Aradon és Temesváron nagy átlagban az olaszok által működtetett olasz éttermek
a legmegbízhatóbbak. (A szóismétlés szándékos, globalizált világunkban nem
ritka, hogy kínaiak üzemeltessenek japán vendéglőt, török ember indiait, afgán
mexikóit vagy magyarok olaszt – ezek mind konkrét, kipróbált példák - akkor miért
ne vághatnának bele olaszok egy más etnikum konyhájának bemutatásába? Egyébként
a Budapesten nemrégiben nyílt, s máris népszerű Tio Felipe éppenséggel egy „spanyollelkű”
olasz séf étterme.)
A Fábián utca és a Deák Ferenc utca sarkán (oktrojált nevén Cicio Pop és
Eminescu) a kétezres évek elején egy egész korrekt kis olasz étterem működött, ha
jól emlékszem Toscana néven, sajnos nem sokáig. A helységet hosszú éveken át
nem tudták bérbe adni, üresen állt. Pár éve mozogni látszott valami, míg végül
kb. egy hónapja végre megnyitotta kapuit
Il Chef néven egy önkiszolgáló étterem.
Nincs épp összhang a név és a kategória között. A séfek általában arról híresek,
hogy meg szeretnék magukat valósítani, hogy művészetnek tekintik hivatásukat,
hogy kreatívok és önálló elképzelésük van a maguk szakmájának mindenféle
csínjáról-bínjáról. Az önkiszolgáló kifőzdék éppenséggel nem a séf személyéről,
a kulináris ötletességről szólnak, hanem a sablonosságról, a jóllakatásról, a
fogyasztók ár-érzékenységének figyelembe vételéről. Belépve az Il Chef étterembe
az az ember érzése, hogy mást terveztek ide, de valamiért nem jött össze az
eredeti elképzelés. A falon amerikai ihletésű képek, melyeknek a kulináris kínálathoz
semmi köze, a tér nincs kihasználva,
kevés az asztal, a hűtőpult sincs tele.
De nézzük a jót! A kifőzdék erénye, hogy jellemzően annyit főznek egy napra valamiből, amennyi elfogy így aztán az
étel friss és nem fenyeget az a veszély, hogy állott vagy horribile dictu
romlott ételt kapunk, ami bizony egész jónevű éttermekben is előfordult már
velünk, ha nem is gyakran.
Itt nem bonyolítják túl a menüt, s még némi egyediség is megcsillan. Az árak
kifejezetten barátságosak, látnivaló, hogy az ebédelni óhajtó közönségre
igyekeznek fókuszálni. Két menüt kínálnak potom pénzért, 14 lejért, ottjártam
idején zöldségkrémlevest kruton-betéttel amit rizzsel körített gombás csirke
követett, a másik menüben pedig füstölt húsos bableves és meggymártással
valamint rozmaringos krumplival tálalt karajtekercs volt. Ezutóbbira esett a választásom,
azzal a kiegészítéssel, hogy a meggymártás helyett savanyúságot kértem és kaptam,
árváltozás nélkül.
Mindezt egy panna cottaval és egy ásványvízzel nyomtattam le, a számla 19.50-re rúgott, ami másutt egyetlen főételre sem biztos, hogy elegendő. A panna cotta öntete késztermék volt, de hát ezen az áron, 3 lejért nem várhatunk friss gyümölcsmártást. Állagra több volt benne zselatin az optimálisnál, de így is élvezhető maradt, s ami a legfontosabb: nem spórolták ki belőle tejszínt, mint annyi helyen.
A menük mellett kínálnak még barátságos áron néhány házias ételt, melyek a
pultban sorakoznak, korrekt fősodratú benyomást keltenek, akár a kóstolt néhány
fogás. A kiszolgálás kifejezetten kedves.
Egyszóval az Il chef nem rossz hely, aki egyszer betér, jó eséllyel vissza
fog térni. A kulcsszó itt a jó ár/érték arányú ebéd. Márpedig kevesen engedhetik
meg maguknak, hogy otthon ebédeljenek, így aztán van kire számítsanak Arad
szívében, a főutcától egy saroknyira.
Dorozsmai Endre
A szöveg az itthon.ma nevű oldal számára készült.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése