A tágan értelmezett Erdélyben a minőségi sörkészítés tekintetében megrajzolható földrajzi ábra ugyanazt a mintázatot követi, mint a gasztronómiai, az igényesebb éttermekre fókuszáló térkép.
Az élen Kolozsvár áll, ezt követi Temesvár, majd Brassó, Nagyszeben és Nagyvárad.
Városunkban (ha nagyon precízek akarunk lenne, akkor annak vonzáskörzetében, Temesgyarmaton) működik az egész középeurópai régió egyik legizgalmasabb, legsokoldalúbb, legkreatívabb főzdéje, a Bereta. Ők nemzetközi szinten a legmagasabb ligában játszanak, ahol a cseh Sibeeria, a magyar Mad Scientist és Brew Your Mind, az észt Pöhjala, a holland De Molen, a dán To Ol, lengyel Pinta, a horvát The Garden, vagy a bukaresti Hop Hooligans, hogy csak olyan európai példákat említsek, melyeknek főzetei benne vannak a Kárpát medencei vér- illetve sörkeringésben.
A Bereta Taproom (https://karpatiaettermek.hu/hely/bereta-taproom/), a főzde által működtetett Erzsébet utcai söröző, az élvonalba tartozna bárhol a világon a maga 16 csapjával, melyek mindegyikén különleges, prémium sör folyik, illetve százas nagyságrendű, nemzetközi merítésű palackos illetve dobozos választékával. Ételeket nem kínálnak, de nem veszik rossz néven, ha valaki a szomszéd egységek valamelyikéből vásárolja a harapnivalót a söreik mellé. A dizájn hangulatos, a zene sajnos elég gyakran a sokakat irritáló rap műfajába tartozik. Tartanak néhány jó bort és kiemelkedő töményitalt is, leginkább rumokat.
Figyelemre méltó a One Two nevű főzde is, melynek a Kossuth téren működik Taproom néven egy parányi bemutató üzlete (https://web.facebook.com/taproomtm), ahol annyi hely sincs, hogy egy asztalt betegyenek, a fal mellett futó polc funkcionál asztalként magasított székeken ücsörögve ihatjuk télidőben söreinket. Nyáron ki lehet ülni a térre sörözni. Ételek itt sincsenek, de a környéken beszerezhető többféle sörkorcsolya.
A szintén temesvári Owl brewery nem rendelkezik sem saját főzdével, sem saját sörözővel viszont kiváló söröket tesznek az asztalra, melyeket sörszaküzletekben, sörözőkben értékesítenek. Érdekes, hogy még Budapestre is eljutottak, a páratlan választékkal bíró, József körúti Beerselection (https://www.beerselection.hu) beválogatta a szortimentjébe az ő főzeteiket is.
A Bibliotheka, (https://karpatiaettermek.hu/hely/bibliotheka-italszakuzlet-es-gasztro-pub/) bor- és töményital-szaküzletnek indult, mely később bővült egy helyben fogyasztást is lehetővé tevő egységgel. A szomszéd házban béreltek újabb helységet s ott nyitották meg a pub foodot is kínáló sörözőjüket. Kommersz nagyipari multi söröket itt sem találunk, a német privatbraurei-októl felfele számított szegmensből válogathatunk. A Bereta sörök mellett sok más helyi főzde főzeteit is kínálják. Hamburgerük átlag feletti.
Kiemelkedő sörlelőhely a Reciproc (https://magyarnemzet.hu/repeta/2022/12/uj-helyszinen-temesvar-tobbfunkcios-kult-kavezoja-a-reciproc), mely a Erzsébet utcai bázis feladása után a Mária Terézia bástyában lelt új otthonra. Itt a prémium sörök mellett kínálnak kiváló borokat, teákat, kávét, kézműves szörpöket, mézet, szendvicseket és egyéb termékeket. Csapon a Brauhaus Sincu nevű ötvényi főzde söreit tartják. Sokan Independent néven jegyzik őket, ez áll ugyanis nagy betűkkel a címkéiken. Bereta, One Two és más prémium söröket palackban, illetve dobozban forgalmaznak.
Mindenképpen említésre méltó a Tiltott Csíki Sörmanufaktúra márkasörözője (https://karpatiaettermek.hu/hely/csiki-beer-house/) melynek konyhája is korrekt. S nem utolsósorban egy kis magyar oázis a ma már románok által dominált városunkban. Jó érzés beülni ide, ahol szinte minden felirat magyar s a sört is magyar emberek főzték, elsősorban magyaroknak.
Végül hajtsunk fejet a sörforradalom áldozatainak emléke előtt is. A „Terapia - Clinica de bere” a kisüzemi sörgyártás pionírjai közé tartozott, sajnos pár éve a cég csődöt jelentett.
A Beerescunak a sorsa talán ennél is szomorúbb. Élvezetes saját csapolt sörrel és szintén csapról kínált, import, közelebbről Mad Scientist-főzetekkel 2018-ban berobbant be ez a pub a bánsági sörvilágba. Mára egyike lett az érdektelen multisöröket kínáló egységeknek. Sőt, hogy rosszabb legyen a helyzet, még annak cégnek, tételesen az Ursusnak az igényesebb főzetei sincsenek a választékban, mellyel alighanem kizárólagossági szerződést kötöttek. Sic transit gloria mundi.
Itt van viszont a felsorolt hat kiváló söröző, így, ha igényes vendégünk érkezik és sört inna, akkor van hová invitáljuk. Amennyiben borozna, akkor a Vinto, vagy a Wineguy lehet vonzó célpont, de erről majd más alkalommal szólok részletesen.
A szöveg a Heti Új Szóban jelent meg 2023-ban, az említett főzdék azóta is működnek, a sörözők nemkülönben. Gazdagodtunk ugyanakkor egy új főzdével és annak belvárosi márkasörözőjével a Blinkers Brew-val, melyről a nemrégiben volt szó e hasábokon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése