2015. február 26., csütörtök

Dettó bisztró (II. kerület, József Attila útja 68.)



A Dettó bisztró a II. kerület peremén, Budaligeten, a kertvárosban fekszik festői környezetben. A beltér meghitt, megnyerő, gonddal kialakított. Kínálnak naponta kedvező áron ebédmenüt is, de mi inkább az á la carte étlapról válogattunk, annál is inkább, hogy Torkos Csütörtökön vettük célba a Dettót.
Ételeink megvalósítási színvonala változó volt, de minden fogás megütött egy alapvető mércét. Tetszett a tálalás is. A rendkívül baráti áron kínált kacsamáj zsírjában pecsenyekacsamájból készült s azon belül sem volt optimális a hőkezelés és kellően krémes az állag (jól megválasztott hőfokkal és hőkezelési időtartammal csirkemájból is csodát lehet kihozni), az adag óriási, csomagoltattunk is belőle. Adtak mellé rukkolát, koktélparadicsomot és lilahagymát, aminek örvendtünk. 
Nem győzött meg a csokoládédesszert sem, mely nem nélkülözte a lisztet, tetején pedig kommersznek tűnő öntet volt.
Ezzel szemben remeknek bizonyult ízre-állagra egyaránt a marhapofa, házias, ízletes a frissen sült burgonyafánk, a sütőtökös mártáson lehet még finomítani,
a mentás bárány darált húsból készült, kissé szárazra sikeredett, de jó volt a fűszerezése s a mellé adott kuszkusz is. 
Jól sikerült a házias kacsacomb is, amit párolt káposztával és tört burgonyával tálaltak.
Megelégedésünkre szolgált a tyúkleves
és a velős pirítós.
Ügyesen összeválogatták a borokat, két kört rendeltünk egyet fehérekből, egyet vörösekből. A fehér körből Bakó Ambrus bora emelkedett ki, a vörösből Mészáros Pál Pinot Noirja. A pálinkák között a Szicsekék birse volt számunkra a legvonzóbb, ebből kértünk két-két centet, ezúttal sem csalódtunk.
A felszolgáló hölgy stílusa kissé furcsa volt, viszont a tulajatmoszférájú fiatalemberrel jó hangulatú, tartalmas kommunikáció alakult ki. Összességében nagyon jól éreztük magunkat a Dettó bisztróban, jó szívvel ajánljuk másoknak is, hogy látogassanak ki egy délután ide egy kis kulináris kalandozásra.

Dorozsmai Endre

A szöveg a Demokrata számára készült.
A Dettó bisztróban 2015. február 19.-én jártunk.

2015. február 25., szerda

Fricska gasztropub (Dob utca 56.-58.)



Érdemes odafigyelni a gasztronómiai körök belső információira, hogy ki kinél tanult, ki hol fordult meg pályája során, mely frissen nyílt hely melyiknek az örököse. Úgy hallani, hogy az Ádám Csaba előtti, Takács Lajos és Csongrádi Csaba nevével fémjelzett Olimpia olyan izgalmas helyeknek adott ihletet és konyhai vezetést, mint a sajnos időközben megszűnt Café Manuel Spazio s az Egykettő.
Újabb leágazás a szintén Csongrádi Csaba jegyezte Fricska gasztro-pub, mely délben az Olimpia gyakorlatának megfelelően igen kedvező áron kínál magas színvonalú ebédmenüt, amit naponta fehér krétával írnak fel a fekete táblára, akárcsak hajdanán. A belső tér barátságos, igényes, esztétikus.
Mi az ebédidő végre felé érkeztünk, így egyes fogások már elfogytak, de ami még volt a konyhán, abból rendeltünk egy-egy adagot. Ettünk hallevest korongformájú "lazacgombóccal", 
laskagombasalátát, 
lazacot spenótkrémes rizottóval, 
rántott csirkét rizzsel 
és sütőtök panna cottát.
 Fogásaink az Olimpiában megismert magas minőséget képviselték, a lazac egyenesen telitalálat volt, párját ritkítóan finom, akárcsak a szép, friss spenót-köret, amit a remek rizottó mellett kaptunk. A műfaj csúcsa volt ez, asztaltársaimmal együtt az Onyx emlékezetes tengeri gyümölcsös spárgarizottóját emlegettük a kapcsán. A kiszolgálás olyan szívélyes volt, hogy azt überelni nem lehet.
Kaltenecker söröket tartanak a jónevű rozsnyói főzdétől
és kiemelkedően jó borokat kis kézműves pincészetektől, ami nem meglepő, Csongrádi Csabáról tudnivaló, hogy nagy híve a természetes boroknak és ebben a műfajban is szeret újat, érdekeset mutatni a vendégeknek. 
A Fricska remek hely, keresve sem találnánk rajta fogást.

Dorozsmai Endre

A szöveg a Demokrata számára készült.
A Fricska gasztro-pubban 2015. február 20.-án jártunk.

2015. február 24., kedd

A Séf utcája (Budapest, V. kerület, Hold utcai vásárcsarnok)



Ahhoz, hogy egy hely katartikus legyen, nem feltétlenül szükséges elegancia, a fine dining trendjeit követő ínyenckonyha, a nagykönyvben megírt kiszolgálás. „A Séf utcája” a Hold utcai vásárcsarnok emeleti részén működik,
leülni a gangon lehet, ahol elég hűvös van, az ember a pultnál rendel, fizet, bemondja a keresztnevét, amit a pult mögött sürgölődők kikiabálnak, amikor elkészült a fogás. A dizájn laza,

az egész helyet áthatja a Bock bisztró séfjének, Bíró Lajosnak a minőségorientáltsága, vagánysága, a jóízlés határain belül maradó polgárpukkasztása. Sokat elárul, hogy többnyire a tulaj is ott van és részt vesz a kiszolgálásban, irányít, mentorál. Rusztikus, dögös ételekből adnak komoly adagokat, olcsón. 1000 és 2000 forint között ehetünk itt sült kolbászt, hurkát párolt savanyúkáposztával, kacsacombot, rántott pacalt svéd gombával. Mint megtudtuk, a disznót, amiből a hurka készült, két nappal korábban vágták.
Ottjártunk idején a kínálatban szerepelt az igencsak elterjedt s népszerűvé vált a vietnámi „pho” leves valamint a thai „tom ka ghai” leves is. A rántott pacal sajnos elfogyott, így e két egzotikus leves

mellett lecsókolbászt rendeltünk globus-mustáros hagymával
és konfitált kacsát.
A fogások szép nagy vágódeszkán érkeztek, amit a székelyek lapítóként emlegetnek, kiváló minőségű friss kenyér és savanyúság kíséretében. Ízre, állagra, tálalásra minden remek volt.
Mivel vezettem, almafröccsöt ittam – 100%-os, tartósítószer-mentes, szűretlen alföldi almaléből - de volt, aki pezsgőzött, mert kínálnak pohárral is e kultikus italbolt, természetesen „brut” kategóriát.
Nincs jobb kifejezés rá: baromi jó hely a Séf utcája, a magyar fél-street food, a piaci étkezés csúcsa. Az ember el sem ment s már azt tervezi, hogy mikor jöhet vissza. A döntésben sokat segít a közösségi portálokon is közzétett napi ajánlat.

Dorozsmai Endre

A szöveg a Demokrata számára készült.
A Séf utcájában 2015. február 21.én voltunk.

2015. február 18., szerda

Padron tapas-bár (Horánszky utca 10.)



A tapas-műfajba ínyencként nem nehéz beleszerelmesedni. Aprócska adagok, izgalmas mediterrán, elsősorban persze spanyol ételek, elérhető áron. A műfaj első képviselője Budapesten a Pata Negra volt a Kálvin téren, mára már szerencsére több tapas-bár is működik városszerte, az egyik legizgalmasabb, nemrég nyitott hely a Padron nevű családi vállalkozás, mely a Gault Millau Kalauzba is bekerült 9 ponttal.
A választék elég széles és izgalmas, a minőségi késztermékek (jóféle olajbogyók, szárított marhasonka, iberico kolbász stb.) és jól ismert klasszikusok (tortilla, sült apróhal, tőkehal, krokettek) mellett kínálnak egy sor maguk készítette ínyenc falatkát a narancsos véreshurkagolyóktól a rózsaborskéregben sült hátszínen keresztül a narancsos fügés mártásban kecskesajttal szervírozott báránylapockáig. 
Mivel aznap már több helyen is kóstolgattunk ezt-azt, két fogásra szorítkoztunk. Szívesen kértünk volna cheviche-t vadlazacból, de ennek elkészülési ideje nem fért bele a programunkba, ezért serrano sonkával és chorizoval készült madridi pacalt (1190) rendeltünk, 
valamint ropogós sertésfület aiolival (690). 
Mindkét étel remek volt, valódi íz-orgia. A kenyérért külön kell fizetni kell (250), de megéri, a helyben sült kenyérre okkal büszkék: jó állagú és finom. 
Tunkolni kötelező. A kiszolgálás megejtően kedves.
Cseh söröket kínálnak és kézműves borokat, melyek között olyan különlegességek is találtatnak, mint a Bükki Gallay pince, olyanok számára, akiknek a szerémségi Maurer Oszkár vagy a szekszárdi Posta pince (melyek szintén szerepelnek az itallapon) már main streamnek számít.
Szeretnivaló, izgalmas hely a Padron, alig várjuk, hogy visszatérhessünk.

Dorozsmai Endre 

A szöveg  a Demokrata számára készült.
A Padron tapas-bárban 2015. február 14.én jártunk.

2015. február 17., kedd

Kiosk (III 15. tér)



 A magyar étteremkritika két fő, hitelesnek és tárgyszerűnek mondható forrása, a Gault Millau kalauz és a Dining Guide általában hasonlóan pontozza helyeket. Ritka, hogy 3 pont, azaz három nagyságrend különbség legyen a kettő értékelése között, mint ahogy az a Pest szívében, az Erzsébet híd lábánál működő Kiosk esetében tapasztalható. De sebaj, egy okkal több, hogy saját tapasztalatot szerezzünk.
Úgyhogy első adódó alkalommal elmentünk, leültünk, majd várakoztunk. Öt percig nem történt semmi, nem jött senki sem felénk, pedig elég láthatóak voltunk hatan a terem közepén levő asztal mellett. Végül magunk mentünk a pulthoz étlapért, annál s inkább, hogy a pincérek különös technikával kifejezetten kerülik, hogy tekintetük találkozzon a vendégével. Az ételrendelés feladásakor érdeklődtünk az elkészülési idő felől, azt ígérték, hogy 10-15 perc, míg az ételekhez jutunk. Ehhez képest több, mint fél óra után hozták azokat. De az italokra is igen sokat kellett várakozni. A felszolgáló nem tudta megmondani, hogy az egy szem kézműves India Pale Ale sörüknek ki a készítője, tehát felkészültség dolgában is lenne javítanivaló. (A Credo "nem IPÁja" volt a sör, Németh Antal keze munkája, amit egyébként a Vertigo ársaságában a Gault Millau Kalauz bemutatóján is kínált.)
Az ételek átlag felettiek voltak. A gulyásleves ízletesnek bizonyult, (a kovászos kenyeret lefelejtették, azért külön kellett szólni, egyébként nem volt kiemelkedő, sok helyen ettünk ennél ízletesebb, jobb állagú kenyeret, ez inkább az ipari vonalra hajazott )
a sárgaborsórizottó érdekesnek, 
a sült paradicsomlevestől többet vártunk, 
a három minihamburger kifejezetten jól sikerült, 
a desszertek pedig egyértelműen kiemelkedőek voltak. Különösen a Rigó Jánost szerettük, szép játék volt az ízekkel és állagokkal, tisztes alapanyagokból készítve. 


Értékelésünk tehát inkább a bőkezű Dining Guidehoz áll közelebb, azzal a megjegyzéssel, hogy azért a TOP100-be velük ellentétben semmi esetre sem választanánk be a KIOSK-ot.
Kellemes meglepetés volt, hogy érdeklődtek az ebéd végén, hogy ízlettek-e az ételek, elmondtam, amit fent leírtam, azzal kiegészítve, hogy a jóbarátunk, aki a rizottót rendelte, nem volt megelégedve s nem is ette azt meg. Azt mondja a kis hölgy, hogy akkor azt nem írják a számlához. A tisztes borravalót többször megköszönték és kedvesen búcsúztak.
Az étkezés végét nehéz összeegyeztetni a kezdeti botrányos semmibevételünkkel. Lehet, hogy visszatérünk hétközben délben is, állítólag tisztes minőséget nyújtanak elérhető áron az ebédmenü műfajában.

Dorozsmai Endre


A szöveg rövidített változatát leadtam a Demokratának.
A Kioskban a Borjour előtt voltunk, 2015. február 14.én.

Címkék

100 legjobb kulináris kaland (2) 2014 (1) 2014 legjobb éttermi élményei (1) 2015 legjobb élményei (2) 2016 (1) 21 (1) 21 - a magyar vendéglő (1) 5-ös halászcsárda (1) 67 (2) 67 étterem (1) 7x7 (1) 90 fok (1) A Főzés tudománya (1) A Gazdánál (1) A Hentes konyhája (2) A Konyha (1) A Konyha - Madách tér (1) A konyhafőnök (1) A legjobb 25 budapesti söröző (1) A magyar bortermelő lelkialkata (1) A Séf utcája (2) A Szász Hordója (1) A Táble (1) A tökéletesség nyomában (1) a vidék legjobb sörözői (1) A38 (1) Absolut Pho (1) Acapulco (1) Ádám Csaba (2) Ádám József (1) Adamovich Károly (1) Afrikai büfé (1) afrikai harcsa (1) ájult imám (1) Akasztó (1) Akasztói (1) Akasztói halascsárda (5) Alabárdos (2) Alabárdos vendéglő (1) Alessandro Arena (1) Alessio (1) Alexandra kalauz (5) Alföld (1) Algyő (1) Algyői (1) Algyői halászcsárda (2) Alkonyi László (13) All About Street Food (1) all you can eat (1) Allegria (2) Almárium (1) Almárium bisztró (1) Alte post (1) Alulu (1) Amarillo (1) Ancora (1) Andante (1) Angry Leprechaun Pub (1) Anonym pince (1) Anonymus (1) Anthony Bourdain (2) Antré étterem (1) Anyám tyúkjai (1) Anyukám mondta (5) Apátfalva (1) Apetit bisztró (1) Apetito (1) Apor pizzázó (1) Apponyi kastélyszálló (1) Apropó (1) Aquarium (1) Arad (30) Arad-hegyalja (1) Aradi Büfé (2) Arany Kaviár (4) Aranyhal (1) Aranykereszt (2) Aranyszarvas (2) art street food (1) Artesano (1) Árvay (1) Árvay János (2) Asia Gourmet Kínai Étterem (1) Astoria (1) aszú (2) Aszú étterem (1) Atakám bisztró (2) Áts Károly (2) Avocado (1) Ázsia fűszerbolt (1) ázsiai konyha (2) B Terv (1) B8 (1) Ba Bar (1) Babel (9) Bacchus (1) Badacsony (1) Bagatelle étterem (1) Bagolykő (2) Baja (5) bajai halászlé (6) Bajzát Attila (1) BAK Hütte (1) Bakancslista II (1) Bakancslista III (1) Balaton (4) Balatonföldvár (1) Balatonfüred (1) Baldaszti's Grand (4) Baldaszti's Kitchen (2) Balga pince (2) Bálint Zoltán (1) Balkezes (1) Balla Géza (19) Baltazár (4) Bálványos (1) Bálványos Resort (1) Bandidos (2) Bandula (1) BaoBao (2) Bar Centro (1) Baracca (4) Baracsi (1) Baracsi halászcsárda (1) Bárdos Sarolta (3) Baricska csárda (2) Barnabás testvér (1) Barta Károly (1) Barta pice (1) Barta Pince (1) Basa (1) Basa fogadó (2) Basilicus pincészet (1) Bassment (1) Bástya (2) Bástya vendéglő (1) Bécsi söröző (1) Bécsi szelet vendéglő (1) Beefbar (1) Beefstro (1) Beer Co. (1) Beer Heaven (1) Beer-Bear (1) Beeráló (1) Békéscsaba (8) Békéscsabai Kolbászfesztivál (1) Békésszentandrás (3) Békésszentandrási Kézműves serfőzde (1) Beköszöntő (1) belga sörök (1) Bella Napoli (1) bélszín (1) Béltek (1) Belly food (1) Benedek Péter (3) Benedek pince (1) Benkő Zoltán (2) Berarescu (1) Bernát Dániel (1) Bernáth József (1) Best Burger In Town (1) best buy (1) Beszálló (1) Beszterce (1) Bezdán (1) BGB (1) Biatorbágy (1) Bibliotheka (2) Bierhaus (1) Bigfoot (1) bikavér (1) Bikavér Borbár (1) Birka csárda (4) Birkás borház (1) Bíró Lajos (5) Bistorant (4) Bistro 1568 (2) Bistro Cochon (1) bisztró (5) Bittera Dóra (4) Bitterfly (1) bivalymozzarella (1) Bivalyos (1) Black Bull Pub (1) Black Cab Burger (2) Blöff (1) Bocelli pizzeria (1) Bock (6) Bock bisztró (10) Bock József (4) Bocuse d'Or (2) Boda kisvendéglő (1) Bodega (2) Bodor (1) Bodri halásztanya (1) Bodri pince (1) Bodza bár (1) bogrács (2) Bohémia (2) bolognai szósz (1) Bolyki János (3) Bookta (1) Bor (43) borászat (1) Borászok borásza (1) borbár (11) Borbarát (1) Borbély Tamás (3) Borbíróság (2) Borbistro (1) Borbisztró (1) Bori Mami (1) Borjour Magnum (2) borjúmáj (1) borjúmáj cideres-mustáros mártással (1) Borkalauz (2) Borkonyha (7) borkóstoló (38) Borlabor (2) Bormúzeum (1) Borműhely (1) borozó (7) borozók (1) borral főzni (1) Bors (1) Bors gasztrobár (3) borsátor (2) borszaküzlet (1) Bortársaság (1) Bortér (1) borturizmus (1) Borzont (1) Bott Frigyes (6) Bott Judit (2) Bozóky (1) Bölcső Bar and Food (4) Brandt Loli (1) Brassó (2) Breitenbach pince (2) brew pub (2) brew-pub (2) bridge (1) Brill (2) Brill bisztró (13) Brill csárda (3) Brothers Steak House (1) Brum brum (1) Brunner (1) Bruno és Bruno (1) Brutal bitter (2) Bubba's Water Grill (1) Buda Gourmet Bistro (1) Budai Gourmet (3) Budakalász (1) Budakeszi (1) Budaőrs (1) Budaőrsi Halpiac (2) Budapest (235) Budapest bisztró (1) Buday Péter (1) Buddha bár (1) Buddha Original (1) Bugard's pub (1) Buja disznó(k) (1) Bujdosó pince (2) Bujdosó Székely (1) Bujole (2) Bulgakov (1) Buonissimo (1) Burger and Love (2) Burger Market (1) burger-kritika (1) Burke (1) Business bistro (1) Bussay László (2) Búsuló Juhász (1) Butter (1) büfé (1) Bűvös szakács (2) Cabinet de vin (2) Café 57 (1) Café Bouchon (1) Café Déryné (2) Café Erté (1) Café La Terra (1) Café Manuel Spazio (3) Café Pierrot (5) Café Ponyvaregény (1) Café Provance (1) Camelot (1) Caroussel by Chios (1) Carpaccio (2) Carrousel by Chios (1) Caruso (2) Casa Antinori (2) Casa Bunicii (1) Centrál kávéház (2) cevich (1) Chardonnay (1) Chateau Visz (2) Chef Café (1) Chef! (1) Chianti (2) CineCittá (1) Cirmi (1) Clock pub (1) Club 30 (1) Code7 (2) Colonello (1) Côme de Chérisey (1) Cool Tour Café (1) Copita tapas bár (1) Corinthia Grand Hotel (2) Corner pub (1) Corona da Lorenzo (1) Costes (14) Costes Downtown (2) cukrászda (16) cukrászda-kritika (14) Culinaris (3) Curry House (2) Curtea Berarilor (1) Czifra csárda (1) Czifray (2) Csak a jó sör (5) Csak a jó sörök (2) Csákvár (1) Csalogány 26 (6) Csalogány26 (6) csárda (9) Csárda a Horgonyhoz (1) csárdakritika (2) Csarnóta (1) Csávossy György (1) Cseh János (1) cseh sörök (1) Csendes M. (1) Csepp a tengerben (1) Cseri pince (1) Csernyik Pince (1) Cserpes István (1) Cserszegtomaj (1) Cserszegtomaji halászcsárda (2) Csiga Café (1) csíki sör (1) Csíkrákos (1) Csíkszentdomokos (1) Csíkszereda (9) Csillagánizs (1) Csillaghegyi megálló (1) Csizmadia András (1) csobánkai sörfőzde (1) csokoládémanufaktúra (1) Csongrádi Csaba (2) Csontos György (1) Csopak (3) Csordás Fodor borház (2) csúcs hot dog (1) Csukás Balázs (1) Csuta cukrászda (1) Da Mario (2) Da Pino (2) Damniczki (1) Damniczki András (1) Damniczki cukrászda (1) Dang Mouoi (1) Dang Muoi (1) Dario Checchini (1) Debrecen (4) Deck bistro (1) Dél-Balaton (3) delikát (1) délszláv grill (1) Demeter - Apropo (1) Demeter Csaba (8) Demeter Endre (1) Demetervin (2) Demokrata (1) Dereszla (1) Déryné (1) Deszk (2) desszert (1) Desszert Neked (2) desszert.eu (1) Dettó bisztró (2) Dibonis (1) dim sum (1) Dimenzió borászat (1) Dining Guide (12) Dió (1) Diósd (1) dip (1) Disznókő pincészet (1) Divine - Delicia (1) DiVino (1) Dob 3 (1) Doblo (1) Dokk büfé (2) Dóm tér (1) Domaszék (2) Dózsa étterem és panzió (2) dödölle (1) Dr. Csizmadia András (1) Duginics vendéglő (1) Dugonics vendéglő (1) Dula Bence (8) Duna Döner (1) Duna Garden (1) Dunaföldvár (1) Dunagyöngye halászcsárda (1) Dunaújváros (1) Dúzsi (1) Dúzsi Tamás (14) Dzzs! (1) ebédmenű (2) Ebes (1) Éden pálinkaház (1) Eger (12) Egerszalók (1) Egri Bikavér (1) Egri Csillag (1) Egy-Kettő (1) Egykettő (1) Elemózsia (2) Élesztő (1) Eleven (1) Elite Wines (1) Első Mádi Borház (2) Ema del Mar (1) EMI (1) EMI tábor (2) Émile (1) Emlékpont (1) Encs (1) Enigma Kinetic Steam Punk Café (1) Enoteca (5) Enoteca de Savoya (1) Érd (1) Erdély (3) erdélyi ételek (11) erdélyi gasztronómia (1) Erdélyi Napló (2) Érsekcsanádi Halászcsárda (2) ÉS bisztró (2) Esca (1) Esca stúdióétterem (1) Eszterbauer (1) Eszterbauer János (4) Esztergom (4) etnikai vendéglők (1) étterem (436) étteremkritika (443) Éttermek (3) Etyek (1) Etyeki piknik (1) Etyeki pincefesztivál (1) Euphoria biergarten (1) Év borásza (2) Év bortermelője (2) Ezüstponty vendéglő (1) fajitas (1) falatozó (1) Fannicika pho bár (1) Fantázia lángossütő (1) Farkas Diána (1) fasírt (1) Fasor vendéglő (1) Faszaládé (1) Fat Mo (1) Fatál (1) Fatányéros (1) Fausto (3) Fehér Gábor (2) Fehérszarvas vendéglő (1) Fehértói (1) Fehértói Halászcsárda (5) Feke Zoltán (1) Fekete Antonió (1) Fekete Arany Klub (1) Fekete Béla (5) Fekete Bika (1) fekete kagyló (1) Fekete Korsó (1) Fekete Oszkár (3) Felsőbánya (1) Fennsík mártás (1) Ferran Adria (1) Fertőrákos (1) festett tőkehal (1) Figula Mihály (2) Filoxéra (1) fine dining (2) Finomító Kantin (3) Fióka (1) First sörfőzde (1) First söröző (1) Fischer borház (1) fish and chips (3) Flying Bird Tea House (1) fokhagymás csuka (1) Font (1) Font pince (5) Food Revolution (1) Fork (1) Fork - The Restaurant (1) Fortuna (2) Fortuna étterem (1) Fóti Sörfőzde (3) Fóti Zwickl (1) Fölföldi Béla (1) főtt tojás (1) Főzdefesztivál (3) főző-show (1) főzzünk maradékokból (3) Fragment (2) Frank Sándor (2) Frank Zappa (1) Franz Weninger (1) Frei kávézó (2) Frey (1) Fricska (2) Fricska gasztropub (4) Frittmann (2) Frittmann János (2) fröccs (2) Fröccsterasz (1) Fruska bisztró (1) Fuchsli (1) Fuji (1) Funky Pho (3) Furmint Február (4) Fusion (2) fúzió (1) Füleky (1) Fülemüle (1) Fülemüle csárda (1) füstölt hal (2) Gabnai Csaba (3) Gábor Imre (1) Gál Attila (1) Gál Tibor (2) Galéria 12 (1) Gallay pince (1) Gálné Dignisz Éva (4) Gambrinus (2) Garabonciás (1) Garam mente (1) Garay János (1) Garibaldi bisztró (1) Garuda indonéz vendéglő (2) Gastrolab (1) gasztro-forradalom (2) gasztro-kocsma (1) gasztro-kocsmák (1) gasztro-pub (1) gasztro-trendek (1) gasztro-vetélkedő (1) gasztroblogok (1) gasztrojazz (1) Gasztronómia 2012 (1) Gault Millau (10) Gault Millau 2014 (3) Gault Millau 2015 (1) Gault Millau 2016 (1) Gedeon söröző (2) Gekkó (1) Geönczeöl Attila (1) Gepárd és űrhajó (2) Gerbeaud (4) Gere Attila (7) Gere Mandula (5) Gerendás (1) Geszler (1) Gesztenyés étterem (1) Géza konyhája (1) Giardino (2) Gizi csárda (1) Goa Café (1) Gold bisztró (3) gomba (1) Gondűző (2) Gordon Ramsay (1) gourmet-bár (1) Grabanc IPA (1) Graf (2) gravlax (1) Graziano (1) Gresham (1) griilezett sütőtök (1) Grill to Chill (2) grillezés (1) Gróf Buttler (2) Gundel Károly (1) Gusteau (1) Gusteau élményműhely (2) Gusto (1) Gyenge Zsolt (1) Gyergyószentmiklós (2) Gyilkos tó étterem (1) Gyímesközéplok (1) Gyomaendrőd (1) gyoza (1) Gyöngyös (2) Gyöngyöspata (1) Gyöngyöstarján (1) Györgykovács Imre (3) Győrújbarát (1) Gyradiko (2) gyros (5) Gyula (15) Háda Imre (1) Hadik kávéház (1) Hagya Márk (1) Hagyomány és evolúció (1) Hajdószoboszló (1) Hajdújárás (1) Halászbástya (1) Halászbástya étterem (2) Halászcsárda (4) halászlé (9) halbár (1) halbisztró (1) halétterem (3) Halkakas (2) Halmai Csaba (1) Halműhely (1) Halműhely 2.0 (1) halsütő (1) haltatár (1) haltepertő (10) halvendéglő (2) hamburger (15) hamisítás (1) Hamvas Béla (1) Hanoi Pho Bistro (1) Harcsafészek (1) Hargita-fürdő (2) Harmopan bisztró (1) Három Szív (1) Hathi (2) Hatolyka (1) Haxen bajor királyi sörház (2) Hazai kézműves finomságok (1) Házi/Állat (1) HB söröző (1) HBH söröző (1) Hedon (1) Hedon söröző (1) Hedonist restaurant (1) Hegedüs Kálmán (1) Hegedüs Péter (1) Hegybíró bora (1) Hegyeshalom (1) Hegyközszáldobágy (1) Hegyvidék üzletközpont (3) Heimann (2) Heimann Zoltán (3) Hello Sári! (1) Hellohal (2) Henry Belga Söröző (1) Hernyák Laci (2) Heston Blumenthal (2) hétköznapi déli menü (1) Hévíz (1) High Note Sky bar (1) Hírös Napok (1) Hlatky-Schlichter Hubert (1) Hódmezővásárhely (3) Hodosi cukrászda (1) Hold utcai Vásárcsarnok (5) Holsten söröző az Oroszlánhoz (1) Hopfanatic (8) Hoppá (1) Hoptop (1) Horizont (1) Hortobágyi csárda (1) Horváth Csaba (1) Horváth Kisvendéglő (1) Horváth Tamás (1) hot dog luxuskivitelben (1) Hrabal (2) Hun tanya (1) húsgolyó (1) Huszár Krisztián (2) Ida néni (1) If (1) IF kávézó (2) ifj. Kamocsay Ákos (1) Igazi Csíki Sör (2) Igazi Olíva (1) Így főznek a borászok (1) Ikon (5) Ikon étterem (3) Il Chef (1) Il Padrino (1) Il Panificio Basilico (2) Imi bisztrója (3) Imola udvarház (2) In Vino Veritas (1) indiai (2) Indivino (1) Innio (3) Insieme (1) interjú (3) Intermezzo (1) Intim étterem (1) ínyencbolt (3) IPA (1) Ipacs Szabó István (1) Irene (1) Isabel Legeron (2) István borház (1) ITee café (1) Jack's burger (2) Jackfall bormanufaktúra (1) Jalapeno (1) Jalecz Lajos (1) Jancis Robinson (1) Jani Lacikonyha (2) Janis Pub (1) Jánosiék (1) Járdovány (1) Jásdi István (1) Jazz bisztró (3) Jazz Café (1) Jekl Béla (3) Jetty Choco (1) Jobb mint otthon (1) Joel Robuchon (1) joghurtmártás (1) Johann Bruttler (1) John Bull Pub (1) John Mayall (1) John's Pub (1) Jókai bisztró (1) Jókai cukrászda (1) Jónás a bálnában (2) Jorgosz (1) Josper (1) Joy's Pub (1) Juhász Testvérek (1) Juhász Tibor (1) juhok (1) juhtúró (1) Jurta kocsma (1) K9 (1) Kaba Gábor (1) Kadarka (1) Kadarka borbár (2) Kaja tanya (2) Kakas vendéglő (1) Káli Art Inn (3) Kalmár Gergő (1) Kaló Imre (4) Kalocsa (1) Kalocsai Zoltán (1) Kaltenecker (1) Kanczler András (1) Kandalló (6) kannás bor (1) Kanpay Izakaya (2) Kapca bisztró (1) Kapu (1) Kárásztelek (1) Karner Gábor (6) Kárpátia (2) kártya (1) Kastély (1) Kastély étterem (1) kávézó (2) kávézók (1) Kaviár (1) Kazinczy utca (1) Kecskemét (11) Kecskeméti csárda (1) Kecskeméti Krisztián (1) KEG Sörművház (1) Kéhli vendéglő (1) Kékfrankos étterem (1) Kelet (1) Kelly's Food (1) Kepi söröző (1) Kerekes Sándor (2) Kereskedőház (2) Kerkaborum (1) Kerkyara (1) Kerkyra (1) Kertvárosi kisvendéglő (1) keserű gomba (1) Keserű méz (1) Keszegsütő (1) Keszthely (1) Kézdivásárhely (4) kézműves bor (1) Kézműves Borok Háza (1) kézműves csokoládé (1) kézműves hamburger (6) Kézműves magyar ízek vására (1) kézműves sör (36) kézműves sörfőzde (1) kézműves söröző (2) kézművs söröző (1) KF (1) Kicsi San (1) KicsiZso (1) kifőzde (2) Kígyósi (2) kínai konyha (2) Kiosk (1) Kis magyar szakácskönyv (1) Kisbuda Gyöngye (1) Kiscuki (1) Kishúsom (1) Kisködmön (3) Kiskőrös (1) Kiskőrössy 2.0 (1) Kismaros (1) Kispiac (2) Kispipa (1) Kispityér vendéglő (1) Kiss Balázs (1) Kiss család (1) Kiss János (1) Kiss Tamás (1) Kissbende (2) Kistelek (1) Kistücsök (17) Kisvendéglő a Hargitához (4) Klassz bisztró (1) Klausenburger söröző (1) Klauzál téri vásárcsarnok (1) Knossos (1) KNRDY (1) Knyihár Mihály (1) Koccintó bár (1) Koch Csaba (1) kocsma (60) kocsma-kritika (1) kocsmakritika (61) Kogart (1) kolbász (3) Kolonics (1) Kolonics Károly (2) Kolorbár (1) Kolozsvár (9) Kolozsvár legjobb éttermei (4) Komachi (1) Komló és tehén (1) kommunikáció (1) Kondorosi csárda (1) Konyári János (14) Kopár (2) Kopaszi gát (1) Korall (1) Korhely Daloda és Faloda (1) korhelyleves (2) Koriander vendéglő (1) Korona étterem (2) Korzó étterem (1) Korzó Pub (1) Kovács Adorján (1) Kovács Kristóf (1) Kovács László (1) Kovács Nimród (1) Kovács Sándor (1) Könyvbár (2) könyvbemutató (1) Köpcös (2) Kőszeg (1) Kővári Gergő (2) Köz'Pont (1) középkori vendéglő (1) Központ bisztró (1) kraft sör (4) kraft sörfesztivál (1) Kreinbacher (3) Kristinus borház (1) Krizia (1) Krúdy Gyula (1) Kukorica csárda (1) Kulináris charta (2) kultúrkocsma (3) Kupak (3) Küküllő söröző (1) külhoni (1) Különleges sörök boltja (3) Külvárosi kávéház (2) Kürti István (1) Kürtös ételbár (1) Kürtős kalács (1) Kvassay Levente (1) Kyoto (2) Kyros (1) Kyros Gyros (2) L'Enoteca (1) La Calul Alb (1) La Delizia (1) La Piazetta (1) La Strada (1) La Vela (1) Labor bistro (1) Laci csárda (1) LaciKonyha (8) LaciPecsenye (1) Laczkó Ottó (1) Lakatos Műhely (1) Lakitelek (2) lampredotto (1) Lánchíd söröző (1) Lángos (2) Larus (1) Larus központ (1) Látóképi Csárda (2) Laurus (2) lazac (2) Le Bourbon (1) Le Meridien (1) Le Petit bistrot (1) lecsó (1) Léder Zoltán (2) Legenda sörfőzde (5) Legenda söröző (1) Legfelső Beeróság (1) Legjobb budapesti sörözők (1) Legjobb halászcsárdák (1) legjobb hamburgerezők (3) Legjobb magyar kézműves sörök (2) Légli Géza (1) Légli Ottó (5) legrosszabb hamburgerezők (1) Léhűtő (2) Lelovits Tamás (1) Lénárd András (2) lengyel tojás (1) Lera's Food (1) Leves (2) liba (1) Libamájfesztivál (2) Libanoni étterem (1) Lido étterem (1) Liget vendéglő (1) Linbrunn (2) Liquor store (1) Litauszki Zsolt (2) Lithauszki (2) Lithauszki Zsolt (2) Little John (1) Livada (2) Lobogó (1) Locanda del Corso (2) Loja étterem (1) Lolita desserts (1) Losonci Bálint (4) Losonci tér (1) Lou lou (1) Loulou (2) Lőrincz György (3) Lőrincz György séf (1) Lövőház utca (1) Ludányi András (5) Ludwig - Mentesi (1) Luka Enikő (1) Lunchbox (2) luxuskocsma (1) Macsinka János (1) Macska kávéház (1) Mád (2) Madame Noi (1) Made In China (1) Mádi Kör (1) Mádi Kúria (1) Mádi Udvarház (2) Magnifico (1) magyar bor (1) Magyar Borakadémia (3) Magyar Borok Háza (1) magyar csárdák (1) magyar kézműves sörök (14) magyar street food (2) Magyarország (1) Magyarság Háza Kávézó (1) Majoros birtok (1) Majtényi Présház (3) Mák (7) Mák bisztró (6) Makó (3) Mákvirág Pince (1) Maláta (1) Malatinszky (1) Malatinszky borterasz (1) Malatinszky Csaba (1) Maligán (5) Malom étterem (1) Mandarin (1) Mandula (2) mangalicakolbász (1) Mango (1) Manna (1) Mannatural (1) Manuel étterem (1) maradékfelhasználás (1) Marco Pierre White (1) Márga bisztró (1) Márgál (2) Margit utca 9 (1) Marosvásárhely (4) mártogatós (1) Marton nap (1) márványsajt (1) Massimo (2) Maszek (1) Mátészalka (1) Mátrai Tőkések (1) Matrjoska (1) Matrjoska bisztró (2) Maul pince (1) Maurer Oszkár (7) Maurus (1) Mauthner Zsófia (1) Mautner Zsófia (1) Meat Boutique (1) Meat Busters (1) Meatic (3) Meatology 2.0 (1) medvehagyma (1) Melecsky Tibor (1) Ménes (4) Ménesi borvidék (1) menta (1) Menta terasz (1) Mercy étterem (1) Merfelsz pince (2) Merlot étterem (1) Mészár-steak (1) Mészáros Gabriella (7) Mészáros Pál (3) Metro (1) Metzger László (2) Mézeskalácsosház (1) Mezőzombor (1) MGE (7) MGM Bástya étterem (1) Michel Rocha Vieira (1) Michelangelo (1) michelin csillag (6) Micul San (1) Mihályi desszertszalon (1) Mihályi László (1) Miklós Csabi (3) miklóscsabi (2) Miles Davis (1) Mili Gastronomie (1) Milky Way (1) Millenium Da Pippo (1) Millenium Pub (1) Mini (1) Miskolc (1) Misto (2) MNGSZ (1) Módszertani kabinet (1) Mogyorósi Gábor (1) Mohács (1) Mohácsi halászcsárda (2) Móka kávézó (1) Molnár B. Tamás (11) Molnár Imre (1) Molnár János (1) Molnár Pince (1) Molnár Tamás (1) Momotaro (1) Mondial du Rosé (1) Monk's bistro (1) Monster street food and grill (1) Montenegroi Gurman (4) Monyó Café (5) Monyó Serfőzde (4) Mór (3) Móres bárkonyha (1) Mossellen Belga Söröző és Étterem (1) Moszkva (1) muszaka (3) Műkedvelő Hedonista (1) Na és? bár (1) Nádas Csárda (1) Nádor étterem (1) Nagy Levin (1) Nagy Péter (1) Nagy-Magyarország fogadó (2) Nagybánya (2) Nagylapos (2) Nagyszalonta (1) Nagyvárad (8) Nagyvárad legjobb éttermei (3) Nagyvásár tér (1) Náncsi néni vendéglője (2) Napfény műterem (1) Napfényes étterem (1) Napoli (1) narancssaláta (1) Nefrit (1) Neked csak Dezső (1) Nem süti (1) Németh Antal (3) Németh János (1) Némó (1) Nemo fish and chips and salad bar (1) Nikosz Taverna (1) No 1 (1) No 1 bisztró (2) No Waste bisztró (1) No. 1 (1) No.1 bisztró (1) Nobu (4) Nohoplimit (5) Nostry Gastronomy (1) Nu bisztró (2) Nyakas pince (8) nyers hal (1) Nyilván IPA (1) Nyíregyháza (3) Nyolcas Ádám (1) Oban (1) Óbuda (2) Óceán bár (1) OGGI (2) Ogre bácsi (1) Ogre söre (1) Oláh István (1) olasz (1) olasz étterem (7) Old Man's (1) Oldies (1) Olimpia (13) Olíva (2) Olíva bisztró (1) olívaolaj (1) Olivo bisztró (1) Olympia (1) OMU (2) One More Beer (1) Onyx (20) Ópálos (1) Opperheim (1) Opus Jazz Club (1) Ópusztaszer (1) Orbán Ferenc (1) Orosháza (1) Orosz Gábor (1) Orosz Gábor Pincészete (1) Oroszlános borvendéglő (2) Orsolya pince (4) Ostoros - Novaj (1) osztriga (2) Oszvald Lajos (1) Oszvald Lajos Pincészete (1) Ózon szálló (1) Öcsi és Fuszek (1) önkiszolgáló (1) Öreg Kőrössy (1) Öreg Kőrössy Halászcsárda (4) Öreg Pákász (1) Öreg Tanyacsárda (2) Öreg tó vendéglő (1) Ős Kaján (1) Őshonos Delikát (1) Őszy Tóth Gábriel (1) Öttömös (1) pacal (2) pacalpörkölt (2) Pacsirta étterem (1) Pad Thai (3) padlizsán (4) padlizsánkrém (5) Padron tapas bár (2) Paks (1) Paksi Gasztroblues (1) Paksi halászcsárda (1) palacsinta (1) Paletta (1) Pali bácsi finomságai (1) pálinka (2) Pálinka patika (1) Pálinkaház (1) Pálinkamanufaktúra (1) Pálma (1) Palotai Csaba (3) Pandzsáb tandoori (1) pangasius (1) Pannon Bormíves Céh (1) Pannonhalma (2) Pántlika bisztró (1) Papa Razzi (1) Paprika csárda (1) paprikás (1) paradicsomleves (1) Parcsetich Ernő (1) Park hotel (1) Pastor pince (1) Pastrami (2) Pásztor Csárda (3) Pásztor csárda Szombathely (1) Patak vendéglő (1) Pataki cukrászda (2) Pataki Péter (2) Pataky István (1) Pataky Péter (1) Patrióta (2) Paulo András (1) Pécs (4) Pein Ádám (3) Pendits pince (1) Pepper (1) Pepper Steak and Shake (1) Peppers! (1) Pescada (1) Pest-Buda (3) Pesti Burger és Bár (2) Pesti István (2) pesto (1) Pethő Balázs (1) Petróczi csárda (1) Petrus (2) Petry (1) pho (6) Piac bisztró (1) piaci étkezés (1) Picasso (1) Pig 37 Blitz Grill (2) Pilvax (1) pincészet (1) Pintér Katalin (1) Pipacs (1) Pipacs étterem (1) Piricske (1) Pivo (3) Pivohalle (1) pizza (5) Pizza drive (1) Pizza e pasta (1) Pizza sarok (1) pizzéria (2) Platán (1) Plaza hotel (1) pljeszkavica (1) Pócz pince (1) Pók Tamás (1) Polapola (1) Polgár Zoltán (3) Pollok László (1) Pomo D'Oro (2) Popcorn (1) Poroszló (1) Portofino étterem (1) Portum (1) Posta pince (1) Potyka csárda (1) pörkölt (1) Prágai tavasz (1) Prantner Ferenc (1) Prímás pince (1) Prime Steak House (1) Pronto (1) puliszka (1) pulled pork (1) Pünkösdi Bortúra (1) Qtaro (1) Quan Hoa Sen (1) Rákóczi tér (1) rakott krumpli (1) ramen (2) Ramenka (2) rántott hús (1) ras el hanout (1) Ráspi (5) Ráspi étterem (1) raw vegán (2) recenzió (1) recept (15) Reciproc (3) Recsk (1) reggeli (1) reggeliző (1) Reliva (2) Rendelő bisztró (1) Renegade (1) Repülő Puli (1) rétes (1) Retro (2) Rév csárda (1) Rézangyal (1) Rezi György (1) Rézi néni szakácskönyve (1) Rézkakas (2) Rickshaw (2) Ring Café (1) Riso (1) Ristorante al Duomo (1) Riviere (1) Rivo (2) Rízmajer József (1) Rízmajer söröző (1) Robert Parker (1) Rock Café (1) rock-kocsma (1) Rod (2) Rohály Gábor (3) rókagomba (2) rókagombatokány (2) rokfort (1) romkocsma (4) ropogósra sült sneci (1) Rosalia (1) rosé (2) Rosenstein Róbert (1) Rosenstein vendéglő (1) rost (1) roston sütés (1) Róth Zoltán (4) Rothbeer (2) RoVinHud (2) Royalsekt (1) Rozmaring (1) Rózsa söröző (1) Rózsa vendéglő (1) Rózsakert vendéglő (1) Rózsavölgyi csokoládé (1) Rozsdás Pelikán (1) RTL klub (1) Rubin (1) Rudits Károly (2) Ruppert pince (1) Ruprecht László (1) Rustika (1) sajt (1) sajtófogadás (1) Salon Gourmet (1) Salt and Pepper (1) Salvator (2) Samsara (1) San Genaro (1) Sanzon (1) Sanzon étterem (1) Sáo pho bár (1) Sárga borház (1) Sarki Fűszeres (1) Sárközi Ákos (2) Sárközy Ákos (1) Sarokház étterem (1) Sasu Csárda (1) Sauska48 (1) Sax borbár (1) Schieber pince (1) Schieszl vendéglő (1) Schmak András (3) Schwabenhaus (1) Seafood (2) Seasons (1) Seasons Wine Bar (1) Sedo (1) Segal Viktor (1) Semmi extra (1) Sepsiszentgyörgy (6) Sepsiszerntgyörgy (1) Shiraz étterem (1) Sike Tamás (7) siller (1) Simcoe (1) Skanzen (2) Slow Foodiez (1) Smooth (1) sneci (1) Sobri Halászcsárda (2) Société (1) Soltvadkert (1) Solus (1) Sólyomkő vendéglő (1) Somló (2) sonka (1) Sonkaarcok (1) Sophie brasserie (1) Sopron (2) Soroksár (1) Sóstói csárda (1) Sótartó (3) Soup Culture (1) Soup R (1) Söptei étterem (1) sör (1) sörbisztró (1) sörbúvár (2) Sörfőzők Udvara (1) sörkorcsolya (1) sörkóstoló (1) Sörkönyv (1) Sörmanufaktúra (2) Sörök háza (1) söröző (11) sörözők (1) Sörpince (1) sörtoplista (1) sörverseny (1) spagetti (1) Spiegelberg István (3) Spíler (4) Spíler Shanghai (2) Spiritus Primus Pálinka (1) Splash (1) Spoon - Kőröspart (1) Spoon – Lotus center (2) Spritz (1) Stand bisztró (2) Stand étterem (1) Stand25 (1) steak (3) steak house (3) street food (25) Street Food Show (2) Stüszi Vadász (1) Sugovica Halászcsárda (2) sunday brunch (1) sushi (3) Sushi Ya (1) süllő (1) sült pisztráng (1) Sümeg (1) Sütő Zsolt (1) svédasztal (1) szabad tűz (1) Szabó Dezső utca (1) Szakkör (2) szamorodni (1) Szamos vendéglő (2) Szarka Pince (1) Szarvas Vendéglő (2) szarvasgomba (1) Szarvasi Sörmester (1) Szászi Endre (1) Szászrégen (1) Szatmári pince (1) Szatmárnémeti (1) Széchenyi tér (1) Széchenyi vendéglő (1) Szecskő Tamás (3) Szeged (31) Szeged környéke (1) Szegedi halászcsárda (2) szegedi halbisztró (1) Szegzárd (1) Szegzárdi bordal (1) székely csúcsétterem (1) Székely Fogadó (1) székely gasztronómia (1) székely konyha (1) Székelyföld (2) székelyföld legjobb éttermei (1) Székelykapu (1) Székelykő Kúria (1) Székelytanya csárda (1) Székelyudvarhely (3) Székesfehérvár (2) Szekfű Gyula (1) Szekszárd (10) Szeleshát (2) Szélkakas (1) Széll Tamás (3) Szent Andrea (1) Szent Andrea borbár (1) Szent Benedek Pincészet (1) Szent Gaál Pincészet (1) Szent Gellért borház (2) Szent Gellért Söröző (1) Szent György Vendéglő (1) Szent Jupát (1) Szent Korona cukrászda (1) Szent Orbán Vendéglő (3) Szentegyháza (1) Szentendre (3) Szentesi József (2) Szentgotthárd (1) Szentpéteri pince (2) Szép Ilona (2) Szép Ilonka Csárda (1) Szépasszony völgy (1) Szepsy (2) Szepsy István (11) Szeráj (1) Szerb vendéglő (1) Szeremley Huba (3) Szerémség (1) Szeri csárda (1) Szervusz bisztró (1) Szeszmenhely (1) Szikler Ervin Walter (2) Szimpla kávézó (1) Szimpla piac (1) Szombathely (3) Szováta (2) Szőke Mátyás (2) Szőllősi Mihály (1) Szövérdfi Zoltán (1) Szulló Szabina (1) Szűcsi (1) szürkemarhakolbász (1) Tábla (1) Taco Loco (1) Taiwan (1) Takács Lajos (7) Takler (1) Takler ferenc (1) Tálas László (1) tálcatologatós (1) Tállya (1) Tama étterem (1) Táncoló Medve (1) Tanti (3) Tántorgó Paripa (1) tapas (1) tapas bár (1) Tarcal (2) tarja (1) tárkonyos levesek (1) Tarnóczi Zoltán (1) tarokk (1) Tarpa kft (1) Tasting Table (1) Tata (1) tatárbifsztek (2) Taverna (2) Taverna Flórián (1) Távoli Galaxis (4) teázó (1) Teddy Beer (1) Temesvár (37) Temesvár legjobb éttermei (2) temesvári sör (2) tengeri herkentyűk (2) Tenkes Csárda (6) Terazza (1) Tercsi József (1) termelői piac (1) természethű borok (2) Terminál (3) Terroir Club (1) Terrra Hungarica (1) Terv presszó (1) Tetrabit (1) Textúra (1) Thai Chili Wok Bar (1) Thai vendéglő (2) The Big Fish (2) The Butcher's Kitchen (1) The Dome (1) The Hub (2) Thumerrer Vilmos (1) Tiffán Ede (4) Tiffán Zsolt (1) Tigris (1) Tigris étterem (1) Tio Felipe (1) tiramisu (1) Tisza part (1) Tiszavirág (4) To Chefs (3) tócsni (1) tojáspaprikás (1) tojáspörkölt (1) Tokaj (4) Tokaj Disznókő (1) Tokaj Hétszőlő (1) Tokaj Nobilis (3) Tokaj Reneszánsz (1) Tokaji Bormívelők Társasága (1) Tokaji borvidék (1) Tokaji Kereskedőház (1) Tom Yum (1) tonhal (2) TOP 10 Székelyföld (1) TOP 100 (2) toplista (1) Torkos csütörtök (4) Torkos csütörtök 2014 (4) Tornai (1) Torockó (2) Torockószentgyörgy (1) Tortuga (2) Tosca (1) toszkán pacal (1) Tóth Ferenc (1) Tóth kocsma (1) Tőkés társak (2) töltike (1) Töltő (1) töltött szőlőlevél (1) töltött tojás (1) Törley (1) Török étterem (1) Tőserdei pálinkaház (1) Trance (1) Trattoria La Coppola (1) Trattoria Toscana (1) Tringa pince (1) TriplaX (1) Trófea (2) Tulipán borozó és könyvesbolt (33) turbolya (1) Turcsek Orsolya (1) túrókrém (1) Tusnádfürdő (4) Tusványos (2) Tüköry (1) Tüske pince (1) Tűzkő birtok (3) U 26 (1) Udvarház (1) új hullámos cukrászda (1) újbor (1) Újkígyós (1) Újpest (1) Up and down (1) Urban Tiger (1) Üvegtigris hamburger büfé (1) Vabrik pince (1) Vaccarini (1) Váci desszertszalon (1) vadvízi hal (1) valenciai saláta (1) Vámos Attila (4) Vámosgálfalva (1) Vándor székely (2) Vár a Speiz (1) Várdomb (1) Varga Csárda (1) Varga Gábor (3) Varga György (1) vargánya (1) Várvédő Kinga (1) Várvédő Levente (1) Vasmacska (1) Vegacity (1) vegán (4) vegetariánus (2) vendéglátói arcátlanság (1) vendéglő (19) Vendéglő a Régi Hídhoz (3) vendéglőkritika (1) Véndió (1) Veritas étterem (1) Veszely csárda (1) Veszprém (2) Vesztergombi (1) Vesztergombi Ferenc (2) Vétek György (1) Via (2) Via étterem (2) Via Napoli (1) Via29 (2) Viator étterem (1) Vida (1) Vida Péter (1) vidéki (1) vietnámi konyha (1) Víg bakter (1) Víg kalmár (3) Vígmolnár csárda (1) Viktória panzió (1) világevő (1) Villa Bagatelle (1) Villa Sandhal (1) Villány (11) Vince (3) Vince 2011 (1) Vince 2012 (2) Vince 2014 (2) VinCE 2015 (1) VinCE Wine Show (3) VinCE Wine Show 2016 (1) Vincent (1) Vincze Béla (3) Viniloteca (1) Vinopolis (1) Vinoport (1) Vintage (1) Vinto (2) Vizafogó (1) vizeletszagú tintahal (1) vodka (1) Vörös Homár (2) Vura Vinotéka (1) Vylyan (3) W35 (1) Walter vendéglő (6) Wang (1) Wang étterme (1) Wang mester (2) Wasabi (1) White Hops (3) Wine Guy (1) Wine Princess (1) Winstons (1) Wossala Rozina (1) WSET (1) Wunder sörművek (1) Wunderlich Alajos (1) Yes (1) Yuji Katagi (1) Zai (1) zakuszka (2) Zalaegerszeg (1) Zangio (1) Zazie (2) Zazzi (2) Zila (1) Zila kávéház (2) Zip's (1) Zip's brewhouse (2) Zips (1) Zona (3) Zorba (1) Zöld Pecsét (2) zöldségkrémleves (1) Zuppa (1) Zwack (1) Zsálya bisztró (1) Zselicvad (1) Zsidai Roy (2) zsidó tojás (1) Zsigmond Gábor (1)