1995 és 2010 között jelent meg az
utóbbi negyed évszázad legjelentősebb magyar borászati szakmai magazinja, a Borbarát.
A kiadvány igazi szellemi műhely volt, melynek oldalvizén kiemelkedő könyvek is
napvilágot láttak. Ezek közé tartozik a két 7x7-es kötet is, melyek a magazin
munkaközössége által abban az évben legizgalmasabbnak tartott 49 birtokot írták
le. A 2007-es kötetben baráti szavakkal és nem titkolt lelkesedéssel méltatja a
legjelentősebb magyar borszakíró, a Borbarát alapítója és egykori
főszerkesztője, Alkonyi László azt a két borászt, aki a nemrégiben a Tulipán
könyvesbolt és borozó vendége volt.
Karner Gáborról többek között ezt
olvashatjuk. „amikor Karner Gáborra
terelődik a szó, legtöbben példátlan munkabírását és soha meg nem alkuvó
küzdeni tudását említik. És valóban, legyen szó akár közel ezer, ember nagyságú
támpózna lefúrásáról vagy a jövendő érlelőpince bővítéséről, a vincellér jobban
bízik két kezében, mint bármilyen masinában. Talán úgy érzi, hogy ha a szőlőnek
is minden erejével küzdenie kell a kiváló minőség érdekében, ezt a földdel
szövetséget kötött vincellér sem teheti másképp. (…) Olyan ember ő, akinek egy zsebkendőnyi
terület jelenti a világot és két hordó bor a teremtést, és akinek kétségtelenül
helye lenne ebben a könyvben akkor is, ha ez történetesen a „49 kiváló ember”
vagy a „7x7 meseszép család” címet viselné.”
A másik meghívottat, Losonci Bálintot
ekképpen méltatja Alkonyi: „nehéz
elfogultság nélkül írni erről a birtokról. Nemcsak azért, mert a pincészet
tulajdonosai régi ismerőseink (munkatársaink), hanem azért is, mert az egész
kezdeményezés oly tiszta, hogy nem lehet nem hinni benne, és nem szurkolni a
sikerének. A két szőlősgazda sokunk álmát éli: volt bátorságuk városi értelmiségiként
visszatérni a természetbe és egy darab földhöz kötni a jövőjüket (…) Losonci
Bálinték célja a mátrai dűlők titkait bemutatva a területre jellemző borok kézműves
módon való elkészítése.”
Ők ketten kiegészülve egy
harmadik, ugyanazon borvidéken, ugyanazon filozófia mentén munkálkodó
kollegájukkal alkotják a „Tőkés társak” nevű szerveződést. (Érdemes egy pillantást
vetni honlapjukra: http://www.tokesek.com/,
melyen az egyes tagok tőkéinek száma is meg van adva.)
Az aradi kóstolót Karner Gábor
2014-es évjáratú Olaszrizlingje nyitotta. Gábor 2,5 hektáron gazdálkodik, két
fajtával dolgozik, Kékfrankossal és Olaszrizlinggel. A bort bemutatva az előadó
elmondotta, hogy a spontán borkészítés, terroir-központúság híve. Szóba került a
hordóhasználat kérdése is, mindkét borász egyetértett abban, hogy a tartály nem
ördögtől való, hogy a hordó hozzátesz valamit a borhoz, amire nincs minden
esetben feltétlen szükség, a talaj üzenetét az acéltartályos borok híven
közvetítik, amennyiben mellőzik a fajtaélesztő, az élesztőtápok és egyéb adalékanyagok
használatát. Ma sokan használják a kézművesség kifejezést, olyan pincészeteknél
is, ahol legfeljebb a szüret történik kézzel, e két borász azonban okkal-joggal
mondhatja kézművesnek borait, hiszen ők úgyszólván minden kézzel csinálnak a
csömöszöléstől a címkézésig.
Szóba került a hozamkorlátozás kérdése,
Karner Gábor elmondta, hogy egyszerűbb boroknál ez 1-2 kg tőkénként, a dűlőszelektált
prémium borok esetében 0,5-1 kg. Megtudhattuk, hogy a Karner borok ott vannak
több michelin-csillagos étteremben is, így a Costesben, Onyxban és a
Borkonyhában. Hadd tegye ehhez hozzá a krónikás, hogy ez sokkal hitelesebb
fokmérője a borok minőségének, mint a világhálós önjelölt borítész-bloggerek
pontozása.
A második kóstolt tétel Losonci
Bálint Rajnai Rizlingje volt, amit inkább a citrusosság uralt, mint a dízelolajos
rajnai fajtakarakter. A borász nagyívű
történelmi visszatekintés keretében idézte fel azt a korszakot, amikor Magyarország
még bornagyhatalom volt amit előbb a filoxéra, majd Trianon tett tönkre.
Mindkettő következtében eltűntek egész borvidékek a magyar állam területéről, s
felértékelődött az Alföld, mely egyrészt az ország közepén fekszik s így szinte
teljes egészében megmaradt (mindössze Szerbia harapott le egy részt belőle, többek
között azokat a területeket, melyeken ma Maurer Oszkár borászkodik szerémi birtoka
mellett), másrészt a filoxéra alig tudott kárt tenni a szőlőkben, ugyanis ez az
Amerikából importált gyökértetű nem él meg a homokon. Losonci Bálint is hitet
tett a terroir mellett, mint mondotta, ahogy a szobrász meglátja a kőtömbben a
szobrot, úgy van a borász a területtel. A világ legtöbbre tartott terroirját, a
Romanée-Contit hozta fel példának, ahol nem az a lényeg, hogy ki műveli meg a
földet, hanem maga a föld az, melyen olyan borok teremnek, aminek palackjáért a
borszerető közönség tehetősebb része lepenget akár többezer eurót. Bálint
szerint a hordó középszerű borvidéken fontos, sok esetben ő a puritán szépség,
tartályos erjesztés és érlelés híve, ami nem jelenti azt, hogy elutasítaná
teljesen a hordóhasználatot.
A harmadik bort szintén Losonci
Bálint mutatta be, ez egy Hárslevelű volt. A borász ezt tartja – Bott Frigyeshez
hasonlóan - a magyar vezérfajtának, s azt is hozzátette, hogy a második fajta
sem a Furmint, de nem is Olaszrizling, hanem a Juhfark. Egyelőre mindkettő
sötét ló, nem foglalkoznak elegen elég helyen vele, ahhoz, hogy kitapasztalják
valódi adottságait. S hiába régi fajta, mert régen vegyesen telepítették a
fajtákat s egyszerre szüretelték, így az akkori tapasztalat sem segíti a ma
emberét. Szóba kerültek a tokaji édes borok, az előadó leszögezte, hogy nem kétséges
Tokaj világelsősége e műfajban, de olyan ez, mondta, mint a vízilabda, amiben
szép, hogy jók vagyunk, de jobbat tenne Magyarországnak, ha egy olyan sportban
lenne világelső, melyet többen játszanak, például a labdarúgásban. A világ
borfogyasztásának töredékét, néhány százalékát teszik ugyanis ki az édes borok,
a szakértők és a borfogyasztó, borértő közönség elsősorban a száraz borokat keresi.
Negyedik tétel az Olaszrizling
volt, szintén Losonci Bálinttól, e bor kapcsán fejtette ki a borász, hogy nem a
hektáronkénti hozamot kellene vizsgálni, mint teszik azt ma Magyarországon,
hanem a tőketerhelést. Mert nem mindegy, hogy 1500 tőke van egy hektáron vagy
10.000. Minél kevesebb szőlő terem a tőkén, annál jobb minőségű a szőlő. A
kiesést a sűrűbb ültetvényekkel lehet valamelyest pótolni. Elmondta, hogy ő,
akárcsak Karner Gábor, nem „nyúl bele” a borba, nem használ adalékanyagokat, a
maximális természetesség híve. Nicolas Joly példáját hozta fel, aki nem borásznak
(winemaker) hívja magát, hanem a természet asszisztensének (nature assitent).
Ötödikként egy birtokbort kóstolhattunk
Karner Gábortól, mely ugyan vörös színű volt, de technológiailag sillernek számít,
hiszen a must csak egy éjszakát ázott a héján, majd másfél évig volt seprőn tartva
kén nélkül. A végeredmény egy remek gasztro-bor, mely rácáfol a borászokat a
hasonló kockázatos manőverektől óvó hivatalos dogmákra. Gábor szerint a Kékfrankos
a Kárpát medence Pinot Noirja, sokszínű fajta, komoly potenciál van benne. A
másik fő magyar kékszőlőfajtával, a rapszodikus Kadarkával ellentétben az a
Kékfrankos erénye, hogy megbízható – mondta a borász, aki abbeli véleményét is
kifejtette, hogy ne azt nézze a vincellér, hogy a piac mit szeret, hanem bízza
magát természetre, akkor is, ha ezért a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt
kap majd hideget és meleget.
A hatodik tétel Karner Gábornak egy
dűlőszelektált Kékfrankosa volt, a 2013-as Tavaszföld, mely „Tavasszal a föld”
névre kereszteltek át, mivel a borász nem hajlandó egy olyan bizottság előtt
megméretni a borát, mely teljesen más szemlélettel dolgozó tagokból áll.
Hetedikként érkezett Losonci
Bálint Pinot Noirja, amit a borász fehérborlelkű vörösbornak nevezett. E
fajtából készülnek a világ legdrágább vörösborai (köztük az már emlegetett
Romanée-Conti), ami nem véletlen: a fajta terroir-közvetítő tulajdonságai
páratlanok. Losonci Bálint elmondta, hogy a borászkodás a kincskereséshez
hasonló, a nagyság nem a borászokban van, hanem a talajban. Megtudtuk azt is,
hogy borásszá válásában meghatározó volt Alkonyi László 2001-ben megjelent „Borok
és birtokok” című könyve, aminek hatására előbb borszakíró lett Alkonyi
mellett, majd bortermelő a saját birtokán. Ezután következett a „Gereg”,
Losonci Bálint dűlőszelektált Kékfrankosa, amit Karner Gábor két csúcsbora, a
Vitézföld dűlőben termett, a már említett okból „Vitézek földjére” átkeresztelt
2011-es és 2012-es dűlőszelektált Kékfrankosa, követett lezárva a remek estét.
A pazar borsor
mellé friss sajtos, kolbászos és májas bagette-karikákat
és kitűnő töltött káposztát fogyaszthatott a Tulipánt zsúfolásig megtöltő közönség.
mellé friss sajtos, kolbászos és májas bagette-karikákat
és kitűnő töltött káposztát fogyaszthatott a Tulipánt zsúfolásig megtöltő közönség.
Aki a Tulipán borestéiről nemcsak
utólag szeretne olvasni, hanem előzetes értesítést kérne, jelentkezzen a 0257
282020-as telefonszámon vagy a schmak@araditulipan.eu
e mail-címen. A Losonci és Karner borok kóstolhatók és megvásárolhatók a
Tulipánban a készlet erejéig.
Dorozsmai Endre
A szöveg a Nyugati Jelen számára készült.
A szöveg a Nyugati Jelen számára készült.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése