Tokaj (4) Tokaj Disznókő (1) Tokaj Hétszőlő (1) Tokaj Nobilis (3) Tokaj Reneszánsz (1) Tokaji Bormívelők Társasága (1) Tokaji borvidék (1) Tokaji Kereskedőház (1) Tom Yum (1) tonhal (2) TOP 10 Székelyföld (1) TOP 100 (2) Top 100 söröző (1) toplista (1) Torkos csütörtök (4) Torkos csütörtök 2014 (4) Tornai (1) Torockó (2) Torockószentgyörgy (1) Tortuga (2) Tosca (1) toszkán pacal (1) Tóth Ferenc (1) Tóth kocsma (1) Tőkés társak (2) töltike (1) Töltő (1) töltött szőlőlevél (1) töltött tojás (1) Törley (1) Török étterem (1) Tőserdei pálinkaház (1) Trance (1) Trattoria La Coppola (1) Trattoria Toscana (1) Tringa pince (1) TriplaX (1) Trófea (2) Tulipán borozó és könyvesbolt (33) turbolya (1) Turcsek Orsolya (1) túrókrém (1) Tusnádfürdő (4) Tusványos (2) Tüköry (1) Tüske pince (1) Tűzkő birtok (3) U 26 (1) Udvarház (1) új hullámos cukrászda (1) újbor (1) Újkígyós (1) Újpest (1) Up and down (1) Urban Tiger (1) Üvegtigris hamburger büfé (1) Vabrik pince (1) Vaccarini (1) Váci desszertszalon (1) vadvízi hal (1) valenciai saláta (1) Vámos Attila (4) Vámosgálfalva (1) Vándor székely (2) Vár a Speiz (1) Várdomb (1) Varga Csárda (1) Varga Gábor (3) Varga György (1) vargánya (1) Várvédő Kinga (1) Várvédő Levente (1) Vasmacska (1) Vegacity (1) vegán (4) vegetariánus (2) vendéglátói arcátlanság (1) vendéglő (19) Vendéglő a Régi Hídhoz (3) vendéglőkritika (1) Véndió (1) Veritas étterem (1) Veszely csárda (1) Veszprém (2) Vesztergombi (1) Vesztergombi Ferenc (2) Vétek György (1) Via (2) Via étterem (2) Via Napoli (1) Via29 (2) Viator étterem (1) Vida (1) Vida Péter (1) vidéki (1) vietnámi (1) vietnámi konyha (1) Víg bakter (1) Víg kalmár (3) Vígmolnár csárda (1) Viktória panzió (1) világevő (1) Villa Bagatelle (1) Villa Sandhal (1) Villány (11) Vince (3) Vince 2011 (1) Vince 2012 (2) Vince 2014 (2) VinCE 2015 (1) VinCE Wine Show (3) VinCE Wine Show 2016 (1) Vincent (1) Vincze Béla (3) Viniloteca (1) Vinopolis (1) Vinoport (1) Vintage (1) Vinto (2) Vizafogó (1) vizeletszagú tintahal (1) vodka (1) Vörös Homár (2) Vura Vinotéka (1) Vylyan (3) W35 (1) Walter vendéglő (6) Wang (1) Wang étterme (1) Wang mester (2) Wasabi (1) White Hops (3) Wine Guy (1) Wine Princess (1) Winstons (1) Wossala Rozina (1) WSET (1) Wunder sörművek (1) Wunderlich Alajos (1) Yes (1) Yuji Katagi (1) Zai (1) zakuszka (2) Zalaegerszeg (1) Zangio (1) Zazie (2) Zazzi (2) Zila (1) Zila kávéház (2) Zip's (1) Zip's brewhouse (2) Zips (1) Zona (3) Zorba (1) Zöld Pecsét (2) zöldségkrémleves (1) Zuppa (1) Zwack (1) Zsálya bisztró (1) Zselicvad (1) Zsidai Roy (2) zsidó tojás (1) Zsigmond Gábor (1)