Ha komolyan vesszük a Trianon Múzeum gyönyörűen megfogalmazott jelmondatát, miszerint „Szeressük vissza Magyarországot!”, ezen imperatívuszból következik, hogy ne csak figyelemmel kísérjük Belső-Magyarország, Délvidék, Őrvidék, Felvidék és Kárpátalja sorsát, hanem, ha tehetjük, barangoljuk is be a Kárpát medencét.
Hivatalos statisztikát ugyan nem olvastam erről, vélhetően nem is készült ilyen, de le merem szögezni, hogy a bánsági, partiumi és erdélyi magyarok számára a legritkább célpontok közé egykori északi vármegyéink és Kárpátalja tartoznak. Az ukrán terror alatt álló Kárpátalját a háború óta még kevesebben látogatják, s nem is lenne könnyű bárkit arra rábeszélni, hogy vállalja a határátkeléssel járó kálváriát nemzeti szolidaritásból. (Bár azt hadd jegyezzem meg, hogy tavaly és tavalyelőtt a kárpátaljai regionális borverseny alkalmából öt év után ismét e régióba vezetett az utam és sem Munkács, sem Nagyszőlős vendéglátásának színvonalában nem mutatkozott visszaesés. Mi több, úgy alakult a program, hogy többek között két olyan étterembe is elvittek a vendéglátók, melyeket teszteltem 2020-ban a Kárpát-medencei étterem kalauz számára, mindkettő hozta az akkor színvonalat, amihez talán egy sőtöt is hozzá lehet tenni.)
A Felvidék északi része viszont télen-nyáron egyaránt vonzó célpont lehet. Legutóbbi gasztro-túránk a Szepességbe vezetett, Poprádon, Késmárkon, Szepesbélán, Gnézdán, Ólublón teszteltünk helyeket, majd hazafele benéztünk Kisszebenbe és Eperjesre is. Poprád volt az első megállóhely, ahol meg is aludtunk. A közel ötvenezres várost a sízés hódolói útbaejthetik a Magas-Tátra felé. (Részletes informácik itt: https://www.vt.sk/hu)
Poprád városa közvetlen sípályával nem rendelkezik, de a „Tátra kapujaként” kiváló bázis a környező síközpontok eléréséhez, Ótatrafüred 13, Tátralomnic 18, a Csorba tó 30 km távolságra esik.
Poprád is azon települések közé tartozik, melynek 1910-ben még jelentős magyar lakosságának nagy része felszívódott. 1910-ben a város 2082 lelket számlált, akik közül 689 volt magyar, tehát a lakosság közel egy harmada. A relatív többséget a németek alkották 818 lélekkel, a szlovák közösség akkor 758 főt számlált. 2021-ben 49.855 lakosából 46.166 volt szlovák és 101 magyar.
A város három vendéglátóegységgel került be a tavaly májusban megjelent felvidéki Gault-Millau kalauzba: a Doma U Nas étterem kemény 14 pontot kapott (14 pont a húszból, de ez így is azt jelenti, hogy a hely a Kárpátmedencei élvonalba tartozik. Összehasonlításul Belső-Magyarországon 14 pontja van a Szegedi Tiszavirágnak, a szarvasi Újvárosi bisztrónak, Balaton leghíresebb és egyik legjobb éttermének, a Kistücsöknek, az északi part egyik legjobbjának, a Casa Christanak, az encsi Anyukám Mondtának vagy az egri Macoknak) a Vino and Tapas 11,5 ponttal és Miky street food pop kategóriában.
A Doma U Nasban (https://domaunas.sk/en/) sikerült asztalfoglalás nélkül helyet kapni, az élmény felsőkategóriás volt. Elképesztő jó ízléssel berendezett beltér, kedves, szakmailag felkészült kiszolgálás, jól átgondolt étlap, mely helyi és nemzetközi ízekre épül, kidolgozott fogások, pazar tálalás, minőségi italválaszték, korrekt árak.
Ugyanaz a tulajdonosi kör áll a város egyik legjobb kávézója, a remek sütiket kínáló Café la Fée (https://www.facebook.com/cafelafee.pp/) mögött is, ahol a hatvan körül járó joviális szlovák pincér hallva, hogy magyarul beszélünk, összeszedte a magyar tudását, s anyanyelvünkön szólt hozzánk, amit nagyon értékeltünk.
A Vino and Tapast (https://www.vinotapas.sk) sajnos nem találtuk nyitva. A Miky viszont kinn volt a karácsonyi vásárban, ettünk is náluk egy remek quesadillat meg egy jónak mondható hotdogot, kár, hogy a kiflije már száraz volt. Lelkes fiatalok üzemeltetik ezt a food truckot, mely épp ott kínálja jól kitalált utcai étkeit, ahol a legtöbb látogató várható.
Mindezek mellett betértünk még a Krakenbe, ahol sajnos nem azok a sörök voltak csapon, melyeket az itallap beígért, de azért találtunk kedvünkre valót. Felvidéken az a jó, hogy majdnem mindenütt kaphatók minőségi cseh sörök. A Kraken fő vonzereje a megszámlálhatatlan társasjáték, melyek a vendégek rendelkezésére állnak.
Nagy felfedezésünk volt a Tatras sörfőzde és étterem. Különösen értékeltük, hogy kétféle sörkóstolót is kínálnak, meg is rendeltük mindkettőt, amivel lefedtük a teljes spektrumot. Összesen 15-féle sört főznek a legkülönbözőbb stílusokban. Az ételek vegyes képet mutattak, a teljes mértékben értékelhetetlen, a műfaján belül is gyengécske sajtmártással felszolgált mirelit hagymakarikától a nem kiugró, de nem is élvezhetetlen hermelinen, a korrekt kacsapástétomon át a remek csirke- és sörlevesig. Végtére is ide nem elsősorban enni járnak az emberek, hanem a sört kóstolni. Összességében a helyet a tavalyi esztendő egyik legjelentősebb felfedezései közé sorolnám.
Egy szó, mint száz, Poprád a város fölé magasodó Tátrával gasztronómiai szempontból is vonzó célpont, ahová minden magyarnak érdemes elzarándokolni legalább egyszer.
Borbély Zsolt Attila












