Békéscsaba sétálóutcájában fél
évtizede fedeztem fel a Szamos „vendéglőt”, mely inkább sokadosztályú kifőzde
volt, egybeépítve egy halbolttal. Állításuk szerint legfőképpen halászott hallal
foglalkoztak. Jómagam nem büszkélkedem azzal, hogy a jó körülmények között
tenyésztett, iszapízmentes pontyot megkülönböztetem vadvízitől, de horgász
jóbarátom becsületszavára mondta, hogy a hal, amit kaptunk fokhagymásan
elkészítve, az halászott volt. S persze friss. Jobban örvendtem volna, ha az
italkínálatban szerepel pár jóféle fehérbor, netán rosé vagy siller, de akkortájt
nem tartottak semmiféle alkoholos nedűt. Fő problémám az volt, hogy a vaslapon
sült harcsa bizony pangasiusból készült. Szerettem a tiszai halászlevet is, azt
kevésbé, hogy a bajai csak annyiban különbözött a tiszaitól, hogy főtt tésztát
tettek ugyanabba a lébe. Holott a különbség elsősorban technológiai és filozófiai.
A minap sikerült újra eljutni a
Szamosba, immár az elköltöztetett vendéglőbe, mely a Rózsakert vásárcsarnok
keretében működik a jónevű Szabó Dezső utcában.
Van kandalló, ropog benne a tűz, ott a tűzifa felstószolva mellette, kockásvászon terítős asztalok várják a vendéget. Az étlapból megtudhatjuk, hogy nem a Szamos folyó a névadó, hanem az alapító Szamos István, aki 1970-ben hozta létre az éttermet, melyet 2000-ben vett át Kádi Sándor, aki egyben a konyha irányításával is foglalkozik mindmáig.
Van kandalló, ropog benne a tűz, ott a tűzifa felstószolva mellette, kockásvászon terítős asztalok várják a vendéget. Az étlapból megtudhatjuk, hogy nem a Szamos folyó a névadó, hanem az alapító Szamos István, aki 1970-ben hozta létre az éttermet, melyet 2000-ben vett át Kádi Sándor, aki egyben a konyha irányításával is foglalkozik mindmáig.
A kiszolgálás kedves, de a kis
hölgy borokhoz kicsit sem ért, fogalma sincs, milyen pincészettől származik a
bor, hogy az évjáratokról és a fajtákról ne is beszéljünk. Azt is képes megkérdezni, hogy „a rosé az száraz,
nem baj?”. Persze ez nem elsősorban őt minősíti, hanem a közönséget is. Mondtuk
neki, hogy a bor az alapjáraton száraz, minden minimális szinten igényes borivó
száraz bort iszik. No meg néha minőségi desszertbort, de még véletlenül sem
mustsűrítménnyel felédesített lőrét. Mint az előbbiekből kitűnik, most már borban
úszhat a hal a gyomrunkban, mert ugye népi mondás szerint átkozott, amelyik a
harmadik vizében úszik. Van néhány sör is, csapolva Sopronit tartanak, ami
friss volt. Jobban örültünk volna valami kézműves sörnek, ami nem irreális
elvárás, a szomszédos Kepi sörözőben szarvasi sört csapolnak potom pénzért. Baráti
áron rendelhetünk akár aperitifnek, akár digesztifnek a Békési Pálinkafőzde
termékeiből, 2 cl birspálinka 300 ft, ami kifejezetten jó vásár.
Tartanak húsételeket is, melyek
között akadt hívogató (kis adag pacalpörkölt 800, babgulyás 950 ft), de mi érthető
módon a halakra pályáztunk. Igyekeztünk úgy rendelni, hogy férjen még valami a gyomrunkba, elvégre ez aznap az első
felfedezésünk volt, s még terveztünk kettő-hármat.
Sajnos nem tudtak mindennel
szolgálni, ami szerepelt az étlapon, busát nem kaptunk. Végül rendeltünk egy kis
adag haltepertőt (dekára adják, 650 ft tíz deka) tartármártással (200),
fokhagymás pontyot (430 ft/10 dkg) hasábburgonyával
és pontyhalászlevet (910).
A haltepertő és a sült hal finom volt, friss, a sütési fokozat is megfelelő. A bátran
paprikázott halászlé is ízlett, bár minket valami mirelit halra emlékeztetett,
ami benne volt, nem pontyra. Nem is pangasiusra, szerencsére, inkább nílusi
süllőre.
Összességében úgy ítélem, hogy
egy szintet emelkedett a hely színvonala. Megyünk még.
Dorozsmai Endre
A szöveg a blog számára készült.
Rövidítve leadom a Demokratának.
A Szamos vendéglőben 2014. november 5.-én jártunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése