Széll Tamás és Szulló Szabina a Bocuse D’Oron aratott
magyar sikert követően önálló útra lépett, megnyitották előbb a Stand25 nevű
bisztrót a Hold utcai vásárcsarnokban, mellyel a következő évben már Bib Gourmand
minősítést nyertek (a kiemelkedően jó ár/érték arányú helyek jelzése a Michelin-kalauzban),
amit idén is megvédtek, majd Stand néven fehér abroszos, elegáns ínyenc
éttermet. Utóbbi néhány hete megkapta a bűvös michelin-csillagot.
Vacsora-időben a szintnek megfelelőek az árak, ebédidőben viszont nagyjából
megfelezik azokat, ami azt jelenti, hogy egy itallal, felszolgálási díjjal
együtt három nem feláras fogást 15.000 forintból megehetünk itt.
Az étterem megtervezői mindenre odafigyeltek, a beltér hivalkodásmentes
eleganciájára, a megfelelő háttérzenére, a tökéletes megvilágításra.
A felszolgálás kifogástalan, pincérünk úgy kommunikatív, hogy véletlenül nem tolakodó, közvetlenkedő, érzi a vendég pulzusát, öröm vele szót váltani.
A felszolgálás kifogástalan, pincérünk úgy kommunikatív, hogy véletlenül nem tolakodó, közvetlenkedő, érzi a vendég pulzusát, öröm vele szót váltani.
Az étlap megannyi kulináris izgalmat kínál, a borlap
impozáns, a természethű borok kapnak hangsúlyt, olyan borászok nedűi, akiket a
szakma fenegyerekeiként emlegetnek, mint Alkonyi László, Maurer Oszkár vagy
Karner Gábor.
Három-három különböző fogást ettünk, beválogatva a klasszikus
magyar konyha ikonikus fogásait, a gulyást és a halászlevet.
Főételként a „Pisztráng, sült káposzta, csicsóka-jus” elnevezésű fogásra esett a választásunk,
azon kívül beregi csirkét kértünk salátával és burgonyapürével.
Utóbbinál izgalmasabbnak tűnt számomra a ”Zsenge karalábé, pirított gombák, gomba velouté, turbolya” címet viselő tétel, de társam megrögzött húsevőként nem szívesen mondott volna le a csirkéről. A két desszert az „Alma, mandula, citromverbéna”
valamint a „Szilva, kefír, fügefalevélfagylalt” nevet viselte.
Minden egyes (t)étel a legapróbb részletekig kidolgozott volt, ízre állagra s nem utolsósorban látványra egyaránt mesés élményt nyújtott.
Főételként a „Pisztráng, sült káposzta, csicsóka-jus” elnevezésű fogásra esett a választásunk,
azon kívül beregi csirkét kértünk salátával és burgonyapürével.
Utóbbinál izgalmasabbnak tűnt számomra a ”Zsenge karalábé, pirított gombák, gomba velouté, turbolya” címet viselő tétel, de társam megrögzött húsevőként nem szívesen mondott volna le a csirkéről. A két desszert az „Alma, mandula, citromverbéna”
valamint a „Szilva, kefír, fügefalevélfagylalt” nevet viselte.
Minden egyes (t)étel a legapróbb részletekig kidolgozott volt, ízre állagra s nem utolsósorban látványra egyaránt mesés élményt nyújtott.
Megrendelt ételeinkhez a ház ajándékaképpen nem egy
séfüdvözlet érkezett csupán, hanem egy egész kulináris orgia: helyben sült
kenyér, vajkrém, körözött, mangalicasonka, mangalicaszalonna,
sós aprósütemény,
sajtos-tejfeles lángosfalat,
paradicsomleves kis pohárkában,
fagylalt,
majd öt miniatűr klasszikus magyar desszert a Gerbeaud-tól az almás pitén át a Rákóczi túrósig.
sós aprósütemény,
sajtos-tejfeles lángosfalat,
paradicsomleves kis pohárkában,
fagylalt,
majd öt miniatűr klasszikus magyar desszert a Gerbeaud-tól az almás pitén át a Rákóczi túrósig.
A krónikás számára egyetlen dilemma az, hogy minderre
hány felsőfokú jelzőt alkalmazhat anélkül, hogy beszámolója erőltetettnek tűnő
hozsannázásba csússzon át.
Maradjunk háromnál: fergeteges, katartikus, feledhetetlen.
Dorozsmai Endre
A szöveg eredetije a Demokrata számára készült, de tovább írtam a blog számára, mert a keretbe nem fért bele a teljes ételsorok leírása.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése