Zona bisztró (Budapest, I ker., Lánchíd u 7/9.)

Huszár Krisztiánról évek óta úgy beszélnek, mint szóba jöhető Michelin-csillag várományosról. Korábban a Mák bisztróban nyűgözte le az ínyenc közönséget, de most már lassan két éve a Zona bisztróban dolgozik. Már persze ha le maradtam esetleg egy fejezettel. A Zonába 2013 elején jutottam el, kifejezetten azért választottuk ki a helyet, hogy megkóstoljuk a séf remekeit. Ebédidőben mentünk, mert jobb három fogást enni 3500 forintért, mint egyet vagy egyet sem.

Amuse bouche:

A déli menüben volt egy leves, két főétel és egy desszert. Amit persze hiánytalanul ki is rendeltünk. Úgymint: paszternáklevest csicsókagombóccal,

Rib-eyet gorgonzolás házi tésztával,

rántott fogast friss salátával

és csokoládé ananász kókusz desszertet.

Mondanom sem kell, hogy minden kifogástalan volt, a leves állaga mesés, íze kiváló, a rib-eye pazar, optimálisan hőkezelt, a tészta remek, a fogas friss, s a desszert is maga a tökély. De nem is vártunk mást. Az adagok persze kicsik, de mit lehet várni ilyen áron? (Egyik ínyenc jóbarátom, maga is vendéglőtulajdonos panaszkodott, a vacsoraadagokra, hát az az ő baja. Tény az, hogy nem kell átesni a ló másik oldalára, érthető, hogy frusztrálta, hogy három fogás után otthagyott egy rakás pénzt és jól sem lakott.)

Impozáns a borlap is mely nagyon helyesen a magyar borokra összpontosít, de tartanak néhány igen izgalmas külföldi tételt is.

Záró falatkák:

A kiszolgálás kifogástalan volt, kedves, udvarias a szükséges mértékben kommunikatív és szolgálatkész. Tetszett a tisztított vizes megoldásuk is, amivel a környezetkímélő mentalitásukat kívánták aláhúzni.

Remek volt a Zóna, ami nem meglepő. A Gault Millau kalauz szerint ez a harmadik 17 pontos hely, ami igen magas helyezés. Ahogy a honlapon olvasom az augusztusi szünet után újra lesz déli menü, ki tudja, talán még elmegyünk valamikor.

Dorozsmai Endre

A szöveg a blog számára készült augusztus 4-én.

A Zona bisztróban 2013. február 18-án jártunk.

Alabárdos étterem (Budapest, I. ker., Országház u. 2.)

Az Alabárdos étterem egyike azoknak, ahová aligha jutottam volna el a Torkos Csütörtöknek hívott, az ínyencek nagy része által kissé lenézett akció nélkül. Tény, hogy a magas gasztronómia képviselői közül kevesen vesznek részt eme akcióban, de lám, idén is találtunk három megfelelő helyet (Nobu, Code 7, Halászbástya) s ez így volt a korábbi években is, amikor egyáltalán sikerült megszervezzünk a szóban forgó dátumra egy budapesti utat. 2006 és 2010 között minden évben ellátogattunk néhány jó helyre a magyar fővárosban, 2011-ben Gyulán voltunk, 2012-ben nem leltem már igazán komoly célpontot, s kellő számú turnétárs nélkül sokallottam közepes helyeken való étkezés kedvéért kiadni 20.000 ft-t üzemanyagra. (Ennyi egy pesti út oda-vissza Aradról.) 2013-ban ugyanez volt a helyzet.

2010 volt a csúcsesztendő Torkos Csütörtök-ügyileg. Felhívtam elsőként az Alabárdost, még az akció meghirdetése előtt, megkérdeztem, hogy részt vesznek-e a Torkos Csütörtökön és az igenleges válasz után lefoglaltam az asztalt. Ezután ebédre kerestem helyet, már ismerve a részvevő vendéglők listáját, felhívtam a Café Pierrot-t, ahol már csak szerdára, késő délutánra tudtak asztalt biztosítani. Elfogadtuk. Ezután jött a Magyar 21, ahol szintén szerdára kaptunk asztalt, estére. Végül Torkos Csütörtökön ebédre a Kárpátiába mentünk.

Mind a négy étterem-látogatás emlékezetes maradt, de az Alabárdos volt a legkomolyabb, legjobb, ami nem csoda: az étterem a kezdet kezdetétől a legjobbak közé tartozik s ott mozog azóta is az élvonalban. Jelenleg nem kevesebb, mint 15 Gault Millau pontot mondhat magáénak. (Ezt kissé túlzásnak tartom, de maradjunk annyiban, hogy fejlődhettek 2010 óta.) A beltér varázslatos, történelmi levegőjű, az üzletvezető kedves, kommunikatív. Olyannyira, hogy apám szemrehányólag nézett rám, amikor kicsit rápirítottam, mert összekeverte Kolozsvárt Araddal. Erdély jeles borászáról, Balla Gézáról akart beszélni, akinek neve nem jutott épp eszébe, földrajzilag pedig Kolozsvárhoz kötötte. Megjegyeztem, hogy a két város között van vagy 300 km. Arról nem szólva, hogy Kolozsvár mennyivel északabbra van, s ott aligha teremhetnének olyan borok, mint Ménesen, mely Szekszárd és Villány között fekszik az Észak/Dél viszonylatban.

Négyen voltunk, rendeltünk vagy 3-3 fogást. Elsőnek házi sütésű kenyeret kaptunk vajjal, 

majd egy izgalmas amuse bouche-t. 

Utána pedig a rendelt fogásokat: klasszikus „Alabárdos” libamájterrine-t (3900),

kenyérmorzsában sült csirkeszárnyat fehérrépapürével (2300), 

citrusokkal és mogyoróolajjal pácolt pisztrángfilét (2900), 

kocsonyázott zöldségterrine-t tökmagmajonézzel (2300), 

ropogós császárt, sült oldalast és véres hurkát zöldborsópürével és lilakáposztával (4600),

grillezett fogast sáfrányos fehérbabbal (4600), 

paprikás mártásban párolt gyöngytyúkmellet és combot, kolbászos juhtúrós gombóccal (4600),  (Az árak az étlapon szereplő teljes árak, melyeknek a felét kellett kifizessük.)

desszertnek mogyoró-kávé-csokoládé trilógiát (1700),

túrótrilógiát (1700),

gesztenyehabot vörösboros áfonyával (1700),

és sajtválogatást.

Kifinomult, szépen tálalt fogások voltak egytől egyig. Mindezen túl egy izgalmas és finom főételt

valamint két levest is ettünk,

amit nem tudtam beazonosítani az akkori étlap alapján, talán volt napi ajánlat is, amit nem fotóztam le, ki tudja már ennyi idő távlatából. Katartikusnak nem éreztük egyik fogást sem, de kétségkívül magas színvonalú volt minden tányér és minden tányéron minden elem.

Az Alabárdos megmarad jó emlékezetünkben, de nem lesz azon éttermek között, ahová visszatérünk. Aminek persze elsősorban anyagi okai vannak.

Érdemes egy pillantást vetni a honlapra:  http://www.alabardos.hu

A szöveg a blog számára készült 2014. augusztus 3.-án.

Az Alabárdos étteremben 2010. február 18-án voltunk.

Enoteca Corso (Pécs, Király u 14.)

A pécsi Enotecaról nem tudom írtam–e a Demokratának, minden esetre írást nem találtam róla. Így azt vélelmezem, hogy nem került sor az élmény akkori, friss rögzítésére. Most azonban, amikor igyekszem a TOP 100 keretén belül minden étterem mögé a saját élménybeszámolót beilleszteni, az Enoteca sem lehet kivétel. Annál is inkább, hogy legjobb élményeim egyike volt. Páva Zsolt polgármesterré választásának napján jártunk ott, 2009. május 5-én, az eredményt még nem lehetett tudni. Mit ad Isten, ahogy békésen fényképezgetek Pécs sétálóutcájában, rámköszön a kormánypárt egyik miniszteri tisztséget is viselt politikusa, aki épp az Enoteca teraszán iszogatott a csapatával. No, beléptünk mi is, amikor az egyik borklubom néhány tagja köszön ránk, akik tiszta véletlenül szintén arrafele gyönyörködtek Pécs szépségében.

A kiszolgálás kitűnő volt, pincérünk vette a lapot olyannyira, hogy a konyhába is beinvitált. Akkoron az Enoteca kettős üzemmódban dolgozott, kint a teraszon bisztróételeken lehetet enni, az emeleten fine dining vacsorázóhely volt. Mi mindkét étlapról rendeltünk.

Az a fogás, ami a legjobban megmaradt az emlékezetemben, a kacsamájkolbász volt, azóta se ettem a műfajban ilyen jót. Hivatalos nevén „Füstölt kacsamájkolbász hagymachutney-val” (1500). 

Ettünk még sárgarépakrémlevest ötfűszeres húsgombóccal (480), 

tengelici spárgasalátát (1290),

kacsamájpástétomsalátát (1150), 

padlizsánsalátát borjúnyelvvel (1290), 

végül egy halételt, ami lehetett padlizsánkrémes tőkehal, de nem látom a tányéron az étlapon hozzárendelt  kapros sabayon-t, látok rajta viszont valami rizottószerűséget.

No mindegy. Megjegyzendő, hogy kiváló helyben készült kenyeret adtak az ételekhez.

Desszertnek csokoládéfelfújtat 

és sajttortát kértünk,

ezeket a lefotózott étlapon nem lelem, így az árát sem tudom. 

Ételeink egytől egyig ütötték a mércét, a nagyon jótól a katartikusig terjedő sávban találtattak. Két fogás között a séf meglepett egy tökéletes grapefruit-sorbet-val is.

Páratlanul jó élmény volt az Enoteca, s mint látható, a 2009-es árszínvonalhoz képest is igen kedvező áron kínálták az ínyencségeket.

A hely Fb adatlapját nézegetve úgy tűnik, hogy most is pezseg s a szintet sem adták alább: https://www.facebook.com/enotecacorso

Dorozsmai Endre

A szöveg a blog számára készült 2014. augusztus 1.-én.

Az Enoteca Corso-ban, mint a szövegből is kiderül, 2009. május 5-én jártunk.

Laci! Pecsenye? (Budapest, V. kerület, Sas u. 11.)

Van egy olyan jó szokásom, hogy egy pesti út előtt akár egy egész délutánon keresztül mérlegelem, hogy mely helyekre látogassunk el a rendelkezésre álló, szinte mindig szűk időben. A mérlegelés alapja a különböző források (Magyar Konyha, Gault Millau kalauz és honlap, saját felfedezések jártamban keltemben, amikor bemenni épp nincs idő, Dining Guide, Népszabadság TOP akárhány, gasztroblogok, ínyenc barátok tippjei stb.) alapján összeállított célpontlista. S persze az egyes helyek honlapja.

Akkor sem volt ez másként, amikor pár éve elmentünk egy vidám társasággal a Kézműves Ízek Vásárára, mert a Terra Hungaricara nem kaptunk már jegyet. S e kiruccanás alkalmat adott néhány izgalmas étterem meglátogatására is. Egyik fő célpontunk a Laci!Pecsenye? volt, melyre rákeresve egy meglepő honlapot leltem, meglepő választékkal, mely igen széles volt és rendkívül alacsony árfekvésű. Az nem jutott eszembe, hogy esetleg több hely is működik e néven.

Beülve a Laci!Pecsenyé?-be megrökönyödve nézem az étlapot, mely szűk volt és magasan árazott. Kérdem a pincért, hogy hol van az a sok olcsó étel, amit a neten olvastam előző nap. Barátaim azóta is ezen röhögnek, tudván ugyebár, hogy a jobb helyek – márpedig egyértelműen ide sorolandó a Laci!Pecsenye? is – nem dolgoznak széles választékkal és ami az árakat illeti, nem arról híresek, hogy a büféknek szeretnének aláígérni.

No de hamar túltettük magunkat ezen a kis féleértésen, bár nekem igen lassan esett a tantusz, hogy más hely honlapját nézegettem.

Választottunk néhány fogást, tempurázott libamájat,

marhahúslevest,

lencselevest,

borjútatárt,

kevert salátát,

házi savanyúságot.

Meg egy remek desszertet,

amiben nem ismerem fel sem a dobostortát, sem a francia krémest, márpedig ennyi szerepelt az étlapon. A kettőből nyilván a Dobos az esélyes.
A beltér megnyerően modern, a kiszolgálás kedves, udvarias, az árak a helyhez méltóak, az ételek minősége kiemelkedő volt, a tálalás pedig felettébb dizájnos.

Jó volt ott lenni. Ha Budapesten laknánk, biztos visszatérnénk. Talán így is.

Dorozsmai Endre

A szöveg a blog számára készült, 2014. augusztus 1.-én.

A Laci!Pecsenyé?-ben 2012. november 17.-én voltunk. Azóta többszörös séfváltás volt, de a hírek szerint a hely tartja a színvonalát, a Gault Millau kalauz is 12 ponttal jutalmazta.

Érdemes egy pillantást vetni az étterem honlapjára is:  http://lacipecsenye.eu